Lombikprogram 40 felett - nekünk is sikerülni fog! (beszélgetés)
Talán itt nem is a stressz a lényeg, hanem az ember legbelsejében fellépő gátlás, hogy esetleg miért tart a teherbeeséstől.
Persze az is egy jó kérdés, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás, hogy miért szállt el az a tsh, mert esetleg addig rágtam magam, hogy de jó lenne gyerek, mert már benne vagyok a korban, ugyanakkor hú de félek tőle, mert akkor nem fogok tudni táncolni, meg futni, tulajdonképpen imádom a munkám, és hiányozni fog, hogy fogom bírni otthon, bírjuk-e majd anyagilag stb stb, ez mindenkinél más és más...
És persze, a négy év probálkozás elején is azt mondta szám, hogy szeretnék gyereket, de most értettem.neg, hogy a lelkem akkor még óriási félelemben volt, és nem volt rá befogadó.
Valszeg egy háború után más a helyzet, akkor kilátástalanság van, és megváltoznak teljesen a maslow piramis szintjei, olyankor szerintem olyan elemi erejű a szeretet iránti vágy, és a fajfenntartás, ami eloszlat minden kétséget.
Én azóta járok terapeutához (nem klasszikus pszichológus), amióta tudom, hogy spontán nem lehet babánk (csodákban azért hiszek, de a tények is makacs dolgok). Hetente megyek. Sokat segít.
Én hiszek az arany középben. A realizmus fontos, épp a makacs tények miatt. Meg kell legyenek a vizsgálatok és vigyázni kell a testünkre, helyre kell hozni, ha valami nem jól működik.
Viszont nincs test lélek nélkül, a lelkünkkel is pont annyit kell(ene) törődnünk, éppúgy “kivizsgálni”, ha valami nem működik jól, ha nem vagyunk jól és épp úgy “megjavítani” Szerintem ezek kéz a kézben járnak és ahogy a testnek fontos az optimális működés az egészséges élethez úgy a léleknek is pont annyira fontos a harmónia az egészséges önbizalomhoz, hithez, ami nélkül nem egész az élet.
Az egészség szavunk amúgy nagyon kifejező, én gyakran használom úgy leírva, hogy EGÉSZség...
Anno nekem azt mondta a pszichológus, hogy ha a lelki szorongás meddősvé tenné az embereket, akkor már kihaltunk volna. És hogy miért van az, hogy egy megerőszakolásból, vagy háború alatt is születnek gyerekek.
Ezzel így ebben a formában maximálisan egyetértek, de statisztikailag kimutatható, hogy pl. meddőségi csoportterápián átesettek között 40%-kal több volt a sikerességi arány.
Egyetértek veled, hogy a spontán terhesek között is rengeteg a lelki instabil, és stresszelő...éppen ezért nehéz okosnak lenni mikor nem tudod merre indulj el mikor már kizárták a szervi akadályokat.
Igen, nalam is a masodik héten kezdodik a bekattanas..en sem tudom lekotni magam masodik heten.
semmi tunet is tunet lehet 🍀
Igazad van, valóban én csak az út elejéről tudok nyilatkozni :( Bocsi, hogy belekotyogtam, nem bírtam ki, ez a téma tőlem csak energiát vett el.
A mondanivalóm pusztán annyiban releváns, hogy szerintem ez a dolog túlértékelt. (Megértem, ha másként gondoljátok, az is lehet, hogy az X. sikertelenség után én is átértékelem.)
Egyrészt Deduka példája is mutatja, hogy a legnagyobb mélyponton is sikerülhet, a legtöbben a lelki egyensúlynak híján vagyunk, és ez természetes, kevés baba lenne, ha ez perdöntő lenne.
Másrészt én úgy érzem, hogy ez sokszor gátját képezi egyéb (kézzelfoghatóbb és szerintem fajsúlyosabb) megoldás keresésének.
Sziasztok!
Tudom hogy nem szabad jeleket keresni ET után, mégsem tudok nyugodni. Tudom hogy az érzett vagy érezni vélt vagy a semmit nem érzekre nem lehet hagyatkozni, mert mindenki más.
Semmit, de semmit nem érzek! Se hasszurka, se mellerzekenyseg, se puffanás. Azaz két nappal ezelőttig kicsit érzékeny volt a mellem, de azóta semmi! (Gondolom a hormonok kimentek már)
És mindenhol azt olvastam, hogy jó ha szúrkal a has, jó ha érzékenyek a mellek, jó ha feszül a has, a mell.
Nálam semmi...
Tegnap megnezettem meg egyszer a TSHt, most 2,1, tehát jól visszament egy hét alatt (3,5 volt ET napján). Ami önmagában jó, de vajon ez is jelez valamit?
Ti hallottatok olyanról, aki szinten semmi tunetet nem tapasztalt, mégis sikeres volt?
A második héten kezdődik a bekattanas? Eddig olyan jól élhesse héttel a gondolataimat és a meló is sokat segít. Majd a hétvége lesz kemény dió...
Koszi és bocs, tudom olyat kérdeztem amire nincs igazából válasz :) lehet csak ki kellett írnom magamból.
További ajánlott fórumok:
- Most igen!Most sikerülni fog!Halál a zsírra!!
- Életmódváltással -14 kg. Sikerülni fog!
- Sokadik fogyókúrám, de ennek sikerülnie kell!
- Január 8-án nekivágunk a lombikprogramnak
- Harmadik napja szedem a clostilbegyt, ugye most sikerülni fog a baba, már több mint 1 éve próbálkozunk?
- Update-el sikerülni fog nekünk! Több mint 30 kg-os súlyfelesleg