Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Mikor jöttél rá, hogy az élet nem csupa móka és kacagás? fórum

Mikor jöttél rá, hogy az élet nem csupa móka és kacagás? (beszélgetés)


1 2
48. Any73 (válaszként erre: 46. - Hondásnő)
jan. 14. 11:10

Büszke is lehetsz!

Kívánom, hogy továbbra is legyen szép életed❗

Kitartás!🍀💐

47. Hondásnő (válaszként erre: 45. - Tumbo2)
jan. 14. 10:57
Sajnálom:(
46. Hondásnő (válaszként erre: 44. - Any73)
jan. 14. 10:56

Büszke vagyok rá, hogy nem csúsztam szét, kiegyensúlyozott boldog ember vagyok.

Önerőből sikerült feldolgozni,mert soha senki nem kérdezte meg,hogy vagyok,mit tudna segíteni.

45. tumbo2 (válaszként erre: 41. - Hondásnő)
jan. 14. 10:53
a húgom az öcsémet.én világgá szaladtam volna.
44. Any73 (válaszként erre: 43. - Hondásnő)
jan. 14. 10:52
Nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon át kellett élned egy borzalmas traumát!😞
43. Hondásnő (válaszként erre: 42. - Any73)
jan. 14. 10:19

Köszönöm szépen,kedves vagy!

Túl vagyok rajta, sajnos alkoholista volt, testi lelki terrorban tartott mindenkit.

Jó lett volna egy rendes Apa,de ez jutott.

42. Any73 (válaszként erre: 41. - Hondásnő)
jan. 14. 10:17

Fogadd, így ismeretlenül is Őszinte Részvétem.

Nagyon sajnálom!

jan. 14. 10:12
12 éves koromban, mikor megtaláltam Apámat felakasztva.
40. semleges (válaszként erre: 33. - Tündike40)
jan. 14. 10:03
Nagyon sajnálom. Ilyet senkinek soha nem szabadna átélnie. Nyugodt, békés, gondtalan életet kívánok neked!
39. birebora (válaszként erre: 36. - Libikóka)
jan. 14. 01:08
Én is azt mondom egészségünk legyen a többit megoldjuk.
jan. 13. 19:30
4 éves koromban és állítólag már akkor be is zárkóztam magamba. Onnantól jött a sorstól a többi kijózanító pofon is, de mindazok ellenére is képes maradtam az életben jelenlévő jó dolgok észrevételére és értékelésére, mert van bennem egy adag kiirthatatlan optimizmus. Ez már sokszor átsegített helyzeteken és remélem ezután is meg fog maradni.
37. Hansika (válaszként erre: 1. - Pötibaba)
jan. 13. 19:15
Nekem ilyen rossz traumám nem volt.
jan. 13. 17:25

Talán amikor egy betegség folytán nagyon rezgett a léc,,és később mikor a szeretteim elvesztése jött sorban.

Ezek a nehéz dolgok,,minden más rendben

35. tumbo2 (válaszként erre: 32. - Tündike40)
jan. 13. 17:22
és sajnos én sem tudom kimutatni a lányomnak.de hálistennek az apjára hasonlít.
jan. 13. 16:44
Talán 6-7 éves lehettem, mikor az anyám elkezdte rendszeresen hajtani, hogy sose szüljek gyereket. Fogjam be a pofám és örüljek, hogy nem adott “ágéba” (mai napig felfordul a gyomrom ettől a szótól). Már akkor éreztem, hogy valami nem úgy működik mint más családokban, megpecsételte az életem és onnantól nem is volt megállás.
33. Tündike40 (válaszként erre: 20. - Semleges)
jan. 13. 16:39
Bizony :( Senkinek sem mertem elmondani. csak évekkel később a kezelőorvosomnak de addigra már késő volt :( apám már nem élt. nagyapám meg megúszta a börtönt mert már öreg és beteges volt... de arra megvolt az esze :(
32. Tündike40 (válaszként erre: 19. - Tumbo2)
jan. 13. 16:36
értem. sajnálom hogy a szüleid nem szeretgettek.
jan. 13. 16:35
Olyan 19 évesen.
30. Tündike40 (válaszként erre: 9. - Pötibaba)
jan. 13. 16:34
Köszönöm....
29. tumbo2 (válaszként erre: 19. - Tumbo2)
jan. 13. 16:04
én sem szeretem,ha hozzám érnek.kivéve a négy személyt.meg az unokaöcsém lányát,aki azt mondja,erzsi segíthetek valamiben?pedig tán 8 éves.
jan. 13. 15:25

Ha jól belegondolok nem ért semmi rossz. Azt mondják akik ismernek, hogy burokban élek. Egészségesek vagyunk és ez a legfontosabb. Azt tanultam, azt csinálom, abban dolgozom amit mindig is akartam. Tudatosan alakitottam az életemet. A férjem szeret és nagyon jó ember, a tenyerén hordoz. A szüleim szeretetben, biztonságban, törődésben neveltek fel. A gyerekem jól sikerült gyerek, büszke vagyok rá, az unokáim is tündériek, okosak, teszik a dolgukat. Mindenünk meg van ami kell. Tényleg nem tudok semmi negativat felsorolni. És ezt most lekopogom. Hálás vagyok mindenért.

Mondom ezt úgy, hogy tudom tele van a világ szenvedéssel, nélkülözéssel, fájdalommal. Ezért is tudom értékelni amim és ahogy van.

27. timycat (válaszként erre: 11. - Pötibaba)
jan. 13. 13:10
Jaaa hogy így. Akkor rácsos ágyas koromban.
26. timycat (válaszként erre: 1. - Pötibaba)
jan. 13. 13:06
Fiatal tiniként. Ez van, felismerni, amit lehet feldolgozni, amit nem azt elfogadni és menni kell tovább.
25. Amaunet (válaszként erre: 17. - Archer84)
jan. 13. 12:55
Ezt nem tudom. Nem barátom, csak ismerős. Baráti társasága van. Hogy ebből hány valóban barát...? Ezt csak az idő tudja megválaszolni.
jan. 13. 12:44
Valahogy 4-éves koromban.
jan. 13. 12:43

Csak mostanában, ahogy öregszem. Nem látványos, de érzem, hogy ez már nem az igazi, korábbi céljaimnak, ter -veimnek nincs már értelme, több nyelv tanulását is abbahagytam.

Nem vagyok boldogtalan vagy beteges, de fiatalabb koromban minden más volt.

22. globus
jan. 13. 12:15
Amikor tudatra eszméltem.
jan. 13. 11:47
Nem tudok időt mondani mert nincs ilyenem. Nincs okom panaszra. Nyilván tudom, hogy nem móka, kacagás de jó életem van. A gyerekkorom is szeretetteljes volt. A szüleim szerettek, óvtak, tanítottak minket. Csak hálával tudok rájuk gondolni. Én is ezt adom tovább. Semmi trauma nem ért.
20. semleges (válaszként erre: 4. - Tündike40)
jan. 13. 11:41

Atyaég!:(

Apád, nagyapád? Akiknek a szemefénye kellett volna, hogy legyél. Akiknek óvni, vigyázni kellett volna téged.

Szörnyű ezt olvasni. Anyukád? Testvéreid? Nem tudtak segíteni?

19. tumbo2 (válaszként erre: 4. - Tündike40)
jan. 13. 11:38
a nagyapám nagyon kedves aranyos volt.még novellát is írtak róla.az apám sosem nyúlt hozzánk,hogy megsimogasson,az anyám sem.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook