Két fiam kétféle érkezése

Az elején szeretném leírni, hogy egyik szülésnél sem volt fogadott orvosom, sem szülésznőm. Az elő szülésnél azért, mert nem ismertem az orvosokat, és olyan ismerősöm sem volt, aki ajánlani tudott volna.

Az első fiam császármetszéssel született és minden olyan gyorsan történt. 38 hetes 4 naposan elfolyt a magzatvíz úgy értünk be a kórházba, ott gyorsan kiderült, hogy faros, ezért nem sokat hezitáltak, megcsászároztak, az események sodortak magukkal, sem megélni, sem átélni nem tudtam igazán.

Utána már a kórházban többször és otthon is két hétig szinte minden nap elsírtam magam valamin, valahogy hiányérzetem volt, és kevesebbnek éreztem magam, amiért nem tudtam simán megszülni a fiam. A kórházi személyzet (orvos, szülésznők) rendesek voltak, bár az események közben túl sokat nem kommunikáltak velem, velünk, mindig utólag tudtuk meg mi is történik, történt, vagy még úgy sem.

A második baba tervezésénél vegyes érzésekkel néztem a terhesgondozás elé, sokat gondolkodtam, hogy válasszak-e dokit vagy sem, aki császározott, rendesnek tűnt, de semmi több, igazán nem ismertem meg, hiszen a műtét után összesen kétszer láttam és akkor sem volt túl bőbeszédű. Aztán egy fiatal doki végezte a terhesgondozást (aki az első babónál is), gondoltam majd felkérem őt a vége felé, hogy legyen jelen a szülésnél (nála ez bevált szokás), de négy hós terhes voltam, amikor balesetet szenvedett és két hónapig nem volt, helyettesítették. Így erről is lemondtam. Már a terhesség vége felé jártam, NST, UH stb. minden doki azt mondta, szülhetek simán, mert koponyavégű a baba. Betöltöttem a 40. hetet, magzatvizet néztek (életemben először), utána egy nappal elindultak az események.

Másnap délután fájások kezdődtek (péntek), amik estére abbamaradtak, hajnalban újra jöttek, akkor bementünk a kórházba, ahol dokitól dokiig kerültem, egészen vasárnap délig amikor is hazaengedtek azzal hogy másnap menjek UH-ra meg NST-re, mert ez még nem megindult szülés.

Másnap az NST után magzatvíznézés, akkor már kétujjnyira ki voltam tágulva, a doki egyből szülőszobára küldött. Ott nagyon kedves szülésznők és doki fogadott, a párom aggodalmaskodott, hogy ugye a korábbi császár miatt ez nem lesz az, a szülésznő megnyugtatta: - Csak úgy nem vagdalunk fel kismamákat, ebben a kórházban ez nem szokás, nekiindulunk, aztán majd meglátjuk. A CTG-gép nem mutatta a fájásokat, így a doki mindig fájáskor vizsgált, és mindig elmondta mit miért tesz, nagyon vidám volt, és néha még viccelődött is, a szülés maga gyorsan lezajott, mert du 3kor kerültem a szülőszobára és 18.55-kor megszületett a fiam. Fél öt körül volt burokrepesztés és utána kezdtek gyorsulni az események, igaz akkor még azt mondta a szülésznő, hogy csak késő este lesz baba, de tévedett! Többször is próbált rávenni, hogy üljek vissza a labdára, de akkor már összefüggő fájásaim voltak, aztán meg rohangászni kezdtek, meg a dokit keresték, mert már látszott a kis buksija a fiamnak.

Sajnos a gátvédelem nem jött össze, pedig a szülésznők és a doki is mindent megtett ennek érdekében. Gyors törlés után rám tették a fiam, ez az érzés leírhatatlan volt és örültem, hogy végre átélhettem.

Amiért végül is billentyűzetet ragadtam, az azért van, mert szerettem volna megosztani, hogy nekem milyen különbség volt a kétféle szülés:

A császárnál, első babásként minden új volt és minden esemény inkább sodort magával nem tudtam megélni, átélni úgy ahogy kellett volna, inkább trauma volt mint élmény, igaz a kórházi személyzet korrekt volt de igazán nem találtuk meg a közös hangot, ennek ellenére szerintem gyorsan felépültem.

A sima szülésnél már a terhesgondozás alatt sokkal másabb volt minden, a doki is figyelmesebb volt, minden doki, akivel összehozott a sors nagyon rendes, vidám és figyelmes volt. Hétfőn du. ugyanaz a doki vett fel az osztályra, aki szombat hajnalban és megkérdezte, ugye most már tényleg szülni fog kismama? Utána meg a szülőszobán járt viziten az a doki, aki az UH-ozott délelőtt, és mondta: ez gyorsan ment kismama, ugye magát vizsgáltam az UH-on délelőtt? Valahogy jól esett, hogy emlékeztek rám, pedig sok kismamával volt akkor dolguk. A vajúdás és a szülés is mondhatom, hogy földöntúli örömmel töltött el, igaz volt olyan pont, amikor azt mondtam, hogy már nem sokáig bírom, de aztán nem is kellett. A szülésznők, és a doki is nagyon rendes, figyelmes volt, a doki (sokszor olvasom, hogy csak a végén a tényleges szülésnél van jelen) végig figyelemmel kísért, mindent elmagyarázott, hogy mit miért, és mikor csinál, folyamatosan bíztatott. Sőt minden nap, amíg kórházban voltunk megnézett. Már akkor érzem, hogy ilyen szülést még többet is átélnék, szinte sajnálom, hogy nem tervezünk több babót.

Úgyhogy minden kismamának ilyen könnyű szülést és jó dokit, szülésznőt kívánok, és üzenem a pénzt nem minden, lehet ügyeletes dokinál is gyönyörű élmény egy szülés, persze nem tagadom szerencse is kell hozzá (bár itt Győrben szerintem nagyítóval kell keresni a pénzéhes és durva dokikat), én azért buzgón kértem a fiam, hogy rendes dokit válasszon megszületéséhez, és jobbat nem is találhatott volna.

Ezennel üzenem a dokinak ez a második szülés volt a jobb, nem is kérdés, és ha hagyja, már ezt mondom a szülőágyon is!