Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Ki hogyan bírja még fizetni hiteleit a gyengülő forint miatt? Veszélybe került e a házad, kocsid? fórum

Ki hogyan bírja még fizetni hiteleit a gyengülő forint miatt? Veszélybe került e a házad, kocsid? (tudásbázis kérdés)


1 2 3
2009. febr. 5. 17:12

Nekünk autó és személyi hitelünk van. Szerencsére nem emelkedett sokkal, még bírjuk. Nekem is volt autóm, de hiteles volt és mivel jött a pici, eladtam tavaly. Nem bántam meg, mert azt már nem bírtuk volna el, ugyanis októberig még TGyás-t kaptam, de mostmár csak Gyed-et, ami igen kevés.

Szerettünk volna felújítani, de nem tudom, hogy miből és mikor. Hitel nem nagyon akarok már felvenni, inkább minden évben valamit megcsinálunk a házunk és talán 50 éves koromra olyan lesz, amilyet akartunk.

Nem lehet mindent egyből, már belenyugodtam. :(

86. 7dea0ad493 (válaszként erre: 67. - Emagdi)
2009. febr. 5. 16:45

Erről van szó, tömködik a lyukakat, egy hitelt hitelből fizetnek vissza, azt meg egy másik hitelből.Bármire van szükség, ahelyett hogy sokan használnák a józan eszüket, inkább felveszik a hitelt.Mert ez kézenfekvő és azonnali.

Itt is van olyan aki azt írta a hsz-be hogy inkább bevállalt személyi kölcsönt hogya lakáshitel önerejét kifizesse, minthogy albérlet mellett szépen ugyanazt a pénzt félrerakja

85. 262b7bb370 (válaszként erre: 79. - 3e0ba54fb8)
2009. febr. 5. 16:21
A 80. HSZ-ben SN egész jól megfogalmazta.
84. 68f3da251d (válaszként erre: 83. - Bea0824)
2009. febr. 5. 16:21
Változó kamatozású hitelt vettetek fel. nem olvastad a szerződést?
2009. febr. 5. 16:20
Nekünk is van autó hitelünk, eddig 43-45 ezeret fizettünk. A decemberi számla 58 ezer , a januári 43 ezer, a februári megint 58 ezer. Na ezt hogy csinálják? Úgy döntöttem eladjuk az autót, nem tudom ezt sokáig fizetni. Sajnos, viszont jó a rosszban, hogy ez csak egy autó és nem lakás.
82. 68f3da251d (válaszként erre: 79. - 3e0ba54fb8)
2009. febr. 5. 16:19
azt jelenti, hogy "PR"
2009. febr. 5. 16:18
Megjegyzem, nálunk még szinte alig van jele a válságnak. A hitelek 2%-a bukott még csak be, az árak még alacsonyak, a munkanélküliségi ráta még csak 0,1%-kal emelkedett az előző évihez képest, a bankbetéteket még nem zárolták részlegesen sem, tovább folyósítják a hiteleket (még ha szigorúbb kondíciókkal). A szociális juttatások többnyire változatlanok, 80 milliárdot dob ki az állam gázpazarlásra, 1,5 milliárdot költ megtakarításra. Hol itt a válság?? Majd szeptemberben még visszasírjátok a februárt.
80. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 75. - Emagdi)
2009. febr. 5. 16:18
:)
79. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 76. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 16:18

Értem. Maga a válság szó a prognózisaitokban mit jelent?

:)

78. emagdi (válaszként erre: 76. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 16:16

na, hát akkor a 310 huf/eur árfolyamra is számítottatok (azt nem írod milyen távon). na, hát akkor annál sokkal jobb a helyzet:)


azért megnézném hány ügyfélnek reklámoztátok a prognózisaitokat amikor hitelt akartatok eladni neki

77. 262b7bb370 (válaszként erre: 75. - Emagdi)
2009. febr. 5. 16:15
Nem vagytok egy kicsit kötekedős hangulatban?
76. 262b7bb370 (válaszként erre: 74. - 3e0ba54fb8)
2009. febr. 5. 16:14
Közeli 310-es Eur a legpesszimistább prognózisainkban szerepelt. Nem a válság volt a kérdés, hanem a mértéke.
75. emagdi (válaszként erre: 74. - 3e0ba54fb8)
2009. febr. 5. 16:12

attól, még hogy egy bankfiókban dolgozik....

:))

74. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 64. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 16:10

Ezt nem mondod komolyan, hogy még ősszel sem tudtatok a válságról?

Az összes gazdasági lap erről ír már vagy egy éve.

