Kikészít a családom! (beszélgetős fórum)

És nálatok milyen hangulatban telik a karácsonyi készülődés?

Igen, én mindkettőtöknek írtam az előző hszemet... :)

Ahogy olvasom,senkinek nem túl happy az élete:((

Mókuska,ne haragudj,hogy elvittem a fórumodat!!Gyere ide és dumcsizzunk!!

Szerencsére nagyikám szuperül van és én most szeretnék annyi észt magamnak,mint ami neki van 90évesen:))Nemrég,még ablakot pucolt,amúgy olyan hisztis mint én:)Imádjuk egymást oda-vissza,csak néha beszól én meg vissza szólok,akkor mosoly szünet és folyt köv.Nagyon félek,hogy mi lesz,ha ő tényleg elmegy.El sem tudom képzelni,hogy ne legyen,mert gyerekkorom óta az életünk mindennapos része!Ebben a korban,már mindennap ajándék!

Ó te szegény! Szívből sajnállak, nem is tudom, hogy lehet így élni. De nagyon erős vagy, ha még mindig talpon tudsz maradni, szerintem én már rég összeroppantam volna, amilyen gyenge idegzetem van.

jav.2éve

Ez ismerős, az én tesóm se segít semmit, el nem vinné anyut 1-2 hétre, a sógornőm volt, hogy két évig a lábát se tette be hozzánk.

Én megmondtam kerekperec anyunak, mikor a betegségei mellett még depressziós is lett, hogy NEM fogom ellátni fizikailag, mert nem bírom. Keljen fel, menjen el orvoshoz, fodrászhoz, postára, sétálni, mert ezt meg tudja csinálni. Minden mást elvégzünk helyette. De nem fekszünk, nem nyavalygunk és el kell viselni, ha ideges vagyok és mondjuk ordítozok. Senki miatt nem fogok agyvérzést kapni sem dilibogyókat szedni. Anyu megértette és az alap betegségein kívül, amikre szedi a marék gyógyszert, nincs depis baja. De nála meg lehetett így fogni a depit, ahol már kialakult, az borzasztó :(

Támogatás hiányában, sőt, ilyen ellenséges családdal a hátad mögött nagyon nehéz lehet.

Azért,mert ha anya bemegy,akkor abba egy év múlva belehal!Annyira kedves nem?De a tesóm,egy szalmaszálat nem segít!Fél nyáron szabin van,nem mondta volna idén sem,hogy te fa.kalap menjetek el valahová!szerencsére nem vagyok egyedül,a barátom mindenben segít,ha lebetegszem,vagy ha kórházban vagyok,akkor egyből jön szabira és ő csinál mindent!

Igen Te nagyon magas szinten, csak egy sajnálatra méltó kongó üresség vagy, nincs senkid és semmid ami értékes lenne. Ezért nyilatkozol meg úgy ahogy.

Hogyhogy gyilkosnak neveznek?

Elég bajod van neked egyedül, én nem alacsonyodnék le a szintedre. Nem menne.

Ezt nem értem. Azért gyilkosoznak, mert otthonba szeretnéd vinni az anyukádat???

Különben én is rohadtul tudnám, mi lenne az életemre a megoldás, csak ehhez semmi lehetőségem nincs. Ez a legkiakasztóbb. Pszichológus, öregotthon, alapítványi segítség...hehehe!Nagyon tudok ezen röhögni.

Nem is a részedről gondolom, hanem akár az együttműködés hiánya miatt. Sokszor a rokonoknak megy a cirkusz, de egy szakápolónak nem pernek műsorozni, s végső soron az az érdekük, hogy rendben legyenek.

Nálunk,nem a hiányos ápolással van a gond,mert anya mindent meg tudna csinálni!Ha akarná.....de nem akarja,nem hajlandó megmozdulni,semmiért!Kb.2napig kell könyörögnöm,hogy lehúzhassam az ágyneműt...

Igen, ilyen helyzetekre gondoltam én is. Valljuk be, hogy sok embert tönkretesz egy ilyen helyzet úgy, hogy valahol mindenki csak szenved benne. Egy betegnek szakápolás kell és gyakori, szeretetteljes látogatás. Nem egy hiányos ápolás és fáradt, ideges hangulat.

