Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Így ismerkedtünk meg mi!

Így ismerkedtünk meg mi!


Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar én is megtalálom az igazit, de lényeg az, hogy sikerült. Amikor először megláttam, szinte éreztem, hogy ő az igazi. Régóta terveztem, hogy leírom a megismerkedésünk történetét, de végre megtettem.
Így ismerkedtünk meg mi!

A mi történetünk 2007-ben kezdődött. Az egyik barátnőm mutatott be minket egymásnak. Elsőre nem tudtam, hogy ilyen aranyos, kedves, mert olyan nagyképűnek nézett ki. Elmondta a nevét, bejelöltem az iwiwen és elkezdtünk levelezni. Ezt követően jöttek-mentek a napok és én vártam, hogy válaszoljon a levélre. Amikor válasz jött a levelemre, annyira boldog voltam, hogy egész nap ugráltam örömömben.

Leveleztünk kb. négy héten keresztül, de volt olyan, hogy egy hét múlva válaszolt vissza a levélre, mert ő akkor tanult egyetemen. Eljött az első randink. Gyönyörű helyre mentünk. Vacsoráztunk, beszélgettünk és kiderült, hogy mindketten tetszünk egymásnak. Természetesen naponta beszéltünk egymással telefonon, hol ő hívott hol én hívtam. Távolság volt köztünk, én Debrecenben laktam a "Nagy Ő"-m meg Budapesten. Én úgy voltam vele, ha szeretjük egymást, akkor nem lehet távolság. De így is találtunk megoldást, mert kb. kéthetente találkoztunk. Eljött a Valentin nap és én nem is számítottam arra, hogy kapok tőle valamit. Az ajándék egy gyönyörű, nagy csokor vörös rózsa volt.

Emlékszem a húsvétot már a szüleinél töltöttük. Nagyon szimpatikus a családja, a testvére, hamar befogadtak engem. A Pünkösdöt úgy szerveztük, hogy a Máté szülei és testvére jöttek hozzánk. Nagyon jól sikerült kis találkozás volt. Életem egyik legjobb napja volt. Mivel én is akkor tanultam egyetemen, a nagy tanulásban teljesen elfelejtkeztem a szülinapomról, de Máté eszembe juttatta. Szülinapi bulit szervezett. Tisztára, mint a filmekben!

Meghívta a szüleimet, a tesómat meg természetesen az ő családja is ott volt.

Amikor hazaértem a 60 négyzetméteres lakásunkba, nagyon meglepődtem. Benyitottam az ajtón, felkapcsoltam a villanyt ott volt a család és mindenki kiabálta: Boldog Születésnapot! Máté születésnapja jött két hét múlva. Én sajnos nem tudtam neki bulit szervezni, mert előttem állt az államvizsga. Na, de azért egy szerény születésnapi vacsit főztem neki. Sütöttem húst, fasírtot és megsütöttem életem első tortáját. Természetesen a vizsgám után meghívtam az egész családot étterembe, megünnepeltük Máté szülinapját meg az én diplomaosztómat is.

A sok hajtás után végre eljött a nyár! Életem párjával eldöntöttük, hogy hova menjünk nyaralni. A Balatonnál eltöltöttünk egy hetet. Szuperül éreztük magunkat. Végre kettesben egyedül, csak ő meg én. Ettünk, ittunk és végre nem nekem kellett főznöm. Ez a nyaralás augusztusban volt. Sajnos minden jó véget ér, így a Balatonról augusztus 15-én haza kellett jönnünk. Engem szeptemberben felvettek tanítani egy középiskolába, ahol a mai napig dolgozom. Az ősz is gyorsan eltelt és eltöltöttük az első karácsonyunkat. A Szentestét együtt az első, második napot meg a családdal töltöttük. A Szilveszter már a barátokkal telt el, de az újévkor összerántottuk a családot. Felkeltem nagyon álmosan, hajnali 5-kor jöttünk haza. Egész nap főzőcskéztem a konyhában. Újházi tyúkhúslevest, krumplit meg sütöttem egy csirkét és még szilveszter előtt linzert. Nagyon finom volt, a családnak még csomagolni is kellett. Hát így telt el a 2008-as év.

Elteltek az ünnepek, jött a január. Utálom ezt a téli időszakot. Alig vártam a tavaszt! Egyszer a szerelmem vett két repülőjegyet. Mondta, hogy elmegyünk valahova, csak pakoljak össze.

Mondtam, hogy jó, összepakolok és megyünk. Ferihegyre értünk, majdnem lekéstük a gépet. A gépünk a Párizsban szállt le! Innen egy gyönyörű szállodába mentünk. A kilátás káprázatos volt, a szobánkból az Eiffel-torony látszott. A barátom hívott egy taxit, de itt azt mondta, hogy tartsam végig csukva a szemem. Felvitt az Eiffel-torony tetejére és ott romantikus körülmények között letérdelve megkérte a kezem ezeket a szavakat használva: "Dóri rájöttem, hogy te vagy álmaim asszonya, kérlek gyere hozzám feleségül". Hirtelen nem tudtam levegőt venni, de természetesen igent mondtam. Mindezek az események május 25-én történtek. Három napot voltunk Párizsban, én most voltam ott harmadjára. Annyira csodás volt, hogy ezt sose fogom elfelejteni. Eltelt a 3 nap, de már úgy jöttünk haza, mint menyasszony és vőlegény. Csaptunk egy nagy a bulit a családnak, szegények nagyon sokat aggódtak a 3 nap alatt, azt sem tudták, hogy hol vagyunk. Megtartottuk a bulit, a szüleink, a testvéreink nagyon boldogok voltak. Ahhoz képest, hogy kis eljegyzési bulit akartunk, elég nagyra sikeredett. 72 fős volt. Az esküvőnk időpontját szeptember 5-re tűztük ki.

Én már alig vártam, hogy eljöjjön a nagy nap. A barátaink a férjemnek legénybúcsút nekem pedig leánybúcsút szerveztek. Ezek után eljött a nagy nap. Reggel fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz rohangáltam. Jött a délután a húgom és a barátnőim, segítettek öltözni, természetesen ők voltak a koszorús lányok is. Délután 4-kor mentünk a házasságkötő tereme, utána pedig a templomba. Kimondtuk a boldogító igent, én jól kisírtam magam a szüleimmel együtt. Kimondhatatlanul boldog voltam én is és Máté is. Már nagyon éhes voltam, elkezdődött a vacsora. Rengeteg minden volt találva, de 150 főnek kellett is. Én nem akartam ilyen nagy lagzit, nekem 50 fős is elég lett volna, a párom ragaszkodott a nagy esküvőhöz.

Kaptunk rengeteg ajándékot, főleg tálcát, poharakat, tányérokat, amiből annyi volt, hogy a felét a rokonoknak, barátoknak ajándékoztam. Jól éreztük magunkat, mi reggel hétkor értünk haza és kb. délután kettőig aludtunk.

Jó volt azt érezni, hogy már férj és feleség vagyunk. Nászúton nem voltunk, mert engem tanárként nem szívesen engednek el.

Na, de ennyit a mi kis történetünkről, a Nászutat majd még jövőre leírom.




Írta: dori85, 2009. december 4. 10:03
Fórumozz a témáról: Így ismerkedtünk meg mi! fórum (eddig 32 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook