Különös tapasztalások, élmények (beszélgetős fórum)

Látom lótus nem nyugszik... Bocsi, de én nem akarom a hülyeségeit olvasni, meg a szánalmas térítgetési kísérleteit. Ő például semmit nem tud a dolgokról és itt játssza a nagy prédikátort, ahelyett hogy hasonszőrűekkel "barátkozna"... Szóval ilyen jehova tanújával jobb nem foglalkozni, különben úgy jártok mint én, nem száll le rólatok sosem, mert mindenkinek magyarázni fog hogy megvezetitek a többieket. Azt viszont végkép nem értem, ha annyira tapasztalta hogy igaz amit állít miért is nem meséli el? Mert én is és más is tud mesélni tapasztalásokról, de ő csak a Bibliájával akar ijesztgetni. Szép kis emberek vannak, nem mondom, bár jobb lenne ha belőle nem lenne több...csak sajnos van.

Ha továbbra is gyűlölködni akarsz irányomba "kedves" lótus gyere privibe! Megbeszéljük...bár tudom hogy nyikhaj vagy te ehhez!

Sziasztok!

Az sem mindegy, hogy kit milyen felkészültségi szinten érnek ezek az élmények?

Én már egy ideje tapasztalok ezt-azt de eleinte kimondottan rettegtem ettől, hiszen jóformán semmit nem tudtam arról hogy mi történik? Már nem ér meglepetés, nem ijedek meg, el tudom helyezni az élményt.

Múlt héten pl. voltam látónál, aki sok jó dolgot mondott, és van olyan ezek közül amik anno (mondjuk 1-2 éve) még megrémítettek volna, vagy csak szimplán nem is értettem volna a mondanivalója lényegét, de most teljesen természetes volt az egész beszélgetés...

Ez így megy...

Én az "örökkévaló lényünknek" nevezem azt a valónkat, egyik, emberilényünket alkotó részünket, amelyikkel ezeket a dolgokat és így érzékeljük, "látjuk". Nehéz pontosan fogalmazni és ezért csak reménykedem, hogy érthetően sikerült megfogalmaznom ezt a szinte megfogalmazhatatlant.

Én anno voltam gyakorlaton intenzív osztályon és ott történt a következő; éber kómában volt a beteg (40 év küröli férfi) és jött hozzá valamelyik rokon, beszélt hozzá pár szót... abban a pillanatban, egy pici szivárvány jelent meg az arcán és legördült egy könnycsepp...

következő héten már az osztályon voltam gyakorlaton, az említett beteg is kinn volt, jó úton haladt a gyógyulás felé, és elmesélte hogy emlékszik Rám az intenzívről, és arra a nővérre is aki mindig kiabált vele, amikor tisztába kellett tenni...

Nekem tetszett!! :))

De csak most tudatosult Bennem hogy ez Veled történt meg!? Mivel foglalkozol???? :)

Nos? Milyen a "témahelyreállító" történet?

Ezt én amolyan csoda szinten éltem meg akkor, d eazót már tudom, hogy a "csodák" mindennaposak és akkor is megtörténnek, ha fel sem fogjuk per pillanat... vagy akár sohasem.

részemről befejeztem a témát - Veled!! kedves vagy hogy aggódsz, de sajnos (vagy szerencsére) nem vagyunk egy hullámhosszon. nem 'hallod' meg amit mások mondanak, írnak Neked. pedig az életben a dolgok nem feketék vagy fehérek.

mindegy, nem akarlak meggyőzni :))

Megtaláltam a történetet...!!! Vég szükségben, mielőtt még mielőtt a mi kis fanatikusunk tényleg eltérít bennünket az angyali útunkról. :)))

nos, remélem jól fogtok szórakozni kedveseim.

Hálám jeléül másolom ide a mi drága topik indítónknak. Sok puszi.

A történet:

A kezelésre hihetetlenül feldúltan érkezett. Bennem minden javító energia azonnal felpezsdült. Izzott a lelkem. Szerettem. Ezt megelőzően is… kezdettől, amióta megismertem, de most tisztán éreztem ezt a kiáramló energiát a mellkasom tájékán. Leültettem… legalábbis először csak próbáltam leültetni. Nem sikerült rögtön. Sem a terápia késztetésére (hisz oly nagy igyekezettel és olyan messziről járt hozzám, hogy kár lett volna, ha most meghiúsul a kezelés), sem az én invitációmra nem mutatkozott készségesnek.

Végül mégis leült, de csak beszélt… beszélt. Panaszos-dühös szavai kis híjján sírásba futottak ki.

- …és a frizurám… össze fogjuk nyomni, pedig ma még találkám van. Adj egy párnát. – mondta, mire csak bólintottam, mert különben a párnát már a kezemben tartottam. Kurtán, de kissé megenyhülten megköszönte és miután kivette a kezemből, gyorsan a feje alá helyezte.

