Kismama klub, nemcsak kismamáknak (beszélgetés)
Fokhagymás krémsajttal töltött csirkemell füstölt sajtos kukoricapürével
Hozzávalók:
A csirkemellhez:
60 deka csirkemellfilé
só
frissen őrölt bors
2 duci fokhagymagerezd
10 deka tejszínes krémsajt
1 púpos evőkanál morzsolt oregano
1 evőkanál olívaolaj
A kukoricapüréhez:
3/4 evőkanál vaj (1 és fél deka)
2 doboz 34 dekás kukoricakonzerv
3 deci 1,5%-os tej
só és frissen őrölt bors
frissen reszelt szerecsendió
Mielőtt nekikezdenék, bemelegítem a sütőt 200 fokra(gázsütőn 6-os fokozat), és vízbe áztatok néhány fogpiszkálót a csirketekercsek rögzítéséhez. Ezután kettévágom a megmosott, szárazra törölt csirkemellfilét, majd a két hosszúkás húsdarabot széltében megfelezem. Így 4 szeletet kapok. Ezeket jól kiklopfolom, és megsózva, megborsozva magam elé fektetem úgy, hogy mindegyiknek a rövidebb oldala nézzen felém. A töltelék következik. Megpucolom a fokhagymagerezdeket, a kézi reszelő apró lyukú oldalán belereszelem őket a krémsajtba, és hozzákeverem a morzsolt oreganot.
A tölteléket igazságosan elosztom a vékonyra lapított csirkeszeletek alján egy-egy kupacba és mintha apró rétesek lennének, szorosan felcsavarom őket. A tekercseket egy-két lecsöpögtetett, beáztatott fogpiszkálóval rögzítem, és előveszem a 24 centi átmérőjű, 6 centi mély teflonserpenyőmet. Felhevítem benne az olívaolajat, és ha már jó forró, 1-2 perc alatt pirosas barnásra kapatom rajta a csirketekercsek felületét. Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha két evőkanállal vagy egy széles szűrőlapáttal forgatom őket, mert akkor tuti, hogy nem nyílnak szét, viszont körös-körül szépen megpirulnak. Végül átemelem mindet egy tányérra, és a serpenyőben maradt olajjal kikenem egy 20x30 centis sütőtál alját.
A kiolajozott sütőtálba egymás mellé rakosgatom a csirketekercseket, és köréjük kanalazok néhány evőkanál vizet is. A tálat lefedem alufóliával, és betolom a meleg sütőbe. A csirketekercsek kb. 30 perc alatt megsülnek, de érdemes róluk az utolsó 5-10 percben levenni az alufóliát, hogy még szebb legyen a színük. Eközben elkészítem a füstölt sajtos kukoricapürét.
Azzal indítok, hogy ugyanabban a teflonserpenyőben, amelyben néhány perccel korábban a csirketekercsek felszínét pirítottam, most takaréklángon megolvasztom a vajat. Ha már folyós, hozzákeverem a lecsöpögtetett kukoricát, és kevergetve átpárolom benne. Nem kell hosszasan főzögetni, mert a konzervkukorica már gyárilag is elég puha. A meleg, vajas kukoricát óvatosan átkanalazom a turmixgépbe, hozzáöntöm a tejet és ráreszelem a füstölt sajtot. Ezután simára pépesítem, ha szükséges, leállítom közben egyszer-egyszer a gépet, és, hogy segítsek a turmix késeinek, fakanállal felkeverem a pépesedő kukoricát, aztán a napsárga, krémszerű pürét visszaöntöm a serpenyőbe. Teszek hozzá sót és borsot, reszelek bele szerecsendiót, és takaréklángon 3-4 perc alatt kevergetve összerotyogtatom. Tálaláskor minden tányérra kiszedek egy-egy fokhagymás csirketekercset, mellé jó kupacnyi kukoicapürét kanalazok, teszek rá petrezselymet is.
Ez egy "Büntetlen öröm" és a szombati menü nálunk :))))
Na mék szétnézek, szép délutánt! :)
Mennem kell,sziasztok!
