Hamburgeradó (beszélgetés)
ja, ne gondolj semmi egzotikusra, nyelvet tanítottam pár országban, pusztán kalandvágyból. de ott volt a legnagyobb kontraszt az életszínvonal és az életkedv között.
kicsit így több ország után tényleg azt gondolom, hogy a magyar nép egy kicsit panszkodósabb fajta (én is szoktam, persze), csak mondjuk oké, panaszkodunk, hogy magas a cukor ára, de mondjuk az orvosi ellátás kvázi ingyenes meg tényleg, ha valaki akar, akkor 3 évig otthon marad a gyereke mellett. én inkább mindig megpróbálok alkalmazkodni a dolgokhoz, nyilván sokkal kevesebb stresszel jár, mintha folyton csak azon keseregnék, hogy mi nem jó.
wáó O_O
hogyhogy?
publikus?
Én csak az USÁ-bn tudom, hogy mi a helyzet, de ott tényleg 6-8 hét után visszamennek dolgozni, azért, mert különben egy átlag ember nem tudna megélni (de egyébként is visszavárják a dolgozót ennyi idő után), azért nem tudnak megélni, mert mondjuk albérletben laknak általában, ami tök drága, úgyhogy nem ritka, hogy a szülőknek több munkát is kell vállalniuk a gyerek mellett, akit közben daycare-be adnak, ami mondjuk bölcsöde, csak nagyon sokat kell érte fizetni. Ja és persze gyakorlatilag nem létezik az ingyenes orvosi ellátás, tehát már egy szülésért is csilliárdokat kell fizetni.
Hiába, máshol sincs kolbászból, csak a magyar ember ilyen panaszkodós fajta. (Bocsánat, ezt csak azért mondom, mert sokáig éltem egy fekete afrikai országban, ami még nem is szegényebbek között van, de az átlag embernek nincs írd és mond semmije, azért nem dolgoznak 72 éves korukig, (nyugdíj az nincs, persze), mert általában meg sem élik, főleg a malária miatt. És mégis jobb az emberek kedve.)
figyelj, ez vásárlása kérdése
sosem veszek meg olyasmit, amire rá van írva, hogy bio, mert tuti nyolcszor drágább
a krumpli és a krumpliból készült ételek, pl rendkívül laktatóak, főleg, ha nem tocsognak a zsírban, és nem, nem egészségtelenek
a durumlisztet és abból készült tésztát pedig élelmiszersegélyként osztogatják(eu-s csomag), de ha ráírják, hogy bio akkor persze, hogy 800 ft... nem azt kell megvenni, hanem az olcsót, amiről mindenki azt hiszi, hogy sz@r...pedig ugyanazokból az alapanyagokból készül
eléggé nem használt élelmiszer az árpa, a zab, a köles, mindháromból lehet készíteni kását, nem is drágák(ez megint vásárlás kérdése), finomra meg lehet őket csinálni és nagyon egészségesek
persze, azért jártatom a szám, mert nekem nem kell egy családot eltartani, de látom a különbséget, hogyha én, és hogy ha édesanyám vásárol
rengeteg felesleges, drága dolgot vesz, én a saját kis konyhapénzemből kell hogy magamra gazdálkodjak(az pedig = a nem túl magas ösztöndíjammal)
vannak orszagok ahol viszont 52% a jovedelemado, es van olyan orsza ahol meg ennel is tobb.
Nyugat-Europaban is vannak orszagok ahol vissza kell menniuk a noknek 6-8 het utan.
(es csak hogy ne legyen belole vita, nem mondom, hogy ez jo vagy rossz, de ezek a tenyek)
Egyébként azt sem értem, hogy miért van az, hogy egyes országokban a gyerek holmikon 0% az áfa, de nálunk 25%.
Persze, arról már beszélnek, hogy 6 hét után visszamennek az anyák dolgozni. (Csak kérdezem én, ott 1 fizetésből meg lehet élni vagy a gyerekek elhelyezését hogy oldják meg? Persze, erről sem beszélnek.)
