Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Ismersz a környezetedben SÓHER embert? Hogy lehet őket elviselni? Megváltoznak valaha? fórum

Ismersz a környezetedben SÓHER embert? Hogy lehet őket elviselni? Megváltoznak valaha? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
46. af1fde488c (válaszként erre: 44. - A14deb9047)
2011. máj. 25. 20:08

Én csak annyit szerettem volna, ha egyszer kitesz magáért, és illően vágott virággal és egy kis ajándékkal felköszönti anyukámat mondjuk szülinapján. 7 év után ez nagy igény részemről?

Ez már szinte neveletlenség, hogy karácsonykor is üres a keze.

45. klenca
2011. máj. 25. 17:55

Köszönöm a fórum indítójának a témát. Most jöttem rá, mit utáltam a legeslegjobban az exférjemben, s mit szeretek a páromban.


Történetem lenne bőven, nem sztorizgatnék, még nekem is fáj emlékezni ezekre.

Tehermentes lakás, kilencvenes évek, s kp-ben a lakás árának a fele. Mégsem mentünk SOHA nyaralni, mert az anyjánál is tölthetjük a szabit, az sokkal olcsóbb. Minek költeni ilyenre. HJa, csak éppen a házasság is ráment a sóherkodásaira. A tetőpont az volt, amikor a közös gyerekünknek vásárban akciós áron 2000Ft-ért vettem egy szép télikabátot, akkor felpofozta a gyereket, mert mit képzel, minden pénzt rá kell költeni? Szegénynek pont ki volt nőve az előző.:( A spontán fagyizásokat felejtsd el, s ha ő így gondolkodik, elvárja, hogy a vele egy háztartásban élők is értsenek vele egyet.

44. a14deb9047 (válaszként erre: 36. - Af1fde488c)
2011. máj. 25. 17:22

Egy idő után olyan természetes, hogy észre sem veszi, mennyire takarékosan él.

Mi kissé szeretünk kifelé mutogatva élni...

Többnek látszani... Túlságosan megy a kirakat,

a látszatminőség, a státuszszimbólum.

43. cef15f164f (válaszként erre: 40. - Af1fde488c)
2011. máj. 25. 15:22
Gondolom, nem a kukában :)
42. alidamolnar (válaszként erre: 40. - Af1fde488c)
2011. máj. 25. 15:15
:))))
2011. máj. 25. 15:10
Ismerek és nehezen viselem
40. af1fde488c (válaszként erre: 39. - Zkelah)
2011. máj. 25. 15:05
Az jó. A szaros pelenka sejtheted hol landolna, ha nekem ilyet adna parancsba....
39. Zkelah
2011. máj. 25. 14:57
Egyik ismerősünk vezető beosztásban van egy cégnél, jól keres, nincsenek anyagi gondjaik. Nem rég gyerekük született és büszkén újságolta, hogy ő megmondta a feleségének, hogy egy nap hány pelenkát használhat el, mindegy mi történik, mert a pelenka drága.
38. af1fde488c (válaszként erre: 37. - Nestea32)
2011. máj. 25. 14:34

Nálunk ennél sokkal roszabb a helyzet, minthogy luxusra nem költ. Az evidens. Én sem szeretem a pénzszórást, kínain veszek nadrágot, vagy turkálóban kabátot, ez nem érdekel.


De hogy anyukámnak, aki évekig hétvégente vendégül látja, karácsonyra egy doboz teát hoz, névnapján a virágüzletben szívja a fogát, pedig 200 felett keres nettóban, az már nekem szarrágás.

37. Nestea32 (válaszként erre: 36. - Af1fde488c)
2011. máj. 25. 13:51

Az első mondattal egyetértek.

Viszont, biztos van olyan élethelyzet, amikor nem lehet megvenni a Pick téliszalámit vagy egy harmadik farmernadrágot, stb.

2011. máj. 25. 13:48
Azt hiszem a túlzott spórolás, az ésszerűtlen szarrágás a nagyvonalúság teljes hiánya az élet örömét veszi el, a lelket gyilkolja meg. Kérdés, hogy az ilyen embernek egyáltalán van-e lelke, vagy csak a másik jóságát szívja-e el?
2011. máj. 25. 13:45

Soha sem leszek annyira gazdag hogy szar minöseget vegyek , tehat ! csak a legjobb minöseg szamomra es a csaladom szamara .

Nem az arat kell nezni a minöseget es a celszeruseget!

