Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Halál után, az élet.... fórum

Halál után, az élet.... (beszélgetős fórum)


szept. 15. 00:45
Attól függ miben hiszel.
18. 807202845b (válaszként erre: 17. - Anettka.4)
2013. júl. 15. 22:00
és mégis ezt mire alapozod?
2013. júl. 15. 14:45
Szerintem a halál után nincs semmi :(
2013. júl. 15. 14:32
Az élet nem ér véget a fizikai test halálával, sokan sajnos még nem fogadják ezt el, pedig mindenkinek könyebb lenne.
15. 07d6ff2f44 (válaszként erre: 14. - Sötét_hercegnő)
2013. febr. 20. 17:44

Én már említeni sem merem a fájdalmat amit érzek, mert a válasz: "törödj az élőkkel", "neki már jobb" "hagyd már békében nyugodni" "az élet megy tovább"stb....

Nálunk is tambú téma a halál :(

Jó lenne beszélni róla, de mindenki elzárkózik, mintha félne....mintha ez egy fertöző betegség lenne...én meg csak arra várok, hogy eljöjjön az, az idő, mikor már nem érzek fájdalmat mikor rá gondolok.

14. Sötét_hercegnő (válaszként erre: 7. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 20. 11:31

Szia! Elmondom, miért mondja ezt a környezeted. Nem régen beszéltem egy nagyon jó pszichológussal, akit igen jó szakembernek tartok. Szakmák közti konzultáció volt, tehát nem segítséget kértem tőle, mégis sok újat adott ez a beszélgetés.

Kitért nekem a gyászra, ennek folyamatára is, és a fájdalom érzésére, ami ilyenkor abszolút természetes. Ma a halál tabu. Ez tény és való. Nem tudunk róla beszélni, vagy csak kevés esetben. Megváltozott az ember életképe, ma a halál már nem az élet természetes velejárója, nem közösségi "esemény", mint pl még a nagyszüleink, dédszüleink idejében is, hanem egy felfoghatatlan, félelmetes dolog, amire nem "illik", nem jó gondolni. Ha csak megnézed a reklámokat a tévében, mi az, ami az egyik legintenzívebben felvonultatott téma? Segítek: a fájdalomcsillapítás. Minél hamarabb szabadulj meg a fájdalomtól, kicsit se tanuld meg elviselni, mindenre szedd be a pirulát, és ne nézz vele szembe. Ez jön le belőle. Csak hogy ez nem csak a fizikai fájdalomra igaz. Manapság már a társadalom gyakorlatilag megköveteli, hogy tegyük túl magunkat a sérelmeinken, fájdalmainkon, mert különben sebezhetőek leszünk, nyomjuk el és ne gondoljunk rá. Nos, ez az amit nem szabad. Nekem hasonló okok miatt volt már patológiás gyászreakcióm. Ne hagyd, hogy irányítsa a környezeted a gyászodat. 1-1,5 év teljesen normális idő, és fokozatosan enyhülni fog, meglátod. Az évforduló a legnehezebb talán, illetve az első ünnepek, események, amiket az elhunyt hozzátartozó nélkül élünk meg. Két hónap nagyon kevés idő.. lehetetlen ennyi idő alatt túl tenni magunkat a gyászon, a helyedben ezt közölném a környezetemmel is. Remélem, tudtam neked okosat mondani. Kitartás!

13. 07d6ff2f44 (válaszként erre: 12. - 342402de6d)
2013. febr. 20. 10:49
A történtekről nem lehet vele beszélni, magába zárkózik, másról lehet...de látszik rajta hogy oda van ő is, meg sokan mások :(
12. 342402de6d (válaszként erre: 11. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 20. 07:05

Ezt nem lehet sem megérteni,sem elfogadni....

A gyermekével szoktál beszélni?

11. 07d6ff2f44 (válaszként erre: 10. - 342402de6d)
2013. febr. 20. 06:15
Akkor gondolhatod nekem mi jár a fejemben nap, mint nap, hogy megértsem, és elfogadjam azt amit nem tudok, nem értek.A hiánya...a harag...a fájdalom...az összes érzés kevereg bennem!!!
10. 342402de6d (válaszként erre: 7. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 20. 05:50

Elég hülye érzéketlen környezeted van!Elve nehezebb feldolgozni az öngyilkosságot,amikor olvastam,hogy a gyermeke találta meg,még napokig nekem is eszembe jutott,úgy felháborodtam rajta,hogy szinte gyűlöletet éreztem,hogyan lehet egy anya ilyen....

2 hónap az SEMMI!Soha nem lehet elfelejteni egy halálesetet sem,csak kevesebbet gondolni rá...

9. gizus58 (válaszként erre: 5. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 19. 11:09
Őszinte részvétem!!Nem az idő fogja megoldani hanem te magad! A szerettünk, akit elvesztettünk, mindíg velünk lesz, hiszen elfelejteni nem fogjuk! De, a gyász szakaszait mindenkinek át kell élni, mert különben nem tud új életet felépíteni. Van, akinek ez hamarabb megy, van aki hosszú évekig szenved tőle. Emberenként más, és más. Én, az édesapámat veszítettem el, már 5 éve, de a mai napig érzem a hiányát,és néha bizony nagyon szomorú vagyok még mindíg!Pedig, már elengedtem őt.Neked, ez még friss, de ahogy telnek a hónapok, egyre enyhébb lesz a fájdalom! Még "természetes" hogy mindenrő ő jut az eszedbe,de csitulni fog!
8. c6973617d3 (válaszként erre: 7. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 19. 11:08

Két hónap alatt? pff


Mennyire állt közel hozzád ?

7. 07d6ff2f44 (válaszként erre: 6. - C6973617d3)
2013. febr. 19. 11:01
Engem meg az zavar, hogy a környezetem meg azt mondja...jaj hagyd már..ne beszélj róla..felejtd már el...így már csak magamban gyászolok, mert mindenki azt mondja, ennyi idő után már túl léphetnék rajta :(
6. c6973617d3 (válaszként erre: 5. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 19. 10:59
A két hónap az nagyon friss, természetes, hogy az első sokk után, ahogy Vili is írta jön a keserűség, a düh, az okok keresése. Sőt ha nem gondolsz rá, akkor is lelkiismeret furdalást érzel.
2013. febr. 19. 10:55

Ha süt a nap, eszembe jut, ő most nem láthatja, ha esik a hó, bárcsak látná...minden gondolatomban még benne van....

Egyik nap a keserüség, és a hiánya fáj, másik nap a düh és a harag van bennem, majd jön az az érzés, hogy ne gondoljak rá, mert ugy könnyebb...szóval már 2 hónapja volt, és nem könnyebb...pedig azt mondják az idő majd megoldja....

4. c6973617d3 (válaszként erre: 1. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 19. 10:49

Írd le mit érzel, biztosan lesznek olyanok, akik átéltek már hasonlót. Ha most úgy érzed szeretnél beszélni róla, akkor tedd azt.


Nagyon sajnálom, ami a szeretteddel történt.

3. 0e83a78045 (válaszként erre: 1. - 07d6ff2f44)
2013. febr. 19. 10:48
erre csak ugymond érzéketlenül lehet reagálni.egy filmben volt egy mondat.mindig csak annyira szeress másokat hogy ha kell 1 perc alatt letudj róluk mondani.ezt most értsd ugy ahogy akarod,egy a lényeg,ha nem tudsz valakit elengedni,ezalatt nem elfelejtést értek,akkor az az ember akit te szerettél ugymond tönkreteszi a te életedet azáltal hogy te nem tudod elengedni.ilyenkor szokták kérdezni,vajon ő mit akarni.ő szt akarná hogy te élj boldogan.az élet lehet csak valaminek a folytatása,a halál lehet csak valaminek a kezdete,lehet semmi,lehet ennyi volt pá.nem tudhatod.éld az életedet,ne ezen bánkódj.légy boldog,hisz ha az az illető rádnézne és aztlátná te boldog vagy ő is az lenne,ilyen az élet is.akkor meg?megsiratod,és lépj túl.különben te már halott vagy.
2013. febr. 19. 10:46

A gyász 5 stádiuma


Sokszor elég nehéz eldönteni, hogy véget vessünk egy kapcsolatnak, pláne ha még bármilyen oknál is fogva valamennyire kötődünk a másikhoz. De azt talán még nehezebb feldolgozni, ha bennünket hagynak faképnél. Ha felkészülten ér bennünket ilyen csapás, könnyebben megbirkózhatunk a helyzettel.


Már biztosan valamennyiünkkel megesett, hogy nem is számítottunk rá, és kedvesünk véglegesen kilépett az életünkből. Elisabeth Kübler- Ross szerint a kapcsolat gyászának öt fázisa követi egymást: a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió, a belenyugvás. Természetesen a szakaszokat nem lehet élesen különválasztani, számos átfedés lehetséges két fázis között. Bizonyos esetekben egyes fázisok kimaradnak (legtöbbször az alkudozás). Ugyebár minden eset más és más.


A tagadás

Először el sem hisszük, hogy tényleg igaz. Sok esetben szinte sokkos állapotba kerülünk. Derült égből villámcsapásként ér bennünket, nem is sejtettük partnerünk szándékát. Hogyan lehetséges az, hogy két ember az egyik pillanatban még elválaszthatatlan, aztán szinte a következőben eltűnik a szerelem és a ragaszkodás, az egyik faképnél hagyja a másikat? Ebben a fázisban sokszor felfoghatatlan, hogy a kapcsolat véget ért.


A harag

Egyénenként különbözik a harag szakaszának eljövetele. Néhányan pár perc alatt túljutnak az első szakaszon, másoknak több nap is szükséges ehhez. Miután kénytelenek vagyunk szembesülni a szakítás tényével, úrrá lesz rajtunk a düh, sokszor a bosszúvágy is megjelenik érzelmeink palettáján. Ilyenkor néhányan úgy próbálják visszaszerezni partnerüket, hogy öngyilkossággal fenyegetőznek, amit persze nem gondolnak komolyan. Bizonyos esetekben a hoppon maradt fél megpróbálja magát arról meggyőzni, hogy valójában nem vele szakítottak, hanem ő vetett véget a kapcsolatnak, és ezt a téves megítélést mások előtt is hangoztatja. Erőt ad neki a trauma elviseléséhez az az illúzió, hogy ő irányítja az eseményeket.


Gyakori, hogy a szakítást kezdeményező fél is érez haragot. Ez többnyire abban nyilvánul meg, hogy minden hibát felhánytorgat, amit partnere valaha is elkövetett, mintegy igazolandó döntése helyességét.



Az alkudozás

Idővel a harag is csökken, és az alkudozás fázisa következik. Ebben a szakaszban az otthagyott félben – sokszor a szakítás kezdeményezőjében is – feltámad a vágy: bárcsak lenne még esély a haldokló kapcsolat megmentésére. De aki alkuba bocsátkozik, annak fizetnie is kell. Az egyik bármit megtenne, csak ki ne aludjon a szerelem lángja. Szinte önkívületben élesztgeti a tüzet. A próbálkozások ideig-óráig sikerrel járhatnak, az esetek túlnyomó részében csak elodázzák az elkerülhetetlen szakítást.


A depresszió

Az eredménytelen próbálkozás után ismét kudarcot vallottunk, óhatatlanul a depresszió fázisába lépünk. Senkivel sem szeretnénk találkozni, beszélni, telefonunkat kikapcsoljuk. Felidézzük a szép emlékeket, melyek a szívünkbe marnak, és úrrá lesz rajtunk a szomorúság, mely természetes egy ilyen veszteség következtében. Ez a szakasz alkalmat ad arra, hogy kisírjuk magunkból a fájdalmat.

Szerencsére a bánat egyik fő jellemzője, hogy egy bizonyos idő elteltével megszűnik.


Az elfogadás

Ez csak akkor történhet meg, ha elfogadjuk, hogy eljárt az idő a kapcsolat felett. Lassan, de biztosan a sebeink is begyógyulnak, átesünk a kezdeti megrázkódtatáson. Nincs több hiú remény, szerepjátszás, kényszer. Eljutunk arra a pontra, hogy örülünk volt kedvesünk megismerésének, a közösen eltöltött időnek. Ebben a szakaszban már csak azon gondolkodunk, hogy mit tanultunk a kapcsolatból, mit nem szabad elkövetni a következőben, vagy mit kell majd tennünk, amit elmulasztottunk. Az elfogadás jele, mikor visszanyerjük önbecsülésünket, van erőnk a továbblépéshez."


Dékány Márta


Ez zajlik halálesetnél is.

2013. febr. 19. 10:40
Azokat kérdezném akik már vesztettek el olyant, akit nagyon szerettek, és meghalt.....mennyi idő után lett könnyebb? Mennyi ideig érez az ember szinte fizikai fájdalmat, ha rágondoltatok, mikor volt már könnyebb elfogadni, és nem nap, mint nap erre gondolni???

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook