Hűtlenség megbocsátása után mi történt veletek? (beszélgetős fórum)
Nagy különbség,hogy előtted hányba járt,
és hogy melletted hányba jár...
A múlt elmúlt, de a jelen idő...
Én nem tudtam már lefeküdni azzal a férfival aki másba dugta.
Ezzel a tudattal,hogy talán néhány órával ezelőtt másban járt...
Undorító.
Mondjuk ebben van valami. Amikor gondolkoztam a visszacsaláson én a negatív élményektől féltem. Ezzel szemben mindenki azt mondta, nehogy jobb legyen, mert akkor már nem lesz elég a férjem.
És akkor elgondolkoztam rajta, hogy megmondanám-e neki. Ha vele akarok maradni, akkor biztosan nem, talán idővel próbálnám vele is jobbá tenni, de nem hiszem, hogy egy férfi egója elbírja ezt. Persze egy nőé se biztosan.
Elég bonyolult a mi esetünk. A lényeg, hogy nem engem alázott meg. Itt nagy tévedés van. A saját testét és a nőkét, akiket használt. Engem megsértett, hogy hazudott és közbe másba dugta a farkát.
Túl lehet-e lépni rajta? Igen. Idővel.
Nagyon bonyolult dolog ez. Amíg nem éltem át, addig igazából azt vallottam, hogy megcsalás esetén húzzon a fenébe. De aztán nem ilyen egyszerű ez.
És túl tudsz rajta lépni? Azon hogy sértett vagy? És megalázott?
valamint azon,hogy kevés voltál neki? Nem jó amit adtál?
Ezt nem értettem sosem, ha kevés vagy, rossz a sex, vagy érzelmi üresség miatt csalnak,akkor miért van az,hogy miután kiderül maradni akar? Mert ugye nem maguktól vallják be.Ha nem derül ki, nem bukik le úgy is tovább csinálja.
Na majd meg is mondja hogy sokkal jobb volt.
Egy új dolog persze hogy jobb.
De maga a megcsalás is sértő, majd még rákontrázik azzal hogy azt mondja -persze hogy jobb volt.
Az nem mentség,hogy mert még nem volt mással.
Ezt tudhatja az aki kapcsolatot létesít,hogy onnantól nem lesz más.
A gyerek egy kapcsolatban visszatartó erő a válástól, de attól nem hogy fellángoljon más iránt.
De lehet hogy nem csupán a testiség miatt csalt meg, csak érzelmi elhanyagolás miatt.
Bár végül is mindegy. A végeredmény ugyanaz.
Abban viszont igazad van,hogy bosszúból nem csald meg.
Ha megcsalod, tedd azért mert neked sem elég már Ő.
A gyerekek miatt nyitott kapcsolatban is élhettek.
Manapság ez sem meglepő már.
Milyen érdekes: mi is hasonló cipőben vagyunk, illetve, nálunk is volt ilyen mentegetőzése a páromnak, hogy még nem volt mással, nem elég tapasztalt,stb...
És amikor kiderült a dolog, akkor megkérdeztem, hogy jobb volt? Ha igen, akkor miben? És azt mondta, hogy olyan volt, mint velem. Ennyi. Ezért aztán megérte! :)
A párom tudja, hogy én hűséges vagyok és nem tennék ilyet soha, amíg őt szeretem. A nagy kérdés az, hogy ez meddig fog tartani? El fog-e múlni?
Ez számomra nagyon új dolog és önismeretileg is érdekes kérdéseket fog felvetni!
Ez de jó!
Én is majdnem megtettem. Mondjuk engem hajtott volna a kíváncsiság, mert még nem voltam más pasival, csak a férjemmel és baromi naivan ezt annyira romantikusnak éreztem, hogy neki is én voltam az első (csak azt nem tudtam, hogy nem az egyetlen).
A lényeg, hogy addig mentem el, amíg még erkölcsileg bírtam, de személyesen senkivel se találkoztam, képtelen lettem volna odadobni a testem, hogy visszavágjak. Megalázzam én is magam miatta, hát hülye vagyok én?
Ennyi is elég volt, hogy elképzelje a dolgot és kezdje értékelni a hűségemet.
