Ki fognak dobni otthonról :) (beszélgetős fórum)

Természetesen más az élet, ez igaz. Erre írtam alább az inteligenciáról..

De az alább felsorolt dolgok akarással, jól értelmezett lazasággal nagyon is megoldhatóak. Persze némi segítség se árt hozzá, legalább annyi, hogy egyetértsenek azzal, amit csinálsz... Szerintem nemhogy lehet gyerek mellett tanulni, hanem inkább "kötelező" kéne, hogy legyen. Istenien megtartja az embert "normálisnak", ha nem csak mindig a kakis pelenkán jár az esze. Persze mindenkinek más az igénye, meg a teherbírása, de a lehetőségek is sokrétűek...

Viszont a fórumindító hölgy - az itt leírtak alapján - nem való az orvosira. Se gyerekkel, se anélkül. Ezeket a nehéz (és nem csak tudományos értelemben az) egyetemeket nem leget félakarással elvégezni, és nem is érdemes. Azt kéne csináljon, amit ő akar, és az gyerekek mellett is menni fog.

Az, hogy a kis hölgy még éretlenke erre, és fog még egy párat koppanni, itt számunkra nyilvánvaló, nem is képezi vita tárgyát, de azzal nem értek egyet, amikor eleve "lehúzzák" a kismamákat. Nekem tanulmányilag, és szakmailag is a legjobb korszakom volt a kisgyerekes lét. Volt a kisfiam pólyában tárgyaláson, a hat hónapos lányom ült kobakban az állványon, és 10 hósan egyedül elment az egyetemi büféig.

A gyereknek úgy jó az anyja, ahogy van. Nem vagy jobb, vagy rosszabb 24 évesen, csak más. Ezt én is érzem 30 évesen. Egész más pozitív energiákat tudsz a gyereknek átadni.. Akkor volt a lendület, a ragaszkodás, most meg van az itthoni állandó összebújós. Nyilván 40 évesen is más lesz, de annak is lesz hátránya is, ha már az árnyoldalakról beszélünk.

Miért nincs itt egy olyan fórum, hogy a gyermek árnyoldalai... félreértés ne essék imádom a gyerekem DE!

-bekorlátozza egy ember lehetőségeit (legyen az tanulás, munka, költözködés, társkeresés akármi)

-a babák persze aranyosak... de akkor is amikor már egyhuzamban 3 éjszakát ordított végig, mert jön a foga, fáj a hasa, beteg???

-ha gyereked lesz teljesen megváltozik pároddal az addigi életed, nem épp romantikus irányba (nézd meg hány és hány pasi pattan le a gyerek 3éves koráig)

-azzal számolj, hogy gyerekkel egy délutáni program vagy nyaralás minden csak nem épp pihenés neked (úgy kb 14éves koráig)

-egy baba nem csak gőgicsél és mosolyog, bizony pisil, kakil, sőt f*sik -elnézést a kifejezésért- hány, letüsszög, leköp, megharap, megkarmol, tépi a hajad, sepillanat alatt eltávolít rólad egy szemölcsöt vagy anyajegyet

-és átveszi az életed felett az irányítást, a gyerekek "önzőek" nincsenek arra tekintettel, hogy te most éppen nem érzed jól magad, tanulnod kell vagy épp nem érsz rá vele megnézni 20 résznyi Thomas-t, aznap harmadszor

ezzel most nem a gyerekek ellen uszítok (a pozitív oldalt már ezren leírták abba nem megyek bele, de VAN), csak valahogy itt mindenki a gyerekek "napos oldalát" láttatja és látja, ezen pedig sokan felbátorodva tini fejjel, felkészületlenül vágnak bele a gyerekvállalásba, ami hatalmas felelősség! Sokan nem vallják be, mert nem illik, hogy elkapkodták a nagy "családalapítósdit" -én is így érzem, vállalom; pedig 24 voltam mikor szültem

Leszögezem még egyszer, mielőtt rám rúgná az ajtót a gyámügy; imádom a kölykömet (de inkább 5 év múlva szülném meg, akkor talán "jobb" anyja tudnék lenni)

szia!

