Ismerkedés, párkapcsolat, depressziósan (beszélgetés)

Mindenkinek van életfelfogása, neked is.

Az előző barátnődet hol ismerted meg?

Tanulok, csinálom a másoddiplomát, de ez is olyan érdekes.

Pénteken volt egy vizsgám. Kiöltöztem, elmentem, és utolsó pillanatban tudtam meg, hogy a tanár ugyankkor egy másik általam is tanult tárgyban is vizsgát tart. S bár nem készültem, hirtelen ötlettől vezérelve megírtam egyszerre két vizsgát. És mindkettő sikerült, ki is javította, két négyes.

Tehát néhány esetben képes vagyok felrepülni a csúcsokra. Aztán meg jön a mélység. Pedig nem vagyok bipoláris.

Őszintén szólva én sem gondolnám,hogy egy depressziósnak,depressziós a párja,de akár működhet is.

Mondjuk számomra megfoghatatlan az,hogy egy férfi mi a francért nem akar kimászni még 10 év után sem ebből az állapotból....

Én is annyit kérdeznék,hogy ha megteheted,miért nem jársz magán orvoshoz?Számtalan kiváló szakember van kis országunkban,aki pik-pak kihozna a dologból,ha te is akarnád,úgy igazán.

Szerintem se szedd a gyógyszereket. Fokozatosan szoktasd le magadat, persze ennek előfeltétele is van: meg kell találni azt, ami kiváltotta belőled, vagy valami olyannak kell történnie, ami úgy mond felrázz. Nekem nagyon jó barátnőm küzdött évekig depresszióval. A szülés hozta ki, aztán bipoláris zavart állapítottak meg nála. Megjárta elég sokszor a pszichiátriáit, teli volt gyógyszerekkel. Hol jobb volt, hol nem. Ha abbahagyta 2 hét és kikattant az agya.... Történt ez addig, amíg majdnem meghalt a gyereke. Az akkora trauma volt neki, hogy rájött: nem kevesebb ember attól, hogy korán szült, és nincs diplomája, hanem "csak" anya. Azóta, hogy ezzel tisztába jött -évekig hajthattuk neki, de magának kellett szembesülnie ezzel, és feldolgoznia az elmúlt éveket.- szóval azóta sikeresen le tudta tenni a gyógyszereket, és boldog.

Ja, hidd el, nem azért mondta az ismerősöd, hogy elege van már. Egy idő után tényleg fárasztó a felesleges szájtépés. Én is volt, hogy besokalltam, és inkább nem kerestem az illető társaságát egy ideig.

Nem egyszerű a helyzeted. Depressziósként amúgyis nehezebbek a mindennapok, olyan "apróságok" okoznak gondot, amik másnál rutinnak számítanak.

A társadalom nagyobb hányada még mindig úgy gondol a lelkileg beteg emberre mint lusta, nyavalygós, célok nélküli lébecolóra, akinek csak össze kéne végre szednie magát. Ha pedig férfi az illető, az végképp érthetetlen (összeegyeztethetetlen a kemény, erős megmentő hím képével...)

Aki nem élt át hasonlót, talán sosem értheti meg, milyen így élni.

Talán az sem használ az állapotodnak, hogy otthonról dolgozol. Még egy egészséges lelkületű ember is befordulhat egyedül a 4 fal között, ahol semmi impulzus nem éri...persze azt is tudom, hogy depressziósként kutya kemény naponta emberek közt helyt állni, de lehet jobban motiválna, mint így, ahol gyakorlatilag még felöltöznöd sem kell.

Ismerkedni lehet bárhol, vonaton, boltban, munkahelyen, de ehhez is önbizalom és bátorság kell...

A depressziós társ nem biztos, hogy a legmegfelelőbb, lehet, hogy a saját bajodról elterelődne a figyelmed, de a segítő komplexus sem egészséges. Arról nem is beszélve, hogy gondolj bele, éppen magad alatt vagy, jól esne egy kis gyengédség, megértés, de a barátnőd is pont mélyen van...most azt gondolod, te megértenéd, mert hasonló a bajotok...De egy párkapcsolat másképp működik. Hiába tudnád az eszeddel, hogy most ő is rosszul van, fájna, hogy nem törődik veled. A mostani állapotot felcserélnéd egy társas magányra.

Egy melegszívű, empatikus lányra lenne szükséged, akinek hasonló az életfelfogása, és életvitele mint neked.

Szerintem tul sok szabadidöd van a problemaidon ragodni.

Ha a vegzettseged nem piackepes az 5 ev alatt amig a szerzödesed megvan lenne eleg idöd tanulni, egy ujabb vegsettseget megszerezni.

Kevesebb idöd lenne önsajnalatra es talan a jövöd se nezne ki olyan "kilatastalannak".

Lehet, hogy igazad van.

Amit érzek az, hogy nincs értelme semminek. Most van munkám öt éves szerződéssel, de mi lesz utána? A felsőfokú végzettségem bölcsész, nem piacképes. Erre mondja a pszichiáter, hogy ne évekre, de még csak ne is hetekre előre tervezzek, csak napokra. De én úgy érzem, hogy nincs már jövőm.

Én is ezt írtam, hogy hagyományos társkeresőn keresnék, és nem írnék a depresszióról.

De én ilyen választ kaptam.

Néha tényleg úgy érzem, hogy mint ha a gyógyszerektől lennék egyre mélyebben. De néha meg azt, hogy segít, és alig várom az időpontot, amikor be kell venni. Az orvos szerint tipikus depressziós vagyok, azok alapján, amit elmondok neki. Hogy reggelente a legrosszabb, azt mondja minden depressziós így van ezzel. Ki sem nagyon akarok kelni az ágyból. Még enni, szükségletet végezni sem. Redőnyök leengedve, van, hogy teljes sötétség egész nap.

Aztán van olyan, hogy ha muszáj kimozdulni valahová, mert tényleg olyan van, hogy kell, akkor meg felpörgök. Rohangálok, intézek egy rakás ügyet, és haza sem akarok jönni már olyan jól érzem magam a városban.

Furcsa dolgok tudnak lehangolni. Letöltök egy sorozatot, és amikor megnézem az utolsó részt is, az lehangol. Elmúlás. Játszom egy játékkal, véget ér, lehangol. Elmúlás. Tehát biztos vagyok benne, hogy sokszor csak a magány, hogy nem tudom elfoglalni magamat, az teszi rosszá a helyzetet. Ha volna valaki. De melyik normális nőnek kellene egy ilyen, mint én? Ezért érzem úgy, hogy sorstársa van szükségem.

Úgy tudom, hogy van itt a Hoxán depressziós topik. Beszélgetni ott is lehet, sőt ha sikerülne egy helyileg közel lakő hölggyel megismerkedni, akkor abból akár kapcsolat is lehetne, dacára annak, hogy ez nem társkereső olsal.

Hát, hogy jó ötlet-e depressziós nővel ismerkedni, nem tudom. Egyrészt valóban megértő társ lehetne, másrészt két depressziós lehet, hogy erősíti egymást depresszióját, de az is lehet, hogy nem mert az emberi lélek múködése nem tehető sablonokba. Azt sem tudom, hogy esetedben elhagyhatóak-e a gyógyszerek. Embere válogatja. Lehet a depressziónak szervi eredete, az agy bizonyos területe nem kap elég vért, akkor kell a gyógyszer, van olyan, hogy a bogyó bizonyos idő után elhagyható. A sport, a mozgás mindenképpen hasznos!

Hagyományos társkereső oldalon is keresnék a helyedben, de ösztönösen úgy érzem, a depresszióról hallgatni kellene mert sajnos elriasztólag hathat. Sikeres megismerkedés után a partner természetétől függhetne, hogy mikor lehet szólni róla. (Cominoutolni. :D)

Így gondolom én, aki már olvasgattam erről, mert érdekel a téma. (Szerencsére nem érint.)

Ezt írta nekem:

"Természetesen ha úgy gondolod, mehetsz jelenteni a moderátoroknak."

Szerintem ez elég durva.