Kinek mi a tapasztalata: hogyan működik, ha a párjával azonos vallású, vagy egyikőjüknek van, másiknak nincs vallása? (Csak akit érint) (beszélgetős fórum)

Ez számora is normális lett volna csak a többi nem. A katolikus pap kapásból rosszul lett, hogy nem vagyok megkeresztelve, de amikor megtudta hogy anyu református apu katolikus el is küldött minket. Nem emlékszem pontosan, de a lényeg az volt, hogy szerinte már az sem normális, amit a szüleim csináltak, de amit mi akarunk az már az eget rengeti.

A református már jobban hajlott volna a dologra, de mire kiszámoltuk ott is mibe kerülne, hogy egyáltalán engedélyt kapjunk a házasságra elegünk lett.

A férjem katolikus én meg úgymond pogány, mivel nem vagyok megkeresztelkedve. Mikor szóba jött a házasság és ő szeretett volna templomi esküvőt, számomra nem volt akadály, amíg el nem kezdtünk utánna járni.

Akkor gondolta meg ő is magát, amikor rájött, hogy mennyibe is kerül az, ha Isten szeret minket, vagyis mennyit pénzt kell adni a papnak, hogy nehogy pokolra jussunk, mondván nekik is meg kell valamiből élni.

így aztán hiszünk Istenben a magunk módján és a fiúkat sem kereszteltük meg és nem is fogjuk. A férjem családja kicsit furán veszi ezt, de az anyai nagymamája azt mondta "templomba csak azok járnak akiknek van mit meggyónniuk".

Én is a távolságtartás stádiumában vagyok, és gondolom maradok is, hiszen ha valahová, akkor református templomba járunk.

A vegyes házasságokkal kapcsolatban egyébként nekem nagyon furcsa, hogy emberek ilyen alapvető egyet nem értésben tudnak leélni évtizedeket... Ha annyira nagy probléma, hogy az egyik ilyen, a másik olyan vallású, vagy hogy az egyik hívő a másik nem, akkor hogyan lehetséges egyáltalán hogy együtt vannak? Éngem nem zavart volna ha bármilyen más vallású a párom, de az igen, ha meggyőződéses ateista lenne. Egészen biztos, hogy néhány beszélgetésen túl nem is ment volna a kapcsolatunk, hiszen egészen más alapokon élnénk az életet. Egy házassághoz azért nem árt egy hajóban evezni...

Négy évig egyházi alkalmazott voltam. Nekem is van rossz tapasztalatom, de igyekszem túllépni rajta.

Jelenleg a távolságtartás stádiumát élem. Van, ami nagyon hiányzik, de nincs erőm, mert pireuszi győzelem lenne. Kaptam olyan lelkisebet a plébánosomtól, hogy az életben nem tudom kiheverni; olyat is, ami romba döntötte vagy 50 év álmát...

Törekszem a sebeket nem feltépni, hiszen a lehetőségek már elúsztak. Vége. :(

Mi sajnos épp fordítva jártunk Nagymamám halálakor. Mint kiderült két katolikus templom határán lakunk, de ezzel nem is foglalkoztunk, felmentünk abba a templomba, ahová egész gyerekkoromban jártunk, ahová a Nagyikám minden vasárnap jött velünk amíg csak mozogni tudott, ahol 12 éven át voltam szereplője a pásztorjátékoknak, ahol elsőáldozó és bérmálkozó voltam. Nem vállalták a temetését, mert "nem oda tartozunk"... ráadásul ezt a sekrestyéssel üzenték meg, úgy jöttünk ki abból a templomból ahová úgy éreztem 35 éven át tartoztam mint a kivert kutya. Soha többé nem fogom oda betenni a lábam... A körzetes templom, ahová egyébként sosem jártunk minden további nélkül vállalta a temetést, anélkül hogy ismerték volna a csláadot, a plébános látva hogy mennyire kiborult a család több mint két órát szánt ránk, mire kicsit helyrejöttünk, főleg Édesanyám (aki református létére tisztességgel hordta a két katolikusnak keresztelt gyerekét diákmisére, hittanra, próbákra...)

