Miért olyan elítélendő, ha egy nő nem akar gyereket, és nem is szereti őket? (beszélgetős fórum)
És akkor ettől érezzem magam szar embernek?
( nem érzem, de kicsit zavar hogy vannak, talán még többségben is, akik úgy érzik hogy teljesen rendben van az hogy ezt a nézetüket nagy pofával hangoztatják, hisz az a "normális", nem törődve azzal, hogy ez minden embernek a legintimebb magánügye, hogy miért nincs és nem is lesz gyereke)
Sok nőnek nincs gyereke. Aki elítéli őket, az emberi butaságot mutatja meg saját magán keresztül.
Van olyan is, hogy az irigység szólal meg, mert sokmindent feláldoztak, és úgymond akik nem olyan mint ők, azt az ő szintjükre kell, hogy hozzák.
Ha én is ( szenvedek, ) akkor te is.
Persze vannak, akik szeretik a gyereküket, és el se tuják képzelni az életet nélküle. De ők nem itélkeznek, mert tudják, hogy aki nem tudja vállalni az ne vállalja, aki tudja, az vállajon gyereket.
De ez csak egy ok, hogy miért nem szeretnék szülni. Egyszerűen nem vágyok rá, most nem is vagyok abban a helyzetben hogy vállalni tudnék gyereket. Minden kislány arról álmodozik hogy lesz egy csomó gyereke és majd boldogan él míg meg nem hal. Én már nem álmodozok erről, és az se zavarna ha nem lenne egy gyerek se. Ez nem jelenti azt, hogy utálom a gyerekeket vagy hogy ne lennék hajlandó soha az életben szülni vagy gyereket nevelni. Csak most úgy gondolom hogy inkább kihagynám, és nem értem hogy miért olyan felháborító az egyeseknek, hogy egy fiatal nő nem vágja rá, hogy 2 vagy 3 gyereke lesz!
Még ha valaki hajthatatlan is a döntésében, semmi joga nincs senkinek elítélni! És olyanokat mondani hogy "aki nem szül az nem is igazi nő".
Teljesen megdöbbent az ilyen primitív hozzáállás. Miért, egy nő csak arra való hogy szüljön? Azért mert nő vagy kötelező elvárás hogy szülj gyereket?
én amondó vagyok hogy nem a cél a lényeg hanem az odavezető út (ez elég sablon duma, de nagyon illik a gyerektémára) nem az a lényeg hogy "elpazarolsz 1-2 évtizedet hogy felnevelsz. pont az az egy két évtized maradandó és felejthetetlen. szóval itt a szülőnek az a kincs hogy látja cseperedni, élni, családot alapítani (ezek a jó esetek)
nyilván van rossz példa (szélsőséges leszek, Hitler anyja se ezt akarta nevelni a fiából gondolom.. ) de ne ez lebegjen előtted.
én csak elméleti síkon puffogtatok, de persze azt is elfogadom hogy te így gondolod, csak próbáld másképp. látod nekem megy úgy hogy nem vagyok gyerekpárti :)
Hát szerintem senki sem akar azt nevelni, mégis van belőle a világon bőven..
Értem a célzást, lehet igazad van és túlparázom:-S
Bizomány! És van aki nemzeni sem.
Egy barátom és B.neje gyermeket szerettek volna.Még 1980-ban, de nem jött össze.
Mikor kiderült, hogy Gábor a "hunyó", mert ugyan felviszi a vödröt a tizedikre, de nincs aktív spermája,Mariann elvált tőle.
Mariann azóta még 2X vált el, 3 gyermeke van míg Gábor azóta is tartó kapcsolata két gyermeket apportolt a házasságba és boldogan élnek. A nő szerint Gábor miatt siklott ki az élete.
Gábor azt mondja nem tehet a sterilitásáról és nem az ő választása volt a válás, de neki jobb így és hozzáfűzte: Ha fordítva történik és mondjuk ő hagyja el Mariannt a nő meddősége miatt akkor a világ haragját és megvetését vívta volna ki maga ellen mert cserbenhagyta a Nőt...........
Ha jól értem,te költöztél oda utoljáta...
És tényleg elvárod,hogy a nagyszülők elküldjék az unokát,mert te zenét akarsz hallgatni?
Fejhallgató???