Szép délutánt!
jééé találtam a gépen olyat h Stahl Judit Szakácskönyvek gyűjtemény :P Kéri vki, world-ben van, 6 könyv :DDD
bele is kukkolok, még van egy fél órám :)
Úff micsoda téma, piásokról én is tudnék mesélni... :(((
Nekem sincs kedvem semmihez, mondjuk nincs is semmi dolgom. Joghurtos fánkot akarok sütni, de majd később. MEg mit főzzek? Leves nem jó, Apa nem eszi :P
Holnap megyünk ortopédiára Jázminnal, kontrollra, mert laza a csípője. Tudom ez nem gond, de azért aggódom egy kicsit, szorítsatok légyszi!!! :)
Hogy vannak a Babók, gyógyulgattok? Visszaolvastam, ill próbáltam, de összemosódnak a betűk :P Hülye idő! Mié esik??? :(((
Sziasztok,kicsit kukk.
Még ma nem volt időm géphez ülni...főztem,stb.
Esik az eső,nincs kedvem semmihez!
Elolvastam én is Annamária cikkét,hát végigbőgtem..sajna tudom miről beszél,igaz hogy már felnőtt koromban,de sajna megtapasztalhattam én is az alkohol hatásait...az exférjem szerette a piát,sokszor meg is vert...majd egyszer én is megirom...
Jól van,megesik ám h begurul az ember.Még ha tisztában is voltál vele,h szegény nem azé sír h Téged bosszantson.Nyugi,van ilyen mindenhol:))
Szegény Danika:((
Sziasztok!
Itt ma is esik, Jázmin délelőtt nyügi volt, most alszik :)
Olyan nagyon lelkifurim van! Tegnap este Jázmin sírt, 9től hajnali 1ig :( Már annyira fáradt voltam és türelmetlen h rákiabáltam szegénykémre :((( Azt kérdeztem h miért sír?
Persze nem válaszolt :P Csak sírt és sírt, már Ő is nagyon álmos volt :( Végül elaludt a cicin, s rá is jöttem h mi baja: a sűrű kaki is, meg a csapvíz :( Azt ittam 2 napig vagy 6 litert, mert elfogyott az ásványvíz. Nekem is fáj tőle a pocim, nem tom mi lehet benne, de soha többé!!!
Klaudia ma is jött, adjak neki pelenkát meg kamilla teát... hát kész voltam! Adtam, de csakis a pici miatt, ha magának kért volna vmit, biztos elküldöm! Forrong h miért nem engedik haza Danit...nyilván oka van!!!!
Amikor csengetett épp kakiltunk, nem is akartam ajtót nyitni, gondoltam postás v ilyesvki, de mikor elhallgatott a csengő és újra megnyomták, akkor már tudtam h a húgom....
Rem Mki jól van, sok puszi!!! :)
Az nyami:))
Szép délutánt Nektek:))
Értem.Megyek játszani, meg lehet h sütök egy kis palacsintát:)
Szép délutánt!
Úgy csinálom,h minden nap másra nyomulok.Végülis elég erős midegyik,így meg nem olyan uncsi.
Meg így minden izmom dolgozik,mert ahány annyi féle.Amikor kevés van hasra,akkor lenyomom a 20 percet csak hasra,van Rékám,meg Béres Alexandrám.
R.Békára:)
20 combra,20 fenékre.Este vár rám még 20 perc hasra!:))
Csajok, megyek, még vasalnom kell...kár, esetleg valaki kéri?
Ugyse veszi át tőlem senki, már sokszor odaígértem!
SZép napot! És kevesebbet eső, mint ami itt van!
SZiasztok!
További ajánlott fórumok:
- Segítség kismamáknak szoptatással kapcsolatban
- Influenza elleni védőoltás kismamáknak
- Mit tilos enni a kismamáknak?
- Mi annak a gyógyszernek a neve, amit depressziós kismamáknak adnak, hogy elapasszák a tejet?
- Új jogszabályok munkába visszatérő kismamáknak?
- Véleményeket szeretnék kérni Dr. Tóth Zoltán (Szolnok) nőgyógyászról. Kismamáknak ajánljátok?