hű az én véleményem nem lesz annyira pozitív, inkább kiábrándító...előre is bocs

4gyerkőcöt szültem, és iszonyú rosszul voltam mindegyiknél, de kottára csak a 6. héttől, pedig már a 4.héten tudtam, hogy terhes vagyok, szóval ha a teszt negatív, és már produkálod is a tüneteket, akkor ez inkább csak lelki szinten van, (de nem akarok "ünneprontó" lenni)

Az hogy 17évesen 28éves barátod van, szerintem korai, mármint írtad, hogy 1,5éve vagytok együtt, akkor te 15,5éves voltál, amikor ő 26...Bocs, de nem illetek össze, túl nagy a korkülönbség, persze vannak a koruknál érettebb gondolkodású lányok, és nem is a 9év korkülönbségről van szó önmagában, hanem hogy ez nem ugyanaz, mintha egy 22 vagy 24éves összejön egy nála 9 évvel idősebbel...

ráadásul még érettségi stb előtt állsz.

Nem akarlak kiábrándítani, de sokan hiszik 17évésen, hogy minden szuper, milyen könnyű az élet, majd ők megváltják a világot, lelkesek(amúgy szerintem minden normális ember ilyen ennyi idősen:))mert fogalmuk sincs valójában a nagybetűs életről, még ott a tojáshéj a fenekeden(bocs, de tényleg). És persze 17-18évesen sokakat elfog a de jó lenne anyukának lenni érzés(engem is elfogott elég rendesen anno), viszont gondolj bele, ha most valóban terhes lennél, és összeköltöznél egy számodra szinte idegennel(hiszen egy napot nem éltetek együtt, teljesen más valakivel együtt élni, mint járni!!!) és ő dobbantana mondjuk 2 év múlva...te ott leszel kiszolgáltatva minden végzettség nélkül egy pici gyerekkel, ahonnan persze fel lehet állni és fel is kell, csak baromi nehéz lesz pici gyerek mellett éjszakánként tanulni, hogy valami szakma is legyen a kezedbe, amivel eltartsd a bébit. Mert persze most csak azt látod, hogy a párod jól keres, most minden klappol, de ha ő kiszáll a képből, gondolj bele, te magad, egyedül mire lennél képes. Szerintem abszolút kiszolgáltatod magad ennek a helyzetnek és egy olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz, ami, ha felbomlik, akkor nagyon nagyot lehet koppani(főleg, ha hozzászoktál a jóléthez)

Amúgy ki tudja, lehet hogy tényleg örök hűség és egymásnak teremtett az ég benneteket(így legyen), de akkor meg hova sietsz azzal a babával. Ha jó tanuló vagy (ahogy írtad) menj egyetemre(olyan szakra amit te szeretnél nem a szüleid és még pénzt is lehet vele keresni), legyél önálló, közben költözz össze nyugodtan a barátoddal, és ha már minden sínen megy, akár 3-4 -5év múlva szülj neki(magatoknak) babát. Hidd el nem maradsz le semmiről, 4-5év múlva is még a fiatal anyukák sorát gyarapítod majd.:) De neked is meg kell érned, lehet nem is az ő életébe, hanem a te életedbe lép be valaki más, akire majd valóban azt mondod, hogy ő az igazi...szinte még nem is éltél, bocs, de fogalmad sincs az emberi kapcsolatok mibenlétéről, hogyan működnek ezek a dolgok. Szerintem először tapasztalj egy kicsit ebből a világból(önállóan, szülők nélkül), és utána mérlegelj. Na persze sokan belementek már a te általad is felvázolt csapdába, és max magukhoz tértek 23-25évesen, csak az egy igen nehéz feladat. (és ha az ember 17évesen észnél van, felesleges kör az életében)

Bocs, ha kiábrándító voltam, csak reálisan próbáltam végiggondoltatni veled a témát.

