Gyász feldolgozása hogyan lehetséges? (beszélgetős fórum)

Régen írtak erre a fórumra...

Engem sajnos nagyon érint... Bárki tanácsát szívesen veszem, hogyan lehet feldolgozni a szeretett/imádott édesanya elvesztését...

Én az elején gondolatban rendszeresen beszéltem hozzá.Pl...tudom hogy most az következik...eddig te csináltad...megyek...nem felejtettem el.Vagy...tudom hogy te másképp döntenél,de nekem az most nem lenne jó.Olyanokat is...látod ez is elromlott,lehet hogy másikat kell venni.

Ne gondold hogy ilyet csak én teszek,mert lakik a közelben még két özvegyasszony,akik szintén úgy vélik hogy így könnyebb.Olyan mintha nem hirtelen lett volna vége,és még lenne valamilyen kapcsolatom vele,még ha gondolatban is.

Ez teljesen természetes. Minden, amit érzel most teljesen normális.

Én már attól is rosszul éreztem magam, hogy levegőt veszek, mert neki nem ment egyedül. Meg eleinte nem bírtam sajnálni a többi gyereket ha jöttek, hogy vérzik az ujjuk, vagy ilyesmi, mert a másik menynit szenvedett. Haragudtam, ha sütött a nap és szép idő volt. Zavart a zaj, a mások nevetgélése. Ha meg én mertem nevetni utána borzalmasan éreztem magamat.

Azt tedd, ami neked jó. Kicsi lépésekben.

GOndolunk rád...

Nyugodjon békében.

Ez még fájni fog.Ilyenkor tudatosul,hogy végleges.A sírnál együtt sírunk a többiekkel,utána még beszélgetünk,emlékezünk rá.Később majd jön egy üresség,és a kérdés,hogyan tovább.

Sziasztok, közeledik a nap mikor végső búcsút veszek feleségemtől,egyre jobban csavargatja szívem a keserűség a fájdalom,nézegetem közös képeinket hol boldogok voltunk együtt, bízom hogy segít hogy csak a jóra tudjak emlékezni,nagyon erősnek kell lennem mert úgy érzem nem szeretne engem így látni,mert az őneki is fáj, hogy szenvedni lát.

isten nyugosztalja békében!!

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal -

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,

Akkor - magától - minden elcsitul,

Akkor - magától - éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Nem hagyunk magadra! Csak írjál, amikor úgy érzed szükséged van rá! Ne csak mások miatt, magad miatt is akarjál élni!! A feleséged is azt szeretné, hoyg te jól legyél. 47 évesen még sok-sok év áll előtted, lehetsz még boldog, akkor is, ha most ez elképzelhetetlennek tűnik.

Most csak engedd, hogy fájjon, sírjál, kiabáljál, minden szabad. Aztán majd lassan, apránként előrébb jutsz.

Köszönöm a vigasztaló szavakat. legyetek szíves ne hadjatok magamra. temetés után jelentkezem, magamról! 47, férfi, drága elhunyt feleségem mellett élek édes anyámmal aki vesebeteg, és bátyámmal aki rokkant ,most a feleségem elvesztése nagyon elkeserített, nem tudom hogyan bírom tovább.

muszáj erősnek maradnom a töbiekért.

Őszinte részvétem:(

Nehéz ilyenkor mit mondani,mert ezt csak az tudja, hogy milyen borzasztó érzés,aki átélt hasonlókat....

Vigasztaljon az a tudat,hogy neki már jobb így ,mert nem szenved tovább....

Sírj ,ha az könnyít... tapasztalatból mondom ,hogy a lelket könnyíti...valahogy majd túléled,mert az életnek menni kell tovább....

Nagyon-nagyon sajnálom...

Most nagyon nehéz lesz. Sokáig az lesz. Igazából soha nem múlik el. Csak elviselhetővé válik. Olyanná, amivel lehet együtt élni. Mintha téglákat cipelnél a zsebedben. Nehezebb így járni, de lehetséges.

Én a gyerekemet veszítettem el. Akkor azt hittem ezt nem lehet kibírni. De eltelt 4 év, és itt vagyok. Tudom, hogy azt szeretné, hogy boldog legyek.

Keress segítséget, lehet, hogy msot még nem is érzed, hogy kell, de kelleni fog. Vannak sorstársi közösségek, vagy egy hozzáértő pszichológus, pszichiáter. Szükséged lesz rá...

Nincs már csoda, nem segített semmi,2016, 03 04 03-

órakor elment.pontban akkor ébredtem és míg nem telefonáltak valami okból nem bírtam abba hagyni a sírást , mintha megéreztem volna.el hoztam a cuccait, most még nehezebb,érdekes hogy ma is 3-kor felkellet kelnem.köszönöm a válaszokat, igen a barátok próbálnak segíteni, de estére egyedül vagyok.és ezen nem tud segíteni senki,ezt vagy így vagy úgy túl kell élnem. és még hányszor.

Sírni bizony kell.

Beszélj erről rokonokkal, barátokkal. Enyhül a fájdalom.

Esetleg egy csoda segítene rajta?

A sírás már a félelemtől is van ,nemcsak a fájdalomtól,de ne éld bele előre magad a megváltoztathatatlanba.....

Az együtt töltött évek,amiket közösen megszereztetek ,elértetek az nem múlik el csak úgy nyomtalanul...azt kitörölni ,elfelejteni nem lehet,de nem is szabad....Én úgy gondolom,hogy bármit is hoz a sors, biztos elköltözöl másfelé,a szívedben mindig lesz egy csücsök ami csak ő ...legalábbis én így vagyok vele....Örökre velem marad....

Köszönöm válaszod.

nincs gyermek sajna nem adatott meg,most úgy érzem ha elmegy, nincs semmi ami idekössön, mindenért közösen küzdöttünk,vagyon jószág stb, ez már nem ér semmit, itt minden rá emlékeztet és ezt ezen a helyen nem bírom majd elviselni.persze nem a halál jár a fejembe. az hogy valamire ránézek rögtön sírok. ez rendben van?

Én megértem fájdalmadat,de erre nem lehet tanácsot adni...nem lehet rá felkészülni....

Én már ezt majdnem 5 éve átéltem:(

Nagyon nehéz volt,majd lassan az idő enyhít a fájdalmadon,de a seb igazából begyógyulni soha nem fog....legalábbis nálam....

Ha van gyerek, akkor talán az vigasz lehet....

Sziasztok

segítsetek, hogyan tudnám fájdalmamat enyhíteni,

Drága feleségem kórházban, az orvos szerint nincs remény. 40 éves.nagyon nehezen viselem,mert saját lábán ment be,és nem értem mért ő,mikor még előttünk az élet.hogyan lehet ezt kibírni?

Sziasztok!

Sajnos én is ezt éltem át, amit az itt írók, novemberben halt meg a nagymamám, ő nevelt fel.. Nagyon hiányzik, és én sem fogom tudni soha feldolgozni a hiányát. Viszont nálunk más baj is van, az özvegyen maradt nagyapám egyszerűen nem hagy gyászolni, mert folyton olyanokat mondogat a mamiról, hogy ilyen meg olyan volt életében, miközben az az asszony egy tünemény volt, mindig mindenkinek jót akart... :( :( nagyon rossz így, hogy még a családi körben sincs békesség :( :( Mindenkinek őszinte részvét, aki hasonló helyzetben van!!!

Fogadd együttérzésemet, bár olyan semmitmondó szavak, nem is tudom mit írjak. Mikor itt hagy bennünket valaki szülő, férj, közeli hozzátartozó az is fájdalom, és én azt hittem ennél rosszabb már nincs. Most gondoltam bele hogy mit érezhetsz, és nincs szavam hogy vígasztalni tudjalak. Itt egy vers - nem tudom hányszor olvastam már el, kívánom hogy könnyítsen kicsit a lelkeden.

Mary Elizabeth Frye:

Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig,

Nem fekszem itt, nem alszom itt;

Ezer fúvó szélben lakom

Gyémánt vagyok fénylő havon,

Érő kalászon nyári napfény,

Szelíd esőcske őszi estén,

Ott vagyok a reggeli csendben,

A könnyed napi sietségben,

Fejed fölött körző madár,

Csillagfény sötét éjszakán,

Nyíló virág szirma vagyok,

Néma csendben nálad lakok

A daloló madár vagyok,

S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.

.... sehogy ne lásd, ne halld. Tudom mert én is ezt érzem. Teljes szívemből kívánok Neked belenyugvást a megváltoztathatatlanba. (Bár ez nekem még nem megy).

Egyetlen dolog segít valamennyit: a férjemmel mikor beszélgettünk a halálról (akkor még nem tudtuk hogy milyen beteg) azt mondta: nem fél tőle, mert legalább együtt lesz a szüleivel és a nagyikájával akiket imádott, és már régen elmentek. Ez vígasztal, és hiszek benne hogy találkoztak.

Próbálj ilyen dologba kapaszkodni, hátha egy nagyon-nagyon picit segít.