Hogy változtassak az érzéseimen? (beszélgetős fórum)

Mert a lányom nem panaszkodott, és én nem láttam tisztán a helyzetet. Utána pedig becsületből, mert elvállaltam. De azt már tudtam, hogy jövőre nem fogom vállalni, meg is akartam mondani az unokatesómnak, de végül nem volt rá szükség.

Ez az egész nem sokkal ezelőtt derült ki. Persze először szól az ember az anyának, utána a srácnak. Most nyári szünet van, csak úgy vannak együtt, ha mi is ott vagyunk. Az anyja előtt, nem úgy viselkedik, mint a háta mögött. Jövőre nem fogják mellé ültetni egyetlen órán sem, ezt már elintéztem. A férjem pedig el fog vele beszélgetni tanév kezdéskor.

Valóban nem szeretném kenyértörésre vinni a dolgot, de azért nem fogom hagyni, ezt már eldöntöttem. A lányom is megígérte, hogy azonnal szól, ha valami baj van, nem tartja magában szinte egész tanévben.

Viszont nem tudom, én mit tehetnék. Szeretnék neki segíteni, hogy javuljon az esélye az életben, de nem hagyja. Lehet, hogy balek vagyok, de nem szívesen nézem, ahogy egy jóképességű gyerek elszalasztja a jobb jövő reményét. Főleg, ha ezt a gyereket csecsemő korában nem egyszer én pelenkáztam, etettem, ringattam.

Sosem hittem volna, hogy egy szép napon arra ébredek, hogy nagyon nem szeretem.

Az igazság szerint már beszéltem az unokatesómmal. Sokáig egyedül nevelte, és egyetlen gyermeke, elkényeztette, amiben a nagyszülők is segítettek. Az anya belátja, hogy ez így nem jó, de nem igazán a viselkedése, hanem a tanulmányi eredménye kapcsán. Mivel ő maga is vadóc gyerek volt, de felnőttként tiszteségesen dolgozik, nem lát benne nagy problémát. Olyan falra hányt borsó érzésem van, akárhányszor csak beszélek vele.

A lelkemnek viszont jót tett, hogy beszélhettem róla, és egy kicsit jobban érzem magam. Nagy kudarcélményem van a fiúval kapcsolatban, hogy nem sikerült neki segítenem. A bizonyítványában az átlagát több, mint egy egésszel rontotta le a tavaly évvégihez képest, és ez rosszabb is lehetett volna, ha az unokatesóm nem segíti a sulit ahol csak lehet.

Az iskola nem lép, mert sokkal durvább gyerekek is vannak, velük foglalkoznak, de igazából azokkal sem tudnak mit kezdeni, még azután sem, hogy aláírásgyűjtést szerveztek a szülők. Azonkívül a fiúnak van esze, és a legtöbb dolgára nem derül fény. A lányom nekünk sokáig nem szólt, mert ezt az évet leszámítva, sosem volt problémája a fiúval. Olyan jókat játszottak, szerette a srácot, és sokáig úgy volt vele, hogy játszik a fiú, csak nagyon durván.

Az unokatesóm a kicsi lányom keresztanyja. Tudom, hogy nagyon szereti, és azt is tudom, hogy a nagyot is, de valahogy vak a fia tetteire. Ő is úgy fogja fel, hogy játszik a fia.

Nekem azért voltak/vannak ötleteim, terveim bizonyos emberekkel :D Főleg azóta amióta anno még régen töriórán az inkvizícióról esett szó XD és mindenki szörnyülködött akkor én csak vigyorogtam hogy "zsíír, tetszik..." :D

Ezt a problémát csakis drasztikus módszerrel lehet helyreállítani.. a szomszédunkban van egy nagyon vadóc kislány, az anyja alig bír vele. de mikor nálunk van akkor megy neki a "Kérem, köszönöm, légy szíves" Miért? mert megtanulta hogy itt más szabályok vannak. Vagyis egyáltalán vannak szabályok...

Mi érezhet tőlem? Nézzük, mit is.