Ne ítélkezz,még akkor se,ha baromi idegesítő tud lenni egy visító gyerek! Nem hiszem,hogy az anya élvezte,és ha esetleg éppen orvoshoz vitte a gyerekét,a helyében én sem szálltam volna le vele,hogy ne zavarjak másokat!
Vannak helyzetek,amikor nincs más lehetőség...
Azért kiváncsi lennék,mi vált ki valakiből ennyi rosszindulatot? Mert azt értem,hogy nem szeretnél gyereket,ez a te dolgod,senkinek nincs köze hozzá,de ahogy írsz,abból valamiféle keserűség árad,és az nem attól van,hogy nem szereted a gyerekeket!
Én sem szeretem a pókokat,de nem is fikázom őket,és azokat sem,akik tartanak 8 lábút,csak max. nem ugrom át kávézni etetési időben!
Én a rossz napokhoz szólnék.
Én elhiszem, hogy van olyan, mikor nem lehet elhallgattatni, és tiszteletben is tartanám, ha csak elmennek mellettem az utcán. De mikor babakocsival száll fel a buszra a nő, úgy, hogy a gyerek már akkor ordít, és a 2 órás utat végigbömböli... Az nem kifejezetten élvezetes, és nekem ne kelljen már túlélni az ő gyerekét... meg rajta kívül még több tíz utasnak, a buszsofőrről nem is beszélve, aki felelősségteljes munkát végezne.
Elhiszem, hogy utaznia kell, de ha már gyereket vállalt, akkor vagy tudja kire bízni, vagy mondja vissza az utat, és síró gyerekkel ne szálljon fel olyan tömegközlekedési eszközre, ahol a többi szerencsétlen még csak menekülni sem tud a hang elől több órán keresztül.
Mellesleg szerintem azt a tisztaságot, amit te a gyerekbe látsz, megadhatja egy kutya is. Számomra ők képviselik azt az értéket, amihez én mindig is hasonlítani akarok, de mégsem fog soha sikerülni.
Én nagyon alá tudom támasztani, hogy akkor a legjobb szülni, amikor az ember (de inkább egy emberként a szülőpár) úgy érzi, hogy akármilyen jó kettesben, most már szinte hiányzik egy kisgyerek az életükből. Ezt sokan úgy értelmeznék, hogy ja, persze,a megromlott, elszürkült kapcsolatot akarják feldobni egy gyerekkel (ami megbocsáthatatlan hiba lenne egyébként), de nem erről van szó, nem erre gondolok, csak nehéz megfogalmazni úgy, hogy az is el tudja képzelni, aki még nem érzett ilyet. Önmagában az is teljesne normális, ha az anya csak a saját gyerekével elfogult, és más gyerekekkel távolságtartó marad, én mondjuk úgy változtam meg, hogy _minden_ gyerekben látom azt a megfoghatatlanul csodálatos, ártatlan, tiszta lényt (igen, annak ellenére, hogy iszonyat komiszak is tudnak lenni, és még finoman fogalmaztam, de a komiszságnak is mindig van oka, és bizony legtöbbször a szülő az, még akkor is, ha a lelkét kiteszi, és ez rám is vonatkozik!), amilyen csak egy gyerek lehet.
A lényeg: igazából gondolom sem te, sem a fórumindító nem vár többet, mint ami a minimum a mindenféle társas érintkezésben, ne erőltessen senki semmit rátok. (De légyszi, ha már egyszer tudod, hogy az idegesítő gyerek sem olyan hibás, mint a szülője, akkor ne a gyerekekről nyilatkozzatok lekezelően - és az egy másik történet, hogy én már a szülőket sem ítélem el hisztiző gyerek láttán, mert megtapasztaltam, hogy van az a helyzet, amikor sem a gyengéd, sem a poroszasan szigorú módszerek nem segítenek, hanem csak túl kell élni a rossz napokat, szülőknek és a szűkebb-tágabb környezetnek egyaránt:(
Na, köszönöm... ez a normális hozzáállás. Minden tiszteletem.
Ebből az írásodból úgy veszem le, hogy te tudsz normálisan is gondolkozni, nem csak a gyereket isteníteni, ami engem irritál.
Ez egy korrektül megfogalmazott írás az anyaság mellett. Ha ilyen anyák rohangálnának, talán nekem is más lenne a véleményem. És az sem gyakori, hogy egy gyerekes köszöni meg, hogy tekintettel vannak rá.
Ismételten elismerésem, és köszönöm a korrekt hozzászólást.