Merre tovább? (beszélgetős fórum)

Háhááá :D :D

Ez mekkora beszólás volt! (bár teljesen jogos :) )

"mint utólag már látom és tudom, elhanyagoltam párom lelkének ápolását." Mi a kérdés?

Lelkileg ezek szerint elhanyagoltad. Ő pedig keresett olyan férfiakat, akik azt is ápolták, nem csak a testét. (Lehet,hogy ők sem adták meg azt a lelki kapcsolatot neki, amit keresett, de azt érdemes megfontolni,hogy egy nő kb. 99% -ban akkor lép félre, ha lelkileg nincs rendben otthon valami. Puszta kéjvágyból egy nő - hacsak nem nimfomániás - szinte kizárt,hogy szeretőt tartson. Főleg, mert mint mondod, szexuálisan minden rendben otthon, ez is alátámasztja, amit írok.)

A nők és férfiak alapvetően különböznek ebben. Csak ha az ember férfiaggyal indul ki egy nő világát illetően, akkor nagyon meg tud lepődni.

Ha a kapcsolat milyenségét nem orgazmusok, hanem mély, néhány órás beszélgetésekben mérted volna, most állítom,hogy nem itt tartanátok.

Azért nem olyan egyszerű a dolog, hogy irasd át a gyerekre a vagyont és váljatok el. Persze az agy ezt diktálná. És szerintem sincs jövője ennek a kapcsolatnak. Nagyon nehéz lenne már felépíteni amit leromboltak. Bár nem lehetetlen.

DE

Itt már csak az anyuka irathat át bármit is. Ha akar. És válás esetén is ő dönti el, hogy ad-e valamit apukának. :-(

Ha a vagyont anyuka mégis a gyerekre iratja és együtt maradnak. Élnek közösen a gyerek házában amíg az fel nem nő és önálló döntési joggal nem rendelkezik. Attól a naptól kezdve retteghetnek, hogy kirakja a szűrüket. Joga van hozzá.

Ha külön mennek. Kb. ugyanaz, mint az első. Csak már most nem lesz háza és csak anyukának lehet nagykorúság után izgulni.

Ha válnak, akkor több, mint valószínű anyukának ítéli a bíróság a gyereket. Biztos, hogy apukának még ez a büntetés is kell? Persze, ha nem ragaszkodik valamelyik fél a gyerekhez ez a kérdés könnyebb része.

Tehát szerintem jogosan töri a fejét a fórumindító és dönt nehezen. És szép tőle, hogy elirmeri, hogy ő is nagyot hibázott.

Én egy egy napos félrelépést se bocsájtanék meg, nemhogy egy 3 évest. Egy kapcsolatban nem lehet bizalmatlanság. Jó az neked, ha azon kattog az agyad, hogy:

Hol lehet most?

Már itthon kellene lennie.

Ki írt neki sms-t?

stb.

Ez a Te döntésed, de biztos hogy elhagynám. Az a fránya pénz csak mindent összekuszál, de nélküle pedig nem lehet élni.

Hozz jó döntést!

Rajtatok múlik, hogy megjavítjátok, ami elromlott, vagy újat vesztek. Az ember megbocsájtani tud - ez persze évek folyamata -; felejteni nem. A történtek halványodnak.

Ne mondd azt, hogy soha...

Veled is történhet még hasonló...

Eszembe jutott egy film, itt a Hoxán többen is ajánlották házassági válságokra; azt hiszem Tûzbiztos szerelem a címe. A megbocsájtás, a türelem, a meghallgatás mûvészet. Talán nincs veszve még semmi.

Sok boldogságot!

Szerintem is a gyermek nevére kellene íratni minden ingóságot, ingatlant és a feleségednek egy rossz szava sem lehet ezüggyel kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy ha a régi sérelmeket nem tudod megbocsátani, akkor ez a házasság megmenthető lenne.

Bár én sem hiszem, hogy megbocsátanám ezeket a sérelmeket.

Hogy merre tovább, az rajtatok múlik, de véleményem szerint nem feltétlenül neked kellene ezen gondolkodnod.

Egyetértek, ha nincs megbocsátás, akkor valódi kapcsolat sincs. A sérelem, a múlt masszív falként áll a két ember között, fizikálisan hiába vannak együtt, ugyanaz lesz a helyzet, mint korábban: szívbéli kapcsolat nincs... :(

De azért ez a megbocsátás is kétélű fegyver egy kapcsolatban. Könnyű mondani, hogy én soha, hogy én nem fogok bízni. Emellett gyáva és képmutató dolognak tartom mégis látszólag küzdeni valamiért, ami már sok éve nincs is meg.

Azért nagyon el kell gondolkozni azon, hogy ebben a történetben a cikkíró mennyire vállalja fel a felelősségét. Mert egy kapcsolat nem két nap alatt megy tönkre, nem is az átíratás pillanatában, hanem ahogy célzott is rá: évek elhanyagolása, megszokása, figyelmetlensége alatt, amikor csak fizikálisan éltek egymás mellett. És akkor felmerül a kérdés: magának meg tud bocsátani? Ha igen, akkor a nőnek miért nem? Ő maga is tett, vagy éppenséggel nem tett azért, hogy így alakuljon a dolog. Miközben az álmaiért küzdött, megfeledkezett róla, hogy mindezt kiért, illetve kivel csinálja.

Mindenki emberből van, a kapcsolat meg kettőből, tehát duplaannyi a hibalehetőség. De vállalja fel mindenki a saját felelősségét.

Ha nincs megbocsátás, szerintem az egésznek semmi értelme, ugyanott vannak, ahonnan indulnak, érzelem mentes, bizalom nélküli közös "vegetálás" az egész, aminek a vége is kb. hasonló lesz...

Amúgy sosem az a kérdés, hogy meg tud-e bocsátani valaki, hanem az, hogy meg akar-e. Mert ha megbocsát, akkor újra bízni fog, ismét sebezhetővé válik... Ezt felvállalni az igazán nehéz.