És arra van esély, hogy pároddal összeköltözzetek, vagy a szüleidhez születne a bébi? Szerintem legjobb lenne, ha mielőbb el tudnál költözni tőlük. Főleg, hogy megismerd igazán a leendő apukát... (én abban hiszek, hogy lakva ismerjük meg a másikat)

Iskola meg... Annak sosincs jó vége, ha nem a saját kedvedért tanulsz. Én beiratkoztam a főiskolára, szüleim kedvéért, egy évig bírtam... Aztán otthagytam. Másra vágytam. Állást kerestem, összeköltöztem a párommal, rá 2 évre lakást vettünk, és megszületett az első babánk. Most a 3.-at várjuk. Nem bántam meg, hogy nem végeztem el a sulit. Ha elvégeztem volna, sem dolgoztam volna a szakmában, mert én nem arra vágytam... Én nem vagyok ambiciózus. Engem teljesen kielégít az, hogy alkalmazott vagyok, 8 órában 100%-osan ellátom a munkám, amit a főnökeim meg is becsülnek... Nem véletlen, hogy 3. gyerek után sem fogok aggódni, mert tudom, hogy van hova visszamennem. De én 4 órakor leteszem a lantot és csak és kizárólag a családomé vagyok. Nekem ők a fontosak. Ezt a legtöbb diplomás állással nem tehetném meg :) A lehetőség meg bármikor adott, ha mégis tanulni szeretnék...

23-án azt írta, hogy pozitív!

Gondolom a szülők elé már úgy állt, hogy biztos volt a dolgában.

Igazad van!

Tarts ki az akaratod mellett! Ha az tesz boldoggá, hogy családot alapítasz, tedd azt. Itt már édes mindegy, hogy hány éves vagy. Elég idős vagy ahhoz, hogy dönts! Mindenki máshogy állna hozzá, ha már betöltötted volna a 18-at, pedig már majdnem annyi vagy.

Nehéz lehet a szüleidnek ellent mondani, de meg kell érteniük a Te helyzetedet. Gondolj arra, hogy a párod melletted áll. Ne hagyd, hogy mások éljék az életedet!

És nagyon szurkolok azért, hogy minden rendben legyen. És Te már anya vagy! Ez már a Ti életetek!

Hát az a helyzet, hogy a mi családunk elég abortuszpárti, a család férfi tagjainak csak azért nem volt még abortusza, mert ők ugye nem eshetnek teherbe. Itt már mindegy, hogy védekeztünk, a "baj" megtörtént. Apukám folyton azt hajtogatja, hogy nem ronthatom el egy egész család és a születendő gyerek életét, amit részben megértek, csak ez szerintem annyira pesszimista hozzáállás! Anyukám pedig sajnál, mert ő is volt ilyen helyzetben.

Nem hiszik el, hogy meg tudnám csinálni, és ezért nem is akarják, hogy megtartsam. A baba apukája viszont mindenben támogat, és abban hisz, hogy boldogak leszünk. Ő az egyedüli aki örül a babának (meg persze én is, bár eléggé kétségbe vagyok esve). A szüleim képtelenek elhinni, hogy ez az ő jótanuló, orvosira készülő, ambiciózus lányukkal történt. Pedig a fene ambiciózus, inkább lennék valami más, és nem orvos.

De ezt ők nem dönthetik el helyettem, és hiszek abban, hogy tényleg boldogak leszünk hármasban. Nem hinném, hogy egy gyerek elrontja az életemet, ha szerertettel és odafigyeléssel nevelem fel.

Vannak itt érvek-ellenérvek. Leírjuk, hogy mi a tapasztalat, a jellemző, stb..., de ezt úgyis az élet fogja alakítani. Lehet, hogy Ők a kivétel minden negatívum alól. Legalábbis remélem.

Az a fontos, hogy alaposan végiggondolja, hogy neki mi a jó. Csak úgy lesz boldog, hogy ha ebben a pillanatban a saját érdekeit helyezi előtérbe.

drzemie!

Majd írd meg, hogy mi volt a balhé, ha tudod:)!

"de nem az a jellemző, hogy ájult boldogságban, holtodiglan-holtomiglan éljük az életünket úgy, ahogy azt elképzeltük 17 éves korunkban."

Ez mekkora igazság!!!!!

Teljesen egyetértek.

A nehézség, meg megkeseredés, meg a tanulás "lehetetlensége" nem egy gyereken múlik, hanem (és itt nem akarok senkit megbántani), a résztvevők inteligenciaszintjén.

Engem egy gyerek sem gátolt meg abban, hogy műszaki diplomát szerezzek, imádjam a férjemet és alkatomhoz képest vékony maradjak.

Az a kérdés, hogy hogyan kezelik a dolgokat.

Amikor terhesen előadtam anyámnak, hogy majd szoptatás közben tanulok, meg hogy majd a babának mondom fel a statikát, akkor jót röhögött, hogy majd meglátom....

Aztán a babának mondtam fel a statikát, és 8 éve rajta vagyok a legjobbak öröklistáján, olyan eredménnyel vizsgáztam...

Persze az is igaz, hogy volt, hogy valóban nehezebb volt, mint valaha képzeltem, de ezeken is túllendültünk valahogy. Talán pont a tizenéves álmaink miatt, amiket nem hagytunk elvenni...

Viszont ha direkt "lenyomja" a család a lányt, merthogy már "szült", és nem segíti, akkor bizony bekövetkezhet az könnyen, amit itt az aggódók prognosztizáltak...

Ne úgy legyen.

Nekem pedig az a véleményem, hogy azt elképzelni, hogy milyen lesz az élet egy gyerekkel sem 17 sem 27 sem 37 évesen nem lehet, csak akkor, amikor már ott alukál a kiságyban. ordít-eszik-alszik, majd egyre kevesebbet ordít és alszik, és ezzel egyre több figyelmet is követel:))) Csodálatos, varázslatos dolog egy gyermek. Azt, hogy ki és mikor érett meg arra, hogy gyermeke legyen nem mi fogjuk megmondani.

Akárhogy alakul, kedves drzemie, most nagyon sok erőre lesz szükséged, de kibírod, mert azt úgy kell:) Sok szerencsét és boldogságot kívánok neked! Ha tudod, írd meg, hogy mi újság.:)

tény, mi mondjuk jelenlegi párommal 4 hónap után szóban eljegyeztük egymást, 7 hónaposan hivatalosan is, és 10. hónaposak voltunk mikor összeházasodtunk... azóta van 1 gyönyörű lassan 15 hónapos kislányunk..és nálunk minden rendben... de én amikor házasodtunk 21 voltam,nem 17..

17 én is kb. másfél éves kapcsolatban voltam.. de + 1 év után vége lett... utána volt több kapcsolatom... sose tudni mi vár rátok... :S

És milyen krízis helyzetek merültek fel? Mert hidd el, egy együttélés során, ahol össze vagy zárva a másik emberrel, ott aztán nagyobb krízis helyzetek tudnak adódni. Főleg, ha van egy pici gyerek. És arra is gondolj, hogy ez nem másfél évet fog jelenteni számodra, hanem az EGÉSZ ÉLETEDET! Tehát, ezzel a férfival kell legyél, egy életen át. Vagy ha nem így lesz, mert nem működik, akkor meg kell küzdened majd az egyedülálló anyuka szerepével, és minden gondjával bajával, anyagilag, lelkileg, mindenhogyan. Nehezebb lesz az ismerkedés, nehezebb lesz az élet, a munka. Nem tudsz majd úgy szórakozni, ahogy szórakozhatnak, nyaralhatnak, lazulhatnak a veled egykorúak.

Ez kimarad majd az életedből, és később már nem lehet úgy visszahozni.

Én nem lebeszélni akarlak, és szerintem itt senki nem akar veled rosszindulatú lenni, csupán azt mondjuk, gondold át még egyszer, aludj rá egyet. És gondold végig, hogy a szüleid miért nem akarják, hogy megtartsd. Biztosan nem azért, mert ki akarnak veled szúrni, hidd el. Pont ellenkezőleg. Tudják, hogy mit vállalnál be, és féltenek, nem akarják, hogy a fiatalságodat kútba dobd. Természetesen lehet, hogy ez a te utad, és lehet, hogy neked ezt kell választanod, mert neked ez az, ami értelmet ad. És lehet, hogy fiatal anyukaként érzed jól magad.

De rágd meg a dolgot, mert azon kívül, hogy mások életére milyen hatással lesz a döntésed, a sajátodét egy életre megpecsételed így, vagy úgy.