HPV, condyloma, cytológia (beszélgetés)
bevallom először megijedtem kicsit de mindegyik doki azt mondta hogy nyugi meg. nincs semmi baj. Elmúlik. rákszűrésen voltam és kontrollvizsgálaton is. nem mutatkozott eltérés!
ÉS ami a legfontosabb hogy ha kezelve van akkor maradéktalanul kiürül a testből. Az immunrendszer legyűri teljesen. Sokszor úgy hogy tünet nem is jelentkezik (vagyis úgy hogy nem tudsz róla hogy elkaptad!!)
Magyarán ha egyszer sikerült jól kikezelni, ugyanaz a fertőzés NEM fertőzhet újra!
Nem olyan mint a herpesz hogy mindig benned van és csak tünetmentes.
Ezt a neten kérdeztem egy dokitól, és az írta ezt a választ.
És neked a rákszűrés eredményedben nem okozott eltérést hogy condylomád volt, vagy egyéb bármi más egészségügyi problémád?
Sok rosszat olvastam róla, így ha valóban az, már nagyon félek tőle hogy egész életemen át ez így marad, illetve nem lesz e egyéb más bajom.
ez érdekes.
én csak azt hallottam eddig erről hogy bár alacsony rizikófaktorú de kezelni kell. A folyástól meg nem kaphatsz vírusfertőzést..
az már eleve valamilyen probléma tünete amit a hpv okozhat de nem fordítva...
Mostanában eleget tájékozódtam dokiktól és ezen átesettektől valamint neten is olvasgattam. a condyloma az condyloma. ha bizonyítottan az akkor kezelést igényel. ennyi. És nem elég csak a folyást kezelni ez ziher!
Lehet nem ártana dokit váltanod.. vagy legalábbis másikkal is konzultálni..
Bemásoltam amit az orvos írt nekem e-mailben.
A nyaki nyirokcsomónak el kell magától tünnie 1-2 hónap alatt.
A condylomák könnyen eltüntethetők ecseteléssel vagy kenőccsel. A folyásos nőknek szokott condylomájuk lenni, azt kellene eltüntetni, utána lehet, hogy magától is elmúlik.
Én csütörtök este ahogy észrevettem, azóta nézegetem esténként hogy mi van vele.
Se nem kisebb se nem nagyobb azóta, de nem is lett több, azóta is az az 1 van ott.
nem tudom pontosan max 1-2 héten belül..
nekem azt mondta hogy kifejezetten nemi kontaktus útján bőr a bőrrel érintkezve kapható el.
Ez azért volt esetemben érdekes mert 2 éve nincs kapcsolatom de valószínűleg ez lappanghatott.
Úgyhogy az mindenképp kell hozzá
A kialakulás lehet egy antibiotikum kúra után legyengült immunrendszer miatt. A folyásnak nem tudom mi köze van hozzá.. A doki (3 is) mondta hogy ez a fertőzés (mert tul.képp vírusfertőzés) folyással is járhat..
És mennyi idő alatt szaporodott el akkorára?
Nekem azt mondta a doki h a folyás miatt szokott cond. kialakulni nőknél.
Én se tudom most mi van.
Ma elmentem az orvosomhoz aki azt mondta egyetlen egy szemölcsre hogy nem condyloma.
Elmentem a szakrendelőre rákszűrésre utána, ott meg azt mondta rá a doki hogy a h.-ben semmi kóros nincs, arra a szemölcsfélére meg nem mondja azt hogy condyloma, de azt sem hogy nem.
Biztonságképp felírta a condiline ecsetelőt.
igen volt. ez nem más mint a hpv vírus okozta szemölcsös elváltozás. a legalacsonyabb rizikófaktorú törzs okozza nekem nyomtalanul eltűnt.
a nyirokcsomókhoz pláne nincs köze a hpv-nek. az a bőrön illetve nyálkahártyán "dolgozik"
a hiv meg már más tészta de tényleg ne lovald bele magad ennyire! nyugi :)
Te ismered, vagy volt már neked?
Van még egy megnagyobbodott nyirokcsomóm a bal oldali fejbiccentő izmomon. Voltam 1-2 havonta összesen 3* nyaki uh-on meg 4* laborba (sima, szerológiai s egyéb más) meg haematológusnál.
Nagyon féltem a hiv+ lehetőségtől, de a haematológus orvos meg a gégész erre annyit mondott h ezt azonnal felejtsem el, mert amiket a neten írnak betegségekről, nem feltétlen szabad mindig elhinni.
Hozzáteszem barátnőmnek volt már ilyen mikor terhes volt, de neki nem itt hanem végb.tájékon és színben is teljesen elkülönült a bőrétől.
A másik barátnőm meg ma mondta hogy neki az első szülése után kb 2 évvel jelent meg, és a mai napig ott van. Volt orvosnál is és semmi kórosat nem láttak benne neki.
A májusi citológiám negatív lett.
Mondtam szeptemberben az orvosomnak hogy vana hüvelybemenetnél valami kis bőrszínű csomófélék vagy mik.
Akkor elküldött baktériumtenyészetre, ami bakt és gombák szempontjából is neg. lett teljesen.
Akkor feljött egyik orvos részérő a condyloma.
De utána az orvosom ráírta okt végén a papírra h condyloma nm látható.
Azóta ugyanúgy néz ki és akkora, nem kisebb és nem nagyobb. Nem is fáj, nem is különül el még színben sem környezetétől.
Gondolom ha condyloma lett volna akkor az orvosom látta volna a vizsgálat során.
Most tegnap este vettem észre egyetlen egy, a gát tájék legelső részén lévő szemölcsfélét vagy nemtudom mit.
De annyira picike (tűhegy nagyságú).
Manapság sok betegségről hallani, tapasztalni saját "bőrünkön".
Kérdés mikor kell komolyan venni és mikor nincs semmi teendőnk.
Előzzük meg a bajd, legyünk egészségesek!