De végül is ez nem lényeg, mert nem öregedő a magyar társadalom és tényleg nem lesz gond, ha nem lesznek gyerekek és nem fog senki sem befizetni a nagy kalapba. A megoldás a 72 éves korodig dolgozol és onnan már mész is a temetőbe!!!
Mi az egészségtelen?
Régebben, mikor alacsonyabb volt a hiteltörlesztőnk, csak egészséges és bio kaját vettünk, mert telt rá. Mióta többet fizetünk a házra, van paprikás krumpli, zsíros kenyér, krumplis tészta. (Tehát minden, ami nem egészséges.)
Emelhetik az élelmiszer árát. Legalább akinek nem telik a jó minőségűre, a rosszból sem tud majd venni. Max. éhezik többet és jól le fog fogyni!!!
az a baj, hogy a szüleik meg nem értik, miért hiperaktív a gyerekük...
éljen a sok cukor
én inkább lelki problémák miatt híztam el, de később nálam is a jó példa hiányzott, illetve látom, hogy hány kövér szülőnek van kövér gyereke
Igazából ez még mindig csak azokat érinti, akik sokat fogyasztanak az egészségtelen termékekből...aki néha-néha eszik csokit vagy sütit, lehet picivel többet fog fizetni, de neki nem akkora csapás.
Bármi is a feltételezett célja a kormánynak, ha ennek eredményeképp kevesebben élnek a kínai-energiaital-csoki-péksüti láncban, az jó. Szerintem.
Amúgy utáljuk már egy kicsit a mekit is, az ott forgatja ki az embert, ahol tetszik neki:) Drága, egészségtelen, hízlaló és manipulatív.
Mégis veszik mint a cukrot az emberek.
Nincs alternatíva, aki megvédi a birkákat, hiába vívták ki maguknak a "szabadságot", - ez még csak bevezetés, de már megcsapja őket a diktatúra szele... Na, mars be a karámba!
Ebben az országban most az a legfontosabb, hogy megváltoztassák a nevét, az utcákat, tereket, és ahhoz kell pár százmillió. Ma az nekünk?! Kirázzuk a... és ezt meg tudjuk oldani, annak ellenére, hogy az előd elb... a lóvét! Mert örökké ezt szajkózzák és rohadtul unalmas!
Viszont arra kérlek Téged, hogy ne adj nekik tippeket, mert Magyarország második helyen áll a laktózérzékenységben, és rengeteg embert keservesen érintene a fingadó...
- több százmillióból megváltoztatják az ország nevét, az utcákat, tereket
Ja persze...hmm....hamburgeradó....mivel sima adóként kivetve kissé feltűnő volna,így még van,aki be is veszi,hogy mi értünk cselekednek,és milyen rendesek...
Pont ilyen az ebadó is...hát azt sem a kutyákért fogják bevezetni.
Meg majd jön a fingadó is,meg a levegővételi adó,és esetleg még meg is szűrik nekünk,mielőtt beszívjuk...mert mi mindent beszívunk,beveszünk,lenyelünk:(
Mert hiába látunk át a szitán,ugyan,mit is tehetnénk,csak füstölgünk magunkban....
en egy szoval sem mondtam, hogy a kormanyfo azegeszsegunket felti.
En csak egy orvos velemenyet irtam le.
Bar kemenyen hangzik, de mindenkinek a sajat dontese, hogy hogyan eli az eletet.
A cukorbetegség, a szív-, magas vérnyomás és egyéb egészségügyi problémák nem abból adódnak, hogy az ember néhanap bekap egy hamburgert, vagy valamilyen gyors ételt! Az egész a stressztől, a jövőtől való félelem miatt van! Nem lehet tudni, hogy melyik pillanatban mondanak fel a munkahelyén (ha van neki) minden indok nélkül!
Nem mintha a jelen olyan kecsegtető lenne! Hány kétgyerekes család tud elmenni 2 hétre nyaralni? Mennyit fizet, ha strandra megy hét végén a két gyerekkel?
