Felháborodtam - láblógató anyukák? (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Felháborodtam - láblógató anyukák?
Nem is tudtam, érdekes amit írsz.
Hogy nem bírják megszüntetni az igaz. A világon a 194 országból csak nálunk van a gyereknek 3 koráig az anyja mellett a helye? Fura :)
Múltkor olvastam, hogy azért vezették be annó, mert meg akarták állítani az emancipációt, és hogy jobbak legyenek a munkanélküliségi mutatók.
Ehhez gyártottak "alapot" is a 3-évig-az-anyja-mellett-a-helye tanulmányokkal.
Most pedig már nem bírják megszüntetni.
Ismétlem, ezt olvastam, mielôtt valaki nekem esne, csak infóként, hogy miért csak itt 3 év.
Azt azért tudjátok, hogy ez a 3 évig otthon maradok luxus csak Magyarországon lehetséges.
Angliában 9 hónap, Amerikában 6 hét, lengyeleknél 3 hónap a gyes. A többit nem tudom, de, hogy 3 év sehol nincs az tutifix.
Szerintem senkinek nincs joga elítélni sem azt aki visszamegy dolgozni, sem azt aki kihasználja és otthon marad 3 évig.
Amikor a fiam 7 hónapos volt, indítottunk egy vállalkozást. Pénzszűke miatt nekem kellett az üzletben lenni, így anyukám maradt itthon a picivel. Mikor reggel elmentem még aludt, mikor délután hazajöttem már aludt. Alig vártam, hogy felébredjen és magamhoz öleljem. Egész nap a sírás fojtogatott, hogy nem lehetek vele és milyen anya vagyok én valójában, hogy másra hagyom a kisfiamat. Attól rettegtem, hogy nem én látom először, amikor feláll. Ráadásul amikor már itthon voltam, akkor is anyukámnál keresett vigasztalást. Ezt 2,5 hónapig bírtam, végül bezártuk a boltot. Utána kis idő eltelt, mire újra egymásra találtunk a fiammal.
De ez én vagyok, biztos nem mindenki ilyen lelkis. Én azt mondom, ha van lehetősége dolgozni egy anyának és nem viseli meg, ha más vigyáz a gyermekére, akkor tegye. A gyerek akkor kiegyensúlyozott, ha az anyukája is az. És ha ezt a munkával éri el, akkor menjen dolgozni.
Nem mindenkinek való a 3 év otthonlét. Tegyük fel, hogy a picinek ez az érdeke(amit nem hiszek, mert a gyereknek az lesz a természetes ami beleszületik)de ha az anya egyszerűen nem az a típus?Nem bírja? Akkor mi van?
Miért jó az, ha végigszenvedi a gyes idejét, depressziós lesz, ingerült, kiabál a gyerekkel, nincs pénze arra, hogy bármit is vegyen magának vagy magára áldozzon időt, tele van keserűséggel...ez miért jó?
Mások vagyunk. Valaki eszméletlenül boldog, és tökéletesen kielégíti csak a babája. Van aki meg egyszerűen nem ez a típus, nem annyira önfeláldozó, és szereti a gyerekét, de más dolgok is fontosak neki...Nem vagyunk egyformák.
hát én az első egy évben otthon ültem a gyerekemmel.
mert azt az időt igenis vele akartam tölteni, és nem vasalással, meg takarítással. bár házimunka akkor is van, ha az ember munkába jár.
Az a véleményem hogy nekem sincs időm a lábamat lógatni!Esetleg amíg ideülök,körülnézek ennyi meg csak jár az egész napi munka után!
Az is igaz hogy nem kell messzire menni már osztrákiában is így van hogy 3 hónapot vannak otthon asszem!De nem értem mért jó az hogy egy idegen gondozza a gyerekemet helyettem?Csak én tudom így babusgatni,tanítgatni!Akkor nem is látják az első lépéseket,nem hallják az első szavakat.Ez azért borzalmas!Én szeretném megtanítani sokmindenre és gyönyörködni benne napról napra mennyit ügyesedik!Jó hogy 2 évig itthon lehetek,utána visszamegyek megint mert a gyes összege nem elég az itthon létre!Akkor viszont már okés hogy bölcsibe jár gyerekek közé!Sztem ez így jó!
