Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Iskola utáni haddelhadd fórum

Iskola utáni haddelhadd (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Iskola utáni haddelhadd

1 2
33. 4c1a787e8f (válaszként erre: 31. - L.luiselotte)
2016. okt. 14. 08:52

Ezzel nem értek egyet.

Komoly szellemi munkát végző mérnökök között dolgozom. A mostani kollégáim is, de emlékszem anyám régi kollégái is hasonló szellemi terhelés mellett mind kijártak futni, napi 5-6 km-tert. Sőt, nem egy ultramaraton futó is van köztük. Azt mondja mind, hogy ezt a szellemi terhelést fizikai ellensúlyozás nélkül nem lehetne bírni.


Nálunk nagyon kemény tesik voltak általánosban. Sokszor nem volt termünk, kint futottuk az iskolaköröket. Volt osztálytalálkozónk. Talán nem véletlen, hogy szinte mindenkinek az élete része a futás, még akkor is, ha akkor azért néha utáltuk..


Mindig is sportoltam, és akkor kezdett a tanulmányi eredményem is kicsit romlani, amikor abbahagytam a versenyszerű sportot. Kevésbé tudtam koncentrálni, ugyanahhoz a teljesítményhez több idő kellett..


Úgyhogy vívás meg lovaglás nélkül is nagyon fontos lenne ez...


A mai napig azt mondom, hogy amit elértem az életben, azt mind Kati néninek és Gyuri bácsinak köszönhetem, a "tornatanároknak". Azt is, hogy túléltem egy nagy betegséget, a kitartást bármiben, és még az alakomat is..

32. Chelsey (válaszként erre: 31. - L.luiselotte)
2016. okt. 13. 21:33
Pedig az elsős-másodikos gyerekeknek éppen a céltalan rohangálásra van inkább szükségük, mint a fegyencedzésekre.
31. l.luiselotte (válaszként erre: 27. - Syria)
2016. okt. 11. 09:09

a tesi...

fiam 97-ben kezdte az iskolát, emlékszem, hogy az ezredforuló táján volt a vita ill téma, hogy felesleges a heti 3 tesióra - reáltagozatra járt - vagy pedig mint készségtárgyat ne osztályozzák.- erre még szherintem a huszonéves gyerekek anyukái emlékeznek.

Istenem, sosem felejtem el, hogy rinyált az igazgató és a tesitanár.. most meg átestek a ló másik oldalára.


Bár a lovaglás vivás vagy más szinvonalsabb tevékenység nem tűnik annyira észszerütlen hülyeségnek mint a mindnennapi szervezetlen esztelen rohangálás a romagyerekellel. - ráadászul éheznek is az egészéges, ám de szinte ehetetlen kaja miatt

30. l.luiselotte (válaszként erre: 22. - 4c1a787e8f)
2016. okt. 11. 09:03

Én is tapasztaltam, hogy a normál évjratú nem évesztes fiúk iokolakezdéskor óriási hátrányban vannak az évvsztes lányokkal szemben az alsótagozat első pár osztályában.

A tanitók egy része ezt nem veszi figyelembe, mert az un tulkoros fejlett lányokat sztárolták, ezzel mégjobban elvéve a fejletlenebb játékosabb fiúk hozzáállását.


de azért kb 4-ikre már az okos fiaink nagy ívben lekörözték az un öreglányokat...

29. anyuka75 (válaszként erre: 27. - Syria)
2016. okt. 11. 08:56
Szerintem jó a napi tesi. A mai gyerekek egy része hazamegy és otthon számítógépezik, mobilozik, meg nem mozdulna. Az iskolában is ülnek. Legalább így naponta mozognak kicsit. A gyerekeim iskoláiban megoldják a napi tesit, bár sok osztály jut a tornateremre. Néha séta van helyette a friss levegőn, de az is nagyon jót tesz nekik, feltöltődnek oxigénnel, energiával.
28. Magdalénia (válaszként erre: 25. - Yankees)
2016. okt. 10. 22:25

Ha nincs magyar megfelelője, légyszi írd körül, mert az angol nyelvet és szokást nem mindenki ismeri, így nem is tud reagálni rá.