34. tündér74 (válaszként erre: 31. - Kri76)
2011. máj. 25. 12:46
Kb. ilyen a mi sóher ismerősünk is. Luxus autók, kerti medence, luxus nyaralások st. Közben meg lyukas zokniban jár, télen nem nagyon fűt, sőt még gázártámogatást is kért. Őneki is volt egy kutyája, de meghalt, mert szegényke alig kapott enni. Valamint megdöglött egy macskája is, de nem vitte el, hanem beledobta a kukába. A feleségével külön kasszán vannak, (van 2 gyerkőc) aki az ő vállalkozásában dolgozik, de most gyes-en van, háááát mit mondjak, nem lehet egy arany élete. De azért nem sajnálom. Én csak azt tudom mondani erre, hogy: szegény gazdagok!
33. 7a1c4d35f1 (válaszként erre: 31. - Kri76)
2011. máj. 25. 12:35
ez nagy fokó bunkóság meg taplóság is
32. cef15f164f (válaszként erre: 31. - Kri76)
2011. máj. 25. 12:22
Régen volt egy szomszédunk, akinek állítólag egy csepp pillanatragasztó kellett. Apámnak volt egy majdnem teli tubus, jó szívvel odaadta. A nőben még annyi sem volt, hogy megmondja, bocs végül elhasználtam mindet. Visszahozta a teljesen laposra facsart tudust. Apám csak pislogott csendben, hogy pofán ne röhögje.
31. kri76
2011. máj. 25. 12:16

Sóher a szomszédunk. Medence a kertben, luxus terepjáró...

- kölcsön kéri a fúrógépet, leégeti a motort és még 3 hónap után mi kérdezzük meg, visszaadja még...

- vett PS-t a gyereknek karácsonyra, de játékot nem. Tőlünk akart kérni, de nekünk nincs. Egész este röhögtünk a párommal, hogy a gyerek majd nézheti este a feliratot a tv-n:)

- elgázolta a kutyáját a saját kocsijával. Szegény blöki napokig szenvedett, de nem vitte állatorvoshoz röntgenre, mert az 5.000,- Ft lett volna. Szerencsére a kutya felépült.

- ja, és kiakadt, hogy a másik szomszéd nem ad neki kölcsön egy több százezer ft értékű gépet, mert már félti tőle...

De még sorolhatnám. Mi csak röhögünk rajta...

Na ez a sóherség.

2011. máj. 25. 12:12
Meg van egy ismerősöm, akit évek óta elszállásolok egy-egy napra mikor az ország másik részéből ide jön időnként. Mindig csináltam neki reggelit is, vagy egy szendvicset útra, ha reggel rohant. Ő cserébe illemből néha adott egy üveg bort. Nem rég mikor jött, a haverjaimnál felvett, elmentünk még vásárolni, mert kellett neki pár dolog. Kulcson, telefonon kívül nem volt nálam más. Eszembe jutott, hogy nincs otthon WCpapír, papírzsebkendő meg valami apróság. Összesen 500 Ft. A kasszánál megkérdezte, hogy ezt most mind neki kell kifizetni? Rámondtam, hogy ne aggódj, megadom. A parkolóban már rájött, hogy ő is abba törli a seggét a mi lakásunkban, amit hazaviszünk. Erre viszont már bepipultam, azóta nincs reggeli, és nem mindig vagyok hajlandó fogadni.
29. cef15f164f (válaszként erre: 28. - Mosolyka1111)
2011. máj. 25. 12:05

A sörösdobozt mi is préseljük, és bevisszük a méhtelepre mikor sok összegyűnik, csak mi környezetvédelni okokból :)


Mondjuk az én férjem is tud sóher lenni, de szerencsére nem mindenben és mindig az. Pl. az az Istten áldotta szemeteszsák. Az előző körben megvette a legolcsóbbat, de richtig nem nézte meg, hogy mekkora, aztán kicsi lett, így szinte mindig ment vmi mellé és lehetett mosni a kukát. Most én nézegettem, hogy melyiknek jó a mérete egyáltalán, aztán hiszitezett, hogy mit vacakolok. Mondtam, hogy tessék a feladat adott, old meg és mehetünk. Nagyokosan levette a polcról a legolcsóbbat. Úgy bepipultam, hogy meg sem nézi mekkora, hogy azt mondtam, visszük, de ha nem elég nagy, és kidobom az egész tekercset. A méret stimmel, de a tervezés csodája. Olyan vékony, hogy ha tele van (annyira, hogy még össze is lehetne kötni), nem bírja el a szemét súlyát. Szinte folyik ki az ember ujjai közül.