Mennyit fizet egy idős házaspár, ha gyógyfürdőbe kell járnia heti 3 alkalommal? mert a nyugdíja (amit egész munkássága alatt fizetett) lassan a rezsijére és a hamburger nélküli kajájára sem elég!
Amikor törvényben volt a nyugdíjemelés akkor azt mondta a kormányfő, hogy ja kérem, erre most nem telik. Aki ezt mondta, sok-sok évvel ezelőtt azt is mondta, hogy az "öregek feleszik a fiatalok jövőjét". Pár év múlva persze bocsánatot kért tőlük! Akkor még én sem voltam idős, de a szüleim igen, akik részt vettek a háború utáni országépítésben és napi 12-14 órát dolgoztak, nekik címezte egy olyan, aki az ő pénzükből tanult és fél órát nem dolgozott!
És már unalmas állandóan azt hallani, hogy "az elmúlt 8 év miatt van"! Hát egy nagy... Az előzmények után egyáltalán nem hiszem el, hogy félti az egészségünket!!!
Ez csak egy újabb sarc, - sőt: elterelő "hadművelet".
Nincs jo megoldas, illetve nem konnyu talalni az biztos.
Viszont az teny, hogy ha igy haladunk, akkor az egeszsegugy keptelen lesz fedezni (megjegyzem a mi adonkbol...) a sok beteg embert. Cukorbetegseg, sziv-es keringesi problemak, rak, stb.
A mutlkor volt a Reggeliben egy orvos. Azt mondta, hogy a magyar ember olyan, hogy elmegy az orvoshoz, es ker par tablettat, hogy meggyogyuljon.
Es amikor azt mondjak neki, hogy jo, itt a tabletta, de akkor mellette eletmodvaltas is, mozogjon,sportoljon, valtoztasson az etkezesen, akkor az a valasz, hogy " Jaj, kerem en azt nem tudom megtenni".
Jo, de azert gondolom a sok kolbaszozas kozben joval tobbet mozogtak, mint a mostani generacio + nem volt annyira szar a levego + nem voltak adalekanyagok az etelben, mas vilag volt.
Mondjuk ennek a hamburgeradonak magyarorszagon nincs akkora ertelme, mert nem jellemzo szerintem, hogy napi szinten gyorskajaldaznak az emberek, de vab, ahol ez van es az tenyleg gaz.
Én legutoljára mintha azt hallottam volna, hogy a hamburgerre mégsem vetik ki az adót? Akkor hogy is van ez? Lobbizott a Mc'Donalds, Burger King? Akkor az már egészséges?
És miért lenne adó a csokin vagy a kávén? Mértékkel pont, hogy egészségesek...
Ez csak egy újabb adó... és örüljön a balga nép, hogy milyen figyelmes "uralkodó" ül felette, gondolkozik helyette...
Miért nem az "egészséges" élelmiszer ÁFA-ját csökkentik, urambocsá eltörlik? Vagy bicikliutat építenének? Esetleg kedvezményes sportolási lehetőségek? Vagy... és sorolhatnám, mivel is emelhetné az állam az átlagéletkort, az emberek egészségét... ja hogy akkor meg nyugdíjat kéne sokáig fizetni...
Magyarok vagyunk,nem hamburgerzabálók.
Az indok ,az egészség védelme,akkor vezessenek be "pörkölt nokedlivel"
adót,az hitelesebb lenne.
További ajánlott fórumok:
- Miért nem bomlik le a McDonalds-os Happy Meal hamburger?
- Hát ez jó! Hamburger-adó!
- Hogy csináljunk hamburgert házilag?
- Tuti jó hamburger hús recetet tudtok?Vacsira szeretném megcsinálni!
- Műfogsorral bele lehet harapni a hamburgerbe?
- Kóstoltátok már a Lidl amerikai hotdog és hamburger szószait? Érdemes kipróbálni?