Gondolataim az abortuszról (beszélgetős fórum)

[link]

Itt egy még borzasztóbb film!

Egyetértek,szinte nincs rá elfogadható indok. Nekem egyszer bebeszélték az orvosok, (2 fő), sőt az egyik le is írta, hogy kihordhatatlan a terhességem. Elhittem és elvetettem. Sajnos! Bánom azóta is.

Most viszont "várom" a 4. babámat, a 4. császárt... Ezúttal nem voltam kíváncsi az orvosok véleményére, csak közöltem, hogy megtartom és kész. Ez egyik orvos-aki a 3. császáromat csinálta- csak annyi mondott, hogy "ugye mondtam, hogy nem ajánlom"? Igen mondta, de én meg így döntöttem, hogy megtartom. Ennyi.

Én mindig úgy gondoltam, még 16 éves koromban is, hogy ha véletlenül "becsúszik" a baba akkor mindenképpen megtartanám, akár van apa, akár nincs.

Lehet, hogy ez felelőtlenségnek tűnik, pedig pont ellenkezőleg. A saját vérem, a bennem nővekvő élet nem lehet fontosabb senkinél, még egy futó szerelemnél is fontosabb. A szerelem mindig elmúlik, a gyerek iránt érzett szeretet soha.

Nehéz dolog megérteni a másik álláspontját, ha az ami neki nem fontos, neked nagyon is az. Nálam nincs ok az abortuszra. Inkább örökbe adnám én is hasonló helyzetben, SOHA nem ölnék meg egy életet.

Hmm, életet veszélyeztető helyzetben sajnos nincs döntés. Én tudom, mert engem választottak az orvosok a kislányom helyett, elsőnek mindig az anyát mentik.

Tényleg nem ítélek el senkit, engem is sodorhat még ilyen helyzetbe az élet, bár mindent megteszek, hogy ne így legyen.

Egyszerűen csak összeszorul a szívem meg görcsbe ugrik a gyomrom, ha rá gondolok.

Az anyósomnak 6 abortusza volt....a férjemet is el akarta vetetni, be is adatta az injekciót, hogy elmenjen a gyerek, de megmaradt!!!! Majd felült vmi kocsira és rázatta a hasát, így is megmaradt!!

És ezt képes volt a fiának el is mesélni! Az abortuszok meg annyira hatották meg, hogy a vállát rángatja.

Nekem nem volt, remélem soha nem is lesz!

Nemrég olvastam egy újságban, hogy '56 óta több abortusz volt Magyaro-on mint élve születés :(

Engem ez gondolkodtatott el.

És amikor arról írtál, hogy a magzatot kitépték az anya testéből, miközben az élni szeretne, akkor én csak a kegyetlenséget látom, azt, hogy MEGÖLIK és Isten lássa lelkem nem akarok senkit sem elítélni, de engem valahogy nem hat meg semmilyen indok az abortuszra, ha ezt olvasom! Csak sírni tudok miatta....

Sziasztok!

Ahogy a cikket is, sok hozzászólást is megkönnyeztem. Valóban, nem ítélkezhetünk afelett akinek nem mi éljük az életét. Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nincs más választás. Azonban elfogadhatatlan, ha valaki a saját nemtörődömsége miatt megy esetleg sokadszor abortuszra - ahogy pl a saját anyám, aki ha sorba veszi hány abortusza volt, közben még viccelni is van kedve.

Tehát igen, a cikkben említett 2 ok saját értékrendem szerint nyomós ok. De ha valaki nem tiszteli az életet, és vihogva megy abortuszra, az ne várjon megértést, elfogadást.

Az örökbeadásról: nők milliói a fél karukat is oda adnák egy gyermekért! De nem vagyok biztos abban, hogy nem lenne csúnya vége, hisz sokan gondolnák úgy, nem baj, majd beadom az intézetbe, kit érdekel! Sajnos így is túl sokan várnak szerető szülőre!

Sziasztok!

Előre leszögezném nem veszekedni, vitatkotni jöttem...Elolvastam a cikket és a hsz-at is.

Vannak szituációk amikor az ember nemtud mást tenni... röviden leírom a történetemet...

16 évesen ismerkedtem meg egy sráccal,akkor anyu elvitt dokihoz gyógyszert iratni... 17 (!) évesen gyógyszer mellett estem teherbe, édesapám egy betegség végstádiumában feküdt otthon mikor kiderült, hogy babát várok. Anyukámmal északákat sírtunk át a döntés miatt, de kénytelenek voltunk az abortusz mellett voksolni...

Elhihetitek, hogy kaptam én a korházban hideget, meleget. Az akkori "nagy Ő" a korházban a műtét után szakított velem, az orvosok undorral néztek rám, a nővérektől csak a beszólásokat kaptam, hogy:"miért sírsz? Felcsináltatni jó volt magad?"

Igen, jó volt... zokogtam mikor a mütőbe toltak, zokogtam mikor magamhoz tértem, hogy miért ilyen kegyetlen az élet...

Akkor haragudtam anyukámra, hogy a mütét mellett kellett döntenünk. Ma már megértem, egy beteg apa (édesapám fél évvel később elment tőlünk), egy tiniszerelem, gyógyszer mellett megtartani egy babát... az a felelőtlenség!!!

Mai napig tisztán bennem vannak az emlékek!És igen 6 év után is gyertyát fogok gyújtani augusztus 23-án.

Persze vannak tini lányok akik tényleg felelőtlenség miatt kerülnek ebbe a helyzetbe és vannak olyan is akik sportot üznek az abortuszok számából... de nem mindig a hibát kell keresni a másikba, csak néha megkell nézni az érem másik oldalát is...

Kedves cikk író: Nagyon jól sikerült az írásod! Csak gratulálni tudok hozzá és ahoz is, hogy Te megtudtad nézni az érem másik oldalát!

Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat, a véleményeket.

Pár héttel ezelőtt olvasgattam a naplókat, és az egyikben a hölgy hezitált, hogy megtartsa e a babát. A szívemmel azt mondtam volna neki, hogy igen, ez nem kérdés. De a józanész azt diktálta, hogy nincs beleszólási jogom. Nem az ő életét élem, tehát nem is láthatom át, hogy miért is jutott erre a döntésre... Aztán titkon reménykedtem, hogy marad a pocaklakó. (Ez a szituáció ihlette a cikket.) Örömömben sírtam, amikor megjelent a bejegyzés, hogy megtartják!

Volt pont, ahol nekem is fájt, hogy én vetéléssel vagyok benn a kórházban, a másik meg abortuszra jött. De valahogy jobb volt, hogy beszéltem velük. Nem volt egyszerű egyik történet sem. A hölgynek már volt egy gyermeke az előző házasságából, - akiről írtam, hogy a párjának még nem volt szüksége gyermekre-, és azóta különmentek. Őszintén sajnálom őt. Mert marad ez a teher, ami egy életre szól. És sajnos ketten a gyermekével is szűkösen élnek. De drukkolok neki, hogy találja meg azt a társat, aki minen szempontból elfogadja őt, és viszont.

Most így utóbb jutott eszembe, hogy nekem volt egy barátnőm általános iskolában. A ballagás után belevetette magát a nagylányok életébe. Majd jött sírva hozzám, hogy nem jött meg a menstruációja. Emlékszem, akkoriban volt a Fókuszban, hogy fiatal lányok milyen technikákkal "vetetik el" a nemkívánt babájukat. (forró fürdő, emelgetés, súly a pocakra.)

Pár nappal később újra meglátogatott a lány. Látta a műsort, és beleült a forróvízbe. Azt mondta, hogy utána meg is jött neki. Valószínűleg megvetően nézhettem rá, mert hosszú évekig nem keresett. Így utóbb látom, nem erre lett volna szüksége. Nem voltam igazi barát. :( Azóta a lány krisnás lett, és éli annak a csoportnak az önfeledt életét. Mikor utoljára beszéltünk, úgy éreztem, hogy békére lelt. Hát valahonnan innen indultam...

Szép estét!

Szép cikk, gratulálok! Eddig még egyszer sem kellett ezt átélnem, de bevallom a negyedik gyermekünk előtt erősen elgondolkodtunk. Nem terveztük már. A 3. szülésemnél majdnem ottmaradtam, nagyon féltem, hogy mi lesz ha...

De nem lett ha. Élünk, a gyerekeim csodásak, egészségesek. Mit is kívánhatnék az élettől ennél többet?

egyik csatornán megy a "várados tinik"c müsor..,abban volt egy lány,aki örökbe adta a kicsit,végig mutizták a szülést,az örökbe adást,végig sirtam velük,,és egyszerüen nem fért a fejembe,ha tudta ,hogy nem tudja felnevelni,miért nem vetette el?:(

én igy nem tudnék élni,hogy vhol máshol él az én fiam/lányom :(:(

egyébként gyásztanácsadóként is dolgozik,nagyon sok abortuszon átesett nőnek segített feldolgozni a traumát

jó, hogy ilyen is van

A témával kapcsolatban íródott 1 nagyszerű könyv

Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák

nem ítélem el...

nyilván nem tudhatom, mi lenne ha az ő helyében lennék...

de per pill nem tudom elképzelni magamról, mi biztos nem passzolunk túl jól...

no, de, csak azt írtam, hogy ott, azon a napon én lehet meg sem tudtam volna hallgatni, vagy meghallgatom és nem véleményezek, ő dolga... én csak néztem magam elé...

Egy gondolat még..

mennyi nő halt meg abortuszban??

Rengeteg..miért? Mert nem volt engedélyezve törvényesen..

ha ezt nézzük, akkor szerintem jobb ha nincs tiltva...mert mindig voltak nők akik elvetették...bármi áron...ilyen az ember.....

Szomorú, hogy a kórházak tömve vannak abortustzra váró 20 év alatti lánnyal...és ki ezért a felelős??

Ez itt a kérdés..