Azt sem tudhatjuk, hogy van-e magyar megfelelője, vagy nincs, tehát neked kell körülírni.

27. syria (válaszként erre: 26. - 4c1a787e8f)
2016. okt. 10. 08:55

Az illetékesek csak pofáznak anélkül, hogy figyelembe vennék érdemben a szakma véleményeit. Amíg ez nem változik meg valamilyen csoda folytán, addig egyre rosszabb lesz gyereknek, tanárnak, szülőnek egyaránt.

És hozzák a hülye előírásaikat. Ha már kötelezővé tették a naponkénti testnevelés órát, miért nem építettek elegendő számú tornatermet? S ez csak egy példa a felelőtlenségükről.

2016. okt. 9. 11:15

Hé!!!!


Ez a téma 1000-x fontosabb, mint egymás piszkálása..


A gyerekeink halnak bele a mai iskolába, meg mi felnőttek is. A felső tagozatba még inkább.. A jó iskolákban azért, a 32-35 fős jó sulikban azért, a gyengébbekben meg azért...


Mások a gyerekek, a pedagógusokat sem irigylem. Azonkívül beidegződések vannak, és igazából nagyon nem vagyunk nyitottak ezügyben, bár azt érezzük, hogy ez így nem jól van.


Tudjuk, hogy kevesebb kéne a gyerekeknek, mégis mi erőltetjük az angolra, sportra, akárhova..


A külföldi minták meg csak részben alkalmazhatóak magyar viszonyokra..


Fontos téma, már vagy 300 hsz-nél kéne tartani, sok jó ötlettel, egyéni történettel, alternatív iskolák, vagy éppen jó állami iskolák tapasztalataival!!

2016. okt. 8. 03:03

Ha valaki nem erti akkor rakerdez, mint tettek is. Irigylem mennyi idotol van kotekedni :)

Egyebkent a receptionnek nincs magyar megfeleloje tovabbra sem, az hogy az ovi utolso 1-2 evet annak tartod, az a te szubjektiv velemenyed, attol meg nem lesz iskola elokeszito/ iskola. Miert kellene elnezest kernem az ekezetek miatt? Tipikus magyar mentalitas, hogy az emberek ugy erzik megmondhatjak a masiknak mit hogyan csinaljon.

A topikhoz ( jujj meg egy idegen szo) esetleg nem szeretnel hozzaszolni?

24. 408020f45e (válaszként erre: 16. - 9b10f3d7ff)
2016. okt. 6. 20:26

Teljesen jogos.

Ha pedig nincs magyar nyelvű megfelelője vagy a magyar oktatási rendszerben nem létezik olyan, akkor nyugodtan körül lehet írni, hogy az mi.

Teljesen fölösleges valóban, megjátszani az idegennyelvűt. Van itt más is aki évek óta külföldön él, de még mindig megtalálja a megfelelő magyar szavakat.

Ha pedig ékezet nélkül tud csak valaki írni, objektív okok miatt, akkor általában ezért elnézést szokott kérni.

23. 408020f45e (válaszként erre: 10. - Ylona)
2016. okt. 6. 20:21
Tudom. 40 évig tanítottam.
2016. okt. 4. 17:28

Lehet, én siklottam át rajta: hány évesen kezdte?


Akármi is volt régen - bár régen is éretlenebbek voltak a fiúk általában - ma én fiú gyereket 7-8 éves kor alatt az iskola közelébe sem engednék. Egy átlag lánynak még elmegy a 6-7 éves kezdés. Régen valóban más volt, másba csöppentek a gyerekek, akár még 30 éve is, mint ma. Én is meglepődtem ezen.

Egyrészt valóban a felgyorsult világ is rossz, másrészt pedig az állandó verseny, amibe kényszerülünk.


Nagyon nagy szükség lenne a gyerekek 60%-ának egy előkészítő jellegű, átmeneti osztályra. Ez nem azt jelenti, hogy bármi probléma lenne velük, csak írni-olvasni nem fél év alatt kell megtanulni.


Nem vagyok kifejezetten Waldorf párti, de nagyon sok dologban igazuk van, és össze is cseng a 100 évvel ezelőtti tényleg zseniális magyar oktatással. (3 év alatti írás-olvasás tanítás, gyakorlás, nagy mozgásokkal való kezdés, projectrendszer, stb..) Nem véletlenül volt fiú-leány iskola külön. Nem csak azért, hogy nehogy meglássák a lányok cicijét. Sokkal inkább, mert tudták, más várható el a két csoporttól.


Először nem akartam benevezni a szülőversenybe, és a gyárilag kiváló képességű nagylányom nem is járt előkészítőbe, mégis a kezdetektől kitűnő. De a 3 problémás - hiába okos - fiammal viszont már más. A most éppen iskolába induló már jár TSMT csoportos tornára, fejlesztő oviba vittem, ahol napi 3-4 órát szigorú logopédia és fejlesztés van. Lehet, hogy iskolába is oda megy tovább, ott ugyanis az 1 évet 2 év alatt végzik el. Aztán utána meg szerintem bárhol meg fogja állni a helyét, a teszteken már ma is jól teljesít, csak hát nem csak abból áll a világ...


Tehát a cikkhez: ha végleg nem javulna a helyzet, akkor el kell vinni nev.tan-ba, inkább előbb, mint később. Egy pszichológus nem ártana, a családnak sem.

Nem szabadna hagyni, hogy rögzüljön ez az utálat.


Ha nagyon gáz marad, intézményváltásban is lehet gondolkozni.


Ha azt tanácsolják, akár az sem ördögtől való, hogy most hagyni a dolgot, és jövőre kezdje újból. Persze ez csak szakember javaslatára lehetséges, de még ilyen is lehet.


Nézzetek fejlesztő tornát, ebben is tud a nev.tan tanácsot adni. TSMT felmérést csinálni érdemes lenne, de lehet, neki mást tanácsolnak...


Kell ezzel foglalkozni, mert nem szabad, hogy ilyen miatt a gyerek szenvedjen, és felesleges is, a megoldást kell keresni, és nyitottnak kell lenni.


Nem ördögtől valók az alternatív iskolák, módszerek sem. Az aspergeres fiam - ugyan állami rendszerű - de mégis egy liberálisabb felfogású, sok új módszert alkalmazó suliba jár, ahol max 12 fős osztályok vannak. "Kevesebbet" tanul mint a kitűnő normálba járó lányom, viszont többet tud!!

Persze nem mindenkinek jó minden alternatív módszer, de keresgélni nagyon érdemes.


Szóval kitartás, bátorság, cselekvés, nyílt kommunikáció, (vastag pénztárca nem árt).

21. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 19. - Yankees)
2016. okt. 4. 14:01

Ugyanaz a helyzet, mint itthon, 3 éves korig bölcsőde, 3-4 éves korban óvoda, 5 éves korban iskola előkészítő, bár én inkább iskolának mondanám, mert tanulnak, sőt a számokat betűket meg is tanulják.


Nem szóllak meg, hogy nem magyar az ékezeted, bár tudd, az én telefonom, tabletem és sz.gépem is angol, de be lehet állítani, magyar ékezetre (is).


Azért, mert egy hibáddal szembesítettelek, hogy mit gondolsz rólam, nem igazán érdekel, mert számomra evidens, hogy igyekszem mindenkiszámára érthetően írni, hanyagolni az idegen és szaknyelvet. Ha ez fáj, nem tehetek érted semmit. Ennyi volt a lényeg számomra, nincs értelme tovább rágódni a csonton, vagy érted, vagy nem, mire szerettem volna rávilágítani.


Legyen neked is vidám napod! :)

2016. okt. 4. 12:45
Szoljal mar be azert is legyszi mert ekezet nelkul irok, elvileg ez egy osmagyar oldal, ide csak ekezettell lehet irni...jujj csapjak a kezemre
2016. okt. 4. 12:39
Nem felejtettem el, de a nursery nem egyeblo a bolcsivel, nem is fogom azt irni, se a kindergartennel ami meg elvileg ovi. Receptiont irtam, mert annak hivjak es Magyarorszagon nincs megfeleloje, vagy te tudsz olyanrol hogy a 4 evesek oda jarnak? Latod latod. Ennyi besavanyodott, irigy not eletemben nem lattam, mint a hoxan, mindegy hogy mi, a lenyeg, hogy bele tudjal kotni valamibe. Remelem most jobban erzed magad :)
2016. okt. 4. 12:28

Utánad írtam le.


A reception school helyett lehetett volna iskola előkészítőt írni, de a 15. hsz-ben tudtad, hogyan kell.


Egyet nem szeretek, ha valaki kimegy külföldre és "elfelejteni magyar" . Magyar oldalra, írjunk magyarul.

17. yankees (válaszként erre: 16. - 9b10f3d7ff)
2016. okt. 4. 12:18
Neked mi a problemad? Te is nurseryt irtal, akkor kerlek szepen te is tiszteld meg a forumozokat... Lol, nehogymar meg kioktatss itt. A receptiont megis minek forditanad le? Okoska...
16. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 15. - Yankees)
2016. okt. 4. 11:29

De gondolom, a tanítás ott is 9 órakor kezdődik.


Nem lehet összehasonlítani az ottani oktatást, a magyarral.


A másik, tiszteld meg a fórumozókat, hogy magyarul írod le, hiszen mindennek van magyar megfelelője, viszont nem mindenki tud angolul.

2016. okt. 4. 10:49
Ez az elso osztaly ukban. Kb mint az ovi nagycsoport, de mar tanulnak es iskolan belul van.
14. Krisztinke (válaszként erre: 6. - Yankees)
2016. okt. 4. 01:15
Bocsi, de mi az a reception class?
2016. okt. 3. 18:19
Igen Angliaban elunk, mindketten dolgozunk, igy 7.30 kor kezdi a breakfast clubot, es 4.30 kor veszem fel delutan az afterschool clubbol. Hazi tentleg nincs :)
12. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 6. - Yankees)
2016. okt. 3. 16:31

Ha a kicsid nursery-be járt, akkor nyilván Anglia valamely részén éltek.


Akkor ott ő 9 órától jár kb. 4 óráig iskolába és nem is kap már házi feladatot otthonra. Valamint 5 éves korától tanul.

11. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 5. - Nikletty)
2016. okt. 3. 16:25

Nem is baj az, ha a gyerekek ismerik a számítógép előnyeit.

Rengeteg segítséget tud, gyereknek, szülőknek nyújtani.

Nem vagyok külföld imádó, de, ami jó az jó és át kellene venni.

Angliában alsóban a gyerekek nem kapnak tankönyvet, van pár füzetük és a házi nagy részét az internet segítségével kapják, és készítik el.

A gyerekeket önálló gondolkodásra sarkallják, ne bemagolják egy valaki által megírt tankönyvből a szöveget, hanem kiselőadásokat kell készíteni nekik. Ehhez segítség a net a múzeum, stb.

Összegyűjtik a témában számukra érdekes dolgokat és elmondják az osztálytársaik előtt. Megtanul a gyerek kommunikálni, érvelni, GONDOLKODNI. Egy-egy korszaknál a gyerekek korhű ruhában mennek, jobban megmarad bennük, mint a bemagolt száraz tananyag.

A BBC-nek rengeteg játékos matematikai feladata van, vagy nyelvtan stb. a neten.

Tudom, azt mondják az angolok buták, ahogy a gyerekek elkezdtek tanulni én is azt hittem atyaisten mi lesz ebből??? A magyarországi tankönyvekben sokkal-sokkal több és komolyabb feladat volt. Az idő, az angol modellt igazolta, nem hiába vannak ott a leghíresebb egyetemek.

A lényeg, bárcsak itthon is többet kellene a gyerekeknek az internet segítségével tanulni!

10. ylona (válaszként erre: 8. - 408020f45e)
2016. okt. 3. 14:23

Elsőbe mégjátékosan veszik a tananyagot. Szerintem a

nagy zsibongás a folyamatos figyelés. Nálunk a heti 6 tesi+az edzések. Nagyon kifáradnak.

2016. okt. 3. 14:12

Kekem 4 gyermekem indult most suliba.Egy elsős,egy harmadikos,egy öt és hetedikes.A suli mind a négynek

kimerítő, tesitagozatosak vagyunk,megkezdődtek a versenyek tulvagyunk a felmérőkön. Az elsős decemberre már olvasni fog 'szavakat' persze,de évvégére összeállnak a mondatok. Mind a négy beesik

az ágyba este. Nincs kedvük tvt nézni,szorakozni.

Egyszoval kimerítő minden gyereknek és túl vannak terhelve.

8. 408020f45e (válaszként erre: 1. - Anyuka75)
2016. okt. 3. 14:11

Ha az volt az elsődleges kérdés, miért változott meg a kisfiú viselkedése, arra a lehetséges magyarázatom, hogy amit eleinte játéknak fogott fel és lelkesen csinálta, az mára követelmény lett és ez már nem tetszik. Ugyanis ami kötelesség, azt meg kell csinálni akkor is, ha nincs hozzá kedvünk. Míg a játékot akkor hagyhatja abba és foghat bele másba, amikor csak akar, addig itt már egészen más a helyzet. A tény ez. De továbbra is kérdés, mitől vesztette el a motivációját? Mi változott meg az iskolában vagy mi történt ami miatt ilyen kedvetlen lett?

Nem tudom mennyit beszélgettek a gyerekkel az iskoláról, az ottani másfajta ritmusról, tanórákról? Esetleg voltak-e óralátogatáson még óvodás korában? Azt hiszem a gyereket felkészületlenül érték a kötöttségek. Ezt már csak korrigálni a családi közös programokkal lehet, minnnél több közös élménnyel, ahol ő megint az lehet, aki volt. A család szemefénye, büszkesége! :)Az ilyen hétvégi alkalmakkor aztán óvatosan becserkészve lehet puhatolózni az iskolai dolgok felől. Lehet, hogy nem egyből, de ha mesélni kezd, az már jó! :) A lényeg, ne kritizáljuk, ne bíráljuk. Támogassuk a megértésünkkel és bizalmunkkal.

Nem értem, hogy délután miért nincs napköziben a kisfiú? Miért kell vele vitatkozni? Miért kell még 3. műszakot vele dolgoztatni az otthoni viták alkalmával?

Gondoljunk csak bele, mit érezhet az a felnőtt, aki új munkahelyen kezd és reggel 8-16 óráig minden idegáigszálával figyel és alkalmazkodik,megpróbál megfelelni, aztán hazamegy és várja az otthoni munka. Ráadásul szemrehányások és viták kíséretében és nem pihenhet, mert "kötességei" vannak.

Na én tutira kikészülnék!

Hát ez a kisfiú is baromira fáradt lehet.

2016. okt. 3. 13:53

Az iskolaérettségről még nem volt szó. Nem minden gyerek az, akit annak nyilvánítanak.


Egy júniusi gyermek ilyen esetben sokkal nehezebben indulhat, mint egy évvesztes. Ilyenkor az éppen betöltött 6 éves együtt jár a 7 évessel és ebben a korban ez is sokat számít. Nemcsak tudásban, hanem erőfölényben is az óraközi szünetekben.

2016. okt. 3. 12:12
Egesz egyszeruen faradt. A a sajatomon latom, most kezdte ukban a reception classt. 1.5 eves kora ota jart nurserybe, megis mas ez, uj kozeg, uj gyerekek stb. Estebamikor mellebujok meselni, mindig akkor mesel egy kicsit a napjarol. Kozvetlen suli utan mar nem is szoktam kerdezgetni :)
5. nikletty (válaszként erre: 3. - Syria)
2016. okt. 3. 11:48
és nekünk, ma szülőknek még a technikával is fel kell venni a "harcot", mert ki nem zárhatjuk, nem is kell, nem is akarjuk, de mégis legyen kordában, és okos technika (gépek, net) használatot szokjon, tanuljon a gyerek... s ez mellett is ismerje a mesét, játékot, barkácsolás, s pogácsa sütés örömeit
4. nikletty (válaszként erre: 3. - Syria)
2016. okt. 3. 11:47
:(
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook