Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Erik baba születése! cikk

Erik baba születése!


Mindig is sejtettem, hogy csodálatos dolog terhesnek lenni, majd anyává válni, de legszebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire! A mi kis drágánk 2008. december 16.-án 14 óra 35 perckor megérkezett és azóta bearanyozza minden percünket!
Erik baba születése!

Történetünk 2003-ban indult, amikor megismerkedtünk a párommal. 2006. július 8.-án összeházasodtunk és kezdtünk gondolkodni, hogy mikor is szeretnénk babát. Úgy döntöttünk, hogy várunk még egy kicsit. 2008 elején már mindketten nagyon vágytunk a babára, és szerencsére nem kellett sokáig várni, mert márciusban már nem jött meg. Csináltam tesztet és pozitív lett! Mikor elújságoltam a férjecskémnek, hogy nagyon úgy néz ki, hogy mostantól hárman vagyunk, csak mosolygott egyfolytában és láttam rajta, hogy nagyon boldog!

A terhességem tökéletes volt, se hányinger, se rosszullét, semmi. Én már az elejétől táppénzen voltam, mivel olyan helyen dolgozom, ahol vegyszerek is vannak. Így tudtam pihenni sokat és várni a mi kis drágánkat!

A 34. héten kicsit megijesztett az orvosom, lehet, hogy hamarabb meglesz a baba, mert rohamosan érni kezdett a lepényem. Onnantól kezdve hetente kétszer jártam NST-re, de szerencsére mindig minden rendben volt. Már a 40. hetet töltöttem, amikor a doki azt mondta, hogy nem tudja mitől, de megállt a lepény érése. Pedig én már nagyon szerettem volna szülni, bár nagyon féltem is tőle. A 40. hét után már minden nap menni kellett a kórházba, de mindig minden rendben volt, csak nem akart kibújni a mi kis manónk. Akkor már nagyon türelmetlen voltam! Féltem, hogy befektetnek és azt nagyon nem szerettem volna! 40hét+6napos voltam, amikor az orvosom már magzatvízvizsgálatot is csinált, de az is teljesen tiszta volt és még jósló fájásaim sem voltak.

Akkor azt mondta, hogy nincs mese, másnap reggel már a csomagommal menjek, mert bent kell maradnom és megindítja a szülést! Akkor már semmi nem érdekelt, csak túl akartam lenni rajta és a karomban tartani a kisbabámat!

De mégis történt aznap valami! Onnantól, hogy az orvosom magzatvizet nézett és megvizsgált, (ami akkor már elég kellemetlen volt) egész úton hazafelé a kocsiban éreztem valami furcsa fájdalmat a hasamban. De nem volt benne semmi rendszer és még teljesen elviselhető volt. Ez a fájdalom egész délután és este is megmaradt, de még mindig nem volt rendszeres, csak kicsit erősebb. Lefeküdtünk tévézni, a férjem hamar elaludt, én viszont már nem tudtam, mert mikor kicsit elbóbiskoltam volna, mindig visszatért a fájdalom. Éjféltől már kezdett rendszeresedni, így mivel aludni nem tudtam elkezdtem mérni az időt a két fájás között.

Akkor már tudtam, hogy itt valami történni fog, mert akkor már a derekam is nagyon fájt és rendszeresen húsz, majd tizenöt percenként jöttek a fájások. Három órakor úgy döntöttem, hogy megfürdök és, ha attól sem lesz jobb, akkor riasztom a családot, hogy menni kell!

A meleg víz sem segített, így szóltam a páromnak, hogy ébredjen, mert azt hiszem, hogy menni kéne. Szegény azt sem tudta, hogy kapja össze magát, hiába mondtam neki, hogy nem kell annyira kapkodni. Szóltam anyukámnak is, hogy " Megyünk szülni!", mire ő is úgy kipattant az ágyból és rohant öltözni, mintha kergetnék. Én szépen lassan felöltöztem, amikor fájásom volt megálltam, megvártam, amíg elmúlik és folytattam tovább a készülődést. Teljesen nyugodt voltam, már csak az lebegett a szemem előtt, hogy ma megláthatom a kisfiamat! Fél ötre értünk a kórházba, ahol megvizsgáltak és közölték, hogy csak bő egy ujjnyira vagyok nyitva. A szülésznőmet nem hívtam fel, mert tudtam, hogy aznap dolgozik és fél hatra úgyis ott lesz.

Ott is volt! Egyágyas szülőszobába kerültem, amiért nagyon hálás vagyok. Rátettek CTG-re és figyelték a fájásaimat, de akkor nekem már borzalmasan fájt a derekam a fekvéstől. Mondtam a szülésznőmnek, aki akkor elvitt előkészíteni, megkaptam a beöntést, ami egyáltalán nem volt vészes, én sokkal rosszabbra számítottam. Borotválni nem kellett, mert azt még otthon elintéztem. Lezuhanyoztam, majd visszamentem a szobába és sétálgattam. Az nagyon jó volt.

