Kegyetlen szakításom története szerelmemmel (beszélgetős fórum)

Egyáltalán nem ítélem el azokat akik nem szeretnének gyereket. Mi az elején megbeszéltük, hogy lesz, én tudtam, hogy szeretnék még. Aztán meggondolta magát.

Sajnálom, de én tiszta lapokkal játszottam mindig, nem vezettem félre.

Ezt a mindenáron kell még gyerek dolgot én sem értem.

Van olyan, hogy 3 gyerek van két apától, szűkölködnek, de kell még egy gyerek, mert új padi van és vele még nincs közös gyerek. Minek?

Vagy 45 éves nnö, 50 éves pasi mindkettőnek már szinte felnőtt gyereke, de évekig lombikoznak, mert nincs közös. Ott vajon ki akarja nagyon? Nem hinném, hogy a fickó. És minek?

Tudom, az ő dolguk, csak nem érzem.

Hát szerintem ő se ért neked túl sokat, lévén hogy emiatt elhagytad, holott már van egy gyereked. Anya vagy. Miről is maradnál le csak azért, mert nem lesz még egy?

Azt gondolod, hogy akinek nem kell gyerek, az megbukott? Nagyon tévedsz. Az élet értelmét nem kizárólag ez teszi ki. Vannak emberek, akiknek a háta közepére se kell a gyerek dolog, és boldog, teljes életet él.

Nem rég olvastam itt egy fórumot ahol anyuka mindenáron szült volna a car házasságba mert a gyereknek tesó kell ő meg ősanyának született.

Emlékeztetsz rá...

Alapjáraton carul bánt a gyerekeddel ami azt jelenti hogy nem ment volna tűzbe értetek!

Van gyereked, nem hiszem el hogy ez nem elég!?

És ha belement volna a közös gyerekbe, még mindig együtt lennétek. Annak ellenére, hogy a lányoddal sem jönnek ki, és jó sok negatívumot soroltál föl róla.

Neked donor kellett, és amint erre nemet mondott, repült. Nem is tudom ki az önző...

Sajnálom, hogy csak az ébresztett fel az álom világból, hogy nem akart közös gyereket. Te nem a paliba voltál szerelmes, csak egy eszmény képbe amit szerettél volna csak látni.

Az a pasi aki nem a gyerekeden keresztül akar megnyerni már rég megetette a fene.

Már réges rég ki kellett volna adnod az útját.

Biztos vagyok benne már rég lehetne új normális szerető családod ahol a lányodat is elfogadják. Elpazarolt idő..

A gyerek lázad az új apa jelőlt ellen de ott ahol évek múltán se változik a helyzet hidd el nem a gyerekkel van a baj hanem a pasival.

Sose válassz olyat aki nem bánik jól a gyerekeddel.

Ha most egy ilyennek szültél volna tudod mi lett volna? A lányodnak még rosszabb élete még kevésbé türte volna meg.

Jól tetted, remélem még nem későn léptél.

Van egy ismerős hölgy, ahol a nő huszoneleje évesen hozzámemt egy pasihoz, a pasi időt kért a gyerekre. A nő csak várt és várt. Majd mikor betöltötte a 35 évet a pasi továbbra sem szeretett volna gyereket, nagykegyesen "elengedte a feleségét" elváltak. A nő most 45+os végül nem lett gyereke.

A volt férj 5 éve rátalált egy "kislányra" most várják a második gyereket.

Az élet e téren kegyetlen a nőkkel.

Nem tartom kizártnak, hogy igazat mondott, és hogy idővel ő is megérett volna az igazi családi életre.

DE "satuban volt a f@sza", ahogy csúnyán mondják, mert követelőztél, választás elé állítottad, neki meg ez így nem tetszett.

Ez van, törődj bele, jobb most, mint 2 gyerekkel.

Ja kifelejtettem a sztoriból, hogy másnap rámírt, mintha mi sem történt volna, hogy hogy aludtam stb. Úgy szólított, mint korábban drágám, stb. Mintha benne akart volna maradni az életemben. Még azt is mondta h lenne egy jó ötlete a weboldalammal kapcsolatban, próbálta hasznossá tenni magát. Bezzeg amikor együtt voltunk, be nem segített a vállalkozásomba.