Azon a napon úgy éreztem, jó döntés volt hogy a férjem vallását kapta a lányunk. Az ok egyébként nem ez volt... Szintén meghatározó élmény volta testvérem válása, az első házasságában volt katolikus esküvőjük is, bár mindenki tisztán látta, hogy nem lesz jó a házasság, a fiú családja kierőszakolta. Fél év után elváltak, a testvérem, akibe jó katolikus szokás szerint belenevelték, hogy ez bűn, alig heverte ki a dolgot. Mire már épp összeszedte volna magát jött egy idézés az egyházi bíróságtól, tárgyalásra hívták, melynek során semmissé nyilvánították a házasságát, mondván hogy a családunk és Ő is elmebeteg. Amikor Édesapám - szintén hívő katolikus, tisztességben megörsegedett ember - elment Esztergomba, úgy vágták ki hogy a lába nem érte a földet, mondván, mit érdekli ez őt, nem róla van szó a végzésben. Ez volt az a pont, amikor azt éreztem, soha többé nem fogo tudni anélkül egy katolikus szertartáson ott állni, hogy ne arra gondoljak, hogyan alázták meg a családomat. Én nem haragszom, nem dobom el a vallásomat (bár volt amikor gondoltam az átkeresztelkedésre) de már semmi sem olyan, mint amilyen gyerekkoromban volt. A hitem megvan, és hoiszem hogy ha ez az emberek gyarlósága és nem Isten nemlétének bizonyítéka volt... de azt elhatároztam, hogy nem fogom tovább szaporítani a katolikus egyház tagjainak számát.

Nem olvasom végig az egész fórumot,de elmondom a mi sztorinkat.. :)

Mi római katolikusok vagyunk, párom és családja viszont ateisták..

Mondjuk a vallást én sem gyakorlom,de megkereszteltek, meg volt az elsőáldozás és a bérmálás is, részben a családi háttér miatt(nagymamám hívő),részben az akkori maszlag miatt:csak akkor lehet templomi esküvőnk, ha ezek a "formaiságok" meg vannak..

Meg is lettek.. de....jött a gubanc...

Bekerülve párom családjába, hamar szembesülnöm kellett vele, hogy a kislányálmoknak lőttek.. nem lesz szép templomi esküvőm, ugyanis párom sem hajlandó templomban esküdni(előtte meg is kellene keresztelkednie) illetve apósom is leszögezte, ő be se teszi a lábát a templomba...

a békesség kedvéért maradt szimplán a polgári esküvő..

kislányunk sincs megkeresztelve...bár, én mégerősen gondolkodom azon,hogy sunyiban megkereszteltetem :D (anyósom mesélte, annó a háború idején a katonák gyerekeit nem lehetett megkeresztelni.. őket is titokban lopva vitte be anyukájuk a templomba a paphoz..)

más viszont sógoromék esete.. ő párja szintén katolikus, de ragaszkodik a templomi esküvőhöz.. így sógi úgy döntött, ő megkeresztelkedik a templomi esküvő és a párja kedvéért

Nem azt irttam, hogy en mit hiszek, hanem amit tudok , arrol , hogy nekik mit jellent"isten".

Azt viszont tisztelem, hogy tiszteled a masok "vilagnzetet"

Lehetnek belőle problémák, de nem konkrétan ebből, hanem a járulékos dolgokból.

A vallásos emberek többnyire érzelmi, az ateisták értelmi megközelítésekben gondolkodnak.

Két különböző embertípusról van szó.

"A hit alapja a tapasztalás" Ez így blődség. Ennyi , fogalomzavaron alapuló meghatározás ami ráadásul értelmetlen.

Nem kell egyetérteni, de az hogy isten szeretét simogatás által lehet érezni, ez egy annyira furcsa nézőpont hogy kár is fejtegetni mennyire nem jársz jó helyen.

A hit, pont attól hit hogy akkor is magadénak érzed ha nem tapasztaltad meg...ha tapasztalásból eredne a bizonyosság akkor nem hit lenne, hanem tapasztatlat, ismeret jártasság ... az nem egyenlő a hittel.

Sajnos igen gyakran szószerint kikövetelik az egyházi esküvő engedélyezését. Egy példa, amely megtörtént néhány évvel ezelőtt.