73. 262b7bb370 (válaszként erre: 71. - 68f3da251d)
2009. febr. 5. 16:04
Látom tudod miről beszélsz. A nyáron mi lesz? Erősödni fog a forint, vagy tovább gyengülni???
72. frollo
2009. febr. 5. 16:00
Amúgy én inkább az olyanokra gondoltam, akik még a kezdőt is (másik) hitelből állták, meg akik karácsony előtt futkostak a plazmatévékkel... Nem azokra, akiknek van egy hitelük, és annak a törlesztése irreálisan megnőtt. Őket inkább sajnálom!
71. 68f3da251d (válaszként erre: 64. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 16:00
Miért arra vársz, hogy a főnökeid figylemeztessenek? Mint bankos, nem vetted észre, hogy tavaly ősszel október 9-én 2 órára álltunk az államcsődtől?
70. 68f3da251d (válaszként erre: 64. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 15:59
Biztosan az Executive Board tagja vagy :-)
69. frollo (válaszként erre: 57. - Df2a740c00)
2009. febr. 5. 15:57
Akinek nem inge.....
68. 262b7bb370 (válaszként erre: 67. - Emagdi)
2009. febr. 5. 15:55
Volt kitől példát venni.:((
67. emagdi (válaszként erre: 66. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 15:54
persze, de attól válság, mert tojt mindenki a kockázatokra, és úgy kifeszítette magát a hitelekkel, hogy már a megélhetését veszélyezteti a törlesztőrészletek növekedése.
66. 262b7bb370 (válaszként erre: 65. - Emagdi)
2009. febr. 5. 15:52
Árfolyamkockázat mindig is volt. Ez viszont már nem kockázat, hanem válság.
65. emagdi (válaszként erre: 64. - 262b7bb370)
2009. febr. 5. 15:48
akkor nem figyeltél, a pszáf már több, mint egy éve nyomta a lakosságnak a figyelmeztetést (a médiában), hogy ne vegyenek fel ennyi devizahitelt, mert ott az árfolyamkockázat :)
64. 262b7bb370 (válaszként erre: 62. - 68f3da251d)
2009. febr. 5. 15:43
Érdekes. Én bankos vagyok, de még minket sem figyelmeztettek ekkora mértékű válságra, még tavaly ősszel sem, nemhogy egy éve!
63. 7dea0ad493 (válaszként erre: 62. - 68f3da251d)
2009. febr. 5. 15:11

A mmagyar az ilyen.Sajna látszatból akar jól élni, és sokszor nem gondolkozik.Most egy példa:

Megveszi a lakást hitelből, kell bútor, kell minden a lakásba, és arra is hitelt vesz fel, ez már eleve egy butaság, ugyanis senki nem fog egy rossz szemmel ránézni, ha nem virít a lakásban rögtön egy szekrénysor, egy franciaágy stb..

hanem alszik egy matracon, és nem tv-zik.De nem.Inkább hitelt vesz fel, hogy berendezze, és amit a kamatokra elkölt abból játszva megvehet még plusz dolgokat is ha vár 5 évet, vagy akár 6-ot.

62. 68f3da251d (válaszként erre: 61. - 7dea0ad493)
2009. febr. 5. 15:06
Nyílt titok, hogy kizárólag a kamatot nézték. Forint 10%, euró 5%, ¥ 1,5%. És ráugrottak arra, ami a legkisebb. Utána már bedugult a fülük és meg se hallották a változó kamatokról és az árfolyamkockázatról szóló figyelmeztetéseket. Egy éve folyamatosan figyelmeztettek mindenkit erre. A mohóság legyőzi a józan észt.
61. 7dea0ad493 (válaszként erre: 60. - 68f3da251d)
2009. febr. 5. 15:01

Az tuti hogy sokan úgy vágnak bele, hogy nem járnak kellően utána.Anno az otp is elindította a világhitelt japán jen alapon.

Hányan bukták azt is.Vagy nem nézik meg rendesen az apró betűs részt, ott vesznek fel hitelt, ahol a legkönnyebb.Én pl devizában sosem vennék fel, mert hosszútávon nem biztos hogy jól járnék, ha mégis felvennék csak rövid lejáratú kölcsönt, és nem olyat ami hosszú évekre, akár évtizedekre is leköt.

60. 68f3da251d (válaszként erre: 59. - 7dea0ad493)
2009. febr. 5. 14:57

Pontosan. Sőt, továbbmegyek: nem szégyen a hitel sem, ha valaki képes törleszteni. Aki biztos abban, hogy 15-20 évig egészséges lesz, lesz megfelelő jövedelme arra, hogy komolyabb gond nélkül törlesszen, az vágjon bele. Persze még az is kell, hogy legyen annyi esze, hogy megértse, mire vállalkozik.

Lehetett volna forintalapú hiteleket is fölvenni, nem kényszerítettek senkit a rizikós devizaalapúra.

59. 7dea0ad493 (válaszként erre: 58. - 68f3da251d)
2009. febr. 5. 14:53

Hát ebben egyetértünk.

Nem szégyen az albérlet, a busz és a villamos sem.

2009. febr. 5. 14:52
Az vegyen lakást, autót, vagy akár krumplit, aki ki is tudja fizetni. Az vegyen fel kölcsönt, aki vissza is tudja fizetni. Ennyire egyszerű.
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook