Iskola utáni haddelhadd (beszélgetős fórum)

Maximális egyetértésem.

A mai (kis)iskolások problémáinak nem kevés oka a felgyorsult világunk, amivel még egy edzett felnőttnek is nehéz olykor lépést tartania.

A magam életéből: nem volt trauma az iskolakezdés, mert nagyon akartam menni. Úgy kb. májustól szeptemberig szinte az őrületbe kergettem az engem nevelő nagymamámat, mert minden nap megkérdeztem, mennyit kell még aludni, hogy iskolába járhassak. Nem is volt velem semmi baj.

A gimnázium az első hetekben meglepett a komolyabb követelményeivel, de az akadályt sikerült vennem.

Hanem az egyetem! Az már nagyobb lépés volt a gimnáziumhoz képesti kötetlenségével. Hamar begyűjtöttem az első UV-t, ami észhez térített.

A fiaim iskolakezdésénél csak csavargattam a fejemet, hogy mennyivel másabb világba csöppentek, mint én annak idején.

Szóval nem tudok okosat mondani, csupán annyit: a mai szülőknek igencsak fel kell kötniük a fehérneműt.

Én ebből a cikkből nem tudtam semmi okosságot kivenni. Sablonok. Nincs két egyforma gyerek, szülő, iskola, pedagógus.

"El kell fogadni, hogy néha nincs ilyenkor szüksége ránk és olykor semmilyen információ nem jut el hozzánk a napjáról."

Egy jól működő gyerek-szülő kapcsolatban egy 6-7 éves gyerek elmondja a bánatát a szülőknek, vagy legalábbis egyiküknek, ha előtte is azt tapasztalta figyeltek, és most is figyelnek rá.

A véleményem szerint meg régen rossz, ha a kisiskolás az első napokban szembesül az iskolai kötöttségekkel. Erről már jó, ha az óvodában hall dolgokat,még jobb, ha iskolalátogatásra viszi az óvoda, hogy ne stresszként élje meg a gyerek a rideg valóságot, hogy nincs játék, nem olyan szépek, vidámak a tantermek, nincs beszélgetés , alvás...stb. Viszont van kötelesség.

Arról meg, hogy az iskola, vagy a tanítók, hogyan segíthetnének a nebulóknak, könyvet lehetne írni.