Gyermeket szeretnék (beszélgetés)
Azt írtam hallgassa meg őket, és döntsön ő.
Egyébként egy kívülálló ismerős sokszor jobban lát dolgokat, mint aki benne van....szerintem.
A környezetemben van aki negyven felett, nagy gyerekekkel is bevállal az új párja miatt még egy gyereket. Sőt, lombik programmal, ha nem jön másképp. Mert szereti és boldoggá akarja tenni.
Valami itt nagyon nem kerek, főleg ha 3 évig azt hazudta,hogy ő is szeretne babát. Hagyta,hogy reménykedj. Soha nem csinálnék ilyet azzal, akit szeretek.
Hát persze!
Valamikor akarta, már nem akarja.
Ezen ne filozofálj, hanem fogadd el!
Inkább a saját, megváltozott csapásirányú életedet gondold át és tedd rendbe így, vagy úgy!
Ebbe fektesd az energiát.
Sok oka lehet annak ahogy viselkedik.
Lehet nem jó a kapcsolata a lányával, és nem szeretné még egyszer átélni. Elképzelhető pont a gyerek miatt romlott meg a házassága, mert ilyen is megesik.
A pakliban az is benne van, hogy Téged nem szeret, csak valamiben olyat tudsz neki nyújtani, amit mástól nem kapott (még) meg.
Gondold át mennyire szereted őt, és mennyire vágysz saját gyermekre, gyermekekre,egy igazi családra.
Így ismeretlenül nagy bölcsességeket nem lehet mondani, hallgass a barátaidra, ők biztos jobban ismernek benneteket, hallgasd meg őket és dönts a szíved szerint.
Igen!
A minél nagyobb génkeveredés céljából...nagyon leegyszerűsítve a témát.:)
Miért szed gyógyszert, ha amúgy sem lett terhes? Szakmabeliként az a véleményem, hogy lélekben nem akarta,azért nem jött össze. Most megnyugodott, hogy biztosan nem is fog.
Hasonló korú vagyok és éppen szülés előtt. Második baba lesz,mindkettőért megszenvedtem, mert vannak problémáim. Úgy gondolom, hogy ha egy nő szereti a párját, akkor a gyermekvállalásért sok áldozatot meghoz. Főleg ha a párjának is ez a vágya. Ő már anya,így tudja mit jelent, ha valakinek gyereke van. Azt is tudja, hogy mit vesz el tőled...
Úgy kezdte, egyik este lefekvéskor.
Holnap megtudunk beszélni egy fontos dolgot?
Mire én kértem, hogy akkor ne várjunk holnapig. Akkor elmondta, hogy 1 hete ezen gondolkodik. Elmondása szerint azért voltunk keveset "együtt" mert már nem akart terhességet idéztem a szavait.
A legdurvább amit mondott, hogy minden együtt lét után azon imádkozott, hogy csak ne hogy most legyen terhes. Ennek ellenére a baráti körben mindig azt hintetett el, hogy próbálkozunk, babát szeretnénk, és még béby ruhákat is tett félre.
Szerintem ez egy kicsit bonyolultabb ennél, mármint egy nőnél agyerekvállalás. Az én véleményem: szeritem kiborult, hogy nem jön össze, kudarcként éli meg, amit úgy próbál leplezni, hogy nem is akarok....
Abban is van valami, hogy nem akarja újra előlről kezdeni, mert azért egy gyreeknél a nőre hárul a nagyrésze a tennivalóknak, pláne az elején.
Szerintem ez a kulcsmondat: Több dologgal is indokolta, de elfogadható választ nem kaptam. érdemes lenne ezt tisztán látni, szerintem nagy előrelépés lenne.
Én ennek a szöges ellentétét írtam. Veled van, szeret. Jó kapcsolatok esetében vice versa működik.
Én nem képzelek bele többet abba, mint amit mondott, mint amit leírtál. Nem magyaráznám bele, hogy a közösön van a hangsúly. Olyan együgyű nőcis ez a kombinálás, amit levezetsz.
Ha neked fontosabb a gyerek, mint ő hagyd el! Meg lehet ezt érteni. Csak akkor a saját érzéseid vezéreljenek, és ne a másik érzelmeibe, gondolataiba magyarázz bele ürügyeket, férfiasan vállald fel, amit tényleg szeretnél!
Az én baráti tanácsom az, hogy komolyan gondolkodj el rajta, hogy hosszú távon érdemes e feladnod a saját családra való vágyaidat, ezért a kapcsolatért.
Én nem tudom, hogy igen, vagy nem, ezt csak te tudhatod!
De az biztos, hogy pont abban a korban vagy, amikor még nem késő semmit sem elölről kezdeni.
Hűha. Lehet, hogy megijedt valamitől mostanában? Az is lehet, hogy az eddigi hiábavaló próbálkozások viselték meg, és szusszannia kell kicsit. De az is, hogy eddig sem akarta igazán, ezért nem is jött össze.
Remélem, csak átmeneti dolog nálatok, mert ez nagyon kardinális kérdés egy párkapcsolatban.
További ajánlott fórumok:
- Nevel valaki halmozottan sérült gyermeket?
- Gyermeket szeretnék...de mire? Akinek nincs munkája az mire is tudna vállalni egy kisbabát? Szerinted?
- Milyen lehetőségeim vannak, ha egyedül szeretnék vállalni gyermeket?
- Fiú gyermeket szeretnék...és ha lány lesz?
- Van itt olyan, akinek a gyermekét nyaki cisztával műtötték? Tapasztalatot szeretnék.
- Nevel valaki közületek állami gondozott gyermeket? Kérdezni szeretnék.