Fél évig tanultam vele, teljesen önzetlenül, soha nem kérve, és nem kapva érte semmit. A kisebb lányom epilepsziás, sérült, nagyon lassan tanul, rengeteget kell vele foglalkoznom. Büszkén mondom el, hogy fejlődik a kicsi, olyan bizonyítvánnyal állított haza, hogy bizony az örömkönnyek potyogtam a szememből. Jobban örültem neki, mint a nagyobb lányom kitűnő bizonyítványának. Azzal, hogy a fiúval kezdetem foglalkozni, csökkent az idő, amit a saját gyerekeimmel törődhettem. A kicsi eredményén ez nagyon gyorsan meg is látszott. Ekkor arra kényszerültem, hogy megkérjem a nagylányomat, hogy azokat a dolgokat, amiket csak memorizálni kell, tanulja ő vele. A lányomnak kiváló memóriája, nagyon gyorsan tanul bármilyen szöveget. Azzal, hogy ő tanult a sráccal, a tanulással töltött ideje megháromszorozódott. A lányom rengetek pályázaton indult, és sokat is nyert, de ebben az évben erre nem jutott ideje, mert az unokatesójával tanult. Tavaly 14 országos eredménye volt, idén 3. Az étkezéseink leegyszerűsödtek, mert a fiú meglehetősen kevés dolgot evett meg, a többiben csak turkált. Ezt mondjuk elég hamar eluntam, inkább külön főztem neki, de így meg szinte az egész délelőttöm a főzöcskére ment rá. A délutáni programjaink sem úgy alakultak, ahogy máskor, nem mehettünk el otthonról olyan könnyen, mert a sráccal tanulni kellett. A kisebb lányom igen fogékonyan eltanult tőle viselkedési formákat. Nagyon kemény munka áll mögöttünk, attól, hogy felmentették matekból, nem adtuk fel. Miután látta, milyen ellenállást fejt ki a fiú a tabulással szemben, ő is nekilátott. Sokszor, és hosszan el kellett magyarázni neki, miért is tanulunk. De a probléma igazán csak akkor szünt meg, mikor már nem járt hozzánk. Sokszor kértem a férjemet, legyen türelemmel, mert nagyon felháborította, ahogy velem beszélt az unokaöcsém. Sokszor mondta, hogy beszél az unokahugommal, hogy nem jöhet többet a srác. Nagyon sokat győzködtem. Sosem bántottam a fiút, igyekeztem tőlem telhetően mindent megtenni érte. Amikor az anyukája kért, hogy velünk jöhessenek kerékpározni a határba, mondtam, csak nyugodtan. Akkor már nem járt hozzánk a srác, tudtam, miket művel a lányommal. Az egész biciklizést tönkre tette. Végig vonyította, állandóan haza akart fordulni, a szemetet szedtem utána, hiába kértem, ne dobálja kövel az állatokat, menjen óvatosan, mert a földút, az eső után tele volt keréknyomokkal. Visszafelé úgy ment, mint az eszelős, pedig az utat nem is ismerte, nem győztem utána kiabálni. Tudjátok mi volt a baja? Az, hogy nem számítógépezhetett. Ugyanis egész nap a gép előtt ül, és minden egyes perdcet, amit a játékai nélkül kell eltöltenie, kínzásnak tekinti.

Hidd el, kerülöm, nem megyek a közelébe, ha nem muszáj, és eleresztem a fülem mellett, amiket mond. De a rokonom, és időnként összejárunk.

A srác mindenkivel hasonló tónusban beszél, mint velem. Azok a nevelők, akik nem tudták, hogy a rokonom, nagyon rossz véleményt mondtak nekem róla, ha szóba került. Azok akik tudták, óvatosabban fogalmaztak.

Mindent megtettem ezért a srácért, ami módomban állt. A saját családi életemet is megváltoztattam, a gyerekeim rovására tanultam vele. Megérte volna, ha egy kicsit is akar javítani a jegyein, de nem érdekli az egész. Csak a tanárokat szidja, amiért nem adnak neki jobb jegyeket. Pedig így is felhúzzák a jegyeit az anyja miatt, mert sokat segít a suliban.

Ott kezdődhet a probléma, amit az anyuka elmond és csak nevet rajta.

Ha Ő is ilyen volt annak idején, még iskolás korában, akkor itt az eredendő baj.

Az is lehet, hogy elmesélte, vagy többször elmondja, Ő miket csinált, tetszik a gyereknek, és úgy gondolja, ha az anyjának lehetettt, neki miért ne.

Az is lehetséges, otthon, a szülők között nem jó a viszony, még ha kifelé nem ez látszik is.

A békés, családi otthont is irigyelheti, hogy milyen szépen éltek és mennyire jó ott lenni, nem beszélve, hogy lehet az anyja otthon nem törődik vele, Te viszont igen, általában ezt rosszul veszik a gyerekek.

MIelőtt még több gondot okoz bárkinek a gyerek, én a helyedben leültetném, ahol csak ketten vagytok és szép csendesen beszélnék vele, nem túlüvöltve, ha rossz éppen.

Addig mondanám, nyugodt modorban, míg magától lecsendesedik. Mesélje el, hogy mi a baja veletek.

Mert valami van, az biztos és így adja tudtára mindenkinek, hogy gondjai vannak.

Sztem meg ebben az esetben teljesen mindegy, hogy kitől ered a probléma. A gyilkosoknak se a szüleiket csukják le.

Ha a te gyerekedet összeszurkálnák rotringgal, szeretnéd azt a gyereket csak mert nem ő tehet róla, hogy agresszív? Azt mondanád a gyerekednek, hogy szeresd nagyon, majd abbahagyja akkor? ÉS ha nem? És ha még rosszabbat követ el akkor?

Ugy gondolom eloszor is ezzel a bejegyzessel kellett volna inditanod,szerintem mindenki atertekelte volna jobban hozzaszolasat en is,de nekem a velemenyem csak annyiban valtozik hogy le kell ulni es beszelni a gyerekekkel szulovel eggyutt es talan lehet kicsit erelyesebben is valami rahatassal hidd el 4 unokam van mind mas mas ertek mar minket ilyen olyan serelmek a gyerekek felol de meglehet mindent oldani utalat nelkul.

Fontosnak tartom a szulok hozzaallasat.

Ez mindenképp a szülő hibája, én a helyedben nem a gyereket utálnám... Ha jól kijöttök az unokatestvéreddel, akkor miért nem mondod meg neki kerek perec? Megsértődik, akkor megsértődik, majd megenyhül, de legalább elgondolkodik a dolgokon. Minden szülő elfogult a gyerekével szemben, de azért ő sem dughatja homokba a fejét. Ha most nem kezdi fegyelmezni a gyereket, akkor maholnap drogozni fog, lopni...stb.stb.

Ha pedig a kissrác nem volt ilyen, akkor pedig meg kell keresni az okot, hogy miért változott meg. (Ennek sokszor lehet az oka pl. az, ha a szülők sokat veszekednek a füle hallatára.)

Hozzánk ha jön ismerős vagy barát a gyerekével és kupánnyomja a kisfiamat, akkor simán rászólók, ha a szülő nem teszi. De ugyanezt megteszem bárhol, ha a szülő nem képes a saját gyerekét fegyelmezni, szerintem ebben semmi nincs. Normál esetben ez úgy szokott működni, hogy én rászólok a fiamra, ha rosszalkodik, ők pedig rászólnak az övéikre...

A kiskölyök szarvát már le kellett volna törni családon belül, akár egy vasárnapi ebéd keretében.

Tudja már, hogy merre az arra, és kb hány méter is az.

Nehogy már egy szülőn, aki történetesen még rokon is, gúnyolódjon egy szaros kiskamasz. Úgy ordítottam volna le a fejét, hogy föld alá süllyedt volna, az fix.

A többiről már ne is beszéljünk.

Hát de nem? Ha több gyereket is bánt..hogy nem jut senkinek eszébe csak úgy beleverni az ő fejét is egy csőbe vagy mibe?:D Úgy véletlenül? Az ilyeneknél úgyis csak az használ, ha letörik a társak a fene nagy egoját.

Meg hol vannak ilyenkor a tanárok? Felrepedt egy gyerek feje és nem járt érte büntetés?

Amúgy meg, nem nagy ügy, hogy nem bírod, én is csak azt a kettőt szeretem, akik az én méhemből bújtak ki..:DDDDDD NA jó...még néhányat..a többi nem érdekel.

Miért kellene mindenkit szeretni? A kölykök is utálnak sok tanárt, sok embert, sok gyereket..a felnőttek úgyszintén.