Én igen! Azaz leginkább az odavezető úttól. Illetve attól, hogy mi történik azután, hogy megállt a szívem, leállt az agyműködésem.
Néha elgondolkodom ezen. Mindig arra jutok, hogy én bizony félek. Aztán rögtön az jut eszembe, hogy nem kellene ilyeneken gondolkodnom, de jön a következő gondolat, hogy most élek, tehát előbb- utóbb el fogom dobni a kanalat. Ekkor viszont rájövök, hogy egyenesen szorongok a témától.
Általában az ember rávágja ,hogy nem fél a haláltól. Én sem félek csak attól hogy ha menni kell akkor lehetőleg ne legyek kiszolgáltatva se idegennek sem családtagnak . Ettől az állapottól mindenki retteg szerintem. Ha az lenne a kérdés hogy holnap haljak meg úgy hogy fejre esek egy székről és vége, vagy 3 év múlva és addig csont soványra fogyva vegetálhatok ...háát akkor inkább pikk-pakk és köszi ,hogy eddig élhettem méltósággal ;)