Visszatérve a médiaszereplőkre,hát nem látok megoldást mert az id durva hogy akkor ne vállaljon gyereket soha!Meg az is hogy a kórházból menjen vissza szinte!De nincs is így Páran úgy dolgoznak hogy mondjuk esti szerepeket elvállalnak akkor egész naőp a gyerekkel volt.Vagy pár dálutáni műsort.....megoldják....de ránk ne mondják hogy láblógatók!!!!!!!!!!!!Kiteszi a napomat a 2 gyerek+a háztartás és még este legyek szép,illatos,vonzó,kívánatos a férjemnek!Energiám is kell hogy kell hogy legyen....mert én is szeretném szeretgetni őt!:DDD
Persze a kedves sztárunk szívesebben tartozna azok közé akiknek nincs más dolguk mint égnek emelni a lábait.mert nekünk néha méga arra sem jut idő vagy energia,tehát lógatjuka lábunkat...:-DDD
pedig mi is biztos jobban élveznénk azt..hát ez jutott.:-P
még egy ilyen hüle pi.át!!!
sajnos nem láttam a riportot, de nem lepődnék meg, ha ez is ki lenne sarkítva. nem hiszem, hogy ő a nem dolgozó anyukákra tett volna megjegyzést.
szerintem úgy értette, hogy őt nem elégítené ki az, hogy egész nap otthon babázik, és háztartást vezet, ő másfajta életre vágyik. és ha megteheti, hogy úgy élhet, ahogyan szeretne, tegye is meg.
Bár én is a gyerekeim mellett lehettem volna... no, jó az első gyerekkel még nem tudtam csak iszonyúan pontosan éreztem mennyire fontos "lenne" ha legalább 3 éves koráig vele lehetnék folyamatosan. A másik gyereknél már nem hagytam magam és nem tágítottam. Jobb is a kapcsolatom a mai napig ővele. A nyugalmunk végett sokkal tovább tudtam szoptatni, stb, stb.
És nagyon sértő valóban ez a "láblógató" jellemzés. Inkább a karrierista nőket kellene szembesíteni, hogy mennyire helytelen a gondolkodásuk. Csak figyeljék meg jobban a kicsijüket... másra tán nincs is szüksége egy "igazi" anyának.
Látom megy a vita. :)
Nem azon van a hangsúly, hogy ki mit tart fontosabbnak, hanem azon, hogy tartsuk tiszteletbe egymást és fogadjuk el, hogy van aki így, van aki meg úgy intézi a dolgait. Mindenki úgy oldja meg ahogy tudja.
De: ne ítéljük el azért a másikat, mert ő éppenséggel nem úgy éli az életét, mint mi. Főként ne egy tévéműsorba nyilatkozza mindezt.
Ha meg valaki lógatja a lábát az lógassa. Kit érdekel?! Én nem lógatom, megtalálom a dolgom, de valljuk be: senkit nem érdekel. Sokszor még a közvetlen családomat sem. :/
2év a minimum szerintem...
Szerintem nem véletlenül olyan buták az amerikaiak és az angolokról már ne is beszéljünk..akkor tudnék nyilatkozni ha ott laknék..de sajnos itt lakok Magyarországon
én sem értem. és azóta meg mindenki szélsőségekben beszél a témáról.
pedig igenis lehet egészségesen megosztani az időt, és minden mást is a gyerek és a munkavállalás között. nekem sikerült. és nem ültem otthon 3 évig a gyerekemmel. egészséges, kiegyensúlyozott, akárcsak én))
ha valaki nem akar dolgozni gyerek mellett, az is vállalja fel. ha valakinek igenis fontos a szakmája, azt is el kell fogadni. és senkinek nincs joga megítélni - pláne nem egy újságcikk vagy riport alapján - hogy pl. egy színésznőnek fontosabb a munkája és a szerepei, mint a gyereke(i). és aki mégis megtette, az szerintem szégyellheti magát.
További ajánlott fórumok:
- Szerintetek jogos a férjem felháborodása? Mit tennétek egy ilyen helyzetben?
- Párom más nővel beszélte meg a problémáinkat. Jogos a felháborodásom, vagy ennyi még belefér?
- Ezen tényleg csak nevetni kéne, vagy jogos a felháborodás?
- Miért ütközik nagyobb felháborodásba nagyobb körkülönbségnél, ha a férfi az idősebb, mint fordítva, ahol a nő?
- Hogy lehet ilyen? Felháborodtam.
- Jogos a felháborodás?