Jót teszünk-e egy 5-10 hónapos babának, ha járatjuk anélkül, hogy ő maga akár mászni, állni is tudna? (tudásbázis)
Nem!!!
A csontozata/ízületei nem elég fejlettek, maradandó deformitásokat okozhatsz.
Sem járatni,sem ültetni stb nem szabad.
" Egy anyuka az akkor 5 hónapos babáját annak ellenére,hogy a pici tudott volna ülni,mászni,forogni,járni "tanította".Fogta a kezeit és jártatta.A pici elég szerencsétlenül próbálkozott. "
A topikindító hozzászóláshoz: ez csak egy esetben fogadható el, ill. akkor kötelező: ha az úgynevezett neurohabilitációs tréninget írták elő a babának. Akkor az 1. életévben, napi 6-szor végig kell csinálni az éppen kötelező gyakorlatsort. (1-2 havonként kontrollálják a fejlődést.)
A tréningben benne vannak a forgás, ülés, mászás és járás elemei. Önszorgalomból, jól mozgásfejlődésű babát gyakoroltatni TILOS!
Az én kisfiam 6 hónaposan felállt és 8 hónaposan elkezdett lépegetni, majd 10 hónaposan már szaladt.
Nem eröltettem,de nem is foghattam le, ö menni akart.
Most 1 éves 6 hónapos, és 2 hete derült ki hogy a csontozata még nem volt eléggé megerössödve, és egy picit probléma van a kis lábaival. Szerencsére apukám barátja az ország egyik legjobb ortopéd sebésze, és korrigálta a problémát. Ezért csak azt tudom mondani,hogy nem kell erölteni a gyereket. Szép lassan eljön mindennek az ideje.
Nem. Szerencsésebb kialakítani olyan körülményeket, hogy a saját fejletségi szintjén lévő mozgásigényét ki tudja bontakoztani. Ha nem kapszkodik állásba, akkor nem biztos hogy jó ha járatjátok a babát.
Persze az sem mindegy mikor történik a dolog, mert 5 és 10 hónap között óriási a különbség egy babánál. Tíz-tizenegy hónaposan már pl. az én kislányom is kepesztetett, hogy vezetgessük, miközben a mászási korszak kimaradt neki
(egyszerűen nem volt hajlandó mászni!...)
Ez minden babánál egyéni. Legbölcsebb ha a kicsidre figyelsz, ő pontosan tudja, mi kell neki.
4 hónaposan!!!
Hogyan tudtak megülni a kompba?
Szerintem erőltetni semmiképp sem szabad, de torna gyanánt rövid (pár lépés )erejéig,még hasznos is.Erősíti a csípőizmokat.
Attól hogy sokat jártatják a babákat,még nem fog előbb elindulni,mert nincs meg az egyensúlyérzéke.
A harmadik gyerekem 4 hónaposan felállt a kiságyban,elengedte,majd hanyatt esett.Azt hittem véletlen volt, de kétpercenként megcsinálta.
Bárhová tettem le,kinézett valami kapaszkodót, odagurult,és már állt is fel,de nem tanult meg "seggreesni".8hónapos korában hajkurásztam a tömegben,ott kellett lenni mögötte mert ha elvesztette az egyensúlyát,egyenesen esett vagy előre,vagy hátra.A mászás kimaradt.
A másik három gyerekem sem tudott mászni mielőtt elindult.
Egyiknek sincs semmi problémája emiatt.Három iskolás,most voltak 1.5,7.osztályosak.Kitűnő tanuló mind.Sportolnak,táncolnak,zenélnek a kézügyességük is jó.A legkissebb 4 éves,és már tud olvasni,ismeri a pénzt is (ki tudja számolni a boltban h.mennyit kell fizetni,és kiszámolja a pénzt is.
Mind a négyen bébikompoztak 4 hónapos koruktól,persze ameddig volt kedvük.
Ezzel nem dicsekedni akartam,csak szerintem butaság hogy görbe láb,tanulási zavar,diszlexia...stb.
Teljesen egyetértek az elôttem szólókkal,semmiképpen nem jó a babának.Hogy kimondottan a járatás okoz-e diszlexiát nem tudom,de,hogy a gerincének,és izületeinek ártanak vele,az biztos.A mászás kimarádásánál én is hallottam,hogy ez diszlexiához is vezethet.
Szerintem is hagyni kell,hogy a baba azt tegye,és olyan ütemben,amihez kedve van.
Az én lányom 3 hósan fordult át,5 hósan mászott,rá fél hónapra kapaszkodva felállt,és csak ezután tanult meg ülni.Semmit nem erôltettünk,kompba akkor tettük,mikor már egyedúl felállt,de mivel nemsokára megpróbált kimászni belôle,hanyagoltuk a dolgot.Inkább szabadon mászkált a földön,ha nagyon be kellett tenni valahová,amig a házimunkát végeztem,járókába tettük.
Most 11 hós,egyedül még nem hajlandó 3-4 lépésnél többet megtenni,hisz mászva biztosabban elér bárhová.Sokan csodálkoznak,hogy még nem megy egyedül annak ellenére,hogy milyen hamar felállt.Engem nem zavar,elôbb-utóbb annak is eljön az ideje.
Tilos!
Majd ha feláll, akkor megtanul járni is.
Más tornagyakorlatokat viszont lehet vele csináltatni.:))
Pl hasizomra.
Azt írod, hogy az orvos szerint ez diszlexiát okoz?
Az esetek felében látási rendellenességek, másik felében egyéb idegrendszeri rendellenességek okozzák. Az idegrendszeri rendellenességek általában veleszületett rendellenességek, de ismeretesek szerzett zavarok is.
*Mi válthatja ki a diszlexiát?
A gyermek fejlődését hátrányosan befolyásoló hatások diszlexiát okozhatnak. Ilyen hatással lehet a gyermekre például az apa italozása, garázdasága; a család nehéz anyagi helyzete; rossz lakás viszonyok; gyakori egyedüllét; a szülőktől való távollét; indokolatlanul szigorú büntetések; a szülők gyakori nézeteltérése; a balkezességről történő erőszakos leszoktatás és a rossz napirendből eredő idegesség.
Milyen tünetekkel járhat együtt a diszlexia?
*Beszédhibával, balkezességel, gyenge kézügyességel , epilepsziával, depressziós állapottal.
További ajánlott fórumok:
- Álnegatív kombinált teszt eredmény mennyire gyakori, tehát hogy negatív kockázat mellett mégis genetikai rendellenessége van a babának?
- Évek óta nagyon tetszik ez a név nekünk, de elég ritka... Merjük adni a babának?
- Különleges fiúnevet a babának! Tippeket kérek! :)
- Hogy lehet az extrovertáltak tudtára adni, hogy nem vagy társalgós kedvedben anélkül, hogy megsértenéd őket?
- Hasznos és haszontalan babadolgok, avagy mit érdemes és mit felesleges megvenni a babának?
- 6 hónapos babának répafőzelék. De hogyan? Tápszerrel vagy anélkül?