Gyász feldolgozása (beszélgetős fórum)

Én mindig arra gondolok, hogy nem szeretnék, ha én miattuk rosszul érezném magam, valamint a sorrend jó volt, azaz érkezési sorrendben távoztak kb. Hozzám képest mindenképp.

Sokkal rosszabb lett volna, ha én halok meg és nem a szüleim előbb, nem? Ez az élet rendje...

Őszintén?

Nem tudom...

Nem tudom, hogy annyira akartam, hogy képzeltem, vagy tényleg Ő volt.

Sokat beszélgettünk anno Anyuval erről.

Amikor szóba került az elmúlás, a halála (amiről akkor úgy gondoltuk, majd... huszon-harminc év múlva lesz), megígérte, hogy vissza fog jönni hozzám.

Egyrészt a másik oldalról “jelez”, másrészt mint az unokám. De addig még sok évnek kell eltelnie, mire nagymama korba jutok. :(

Ez egy jó hozzáállás.

Tartsd meg ezt a hited, mert ez így igaz.

----

Tudom, hogy nehéz a fizikai testeket elveszíteni.

Az egyik legnehezebb emberi kihívás.

-----

De a hited tartson meg!

ÉL!

Tudom. De...

és a de...

Senki ne ertsem félre, nem járok minden nap magambaroskadva, lehajtott fejjel, stb....

Tudok nevetni, meglátom a szépet és jót, muszáj is, már csak a fiam miatt is. De...

:( nagyon kemény lehetett.

Hogy tudtad elengedni?

Hiszek benne, hogy a lélek tovább él. Mindig is hittem. A reinkarnációban is.

A családban minden más halálesetet (nagymamák, nagypapák, sógor) könnyebben tudtam fogadni, viselni, pont a hitem miatt.

Nagyon sajnálom!

7 éve ment el anyu,de a mai napig fáj minden ünnep!

Sokat járok ki hozzá,amikor meg ünnep van ott a helyem!

Annyi,hogy kevesebbet sírok,de a temetés képeket és egyébként a képeit nem tudom megnézni még!

A házunkhoz nem tudok elmenni,egy sarok a templomtól!Nagyon fáj még!

Nem családtag, de egy szomszédunk karácsony napján halt meg. Szilveszter napján temették.

A családja nyilván gyászolja és gyászolta, de remélem, azért karácsonyoztak is, hisz a szomszédnak nővére, elvált felesége, lánya, veje, unokái voltak.

Aki testben elmegy, annak a szelleme/lelke/élete tovább létezik.

Ha ezt egyszer el tudod fogadni, a gyászod megváltozik.

Nem akarok viccelődni a gyászoddal.

Hidd el, amit az első mondatban írtam.

Ezt is meg kell próbálnod elengedned!

Nem szabad azért nem ünnepelni, mert ahhoz ilyen szomorú események kötődnek.

Már legalább 30 éve nem ünnepelhetnénk, ha ezeket figyelembe vennénk.

Az én anyukám, mint írtam március 19-én halt meg. Ugyan ezen a napon derült ki, hogy rákos a férjem. Március 27-én volt húsvét. 30-án műtötték a férjemet, 31-én született a fiúnk (nem volt ott a férjem), és 1-én temették az anyukámat. Tehát, nem ünnepelnénk sem húsvétot, sem a gyerekem születés napját.

Az nagymamám december 1-én halt meg, mikuláskor már temettük. Apósom pedig szenteste reggelén halt meg. Nem ünnepelhetnénk sem mikulást, sem karácsonyt.

Egy kislány rokon 3 évesen halt meg egy másik rokon szülinapján, és a temetése egy névnapon volt, amit szintén szoktunk ünnepelni.

Hát... csak tengődnénk, ha ezeket az ünnepeknek sem örülhetnénk.

Hogy éltétek meg az “elsőket”?

Az első születésnapot, az első névnapot, az első ünnepeket...?

Az ünnepek (Karácsony, Húsvét...) már most sem voltak egyszerűek, hisz Karácsony előtt hunyt el nagymamám, két ünnep között temettük, de akkor Édesanya még velünk volt. Viszont az Ő temetése közvetlen Húsvét után volt... (szóval innentől kezdve kb se Karácsony, se Húsvét nincs a családban, csak a fiam miatt)

De ma... ma van a születésnapja... az első, mikor csak a temetőben, s csak gondolatban “köszönhetem”.

Persze. A szülői szerep felelősség. Anyaként én is érzem a felelősségvállalást, de nem pusztán abban merül ki.

Idős szülővel kapcsolatban is felmerül. Egyetértek. De közel sem olyan “kötelező”, mint egy gyermek esetében. Nem azért teszem, mert kötelességem, hanem mert így érzem helyesnek, talán vissza tudok adni valamit abból a rengeteg törődésből és gondoskodásból, amit kaptam az évek alatt.

A gyerek szerep mibenlétét nehéz megfogalmazni.

Egy része talán az lehet, hogy hiába “fordult a kocka”, és én látom el őt, valahogy mindig tudja éreztetni, hogy - habár három x-en is túl vagyok pár éve - még mindig én vagyok a “kicsi lánya”, s mindig is az maradok.

Hogy ha olyan problémám van, tudok (tudtam) a szüleimhez fordulni.

Pl.

Köszönöm Neked, talán tudtodon kívül, de nagyon sokat segítettél.

Én azt kívánom minden gyászolónak, hogy oldódjon a fájdalom.

Én főleg felelősségvállalásként érzem a szülői szerepemet és az idős szülőkkel szemben ugyanez a kötelezettség merül fel.

Te miben érzed a gyerek szerepedet?

Kívánom,hogy meggyógyulj!

El sem tudom képzelni,hogy milyen az amit érzel!

Igazán bensőséges nem volt, habár Anyu kisebb korukban vállalta a felügyeletet néha.

Épp az előbb gondoltam arra, hogy megpróbálom ma teljesen elengedni Anyut, minden emlékkel együtt. Két éve, a halála óta megtört a lendületem, a korábbi felszabadultságom valahova eltűnt, és lehet, hogy ez a lelki blokád az oka.