Legyen tesó vagy nem? Hogy készüljek fel rá? (beszélgetős fórum)

En mar nagyi vagyok es sok mindent ateltem.

Kis gyerköc falkamban az egyik ugy szuletett hogy fel vak es az orvos szerint szinvaksag vart rea.

Ertelek nalad mas ,van egy baratnöm a hetvenes evek vegen szuletett nekik egy Down szindromos kislany.

Ök egyut mind szulök az elejetöl ugy vetek mind aldast es alaztosan fogadtak öt es nagy szerettben vesz reszt maig. Utana szuletett neki kis huga ki teljesen rendben van.

Barataim irtak is ket kis könyvet az elsö arrol szol amikor a korhazban vlt 10 napig az egyik legszebb es legmeghatob szerelem es szeretett megnyilvanyolasa kösztuk.

Ma i kislany mar 30 -as eveiben van Ö az aki mindig kicsi es csampas marad De nem butuska ! Ö osztja a mosolyt es a szeretett aga körul , edesapja mar beutaszta vele a fel vilagot Ö lett az apa szeme fenye.

Melekesen Pozsonyban laknak a szulök mind ketten tervezök epiteszek . Kislany apukaja terveszte meg a 70 evekben a uj hidat a Dunan .

Ket kis könyvet irtak a terikeröl az egyiknek a neve Csoda a hajszalon es a Összestoppolt szivecske , Sajnos csak szlovakul vannak kiadva de igazan egy elmeny az olvasauk.

Vedd ugy hogy Teged megtisztelt az Ur arra hogy egy eppen ilyen kis sok szerettre szorulo dragasagot rad bizot. Erezd magat megtisztelve es boldognak, fogd a kis kezet es vezesd az eleten at. Ö nem butuska Ö csak az aki kicsit mas es kicsit kilog de ez igy jo !

Sok boldog evet es egy pillanatig sem tetovaz a kis testveren. Nem szabad hinni a dokiknak amikor a Davidomnak azt mondtak hogy vak lesz en nem adtam fel ma mind konzult egy bankban dolgozik boldog apuka lett belöle .

Hidjel a joban !

Ja, a 3. pontom még:

Sosem éreztetném a kicsivel sem, hogy ő vele kevesebb időt tudok tölteni, mert a naggyal több a "gond/munka".

Nekem kettős érzéseim vannak a témával kapcsolatban, de csak akkor vállalnék még egy babát, ha 10000000000000%-ig biztos tudnék benne lenne, hogy:

1. nem esek abba a hibába mint sok 2-3-x gyerekes anyuka, hogy a legkisebbel foglalkozok, a nagyok meg le vannak tojva

2. 100%-kal tudnám ugyanúgy fejleszteni a nagyot, a kicsi ebben nem akadályozna.

Másrészt pedig megszülethet egy gyerkőc egészségesen, és válhat később is beteggé. Jómagam vagyok a példa, 13 éves koromig semmi bajom nem volt, akkor derült ki egy ártatlan pisi vizsgálat során, hogy gond van a vesémmel, majd odáig lett göngyölítve az ügy, hogy gyógyíthatatlan immunbetegségem van, ami ráadásul ritka is, és mindkét vesém fele elsorvadt. Rengeteg olyan betegség van, amiről sosem tudni, hogy mikor jön ki az emberen, és ha mindenki így gondolkodik, hogy de mi van ha beteg lesz a gyerekem (akár születéskor, akár később) akkor senkinek sem lenne gyereke. :-))))

Alaposan járd körül, hogy hol és mennyiért lehet, de mindenképpen csináltassatok genetikai vizsgálatot a korai terhességben!

A második fiam nem tudni miért, de szívbetegen született. Megoperálták, akkor halt meg. Utána három elment magától, a hatodik terhességből lett egy újabb egészséges fiam. Speciális ultrahanggal nézték meg, hogy rendben van-e a szíve, hogy ha esetleg baj lenne, már a szülőszobáról vigyék a műtőbe, mert a szívbeteg kisfiamnál egy hónaposan már későn volt a beavatkozás. Mindenképpen akartam testvért a gyerekemnek, kár hogy csak egy lett.

Ne adjátok fel a reményt, a kockázat elég kicsi, miért ne születhetne egészséges gyermeked? És nyugodtan vállald fel, hogy szeretnél egészséges gyermeket is. Attól még szereted a már megszületettet is. És aki emiatt bármit beszól, az csinálja végig utánad ugyanígy ugyanezt! Sok sikert!

Szintén gyógypedagógus vagyok és egyetértek Zsuzsival! Nálunk is van olyan anyuka, aki szeretne egy ép gyereket, de nem mer. Jobban mondva vár. Az ő gyereke ráadásul súlyosan halmozottan sérült, nem jósoltak neki még ennyi időt sem. Várnak, és szépen eltelik mellettük az élet. Szerintem egy ép baba új erőt fog adni, és biztos, hogy a beteg gyerekedre is pozitív hatással lenne! Persze a döntés a tiétek, de én támogatom a tesótémát. A többit neked kell eldöntened! :)

És még valami! Nem vagyok fanatikus vallásos, de Isten létezik! Nekem elhiheted! 5 éve várok egy babára, több kezelés, inszemináció után azt mondtam, hogy egy lombikot megpróbálok, ha nem sikerül befejeztem, mert akkor Isten nem akarja, hogy nekem is legyen. Az első lombik sikerült, két baba megtapadt. Aztán jött a meglepi: egyikük osztódott, tehát most három babát várok! Szóval nekem elhiheted: Isten létezik, és tudni fogja, hogyan álljon melletted/mellettetek! ;)

Sok sikert, erőt és kitartást!

feltétlen vágjatok bele, ha nem öröklődő a dolog, akkor mindenképpen!!!!

