Idézetek Müller Pétertől :) (beszélgetős fórum)
"Itt, a normális világban megszűnt a gyűlölet. Minél súlyosabb volt valaki sérülése, annál inkább. Akit csak kötözésre hoztak be, még gyűlölködött, de aki már haldoklott, az teljesen jó ember lett – minden gesztusért hálás volt."
/Müller Péter/
"Samuel Beckett egyik zseniális színpadi "bohóctréfájának" hőse össze akarja foglalni életének minden tapasztalatát. Minden vallás, minden filozófia, lélektan és történelem végső tanulságát. Elhatározza, hogy kimondja a legvégső igazságot. Nagy pillanat. Megáll a színpadon, néz, néz maga elé, sokáig és töprengve. Nem akar tévedni. Végül, mintegy összegezve magában Mózes, Buddha, Spinoza és Schopenhauer bölcsességét, azt mondja: – Az emberek hülyék. Pont. Nincs tovább. Ez a végső bölcsesség, a philosophia perennis, amelyben minden benne van."
/Müller Péter/
"A bölcsességnek egyetlen titka van: az érett lélek. Nem vagyunk egyformák. Vannak köztünk tapasztalatlan lelkek, érlelődő lelkek – s vannak, olyanok, akik megértek már, s mint a jó ízű gyümölcsökben, minden bennük van, ami lényeges. Az érett lelkek olyasmiket is tudnak, amit a legnagyobb filozófusok sem, mert valaha – isten tudja, mikor – mindent megtapasztaltak már. Az én szótáramban az érett lélek azt jelenti, hogy sokat élt már. Sok-sok inkarnációjának tapasztalataira emlékszik, s ezért mintha semmi sem "először" történne vele: minden ismerős neki."
/Müller Péter/
"Sancho Panza világában senki sem kerülheti el, hogy vacakká váljon. Szemünket pedig vakítja a fény. Igen, ha az ember hozzászokott végre ehhez a tébolyhoz, és nagy önszuggesztióval élhetővé tette magának ezt a vesztébe rohanó, pocsék világot, igenis félni kezd, ha valaki akárcsak egy gyufalánggal bevilágítja a tájat, és fölvillantja: milyen lenne egy igazi országban, egy igazi társsal egy valódi életet élni."
/Müller Péter/
"A Gonosz Varázsló nem Don Quijote, hanem Sancho lelkét szállta meg. Es sajnos ma már igazi Don Quijoték sincsenek: a mi hitünk sem igazi már. Megette lelkünket az eszménytelenség. A művészet haldoklik. Valaha az volt a célja, hogy az embert fölemelje. Később már csak az, hogy tükröt tartson neki. Lássa, hogy az élete nem méltó hozzá. Ma pedig kifejezetten lehúz. Eszménytelen, lélektelen, szeretettelen. Bebizonyítani az életről, hogy nincs értelme, az emberről, hogy reménytelen sejthalmaz, és harmónia helyett dübörögni, nyikorogni és elveszetten üvölteni – ez lett a művészetből."
/Müller Péter/
"Önmagunkat is csak akkor látjuk igazán, ha szeretjük magunkat. És sohasem látjuk magunkat öregnek. Soha! Csakis a tükörben. De az nem mi vagyunk. Ott csak a testi gúnyánkat látjuk, a ráncos maszkot, a szánalmas parókát. De belül senki sem öreg!"
/Müller Péter/
"Gyakran tapasztaltam, hogy a legjobb emberek "rossz szülők" gyerekei voltak. Felnőnek, és a szenvedések megérlelik őket. Mélyebben is tudnak szeretni néha. A gond nem itt van, hanem ott, hogy a gyermeki énjük maradt rémült és sebzett bennük. És ennek az ősfájdalomnak, hogy "engem nem szerettek", sok áttétele lehet: sérülékenység
például, és főleg egy szüntelen önvédelemre való berendezkedés. A gyermekkorában kialakult léttaktikájától, hogy "egy ellenséges és önző világban hogyan kell megmentenem magam" – nem tud
megszabadulni. Túl sérülékeny maradt ahhoz, hogy tüskék nélkül éljen."
/Müller Péter/
"A szerelem idealizál. A közöny kritizál. De a valódi szeretet, mely az érzelmek felett áll: tisztánlátó. Éppen ezért nemcsak azt látja, hogy egy embernek mivé kellene lennie, hanem azt is, hogy kicsoda éppen most. Nem fél odanézni, ahol valakinek a lappangó bajai és lelkének sorsidéző, sötét hatalmai élnek. Egyszerre látja meg egy ember angyalait és démonait."
/Müller Péter/
"Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük."
/Müller Péter/
"És ha irritál a bátor szó kimondása, mert mondjuk, én magam gyáva vagyok és túlságosan sérülékeny, hajlamos vagyok az őszinteségét agresszivitásnak vélni. Azt hiszem, bántani akar, pedig ő csak egyenes és nyílt."
/Müller Péter/
"Kérdezzük meg.
Hallgassuk meg.
Mondjuk ki.
Nyíljunk meg egymás számára.
Legyünk bátrak a meghallgatásra.
És vállaljuk a szókimondás veszedelmét.
Ezt így tanítják az angyalok.
Veszélyes tanítás."
/Müller Péter/
"A mai, verbális, egocentrikus ember nem ismeri a hallgatást – csakis az elhallgatást. És itt a baj! A csend a mi számunkra üres és hamis."
/Müller Péter/
"Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek."
/Müller Péter/
"A hétköznapi életben a hazugság és az elhallgatás éppúgy összetartó anyaga lehet egy párkapcsolatnak, mint néha az őszinteség. Sőt, az őszinteség veszedelmes: jobb titkolózni. Az, hogy a világ áll még, és a kapcsolataink nem roppantak össze, nagyrészt a hazugságoknak és az elhallgatásoknak köszönhető. Hallgass, mint a sír, mondja az emberi megfontolás. Az emberi életbölcsesség a "Ne add ki magad!" pártján van, és azt mondja, hogy még a legintimebb kapcsolatban is a szakszerű hazudozás visz a legtöbbre – szíved titkos kódját ne add ki senkinek. De "angyali" értelemben, vagyis a szó valódi értelmében, ez nincs így."
/Müller Péter/
"Vajon szeretetnek nevezhető -e egy olyan kapcsolat, ahol ennyi mindent elhallgatunk egymás előtt?
Ahol ennyi rejtegetnivalónk van.
Ahol bizonyos dolgokra nem lehet fényt nyitni.
Ahol hazugságokra kényszerülünk.
Ahol nem beszélhetünk.
Ahol a másikat örökre kizárjuk a lelkünkből – mert megbántjuk, mert megsértjük, mert nem tartozik rá, vagy egyszerűen csak azért, mert nem viseli el az őszinteséget.
Szeretet az ilyen?
Ahol nincs nyíltság? Nincs "láss belém!" és nincs "mutasd te is a szívedet!" – szeretet ez?
Lehet lezárt lélekkel szeretni?
Titkokkal, hazugságokkal, erjedő emlékekkel és kimondhatatlan érzésekkel együtt lehet szeretni?"
/Müller Péter/
"Ha eladod magad: nem tudsz a saját szemedbe nézni.
Ha viszont hű maradsz a belső értékeidhez: nem tudod eladni magad."
/Müller Péter/
"A méltóság azt jelenti, hogy húzd ki magad."
/Müller Péter/
"Jézus élete szinte elejétől végig a méltatlanságok sorozata volt. Ha figyelmesen olvasod a történetét, mégis azt látod, hogy méltóságát soha, egyetlen pillanatra sem veszítette el. Még a Golgotán sem, ahol ütötték, köpdösték, rúgták. Az életét odaadta – a méltóságát nem."
/Müller Péter/
"Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.
Az utóbbi nagyon ritka."
/Müller Péter/
"Néha a legnagyobb gond egy nagy színészt észrevétlenül becsempészni a színpadra, mert olyan erőtere van, hogy kiragyog a legsűrűbb tömegből is."
/Müller Péter/
"Már a színházban is tapasztaljuk néha, hogy legyen bár a legpompásabb és legalázatosabb udvartartása a királyt játszó közepes színésznek – ha hátul a tömegben, rongyokba öltözve, mezítláb és észrevétlenül beoson a színpadra, mondjuk egy Latinovits Zoltán, az összes szem rá fog szegeződni, még ha nem szól egy szót sem, akkor is. Pillanatok alatt kiderül, hogy a valódi király nem a trónon ül, hanem ott áll némán a tömegben."
/Müller Péter/
"Ebből a százszor ismételt közhelyből csak egyet felejtünk ki mindig: hogy aki önmagát szereti, abban harmónia van! Zaklatott ember, aki "nincs rendben", valójában nem szereti önmagát. Épp azért zűrös és zaklatott."
/Müller Péter/
"Káoszban nem lehet szeretni!"
/Müller Péter/
"A szeretet és a szervezettség – más szóval a Rend – szétválaszthatatlan."
/Müller Péter/
"STRUKTURÁLTSÁG NÉLKÜL MÉG A LEGJOBB SZÁNDÉKUNK MELLETT IS MINDEN ÖSSZEOMLIK."
/Müller Péter/
"A kínaiak még azt is mondták, hogy a család rendje elsősorban a benne lévő családtagok belső lelki rendjétől függ. Önmagunkban dől el minden. Csakis az a gúlacsapat áll össze, amelyben a résztvevők lelkileg külön-külön, egyénileg is rendben vannak. Ez az alapja annak, hogy az egymáshoz való viszonyuk is rendben lesz. Tudják, hogy egyetlen rossz mozdulat, és összedől az egész."
/Müller Péter/
"Minden emberi kapcsolat a szeretet megtanulásáról szól. És ennek elsődleges helye: a család. Ősi tapasztalat, hogy az ember konfliktusok közepette tanul. És a család rendszerint az ilyen drámák színtere – pontosan azért, mert itt nem lehet meglógni a feladat elől."
/Müller Péter/
"A családi szereposztást a karma urai intézik. Vagyis a láthatatlan sorserők. Ebben éppúgy van boldogító találkozás, mint súlyos, múltbéli számlák kiegyenlítése. Úgy is mondhatnám: örököljük egymást. Nemcsak genetikailag, hanem egy mélyebb, sorsszerű összefüggésben is. A családban a lélek fokozatosan rádöbben, hogy másokkal közös sorsot kell élnie."
/Müller Péter/
"A családot ismeretlen sorserők terelik össze. Hiába lelki és genetikai rokonság, egy családban egymás hibáit is örököljük és tükrözzük; itt a vonzalom éppolyan fontos lehet, mint egymás elviselése. Lehet, hogy egy olyan nehéz természetű gyerekünk születik, akivel egy más viszonyrendszerben sohasem barátkoznánk. És anyánk lehet egy olyan asszony, akinek zűrös lelkülete oly mértékben taszító számunkra, hogy semmi pénzért nem élnénk a közelében – ha nem lenne az édesanyánk."
/Müller Péter/
"Zsenivel ezért kellemetlen élni, mert állandó adásban van, lelki orgazmusban, élvezi bőséges erejét. Minden helyzetben ő jön, és ő ragyog, képtelen maga elé engedni bárkit is, mert csakis önfényében tud gyönyörködni."
/Müller Péter/