Kedvenc szerelmes versed, idézeted? (beszélgetős fórum)

- Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - kérdezte aznap este a csillag.

A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:

- Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az - hogy mondjam neked? - a szív ügye.

- Mesélj nekem a boldog pillanatokról!

- Hagyjál most, álmos vagyok. (...)

- Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.

- Szeretlek! Nagyon!

- Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.

Alkyoni Papadaki

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,

De így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen

Öngyilkosság, vagy majdnem az.

Mit bánom én, hogy a modernek

Vagy a törvény mit követelnek;

Bent maga ura, aki rab

Volt odakint,

Én nem tudok örülni csak

A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

Még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

Szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku; nékem

Más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

Minden egyéb;

Én többet kérek: azt, hogy a

Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg

S fáradt vagyok;

Kívánlak így is, meglehet,

De a hitem rég elhagyott.

Hogy minden irtózó gyanakvást

Elcsittithass, már nem tudok mást:

Mutasd meg a teljes alázat

És áldozat

Örömét és hogy a világnak

Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,

Külön; neked,

Míg magadra gondolni mersz,

Míg sajnálod az életed,

Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

Halott és akarattalan:

Addig nem vagy a többieknél

Se jobb, se több,

Addig idegen is lehetnél,

Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet;

Törvényen kívűl, mint az állat,

Olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt ne lásd;

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Szerelem



Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Juhász Gyula szerelmes verse

RADNÓTI MIKLÓS

HASONLATOK

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,

ha rámhajolsz,

s rejtelmes ízű vagy,

olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,

oly izgató vagy,

s olyan megnyugtató,

mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát

s nem ismerem ma sem

egészen még nehéz

hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,

csavargó, nyurga füst-

és néha félek tőled én,

ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :

sötétarany,-

ha megharagszol, ép

olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,

s ilyenkor én

mosolyból fényes hurkokat

rajzolgatok köréd

Kettő van:) Az egyik ez

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek, -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Ady Endre

"Mindenkit elfelednek egyszer,

örökké semmi sem fáj.

A régit visszasírjuk,

de mással is kibírjuk

- ha úgy muszáj..."

És ez a 2. versszak:

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

"Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet."

/Szabó Lőrinc/

Jó érezni, hogy szeretlek.

Nagyon és egyre jobban,

Ott bujkálni két szemedben,

Rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy szemeid már

szemeimben élnek és néznek,

S érezni azt, ha szép, veled szép

És csak veled teljes az élet.

Indián szerenád

Percy Bysshe Shelley

Első álmom rólad volt,

Első álmom elröpült,

Még az esti szél nyögött,

Még az égen csillag ült.

Lábaimban lakik egy

Szellem; az rejtélyesen

Húzott, hozott, vezetett

Ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón

Illat és szél úgy alél,

Mintha mákos álmokat

Tépegetne ott az éj.

Apadoz a zokogás

A csalogány csöpp szívén,

Mint ahogy a tieden

Kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl fűből!

Halok! Hullok! Ájulok!

Szórja csókkal szám-szemem

Szerelmed mint záporok!

Arcom fagyos és fehér,

Szívem dobzörgése vad:

Szorítsad szíved fölé,

Talán ott majd megszakad.

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszu-hosszu őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

az utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Robert Burns:John Anderson, szivem, John

John Anderson, szivem, John,

kezdetben, valaha

hajad koromsötét volt

s a homlokod sima.

Ráncos ma homlokod, John,

hajad leng deresen,

de áldás õsz fejedre,

John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,

együtt vágtunk a hegynek,

volt víg napunk elég, John,

szép emlék két öregnek.

Lefelé ballagunk már

kéz-kézben csöndesen,

s lent együtt pihenünk majd,

John Anderson, szivem.

Sziasztok! Nekem ez a kedvencem:

Heltai Jenő - A másik

És szólt a nő:

"A hajam ében,

És lágyabb, mint a lágy selyem,

És itt a szívem közepében

Ujjong a boldog szerelem.

Tied a testem, tied a lelkem,

Te vagy az első, akit öleltem,

Boldog vagyok, mert a tied vagyok..."

S a férfi szólt:

"A másik elhagyott."

És szólt a nő:

"Piros az ajkam

És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,

És végigfut az üdvök üdve rajtam,

Mikor így tartasz forrón átölelve.

Szemem sötétebb, mint az égbolt,

Mikor a fergeteg zavarja...

Oh, mondd, a másik szintén szép volt?

Fehér a válla? Gömbölyű a karja?

Tudott-e súgni-búgni szintén,

Tudott-e édes csókot adni,

Meghalni karjaidba, mint én

És új gyönyörre föltámadni?

És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?"

S a férfi szólt:

"A másik csúnya volt."

És szólt a nő:

"És mégis nappal, éjjel

Sóhajtva gondolsz vissza rája,

Amellyel az enyém nem ér fel,

Mi volt a titka, a varázsa, bája?

Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?"

S a férfi szólt:

"A másikat szerettem!"

Ez volt az egyik vers,amit az esküvőnkön mondtak:

Elizabeth Barrett-Browning

Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,

hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak

kakukknótához hasonlítanak,

emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb

újul tavasszal, s kizöldül a mag.

Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak

sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,

hogy a rét túl sok virággal veres

s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;

de ne feledd, hogy némán is szeress...

Az örök szerelmem akit mindig imádattal olvasok, akár vers, akár más formában, annak egy szonettje, szerintem sokan imserik, csak nem tudják hgy Tőle van, íme :

Shakespeare

LXXV. Szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon

részeg vagyok és mindig szomjazom.

Szabó Lőrinc fordítása

A másik nagy kedvencem:

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt?

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra?

"Ha nem vagy, nincs élet, nincs Isten,

Ha vagy, egy szó vagy: Minden!"

Ezt valaha nekem írták...

A nagyok közül : Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Lejjebb már leírták.

Valaki titokban rólad álmodik,

Valaki szövi legszebb álmait.

Valaki boldog, ha szemedbe néz,

Valaki követ, bármerre mész.

Valaki szemében könny ragyog,

Valaki szeret, s az én vagyok.

(Ezt még anyukám írta apukámnak a tablóképe hátuljára... Azt hiszem, van még pár sora, de nem biztos.)

Nekem ez a vers a Trisztán és Izoldában tetszett meg.:

John Donne: Jó reggelt

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt

szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,

mint a hétalvók, vagy mint csecsemők

szoptuk vidéki örömök tejét?

Igy volt, s mindez az öröm árnya csak,

ha szépet láttam, téged láttalak,

minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,

kik egymást még félénken nézitek;

és mindenben szerelmetek kering

s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.

Felfedező uj földet látogat,

más térképen néz új világokat -

világod én vagyok, s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szivet mutat

egymás szemében két ábrázatunk;

nincs éles Észak s elhajló Nyugat -

jobb féltekéket hol találhatunk?

Csak az halhat meg, ami már megunt;

ha két szerelem egy, ha a magunk

szerelme nem lazul, ugy meg se halhatunk.

És még egy kedvenc idézetem:

"Mosolyom mögé néztél,

és bánatot láttál;

én benned magamra leltem,

én a tiéd vagyok, mert rám találtál."