AZ a helyzet, hogy sokan félreértelmezik a dolgokat és valami zavaros küldetéstudat miatt bebeszélik maguknak, hogy egy betegnek és a vele élő családnak is az a legjobb, ha szaksegítség helyett egy tönkrement anyát, egy szétzilálódott családot és mindezt végigszenvedő eredményező kényszerbe kergetik magukat. Kinek jó az? Sem a betegnek, sem a családnak.

A háziorvosunk szinte könyörög,hogy változtassak az életemen(adjam anyukámat otthonba)Harcolok a lelkiismeretemmel,a családommal,akik nem támogatnak,hogy éljem a saját életemet!Erre,házasságok,kapcsolatok rámehetnek előbb-utóbb!El kell jönnie annak a pillanatnak,amikor az embernek,csak saját maga fontos!!

Ja, bocs, hogy az emberi empátia hiányától ki tudok akadni... És nem is fogom senki kedvéért "megszokni". Fogadd el! Köszi

Nálam dettó ez a helyzet. Mi anyunál lakunk, aki nagyon jó ember, csak éppen agyi infarktusos és Parkinson-kóros. Két lányom van, 7 és 14 évesek, a kisebbik a közös. 3 szobánk van, a gyerekek vannak a legnagyobban, állandó a súrlódás köztük persze. Mi a méretileg középsőben vagyunk a férjemmel,itt csak az ágyunk, egy szekrény és egy régi gyerekíróasztal fér el, ha épp nem vagyunk jóban, akkor is ki kell bírnunk egymást centiméternyi távolságból. A harmadik kicsi szoba anyué. Nincs nappalink, csak ez a szűk közlekedőkkel összekötött 3 szoba, egy kis konyha,ahol nem lehet leülni még családi ebédre sem. Egyszer nézne végig nálunk valaki egy vasárnapi étkezést, könnyesre röhögné magát, de én sírva tudnék fakadni ettől is. A lakás rossz állapotú, penészes az egész, 30 éve volt utoljára hozzányúlva, de nincs rá pénz, illetve senki nem akar rá költeni. (anyu azért, mert neki már így is jó meghalni, én meg azért, mert nem az enyém és mivel van testvérem, nem is lesz az). A városban senki rokonunk nincs, mindent nekünk kell megoldani, a testvérem még anyuval se foglalkozik, pedig nem egyszerű vele sem az élet. Totyog, motyog, mászkál, útban van...Ha összejön az élet, akkor nálunk éppen így zajlik az este: gyerekek veszekednek a szobában, a férjem már megint munkanélküli és mi is veszekedünk, mert nincs pénz, anyu a két szoba között totyog-motyog és változatosság kedvéért megint feljelent bennünket a szomszéd. A lakás koszos, a kutyák ki-be járkálnak és hordják a piszkot, megint takarítani kell, valami nyűggel megtalálnak a gyerekek, amit azonnal oldjunk meg, mert tegnapra kellett volna az iskolában, a férjem valamit az ágyunk közepén szerel, mert máshova leülni sem lehet nálunk, na ilyenkor akadok ki! Egyetlen gyógymódom van: elkezdek ordítani a folyosó közepén, leszakítom az égből az öreg istent és az összes szenteket, hogy nekem ebben az ótvar patkánylyukban kell nyomorognom! Kiosztok mindenkit üvöltve, hogy akinek még mozog keze-lába, az álljon neki a dolgait megoldani! Anyám húzzon be a szobájába, ne a lábam alatt tapicskoljon, mászkálhat napközben eleget, míg dolgozom és a gyerekek suliban vannak! Lerohadás nincs, nyavalygás nincs, nekem is fáj a hátam, majd beszakad, kezeletlen PCOS-em van, aki nem fekvőbeteg, az ne nyikogjon a fülembe! A gyerekek tegyenek rendet és máskor időben szóljanak a hülyeségeikkel, azért kiváló tanulók, hogy tudjanak ilyenre is figyelni, nem böszméskedünk! A férjemet is kiosztom, kiordítom az egész házassági kínunkat. Ilyenkor lapul mindenki és meg kis időre jobban leszek.

Semmi szükség arra, hogy eldöntsd, ki, kinek, mit hogyan ír le. A magadéval törődj, én is törődök azzal, akihez szóltam eddig is, ezután is.