Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Jajj de jó lenne, köszi!
Az én gyerekem fel van dobva a Babitstól. A felvételin volt egy kedves tanárnő és ott magyarázott neki kezdés előtt egy csomót a sporteredményeiről meg hogy hol lakunk, meg az egyik keresztnevének az eredetéről (nem magyar az apja miatt) :D
(Lehet azóta a kölyköm black list-en van :D :D :D )
4.
Pozitivumot akart lenni.
Az olyan vélemények általában személyes sérelmen alapulnak, azért fókuszálnak csak a legrosszabb dolgokra.
Mi talált be nálad a legjobban?
Sógorom szerint akinek a gyerekei már kirepültek az egyetemről is:
"Igy utólag: teljesen mindegy milyen gimibe kerültek volna, nem ez számit az életben való boldogulásban" (két e5-ös és egy fazekasos tanulójuk volt - utóbbi magántanuló lett magyarból, annyira nem bírták egymást a magyartanárral.)
4.
Egyebkent lepten-nyomon hallok nem tul jokat is rola. Az egyik elegge sziven utott. Bar azokkal a velemenyeket amik csak negativak es semmi pozitiv unit nem sorolnak fel erdemes óvatosan banni.
Még egy szavazat az Istvánra.
Lányom imádja. Jó a társaság, jók a tanárok. Erős.
Hasznos lehet: 9. évfolyamtól 7.30-kor kezdődnek az órák, hogy az M3-as dugulás miatt ne késsenek a gyerekek és tanárok.
4.
En kozben rajottem, hogy is merek egy Babitsostanarno a jatszoterrol. Azt mondta szivesen beszel a sulirol, de en mar megvarom az irasbeli eredmenyet vele. Majd megirom privatban ha gondolod.
8.
Sajnos nekünk is csak február 1-én lesz a betekintés :-(
Én 2-t- kíváncsi vagyok a tiétekre.
Ha a gyerek jó “kémnek” bizonyul, be tud mèg gyűjteni 2-t, akik nem ott írták (hanem Németh L.), de az egyik gyereknek a Babits is a listán van.
4.
Kitartast! En csutortokon fogok tudni 4 Babits-os pontszamot, azt megirom:).
4.
Nálunk a megtekintés február 1. hétfőn lesz.
Szépen ki kell várni.
Mondogatom magamnak...
Szia, először is: ne keseredj el!
Nyolcadikosoknak Budapest (szerintem) tele van remek középerős gimikkel, ahonnan jó egyetemekre mennek tovább a gyerekek, senkinek nem törik ketté az élete attól, hogy nem a top5 egyikébe jár. Egyik gyerekem sem top gimibe ment, és nem a szőlő savanyú, legalább az egyik gyerek mehetett volna. (a másik lusta:)
Egy középerős gimiben jellemzően nem a lógás, megúszás a norma, azok a gyerekek is keményen megdolgoztak a bejutásért. Nyilván lehetnek különösen szerencsétlen osztályok ritkán, vagy olyan peches egyéni együttállások, ami miatt egy-egy gyerek alig várja, hogy elmeneküljön onnan, de ez a ritka eset, csak sajnos (persze) ezek maradnak meg a fejükben.
Azt is fontos szem előtt tartani, hogy nincs a földön olyan gimnázium, amelyik mindenkinek egyformán szuper lenne. Olyan ez, mint anno a babakocsi választás, minél többet olvasol róla, annál inkább elveszettnek érzed magad. Azt hiszed, találtál egy szuper megoldást, aztán célzottan rákeresel, és rögtön találsz három véleményt, hogy az miért szar. Találsz egy másikat, dettó.
Ugyanez van a sulikkal is. Sőt, adott esetben egy család két gyereke sem ugyanazt kapja a legjobb nevű iskolától sem (közeli rokonok esete nálunk).