Nyolc óra körül megérkezett az orvosom, és nagyon örült neki, hogy ott talált, mondta is, hogy mégiscsak megoldotta ezt a természet és megindult magától a szülés. Megnézte a CTG-t és mondta, hogy ezek még nem elég erős fájások, de sebaj, majd mindjárt csinálunk erősebbeket.

Akkor kaptam egy injekciót, amiről azt mondták, hogy felgyorsítja a tágulást és kicsit csillapítja a fájdalmat.(Az utóbbiból én semmit nem vettem észre!) Ezután burkot repesztett és onnantól tényleg olyan fájdalmam volt, amit addig elképzelni se tudtam. Kilenckor beengedték a páromat, aminek nagyon örültem, és akkor már együtt szenvedtünk. Én akkor még telefonáltam néhányat a barátnőimnek, hogy végre szülünk! Tiezengy körül már nem bírtam tovább és szóltam a szülésznőmek, hogy EDA-t akarok! (Meg volt beszélve előre.) Ő rögtön szólt az orvosomnak, de addig is betolt egy gázpalackot, hogy szívjam addig azt. A gáz akkor még elég jónak bizonyult. Miután megjött az orvosom és mondtam neki, mit szeretnék, rögtön elkezdett telefonálgatni, hogy kerítsen egy altatóorvost, aki majd beadja nekem az érzéstelenítőt. Hát nem sikerült!

Én meg kétségbeesetten szívtam a gázt, ahogy a párom diktálta, mert neki megmutatták, hogy a leghatásosabb. Megkérdeztem az orvosomat, hogy mikorra lesz ebből baba, mire ő azt mondta, hogy csak délutánra. Gondoltam, hogy addig én itt meghalok, ha nem adnak valamit, de sajnos nem volt szabad altatóorvos, így szorgalmasan szívtam a gázt, ami egyre kevésbé használt, illetve a fájásaim voltak egyre erősebbek. Megint eltelt egy-két óra, pontosan nem tudom, hogy mennyi, mert a gáztól elég kába voltam, és rettenetesen fáradt is mivel én már éjszaka nem aludtam. A párom szegény csak törölgette a homlokom és biztatott, láttam rajta, hogy szenved, mert nem tud rajtam segíteni. Egy óra körül visszajött az orvosom egy altatóorvossal, megvizsgáltak és közölték, hogy itt az EDA-nak már semmi értelme, mert már több, mint négy ujjnyira nyitva vagyok és mire hatna addigra itt lesz a baba. Akkor nagyon elkeseredtem és már sírtam. A párom és a szülésznő felváltva vigasztaltak, de akkor már elviselhetetlenek voltak a fájások.

Megint eltelt egy óra, de akkor én már alig érzékeltem valamit a külvilágból. Megint bejött az orvosom, megvizsgált és rögtön szólt a szülésznőmnek, hogy jöjjön, mert itt a baba. Akkor egy kicsit megpróbáltam összeszedni magam, mert tudtam, hogy nemsokára találkozhatok azzal a kisemberrel, akit kilenc hónapja várunk!

Jöttek a tolófájások, de nem voltak elég erősek, úgyhogy az orvos kicsit rásegített és nyomta a hasamat. Nem lehet leírni azt a fájdalmat, ezt csak az tudja, aki már szült! A gátmetszést nem is éreztem, mert fájás közben csinálták. Végül három vagy négy nyomásra, nem emlékszem pontosan, megszületett a mi kis Erik babánk,14 óra 35 perckor, 3400 grammal és 52 centivel.

Onnantól minden megszűnt körülöttünk és csak néztük a mi kis véres babánkat, olyan gyönyörű volt! A férjem vágta el a köldökzsinórt, a doktor bácsink pedig fényképezett, és mondta, hogy nagyon ügyes voltam! Egy kicsit rátették a hasamra a babát, mi csak csodáltuk a párommal és hihetetlen volt, hogy mostantól hárman vagyunk! Soha nem gondoltam, hogy létezik ilyen boldogság! Ezek után Eriket elvitték megfürdetni, addig én megszültem a lepényt, az már nem fájt.

És akkor kezdődött megint egy pokoli fájdalom, a varrás. Mivel nem hatott a lidokain, így minden egyes öltést éreztem. Ez rosszabb volt, mint a szülés, mert ez már olyan céltalannak tűnt. Mivel belül repedtem egy kicsit és ott is varrni kellett és mindent éreztem, az orvosom úgy döntött, hogy inkább elaltatnak.

Azóta is hálás vagyok érte, mert akkor már 31 órája nem aludtam. Kb. este hatkor ébredtem, akkor a szülésznő újra behívta a páromat (őt az altatás idejére kiküldték) és együtt voltunk még egy órát.

A babánkat sajnos nem hozták már vissza, így ketten örültünk és nézegettük a fényképeket.

Így váltunk mi igazi kis családdá, és azóta is csak csodáljuk a mi kis kincsünket.

Fájdalmas a szülés, azt, hogy mennyire azt csak az tudja, aki már végigcsinálta, de bármikor újrakezdeném, mert életem legcsodálatosabb élménye volt!

A következő babánkat is EDA nélkül szeretném megszülni!




Írta: nuszifulke, 2009. április 22. 11:03
Fórumozz a témáról: Erik baba születése! fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook