Elválnátok? (beszélgetős fórum)
Sajnos én ebben nőttem fel... És a szüleim még mindig együtt vannak, mert van egy kicsi öcsém. A pontos körülményeket te tudod, de én szépen megtervezném minden lépésem, és azután közölném vele hogy válni akarok.
Ha nem lenne ennyire ellenséges, talán még megpróbálnám azt, hogy nem rögtön válni akarnék, hanem csak elköltöznék, azért hogy változzon. De ahogy leírtad a helyzetet, értelme nem lenne, sőt, talán a picinek lenne csak plusz teher.
A gyermeked mellett azt se felejtsed el, hogy Te is vesztegeted az életed, és sanyargatod magad, hiába.
Tehát: lépni kell, de nem forró fejjel!
Ilyenek a pasik. Nem olyanok mint mi nők. Mi rágódunk rajta, szeretnénk megoldani, ők leszarják, nem válaszolnak, nem érdeklik. Ez van, ha ez nem tetszik benne hagyd ott, vagy meg kell hogy szokd és ez van.
1 évig azon voltam, hogy megjavítsam, de miután nem volt partner benne, mára már lemondtam róla.. Én szívem szerint mennék,csak még reménykedem talán? Kérdés, hogy miben? Mert minél nagyobb lesz a gyerek, annál nehezebb lesz.. Kérdés az, hogy ha a kicsi is már nagyobb lesz és valamivel kihozza az apját a sodrából, akkor mi lesz??
Ja azt nem ítam, hogy ettől függetlenül nagyon boldog a házasságunk, csak hát nehéz így néha.
Én is a mindent meg lehet beszélni híve vagyok, és őt is ilyennek ismertem meg, de már régóta nem lehet olyanról vele, amitől ő ideges lesz, vagy kellemetlen. Szó szerint elfordul és otthagy. Nem válaszol semmire, nem mond semmit.
Nem tudom mit tennék a helyedben. Viszont ezt el kell meséljem, hogy a férjem szülei még a mai napig is marják egymást(50 éve házasok), de ez ugyan így volt amikor a férjem megszületett, vagy inkább még rosszabb. Az lett az eredménye, hogy a férjem úgymond érzemli nyomorék lett. Tudom csúnya szó és fáj is kimondani. Abban nyilvánul meg, hogy egy ici pici vita alatt is inkább faképnél hagy csak, hogy ne kelljen vitatkozni. De ne nagy vitára gondolj. Minden ilyen elől menekül, borzasztóan nehéz vele ilyen szempontból.
Mindegy egyes vitát, veszekedést végig kellett hallgatnia és Őt ez nagyon megviselte.
Ne hagyd, hogy a gyermeked ennek részese legyen.
Én is elváltam. Mi is eltávolodtunk, bár nálunk a válási szándékom kimondása előtt nem voltak balhék, vagy ha voltak is nem a gyerek előtt.
Viszont..ez sem volt jó..mert a válás sajna járt vitákkal, és ott már nem számított neki, hogy ott van a gyerek. És a fiam csak sírt, hiába nem voltak azok az őrületes nagy balhék, csak normális keretek között lévő hangosabb viták...akkor jöttem rá, hogy addig totálisan érzelmileg steril körülmények között neveltem a gyerekemet.
Szóval vita és balhé, dühroham között tudni kell különbséget tenni, és kérdés, hogy milyen sűrűn fordul ez elő..a másik pedig, hogy te mit akarsz? Megjavítani a kapcsolatot, vagy inkább menni?
Én nem bántam meg, hogy elváltam, de ma már nem titkolom a gyerekem előtt az érzéseimet, ha mérges vagyok, akkor az vagyok, majd amikor nyugis leszek elbeszélgetünk róla, ha szomosrú vagyok, azt sem titkolom, mert az érzelmileg steril környezet sem tesz jót a gyerekeknek.
Egyelőre csak a szüleimhez tudnánk menni.
És ha elváltok hol fogtok lakni a gyerekkel? Feltételezem, hogy most közös lakásban éltek.
Ha éppen rájön az őszinteségi roham és el is sírja magát előttem, hogy ne haragudjak és mi vagyunk neki a legfontosabbak, akkor képes vagyok elgyengülni sajnos. De a szexet pl. én már nem akarom, túl sok tüske van bennem és megalázottság, ahogy bánt velem sokszor.
Ha én válnék, én nem jönnék ki belőle jól. Költözhetnék vissza szüleimhez és egyenlőre se munka, se pénz. Ez nem indok a maradásra, csak még egy plusz negatív körülmény.
Igen..Bár próbálok mindenféle jó programot csinálni neki, jövünk-megyünk, és vidám vagyok, ha üvölt a párom éppen, akkoris mosolygok, bezárom az ajtót és próbálom terelni a figyelmét, de érzi biztos. Sajnos.
Ja és én sem békében váltam el, mégis sikerült viszonylag normálisan és jól szálltunk ki belőle. Megosztottuk a vagyonunkat és ennyi, a bíróságon volt egy békítő tárgyalás, nem értem miért. Ott is csinálta a fesztivált, meg vagdalkozott mindenféle dolgokat felém szavakkal. Aztán volt még egy tárgyalás, az is megviselt lelkileg, de úgy gondoltam, mindjárt vége az egésznek, ezért túléltem. Megérte.
Azt mondja, hogy szeret, csak a sok gond, ami van. ( ez anyagi, ami van, hogy van, van, hogy minden ok. )És hogy nem gondolja komolyan, amiket mond olyankor. Csak ideges. De ezt tűrnöm kell? És a gyerek lelke?
Szerintem párod túllépte azt a határt, amit még a gyerek miatt el lehet tűrni. Ez az ember nem férj és nem szerető apa, meg kell tőle szabadulni. Ne halogasd, mert hidd el úgysem javul meg, tapasztalatból mondom. Ráadásul a gyerek is félelemben fog élni, hisz retteg, hogy mi lesz az ő szüleivel. A kiabálás a gyerek előtt nem megengedett szerintem. Hisz a gyerek nem érti, mi a bajotok, csak a feszültséget érzi.
Miért? A "kedves" apukának van joga félelmet kelteni a gyermeketekben?
Már biztos léptem volna, ha nálunk is szóba jöhetne a "békében elválás". De ha egyetlen kérdésem hatalmas vitát vált ki, mi lenne, ha közölném válási szándékomat vele...?
Szerintem válj el! Bár én ritkán mondok ilyet, én annak vagyok a híve, hogy mindent helyre lehet hozni, de szerintem (és most ne haragudj), már nem szeret téged. Legalábbis a viselkedéséből ez jön le. Szerintem mindkettőtöknek jobb lenne, ha szépen békében elválnátok.
Nekem az a tapasztalatom ezzel kapcsolatban, hogy mutatta a szépet, a jót, hogy mennyire pörgős ő is, mint én, aztán ez így elmaradt. Elkényelmesedett..aztán jött a baba, nagy has, féltett-óvott minket ( ezt egyszer kihúztam belőle régen ), de azóta sincs semmi. Szex talán 2 havonta. Amellett se ölelés, még egy puszi se. Soha.
Nagyon egyetértek veled. Akár én is írhattam volna, mert az én történetem is szinte szóról szóra ugyanaz. Tavaly még ebbe az új kapcsolatomba, azóta férjem, született egy gyönyörű kisbabánk, és csak azt bánom nagyon, hogy mostani párommal nem 20 éve ismerkedtünk meg. Elvesztegettem az előző férjemmel ennyi évet, meg sem érdemelte.
Szerintem már te is tudod, hogy lépni kell, csak nagyon nehéz elszánni magad. Nekem az egyik legjobb ötletem volt, hogy elhagytam a férjemet, egy egyben ez a szitu volt, plusz egy anyós is. Békében elváltunk, a fiunk nálam van, de ugyan úgy részt vesz az életében. Újra férjhez mentem és nagyon boldog vagyok :)
Én is egyet értek mindenkivel. A gyereket nem bántja, nagyon szereti,de nem fékezi magát, és üvölt velem a jelenlétében. A szavakat még nem érti a kicsi, de ha már azt is érti a hangsúly mellett, az gyönyörű lesz.. :( Egy-egy ilyen veszekedés kb. hetente 1-2x van, de az bőven elég, nem? Van jogom ahhoz, hogy "elszakítsam" a gyereket az apjától?
Gyorsan dönts.A gyerek is szenved egy rossz házasságban.Nagy hülyeség,hogy miatta kell együtt maradni.Én is sokáig halogattam.20 év házasság után váltam el,amikor már majdnem késő lett.Újra kezdtem az életet,van új kapcsolatom,boldogabb vagyok mint a házasságomban bármikor.
Mi miatt távolodott el szerinted?
Egyetértek az előttem szólókkal!
egy gyerek nem tart össze egy kapcsolatot!Ha TE nem érzed jól magad benne akkor ezt érzi a gyerek is!Pasiból van rengeteg,de neked csak egy életed van!
Ez már a határ szerintem. Én így nőttem fel, hogy ezt néztem, hallgattam évekig. Én speciel jobban örültem volna, ha elválnak. Anyám egyszer azt mondta, hogy azért nem vált el, hogy legyen apám. Akkor is lett volna, és talán szebb élményeim, emlékeim lennének.
itt van vége a mesének...:(((