Drukkolok és jó egészséget kívánok Nektek!

Nem személyes tapasztalat: volt osztálytársamnak down-os kislánya született. Tudták, de nem szakították meg a terhességet. Másfék évre rá jött a hugi, aki teljesen egészséges.

Én a helyedben még egy dolgot végiggondolnék: egy csecsemő mellett fogsz tudni olyan figyelemmel lenni a beteg gyerkőcre, hogy ne szenvedjen kárt a fejlesztése?

Mint gyógypedagógus mondom, hogy vállaljátok! Sok szülővel találkoztam aki hasonló helyzetben van, sokkal jobban “viselté az életet egy második baba után! Muszáj, hogy a szülő sokáig kitartson, és ebben sokat segít egy egészséges baba...

A kérdés inkább azért nehéz, mert ha Ti nem lesztek a fiatal tesóé lesz az ápolás/ gondozás feladata!

Előre szólok, hogy biztosan megosztó lesz a kérdésem, biztosan kapok hideget-meleget, és hiába kérném, hogy a rosszindulatúak ne kommenteljenek, de hátha megúszom.

Mindig is több gyermeket szerettünk volna. Van egy gyermekem, lassan három éves. Felhőtlen és boldog terhességből született, de már születésekor kiderült, hogy valami nem oké. Ezt nem részletezem, hosszú is lenne, lényeg, hogy később kiderült, hogy van egy genetikai betegsége. Ezt sem részletezném, ne is kérjétek, nehéz erről beszélni. Aranyos, tüneményes és imádnivaló gyermek, semmiért sem mondanék le róla, imádom, szeretem … csak hát nem egészséges. A jövőkép kérdőjeles, sok irányba mehet ő még, legjobb esetben kissé „butuska” lesz, de benne van, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos lesz (ezt még leírni is szörnyű). Nagyon sok múlik most rajtunk, a fejlesztésein, mindent meg is teszünk érte, hogy a lehető legjobb legyen neki, a lehető legjobbat hozzuk ki belőle, de hogy mi lesz, azt csak a jóisten tudja, ha létezik.

Elfogadtam már, nem friss a diagnózis, a nehezén túl vagyunk, de a bizonytalanság néha felemészt. Vannak jobb és rosszabb napok, néha nagyon belemerülök az önző önsajnálatba. Miért velünk, miért vele, mi lesz, stb stb. A szivem megsajdul még ma is néha, ha várandós anyukát látok, hisz eszembe jut, milyen felhőtlen boldogságban vártuk a mi babánkat, és mennyire nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Vagy ha vele egyidős gyerekeket látok, játszótéren, bölcsiben, és eszembe jut, hogy ő is ilyen okos, ügyes lenne már, ha ...

Többször felmerült már köztünk a férjemmel, hogy mikor legyen tesó, legyen-e egyáltalán. Amikor kiderült a gyermekünk betegsége, ő jobban depis volt, eleinte azt mondta, ezt nem tudja vállalni, mármint azt, hogy legyen még egy – mert mi van, ha … (nem öröklődő, hanem egy véletlenszerűen bárhová lecsapó szörnyeteg). Aztán azt, hogy muszáj még egy, mert ez nem maradhat így, mármint a sorsunk, ez az igazságtalanság. Én is hezitálok, néha nagyon szeretnék, néha egyáltalán nem, néha „csak” félek. Néha elemi erővel tör rám a vágy egy kisbaba iránt, a mosdatása, a szoptatás, ami nekem, nekünk nem sikerült, a mozgásfejlődés örömteli figyelemmel kísérése, ami nálunk oly keserves volt, és még az ma is ...

Mostanában jegeltük a témát egy ideje, a legutóbbi beszélgetésünk szerint majd szeptember környékén elkezdjük a próbálkozást. Én meg nem tudom, hogy tényleg hogy is állok valójában ehhez a kérdéshez?

Valóban szeretnék még egy gyermeket? Vagy csak szeretnék egy egészségeset? Ez a gondolat mérhetetlen bűntudatot ébreszt bennem a gyermekemmel szemben, mintha ő nem felelne meg, félresikerült, de nem baj, majd a következő … Nem tudom, mennyire lehet természetes érzés az, hogy szeretnék egy egészségeset IS? Vagy rossz ember vagyok?

Persze félek is, nem is attól, hogy megismétlődik velünk ugyanaz, hisz mint írtam, ez egy véletlenszerűen, 1:15000-20000 arányban előforduló betegség, hanem az elmúlt évek alatt annyi pl. születési sérült, egyéb gyermekkel találkoztam, és semmire sincs garancia, bármi lehet… de még egy nem egészséges gyermeket nem bírok … sem anyagilag, sem sehogy…

Elsősorban azoknak a véleményét várnám, akiknek van „más” gyermeke, és vállaltak utána tesót, vagy épp ezért nem vállaltak. Hogy jutottak el a helyes döntésig? Milyen szempontok alapján? Milyen érzelmi utat jártak be? Egyáltalán van helyes döntés?

Köszönöm hogy meghallgattatok, és ha válaszoltok!