Az egyik házasulandó kereszteletlen, a másik megkeresztelt, de soha nem volt templomban csak akkor, amikor vitték keresztelni. "Természetesen" nagy templomi esküvőt akartak. Az illetékes plébános annyit kért, hogy néhány hónappal később legyen meg az esküvő, mert szószerint semmilyen ismeretük nem volt. A nagymama kiverte a tamtamot egészen az egyházmegye érsekéig, aki kötelezte a plébánosát az esküvő megtartását a kért időpontra. Engedelmességből megtette. Nem telt el, a házaspár elvált, és kérték a házasság érvénytelenítését :D:D A köteléki bíróság a kérelmüket elutasította.

Sziasztok. A férjem katolikus, én református vagyok. Unitárius esküvőt szerettünk volna, de nem jött össze, így katolikus esküvőt tartottunk, mondtam, nem ezen fog múlni a boldoságunk. Viszont azt már egyre inkább bánom, hogy a lányunkat "automatikusan" katolikusnak kereszteltük, mert nagyon ambilvanes vagyok ezzel a vallással szemben. Sosem szerettem azt a monumentalitást, a templomok riasztó méretét, a papok önkényességét, sokszor visszaélését (ill. hogy sokszor kikövetelik, hogy úgy éljenek, mint a kiskirályok!), a gyónást sem tolerálom... bár a férjem nem jár el, nem templombajárós ő sem, meg én sem. Reformátusként én is csak akkor megyek, ha szükségét érzem, egyébként meg szoktam imádkozni, de jobban esik pl. a természetben.

Én tinédzserként konfirmáltam, s ez azért volt jó, mert nagyjából értettem is, amire a lekész tanított, vagy a kötelező "tanagyagot".

Itt elsőáldozás van, de én már most megfogadtam, hogy nem fogom a lányomat 7-10 évesen küldeni rá, csak azért, mert ez a szokás. Az unokatestvérei 8 és 10 évesek már járnak templomba, de csak azért, mert:

1. Kötelező, mert másképp a pap nem írja alá nekik a füzetüket.

2. Kötelező, mert különben nem lehet első áldozó.

Kérdeztem a 8 évest, hogy és miről volt szó a templomban? Hát... arról, hogy mikor lesz a legközelebbi mise!

!

Ez maradt meg a gyerekben! Hát ezért ugyan nem érdemes templomba járnia.

Ezek a mostani katolikus papok amúgy is hideg, rideg, fennhéjázó modorban prédikálnak... szerintem a jónép is elveszti gyakran a fonalat, hogy miről is van szó? Lényeg a lényeg, én szeretem, ha valaminek van értelme.

Azért egy-két jó példa is, mert van ami tetszik a katolikus vallásban:

1. Mindig nyitva van a templom, így ha rámjön az imádkozás, simán bemgyek egy katolikus templomba is, a templom az templom. Csak ne lenne olyan hideg!

2. A mise közepén hangzik el az a mondat, hogy "Köszöntsétek egymást a béke jelével" - na ez is jó, mert ha közben rámmosolyognak, még őszintének is érzem. Szóval ezt a jó szokást meg kell tartani.

3. Eddig csak egy olyan katolikus pappal találkoztam, akiről azt lehet mondani, hogy igen, ő odavaló! Ráadásul a gyermekekkel is őszintén foglalkozik (nem úgy, hogy megfélemlíti őket, hogy nem áldozhattok, ha nem jöttök el minden vasárnap, vagy nem olyan, aki a sziklakertjét a gyerekekkel építi meg, nem beszélve a molesztáló papokkal, mert ilyen is van bőven!), szóval ez a pap még gitárzenével is szokta kísérni a prédikációit, ami nagyon bensőségessé, családiassá teszi a mondanivalóját. Az ő miséjén öröm volt ott lenni, el is határoztam, hogy ha lehet, én hozzá viszem a lányom elsőáldozni, ha már egyszer katolikusnak kereszteltük, annak ellenére, hogy én református vagyok.

Köszönöm, hogy jönnek a meglátások, milyen érdekes és sokszínű palettát kapok tőletek.

Pont erre van szükségem.

Attól függetlenül, hogy itt mi szokás, vagy mi nem, én nem minősítettem a kapcsolatukat, csak te gondolttad tovább ezt az egészet. Én annyit írtam, hogy nem mély a vallásuk, amiben megerősítettél.

Kettőnk közül csak téged zavar, hogy nem járnak templomba, én azt írtam, hogy engem nem.

Légy szíves, ne forgasd ki jobban a szavaimat!

Melyik vallás szerint?

A South Park szerint a mormonoknak van igaza.