Járnak/jártak ismerőseink a Kölcseybe, Szabó Lőrincbe, Leövey-be, Óbudaiba, Rákócziba, Szinyeibe, Telekibe, Vörösmartyba, Xantusba, és szeretik/ték, jónak találj/ták a közösséget, jó barátságaik lettek, és akik már végeztek, tovább tudtak tanulni, állami finanszírozáson. (más kérdés, meddig lesz még egyáltalán állami finanszírozás bármelyik egyetemen)
Szóval, ha megnézed ezt az iskolalistát, rájuk keresel, biztosan fogsz találni negatív véleményeket is, de a túlnyomó többség mégis jó éveket tölt ott, szereti, elégedett.
Ugyanez, sőt ugyanez a négyzeten a szitu az AKG-val, amit az összes oda járó ismerősünk - és van jó pár - rajongásig imád, holott abszolút értelmiségi, normális emberek, nem celebek vagy ilyesmi, akiknek nem számít, mit tanul a gyerek. Más szerint meg tönkrement a szomszéd Mari gyerekének az élete ott.
A Poli, amit mi már két gyerekkel imádunk, sokak szemében egy értékelhetetlen iskola, és többen nettó lehülyéztek tavaly, amikor engedtük, hogy a befutó Toldy, Veres Pálné helyett első helyre írja. (és az én véleményem szerint egyáltalán nem linkek járnak ide, holott sokak szerint - akiknek nincs vele közvetlen, friss tapasztalata - meg igen.)
És az is kicsit félreviheti az embert (nekem pl ezt idő volt a helyére súlyoznom), hogy itt a fórumon egyáltalán nem az átlag családok, átlag anyukák átlagos gyerekeinek tapasztalatai jelennek meg. Ez itt a krémnek is a krémje: legtöbbször értelmiségi, az oktatás iránt kiemelten érdeklődő, szupertudatos, szuperinformált közeg, ahol (legtöbben) időt, erőt, energiát, erőforrást nem kimélve segítik a gyereküket, hogy a legjobbat hozza ki magából. Szóval nyugi, azért nem az az általános, hogy mindenki max pontot hoz és 92 pontot ír :D
+1 vélemény, amivel elnézést, ha kiverem a biztosítékot sokaknál. Egy igen sokat látott barátom mondta pár éve azt, hogy olyan iskola nincs, ahol _egyáltalán_ ne lenne cigi, pia, drog. Legfeljebb olyan van, ahol nem beszélnek róla, és úgy csinálnak, mintha nem lenne. Hajlok rá, hogy azt gondoljam, igaza volt.
Persze mindenki tudja, hogy létezik kortárs befolyás, és igenis kerülhet egy gyerek "rossz társaságba", de ez ellen a legerősebb védelem nem az iskolaválasztás, hanem az, hogy mit hoz otthonról, mennyire tudtatok/tudtok ezekről a témákról beszélgetni, tudsz-e hiteles véleményt megfogalmazni erről.
Anyanyelvi tanárhoz nem volt dolgunk.
De akihez igen, az kiváló volt.
4.
Nekunk a Babits. Azt en idaig realisan teljesithetonek ereztem...most is remelem. Ott a legtobb pontszam 168 volt felvetelre, es egyszer volt 63 a behivasi ponthatar, egyebkent 50.
Apáczai?
A kritériumok közül az anyanyelvi tanár ritka mint a fehér holló szerintem...
Amiket most leírtál a suliról, az pont az István gimi.
Pont nektek való lenne.
8.
Igen. De túl kicsi minta, simán lehet random eltérés.
4.
Szerintem magyar is könnyebb volt.
Fiamnak a gyakorlás során nehezebben menő részek a felvételin könnyen mentek.
Átnézés után úgy tűnik, hogy 3 pontot vesztett a fogalmazást nem számítva.
Úgy tűnik 5-5 ponttal múlta felül a 2014-2020 közötti gyakorlásainak átlagának az eredményét.
Szerintem 6-8 ponttal emelkedni fognak a szóbeli határok a sokéves átlaghoz képest.
Radnóti behívásra tippem szerint 90 fölöttit kellett írni. Mi szeretnénk egy ilyen behívót elcsípni.
Nyúlanya, Remedios78 nektek mi a cél? Akár priviben is érdekel.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?