Szerintem se érdemes belemenni ilyenbe, mert akkor a másik majd visszavág, hogy milyen szemét voltál, hiszen rögtön elmentél Te is valakivel. Ebből meg aztán nem lesz soha kapcsolat már.
Egy fontos dolog: több helyen is olvastam, illetve egy-két "barát", aki tud a dologról, azt tanácsolta, hogy tegyem meg én is, azt követően könnyebb lesz. Szerintem meg csak bonyolultabb...
Ráadásul ez nem fér össze az értékrendemmel. Én egyszerre csak egy embert tudok úgy szeretni, egy hely van a szívemben. Ha másfelé tekingetek, akkor már régen gond van és semmivel sem vagyok jobb, mert elkövettem az általam annyira megvetett tettet.
Na nem, köszönöm, de ilyen tanácsokat nem fogok megfogadni! :)Nem ez a megoldás, úgy gondolom!
A nehezebb utat választottam és úgy gondolom, hogy ez is mutathat tartást és erőt a másik fél számára!
Erősítsetek meg, vagy cáfoljatok, ahol tudtok! :)
Érdekes volt férfi oldalról is olvasni a dolgot. Bizony, nem csak ők a csalfák.:(
Bizalom. Szerelem. Semmi se lesz már olyan, mint régen. Ahol a kapcsolat végre jobban működik és mindketten akarják, ott lehet esély az újrakezdésre. Én már nem is akarnék úgy élni, mint régen.
Még mindig vannak félelmeim, amivel küzdök.
Én is megadtam az esélyt, főleg a két kicsi miatt, egyébként mehetett volna élni a selejt életet, amit mellettem művelt.
Én látom rajta, hogy akarja és igyekszik, néha bennem fogy el az erő. Egyszerűen sértett vagyok. Ezt kell legyőzni, különben felzabál a belső "ördögöm".
Ebben teljesen igazad van. Sőt! A bizalom nem meggyengült, hanem elveszett...
Ezt kell valahogy visszaállítanunk és akkor megtettük az első (és legfontosabb) lépést.
(És aki hasonló cipőben van, azoknak is ez lehet szerintem a megoldás.)
Igen, bennem is felmerül, hogy most éppen mit csinál, merre jár? De tudatosan elnyomom ezeket az érzéseket és ilyenkor keresek valami elfoglaltságot vagy a sportba "menekülök". Így határozottan könnyebb.
Már nem jut eszembe minden órában, csak naponta 2-3 alkalommal.... :)
Nem gyengültem el a sírástól, könyörgéstől! Sőt! Visszataszító volt, mert azelőtt ilyet soha sem csinált. Mindig egy határozott és erős nő volt.
Hangsúlyozom: csak és kizárólag a gyerekek miatt mondtam azt neki, hogy van még egy lehetősége!
Ha nem jön össze, akkor sajnálom és fájdalmas lesz, de lépni fogok! Ezt már elhatároztam! :)
Visszaolvasva látok itt olyan írásokat, ahol kiemelték, hogy igenis sikerülhet, ha mindkét fél nagyon akarja! Nem egyszerű, sőt! De sikerülhet.
Ha egymásnak teremtettek minket, akkor összejön, ha meg nem, akkor majd most ki fog derülni. Ennyi. Ilyen egyszerű és így kell felfogni, akkor túl lehet élni őrület vagy depresszió nélkül. (Bár még így is nehéz...)
Hűtlenség után nincs megbocsátás.Cseréld le.
Ha egyszer megtörtént, megismétlődik.
Köszönöm az egyenes és őszinte válaszod! :)
Azért ez a szeret-nem szeret nem ilyen egyszerű...
Láttam én őt őrlődni rendesen ez alatt az idő alatt!
Sőt, amikor szóba került a válás, akkor ki is borult teljesen: Szó szerint sírva kapaszkodott belém, hogy ő nem ezt akarta és nem akar elveszíteni! (Tisztára, mint a filmekben: ha nem velem történik, el sem hiszem...)
De azt is tudom (vagy érzem), hogy ez nem az a szerelem, ami férfi és nő között kellene, hogy legyen és hosszú távon, ha nem lesz változás, akkor nem fogunk együtt maradni (nekem is kevés lesz, hogy nem kapom meg tőle azt, amit szeretnék, és itt most nem a szexre gondolok)!
Igen, igazad van! Valami nem volt jó bennem. Erre már én is rájöttem. Túlságosan elkényelmesedtem, ami magamat illeti, illetve egy picit rá is másztam, mindig körülötte legyeskedtem, nem adva elég szabadságot neki!
De tanultam a hibákból! Ilyet többet nem teszek: sem vele, sem az esetleges utódjával, már ha lesz...
Hogy megcsal-e majd újra? Bízom benne, hogy nem, de hülye azért nem vagyok: egy esélyt kapott, nem többet! Ha nem tud vele élni, akkor fel is út le is út, bármennyire is fájó lesz mindenkinek (a gyerekeket is beleértve)!
Igen, ez elméletben jól hangzik, de a gyakorlatban?
Illetve nem vagyok benne biztos, hogy nem-e azért választott mert nem akarta elveszíteni a jól megszokott, biztos életét, illetve ő is a gyerekek érdekeit a sajátja elé helyezte! Mondani hiába mondja, hogy szeret, az közel sem biztos (legalábbis a történtek után nem tudom elhinni...).
Érdeklődve olvastam végig a fórumot!
Az itt lévő női többséggel ellentétben én az erősebbik nemet képviselném...
Viszonylag friss "élménnyel" rendelkezem és kutatom, hogy mit is tudnék tenni a "megbocsátás" után.
Pár szóban hogy mi is történt:
19 éve vagyunk együtt, abból 10 év házasság. Fiatalon jöttünk össze, és sok nehézségen vagyunk már túl. Szüleink, közeli rokonaink már nem élnek, teljesen egymásra voltunk utalva az utóbbi pár évben. Ennek ellenére jól éltünk. Szép házunk és autónk van. Jól keresünk és ami a legfontosabb: van két kiskorú és nagyon tehetséges gyermekünk. Én túlságosan "jófiú" voltam, mindent megadtam a családomnak. A hűséget is rólam mintázták. (Az évek alatt jó pár alkalmam lett volna a hűtlenségre, de meg sem fordult a fejemben, hogy kihasználjam a pillanat adta lehetőséget, pedig nagyon szép nők is próbálkoztak (mások szavaival élve jó parti lennék: jóképű, sportos, jó egzisztenciával...).)
Ennek ellenére a párom 3 hónapos viszonyt folytatott az egyik munkatársával, végig a szemebe hazudva!
Túl kellett volna lépnem a dolgon és elküldenem, amit komolyan fontolgattam is (annak ellenére, hogy nagyon szerettem és még szeretem is), de a két gyermekünkre gondolva nem tettem meg.
Most vergődöm a helyzet és a döntésem szorításában!
Együtt vagyunk ugyan, de nem igazán jó. Bár ezt nektek nem kell ecsetelnem, hisz ti is átéltetek hasonlót!
Mindez 4 hónapja történt. Sajnos nem találtam még semmi számomra hasznos tanácsot (mindenhol csak azt írják, majd az idő segít, stb..., de ezt most még nem látom beigazolódni)!
Hogyan lehetséges ezt a nagy lelki traumát feldolgozni?
A bizalmat ellőtte a drágám, így rengetegszer az jár a fejemben, vajon most éppen mit csinál? Kivel lehet? Új elfoglaltságokat kerestem, amikben jól érzem magam és lehet, hogy előbb vagy utóbb sikerélményeket is hoznak majd, de nem vagyok BOLDOG! Hiányzik, hogy SZERESSEN! Ne úgy, mint apát, vagy társat, hanem mint FÉRFIT!
Olvasgatom ezt a fórumot egy ideje, én mindkét oldalt ismerem.
A kérdésem az lenne, tényleg létezik megbocsájtás? Aki ezt mondja így is érzi? vagy csak önámítás?
Ha nincs épp mellette a párja nem gondol arra hol is van? Újra megcsalja-e? Mással vagy azzal akivel megtörtént?
Lehet bízni a párunkban ha megcsalt és ígéri,hogy soha többé??
Vagy Ő meg tud újra bízni ha Őt csalják meg??