Mesélj nekem! (beszélgetős fórum)

Nyilvan volt idejuk. A paraszteloszobol nalunk is felors Kent jarnak buszok.

En nem akarom erzelgos lenni. Tanulja Meg a kiscsaj a kajat kezelni!

Hát, meg nem is látni, milyen szép.

Kár, hogy nem olvadt rá a sajt!

De ez a buszpalyaudvaron volt varakozasiidoben. Nem biztos, hogy van idod.

Ha osszecsukos a langost a maradek jobban olvad, de nem hiszem, hogy ennek az anyuka orulne.

Ez inkább megható és szomorú egyben.

Nagyon aranyos történet!

Csak az van, volt és a tendeciát követve lesz is.

Ha lehetne filmet készíteni belőle, akkor biztosan a címe: Balek család:-)

Jó, csak vicceltem. 😀

Valahol értem.

Akadnak, akik messzemenő következtetéseket vonnak le egy-egy indított fórumból, raktározzák az infókat, hogy alkalomadtán legyen mivel/miért hátba támadni.

Hisz minden kákán van csomó.

És akadnak, akik ezt nem szeretnék bevállalni.

Mert ami most nem kényes, kínos, szégyellni való, az idővel bőven azzá válhat, ha valaki úgy akarja.

És a Hoxán osztja meg az alkotói válságát?

Egyébként én ilyenről csak a magyar tankönyvben olvastam, írótól még nem.

Akar a fene jutalékot, de érted?! Nekem ez így hiteltelen és illúzió romboló egy ilyen szép témában.

Tanácsot, ötleteket, javaslatokat kér, de a nevét nem adja. Miért? Semmi kényes, kínos, szégyellni való nincs benne és még sem vállalja fel. Érthetetlen legalábbis számomra.

Én igaz történetet írtam, velem történt meg kb. 2 hete. Én adom a nevem és az életemből egy szösszenetet, egy délutánt:)

2 éve én is elkezdtem, de másik számítógépem lett és nem folytattam, pedig mire az unokák felnőnek de jó lenne. Biztos érdeklődve olvasnák.

A minap anyukám elővett egy kopott, foszlott kendőt. A 4 sarka össze volt kötve. Benne régi íratok, bizonyítványok az én dédnagyapám katonai fotója a háborúból, a régi udvarról a kút, nagyanyám varrónői bizonyítványa, a ház akkori alaprajza, megsárgult fotók. A dédnagyapám jött haza a frontról és írt dédnagyanyámnak, hogy "várjon az állomáson". Még magázták egymást. Jó volt nézni, jó volt felidézni. Egy parányi múlt. Az egyik okiratból tudtam meg az üknagyanyám nevét. Aztán visszacsomagolta, megkötötte a kendő négy sarkát csomóra, úgy ahogy ő is megörökölte a mamától, úgy adja majd tovább nekünk és remélem majd én is tovább a leszármazottaknak:)

Nekem szomorú, szorongató érzés.

Ezek szerint nem adtam vissza elég jól azt, amit láttam 😊

Anonim...miért is?

Ismét leírom, én támogatom az anonim fórumokat ha kényes a téma. De ez és az ehhez hasonlók?

Ez csak egy villanás.

Szépen bele lehetne ágyazni egy szegénysorról szóló novelláskötet egy darabjába szerintem.

Már ha ilyen az indíttatás ... :)

Ezt, Lávli, éppen most magad már megírtad.

Tovább ragozni vétek lenne.

Kb. 10 éve ültem egy vidéki város buszpályaudvarán egy buszon, kiindulásra várva.

Nézelődtem kifelé az ablakon.

Egy 6 év körüli kislányon és anyukáján akadt meg a szemem.

Láthatóan nem voltak jómódúak, de ápolt, tiszta volt szegényes ruházatuk.

Jókedvűek voltak, az anyának fénylettek a szemei, a kislány ragyogott.

A gyerek a kezében egy hatalmas lángost tartott. Büszkén fogta maga előtt, nem harapott bele, csak nézte. Talán forró volt még az a lángos, talán csak húzta az időt, az örömét, hogy megízlelje.

Hirtelen, nem tudni honnan, nagy szél kerekedett, és felkapta a lángosról a rengeteg, finom reszelt sajtot és vitte magával.

A mai napig látom a kislány szemét, amiben minden volt: riadalom, meglepettség, fájdalom, csalódottság ... Minden, ahogy a szélvitte, sosem kóstolhatott sajtja után nézett.

Írd meg! De nagyon jól! 😊🍀

Olvass naplókat.

Tán merítesz belőlük ihletet.

Vagy esetleg járj nyitott szemmel az emberek között.

Egyébként meg miről kellene mesélni egy anonim fórumindítónak?

Vivo saga?:)

A családnak, a gyermekeidnek írj!

Minden ember életében van egy időszak, mikor szívesen megismerné a felmenőit, a gondolataikat. Hogyan éltek, minek örültek, milyen gondjaik voltak?

Esetleg a betegségeik... ne legyen, sosem lehet tudni.