Mondtam neki hogy nem akarok se magamról se vele beszélni.

Még volt egy héttel később egy laza üzenetváltás aztán végül már ő nem reagált az én üzeneteimre.

Rosszul fejeztem ki magam, de pontosan ezt gondolom, a gyermek az egy életre való elköteleződést jelent. Valószínűleg ezt nem kívánta.

Igazán bosszantó, hogy még szakítás után is azzal jött, hogy én vagyok élete nője és hogy az életünk végéig együtt maradhattunk volna... Nagy duma! Itt jön be az, hogy nyissuk fel a szemünket és ne dőljünk be annak amit mondanak a férfiak, hanem a tettekre figyeljünk.

Minden megrendült bennem, hogy a kakis pelusok és babasírás miatt itthagy... És mégcsak nem is biztos hogy összejött volna a közös gyerek. Mi lett volna ha nagyon beteg leszek? Vajon szàmíthattam volna rá a bajban?

Ilyen dolgok jutnak az eszembe.

Éreztem, hogy neki olyan tervei vannak, amibe már szinte én se fértem volna bele a lányommal.

Nemhiába mondogatta, hogy meg akar tanulni jobban angolul, meg hogy jövőre kilép a munkahelyéről és egyéni vállalkozó lesz. A laptopja segítségével abból az országból dolgozik, amelyikből csak akar.. Szóval jól lelépett volna szerintem előbb utóbb. Nem én illetve mi voltunk neki a cél, a legfontosabb!

Nem akartam bele szólni, de most meg kell jegyeznem, hogy egy gyermek vállalása (vagy nem vállalása) nem a kakás pelusok cseréjéről szól, hanem az elköteleződésről, életre szóló felelősségvállalásról. De biztos tudod te is. Szóval ezt nem kívánta a volt párod.

Ami megütötte a szemem: az évek során lett az igenből lehet meg talán ..

Ha megfogadsz egy tanácsot: egy kapcsolat elején ne kérj ígéretet gyerekre, házasságra. Sőt, semmire.

Senki nem szeret felelőtlenül ígérgetni, ha normálisan gondolkodik.

Szia Törpilla,

Jó nagy marha vagyok igen, énnis annak érzem most magam! De tudd, hogy pont azért, mert nem volt jó a viszony a gyermekem és a nevelőapuka között és én mégis ámítottam magam! Bizony ez is sokat vetett a latba! Korábban azt hittem a gyerekemmel van a baj, hogy csak lázad az új apukajelölt miatt, de idővel meg kellett hogy lássam, hogy akkori párom kommunikációjával és stílusával is bajok vannak.

Nem volt egy szívet melengető családi légkör. Talán ezért is vágytam közös babára, mert az ugye a sajátja, gondoltam másképp lenne és meglenne a meghitt és boldog családi légkör. Persze lehet hogy katasztrófa lett volna, ki tudja. Mindenesetre a lányommal jót tettem, hogy kitettem ezt a férfit.

Köszönöm Katalin 28! Pontosan ezt gondolom én is utólag, hogy azért mentünk szét, mert megpiszkáltam a komfortzónáját! Legyen szó babáról vagy akármi másról, amiért neki áldozatot kell hoznia vagy beáldozni az idejéből,hát valószínűleg hoppon maradtam volna. Nagyon önálló nő vagyok, ami jó, de meg kellett volna látnom hamarabb, hogy ez neki a komfortról szól.

Szomorú hogy a nyugati társadalmak erre felé tendálnak... Valami nem jó, cseréljük le.

Pont én mondom ezt, aki szakított, de azért ez más. Úgy érzem megbukott a párom az élet próbatételén. Inkább lelép csak ne kelljen kakás pelusokat cserélni. Amit egyébként is inkább az anyukák tesznek.

Hangsúlyozom, én nem konkrétan a baba miatt hagytam ott, hanem bizalmat vesztettem benne. Hogy mennyit érek neki, meg hogy becsapott.

Együtt is éltetek?

"Volt párom mindig is egy szabad és minimalista ember volt, aki szereti, ha nincsenek elkötelezettségei, így se kutya, se macska, se gyerek nem volt neki."

Miért gondoltad, hogy ezt a szabadságát feladja?

"A gond ott kezdődött, hogy az évek során a párom igenjéből lett egy talán, egy nem tudom, majd egy erős nem ami a közös utódot illeti."

Már a "talán"-nál látnod kellett volna, hogy ezt a gyermekvállalást csak te gondolod komolyan.

Hát nem tudom,te mennyire szeretted, ha így véget vetettél a kapcsolatnak.

Ő úgy látszik, szintén nem szeretett eléggé.

Kislányod mit szólt hozzá? Mert nyilván őrá is hatádsal van az, hogy eltűnik az életéből a pasid.

Majd az idő megmutatja, hogy jól döntöttél-e.

Ne érezd rosszul magad! Ő másította meg a szavát, és szerencsédre még az előtt, hogy megfogant volna a baba.

Valószínűleg neki kényelmes volt, hogy volt egy normális párja, aki szereti, várja otthon és már van gyereke, akiért nem kell teljes felelősséget vállalnia. Mihelyst megpiszkáltad a komfortzónáját, lelépett. Nem kár érte!

Ki szeretném írni magamból a november 11-n történteket. Nagyon magam alatt vagyok még mindig.

Én vagyok a szakító fél, aki véget vetett majd 4 éves párkapcsolatunknak. Nagyon nagyon szerettem őt és ő is engem, bár ezt ahogy leírom, vannak bennem kétségek.

Eljött az az idő, hogy kisbabára kezdtem vágyni, van már egy 12 éves nagylányom, akinek az édesapjával sajnos már nem vagyunk együtt. Szóval nagyon vágyni kezdtem egy kis családra új párommal, talán ha régen nem sikerült, most végre megélhetem, hogy milyen egy jó kis összetartó család.

A gond ott kezdődött, hogy az évek során a párom igenjéből lett egy talán, egy nem tudom, majd egy erős nem ami a közös utódot illeti.

Mivel már nem vagyok fiatal, egyre jobban kezdtem rosszul érezni magam, hogy kifutokbaz időből, valamint talán ami ennél is jobban zavart, az a párom elutasítása. Bár a babát utasította vissza és nem engem, mégis úgy kezdtem érezni, hogy nem szeret engem eléggé, hogy nem vagyok fontos neki...

Egyre inkább láttam, hogy ellehetetlenedikba kapcsolatunk. Bár sosem vitatkoztunk és egy harmonikus, szerelmes pár voltunk, egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy szétválnak az útjaink, ő utazni szeretne. (Hosszabb távon akár külföldön élni)

Volt párom mindig is egy szabad és minimalista ember volt, aki szereti, ha nincsenek elkötelezettségei, így se kutya, se macska, se gyerek nem volt neki.

Az anyagi helyzetünk és munkánk ideális lett volna egyébként a család alapításra.

Nem is ragozom tovább, értitek ti ezt. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy valóban miért is szeretnék babát, mérlegeltem. Az az igazság, nem minden áron szeretnék, úgy fogalmazok, hogy ha ő benne lett volna akkor tuti, de ha nem lehetett volna azt is elfogadtam volna, viszont arra nem állok készen, hogy kimondjam, hogy vége, nem kell több!

Egy szó mint száz, az elv zavar a legjobban, hogy inkább nélkülem, mint babával együtt.

Eléálltam hát és kijelentettem, hogy vége, én így nem folytatom tovább.

Nagyon fáj, hogy ő ezt zokszó nélkül elfogadta. Úgy érzem, hogy nem voltam neki fontos.

Bár egy kisbaba nagyon fel tudja forgatni a szülők életét, mégiscsak a szerelem gyümölcse. Úgy gondolom minden megoldható csak több szervezést igényel, de hát Ő nagyon félti a kis kényelmes begyepesedett életét.

Szörnyen rossz most, mindenféle érzések kavarognak bennem: csalódottság, szomorúság, elhagyatottság

Úgy érzem, ezt meg kellett lépnem, különben mellette őrlődtem volna