- Jó. Akkor kezdjünk, ha Te is így gondolod, hisz nem volna jó, ha késnél.

Gyakorlottan felhelyeztük a készüléket, miután sikerült elhelyezkednie. Három mécses égett. Tudattalanul heves imába fogtam, amit jóval később észleltem. Már jóideje futott a program a készüléken, amikor révületem komoly ijedtség követte. Az imáimban igen határozott többes számban hívtam segítséget a szeretett ember megnyugtatásához, és eközben láttam az ölbe tett kezeit, de azok mintha hófehér csontvázak lettek volna.

- Uram segíts! – kiáltottam hangtalanul. – Mi ez, amit látok?

Jobban ráfigyeltem. Óvatosan a kezekről a bal karra emeltem a tekintetem, majd a vállra. A kar még igen, de a váll már nem volt csontvázszerű. Majd visszafelé haladtam a karra, a kezekre. A kar ekkor már nem volt ilyen, de a kezek igen. Vagyis mégsem. Már nem úgy fehérlettek, mint korábban. Jobban megfigyelve a két kéz ujjai körül vékony fehér fényt láttam. Azt az ismerős jelenséget, amit képzetem oly sokszor a szavakhoz, a mondatokhoz rendelt, most e kezek köré vont. Minél jobban figyeltem, annál inkább elvékonyodva.

- Ó, hát csak erről van szó! – nyugodtam meg egyszerre. Boldog öröm vett körbe. Szinte úsztam benne. Tovább folytattam imám – tudhatom – pontosan azt, amit kezdettől… Közben pedig leellenőriztem egy pillantás erejéig a készülék jelzőfényeit és mindent rendben találtam. Ám ahogy ezzel végeztem, megláttam valakit… köztem és a kezelt között. – Furcsa… - gondoltam, mert köztünk alig volt 40-50 cm távolság … én mégis teljes alakot láttam… nekem háttal… aki szorgosan foglalkozott az én zaklatott, kedves embertársammal. Mindeközben zavartalanul láttam a készüléket és a kezeltet is… a háttal állón keresztül. Mégsem riadtam meg. Csendesen szemlélődtem tovább. A kezelt arca bájosan nyugodt volt. A párnája megmozdult a másik oldalon, de csak alig észrevehetően. A feje mellett előtűnt egy kéz… egy végtelenül kecses, gyöngéd mozgású kéz. Érdeklődve figyelni kezdtem.

- Nahát! Én csak épp most gondoltam rá, hogy meg kellene igazítanom… hogy még kényelmesebb legyen neki… és már meg is igazítja valaki.

Az igazító kéz mellett egy vékony rózsás arc is kezdett kibontakozni… Majd még egy. Csontszín, lepelruhás… füstbevesző, lebegő, lábnélküli alakokat láttam. A nekem háttal tevékenykedőnek ekkor már csak a létét éreztem. Elöl összekulcsolt kezeim fölé hajtottam a fejem, miközben az alkarjaim a két térdemen támaszkodtak. Még mindig imádkoztam. Amikor felnéztem, a készülék programja már majdnem befejeződött. A kedves kis nő szépen szendergett. A program „ébresztője” sem igen hatott. A hozzákapcsolt relaxzene kicsit hosszabb volt, így arra gondoltam, hogy megvárom, míg az is a végére ér. Ráérek kikapcsolni a készüléket azután is. Így lett. Kevéssel ezután még mindig lehunyt szemmel üldögélt, amikor megszólalt:

- Hát megigazítottad a párnám? - mondta olyan… friss-nyugalommal. Csak ezután nyitotta ki a szemét. Én ezalatt pont azon merengtem, hogy a késztetésem ellenére mégsem beszélek neki a látomásomról.

- Ó, nem! – válaszoltam rendkívül meglepetten.

- Pedig a jobb oldalon kényelmetlen volt, de nekem semmi kedvem nem volt megigazítani… és alig hogy ezt gondoltam, éreztem, valaki már meg is igazítja.

Megkönnyebbültem, és szép sorjában mindent elmondtam neki, amit tapasztaltam.

'békélj meg Istennel, mert nem ő az oka annak, ahol tartasz'

ráadásul honnan tudod, hogy hogyan viszonyulok Istenhez?? mársfelől, pedig hálás vagyok Istennek (és Magamnak) azért ahol vagyok most és ahova tartok. elégedett vagyok az életemmel, a tudásommal és boldoggá tesz az hogy lehetőségem van még többet tanulni, földi tanfolyamokon, olyan emberektől akikre Én felnézek.

Én sosem tagadtam meg azt, amiben hiszek, és bizonyságot nyertem. Sem annak közösségét.

Soha.

öreg hiba a gyávaság.