Vagy pl. megveszi a legolcsóbb izzót, ami az olvasó lámpa búrájából kilóg, így kisüti az ember szemét. Az ilyenektől a falnak megyek. Amúgy nem lehet rá rossz szavam, mert fagyi megvonás és hasonló nincs, a pincérnek rendes borravalót hagy, csak az ilyen apróságok.

2011. máj. 25. 11:46

Barátnőm féjre igazán sóher. 50-esek, de az a pasi még a sörös dobozt is összepréseli, feltekeri, és gyűjti (és ha valaki náluk sört iszik, attól is elvárja ezt), viszi leadni.

De: nincsenek rászorulva, a bankban van 16 milliójuk, házuk, kocsijuk van, az egyszem lányukat kiházasították a szó szoros értelmében (berendezett családi házat kapott, amikor férjhez ment).

De barátnőm férje pl. az a pasi, aki mindenre megkérdezi, hogy mennyibe került, és a barátnőm a békesség kedvéért általában az egytized részét mondja. Pl. múltkor vett lúgosító kapszulát 4 ezerért (meg sem érzik ezt a pénzt), de a férje egyből, hogy mennyi volt. A csaj pedig mondta neki, hogy 258 Ft, így megnyugodott a férje. Röhögséges:(

Amúgy ezzel a pasival nem lehet elmenni sehova úgy, hogy nyalnak egy fagyit, esznek egy gyrost, semmire nem ad ki pénzt.

Külföldre csak kempingbe mennek, de úgy, hogy minden kaja alapanyagot itthonról visznek, mert a pasi még egy fagyit sem enged enni (Olaszországban a lányuk majd meggebedt, hogy megkóstolhassa a főzött olasz fagyit, 11 éves volt, de nem engedte az apja).

Én ilyen emberrel nem tudnék élni.

Mi sem szórjuk, én is teszek félre, beosztok, de azért ezt a szarrágást:(

27. 31c1daa9fa (válaszként erre: 2. - A14deb9047)
2011. máj. 25. 11:40
Az igazi sóher nem azért nem költ, mert nem tud, hanem azért, mert sóher.
26. jozsi.38 (válaszként erre: 24. - 7a1c4d35f1)
2011. máj. 25. 11:35
így van :)
25. Anka71
2011. máj. 25. 11:33
Nálunk is van ilyen srác a rokonságban: 30 éves, egyedül él, 16 millája van a bankban, de csorog a nyála a sajtos pult előtt, a múltkor a számból kinézte a mozzarellát. Ez pl. szerintem már sóher kategória.
2011. máj. 25. 11:31
Vannak célok, aláírom. De nem mindegy hogy éred el őket. És ha évekig spórolsz pl. egy luxus nyaralásért, a végén már nem is fogod élvezni, de visszagondolva a spórolos évekre: éltem én ezalatt? BOldog voltam? Nem éri meg...Ésszel lehet skótoskodni, pl. az ember otthon csinaljon puddingot ne vegye meg a kész boltban kaphatót, mert egy darab áráért egy csomagot csinal meg...
2011. máj. 25. 11:27
én csak hallomásból mesélek egy sztorit: egy család egész évben zsíros kenyeret eszik hogy puccos helyen nyaraljon. basszus inkább még hosszú éveket itthon töltök, de ilyesmiért nem koplalok
2011. máj. 25. 11:27
Az egyik exem volt ilyen, együtt éltünk, tél volt, és azt mondta ha melegebbet akarok a lakásban, (mert ő a 15 fokban is pólóban volt) akkor majd én fizetek több gázszámlát. Akkor rugtam ki...Életem legjobb döntése volt. Menekülni kell előlük mert felfalják a lelked.
2011. máj. 25. 11:26
mindig a legskótabb akinek a legtöbb van...persze van, aki átlagos pénzből élt aztán most meg szűkebbre kell vennie a nadrágszíjat és az anyját is meg.... 2 Ft-ért...Nem hinném hogy ezek az emberek megváltoznának
2011. máj. 25. 11:24
Legundorito emberi tulajdonsag !!!
19. klenca
2011. máj. 25. 11:14
Egyet alaposan ismertem, de elváltam tőle.
2011. máj. 25. 11:09

A gazdagok a legsóherebbek, egy gazdag ismerősömnek szerezünk valamit beszerzési áron áfa nélkül, a pontos árát mondtuk, valami 6870 Ft volt vagy ilyesmi....


A ház elé jött a cuccér 7000-et adott és képes volt megvárni, míg a párom bemegy a visszajáró apróért :-)))


Ha boltban veszi 10.000 lett volna kb.


Mindegy máskor felkerekítjük neki.

2011. máj. 25. 08:49
Igen! Sehogy!
1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook