Fiatalon szeretnék édesanya lenni! (beszélgetés)
Szia Vacak:)
Én 23évesen lettem anyuka nálunk is így volt ha jönni akar jöjjön 2ik hónapban megfogant a kislányom:)
Minden baba édes!!! :DDD
Mi a férjemmel a főiskolán találkoztunk, első pillanattól úgy éreztük ismerjük egymást. Két hónap múlva összeköltöztünk. Állandóan együtt voltunk, teljesen eggyé váltunk. Rengeteget beszélgettünk, gyerekvállalásról is, arra jutottunk, mivel mind a ketten szeretnénk és biztosak voltunk benne, h mi összetartozunk, úgy voltunk vele, jön amikor jönni akkar. Egyszer aztán menzesz alatt nem védekeztünk, meg is lett az eredmény :D Én először megijedtem, és bennem is kétségek voltak mint benned, de a párom annyira nyugodt volt, éa nagyon akarta a picit, hogy én is teljesen áttudtam adni magam az örömnek :) Velem járt a vizsgálatokra, elviselte a hisztieimet, mellettem állt mindenben. Mindenkinek ilyen párt kívánnék, nagyon büszke vagyok rá. :D
Nemrég volt a harmadik évfordulónk, és még mindig nagyon odavagyunk egymásért. Persze voltak, voltak nehéz napok, de ezeken túl kell lenni.
Veled mi újság? Látom nem nagyon tudod eldönteni mi legyen. Párod mit szeretne?
Ne haragudj, nem figyeltem :)
Gratulálok a picihez :) Ne foglalkozz mások véleményével..ha ti boldogok vagytok így és erre vágytok akkor miért ne??? Ha esetleg úgy alakul,hogy nem maradtok együtt a gyerek akkor is összeköt titeket örökre...ezt te is és ő is elfogadta amikor eldöntöttétek,hogy baba lesz..
Ha nem működik a kapcsolat és külön mentek akkor is lehettek boldogok más oldalán, DE!! Mi van akkor, ha a következő pasi/nő nem akarna gyereket??? Nektek ezzel már nem kell "foglalkozni" mert ott a közös, nem?? Itt az előnye..Viszont tény,hogy nehezebb párt találni gyerekkel..de most a jó része..ha mondjuk együtt maradtok akkor meg mire várjatok? Boldogok vagytok, szeretitek egymást ez a fontos. Olvastam egy idézetet: Egy apa azzal teheti a legjobbat a gyermekének, ha szereti és tiszteli az anyját. :)
Kicsit benézek én is, sziasztok! :)
Én komolyan, néha úgy érezem, hogy az idősebb korosztály, tisztelet a kivételnek, bolondnak néz, amiért a korunk beliek terveznek, vagy már babáznak. Mintha csak az ő dolguk lett volna húszon évesen gyereket nevelni... vagy rosszul látom? Mert eddig mindenhol azzal találkoztam, hogy mi még nem vagyunk erre készek, úgyis szétmegyünk, elég lesz 30 évesen szülni... nekem ez elég bántó. Ti nem tapasztaltatok ilyet?
Kicsit benézek én is, sziasztok! :)
Én komolyan, néha úgy érezem, hogy az idősebb korosztály, tisztelet a kivételnek, bolondnak néz, amiért a korunk beliek terveznek, vagy már babáznak. Mintha csak az ő dolguk lett volna húszon évesen gyereket nevelni... vagy rosszul látom? Mert eddig
Ugye? Mégis vannak, akik azt mondják, hogy ilyen fiatalon még ne lepődjek meg, ha majd szétmegyünk, aztán maradok egyedül a babával, stb.
Mi két éve boldogítjuk egymást, de szinte a legelejétől együtt élünk. A tervezés pedig... hát, azzal már el vagyunk csúszva, hogy tervezgessük, májusban jön a pici, ha igaz. 16-ára írtak ki. Most már azt kell lassan megtervezni, hogy mikor lássunk majd neki a másodiknak. :)
Szerintem az, hogy egyedül marad valaki a babával abszolút nem korfüggő, hanem kapcsolaté...
Ti mikorra tervezitek? Mióta vagytok együtt?? Mesélj :)
Sziasztok!
Én 20 évesen szültem meg a picúromat. Nem mondom vannak nehéz napok, de teljes mértékben megéri, és egy percig sem bántam meg, hogy így alakult. Most 2 éves, nagyon okos, ügyes, a legjobb baba, dehát mindenkinek a sajátja a legjobb :DD
Na jó éjt lányok! Holnap leszek és benézek :)
Szép álmokat! :*
Igazából magamban kételkedem inkább, Anyukám azt mondta,hogy benne is voltak ilyen kételyek..aztán addig agyalt, míg várandós lett és akkor jött rá,hogy az ösztönök kegyetlenül működnek, így hiába agyalt. Szinte semmit sem úgy csinált,mint eltervezte, mert a nővérem már akkor egyéniség volt :) Anyukám 19 és 21 évesen szülte a tesóimat, engem 32 évesen..azt mondta,hogy a terhességet fiatalon jobban viselte, velem viszont türelmesebb volt...ezért mondtam,hogy meg van az előnye és a hátránya is a korán illetve később szülővé válásnak.
Remélem igaza van és tényleg a kételyek ha el nem is múlnak, de enyhülnek bennem, ha már úton lesz a kis picur :)
Én ismerem,de nekem nem jött be,mert nem igazán volt rendszeres a menzeszem,így pé sem akkor volt mikor bejelölte.
Amúgy nekem minden fiút mutatott,a Jónás naptár is,meg a tüneteimre,pocakom formájára is azt mondták,aztán tessék,lány lett :)
Ezzel én is így vagyok.
Vajon jó szülők leszünk-e? Vajon meg tudunk-e majd mindent adni neki, amire szüksége van? Vajon jó lesz minden???
Aztán megnyugtatom magam persze :)
További ajánlott fórumok:
- Fiatalon szeretnék anya lenni.
- Tanácsot szeretnék kérni pszichésen beteg édesanyámmal kapcsolatban
- Anyának lenni fiatalon v. idősebben
- Fiatalon méheltávolítás után babát szeretnék. Béranyaság?
- Szeretnék visszaköltözni az édesanyám lakásába, és szeretném felújítani .Mit tegyek hogy majd az öröklésnél elismerjék a felújítást?
- Szeretnék keresztanya lenni, ha már édesanya nem lehetek.