Eltartanátok a szüleiteket idős korukban? (beszélgetős fórum)

Azzal a szulovel, aki megkeseriti a gyermeke eletet az nem akar/tud egyutt elni, de attol meg lelkiismereti kerdes lehet az ellatasa. Ilyen esetben alternativa lehet az otthon, nem beszelve ha komoly egeszsegugyi ellatasra szorul.

Mondjuk at otthonnal ovatosan bannek, van aki nagyon nem szeretne elhagyni az otthonat.

Kozepiskolas koromban 4 evig apoltuk agyban fekvo nagyanyamat. Minden nap a deli etetese az en feladatom volt. Elobb le kellett csendesiteni, hogy tudjon enni, valogatott sertesekkel fogadott mindenkit. Egesz eleteben nehez ember volt, mar csak azert is, mert nem fogadott el nemleges valaszt. Apam az o termeszetet orokolte. En is...

De az ilyen rossz szülőkkel, mint amilyeneket te lefestesz, valszeg 18 éves kor után az ember nen is tartja a kapcsolatot, ergo azt se tudja, hogy élnek, halnak, nyomorognak, így eszébe sem jut, hogy most akkor el kell tartania őket vagy sem, a szituáció nem lép fel.

Ha te még kapcsolatban vagy velük, nyilván nem az a kategória, hanem a hálátlan gyerek c. fejezet.

Én se szeretem, ha mindig azzal példáloznak, hogy mert etettelek, taníttattalak, volt tiszta ruha, fedél. De valahol van, akinek ez sincs, úgyhogy ha így nézem, ez is valami.

Természetesen, ha valaki megerőszakolt a családban, vagy nem járattak iskolába, vagy gyakori volt a verés (ami testi sérülésekhez is vezetett), azok megbocsáthatatlan bűnök de már rendőrségre is tartoznának.

Viszont az olyanok, hogy kaptál egy taslit mert visszabeszéltél vagy nem engedtek el a sulibuliba, ezek idővel elfelejtődnek, és nem ettől rossz szülő valaki.

Olyan nincs, hogy egy gyerek nem érdemli meg. Ha a gyerek drogozik, iszik, stb. stb. a szülő nyugodtan elgondolkodhat arról, hogy hol is rontotta el a nevelését.

Vagy mindent megadott neki, és egy elkényeztetett, felelőtlen, dologtalan gyereket nevelt. Vagy éppen azzal, hogy ő szülőként keveset foglalkozott a gyerekkel, és pont az odafigyelés, a vele való együtt-lét, az érzés, hogy fontos a szülőknek a személye, akármi... de a szülő szálljon magába, mielőtt a saját gyerekére azt mondja, hogy nem érdemli meg.

És ha egy gyerek azt mondja, hogy a szüleim úgy neveltek, hogy nem érdemlik meg idős korukra a gondozást,... ezt a példát látják maguk előtt az ő gyerekei is, ezt fogják követni. Pedig inkább mutasson nekik példát, hogyan is kell csinálni ahhoz, hogy majd felnőtt korukban az ő gyerekei ne mondhassák azt, hogy a szüleim sem gondozták a nagyiékat.

Majd szívesen sokan eltartanák /fúj de ronda szó/ szüleiket, ha már nem lesznek!

Legtöbb hozzászóló mind az anyaqiakat érti ezen, pedig nem ez a fontos!

Igen. Gyerekként tanúja voltam, hogy a szüleim hogyan gondoskodtak a még élő nagyszüleimről, amikor idősek, betegek voltak és hogy mennyire megpróbálták kihasználni azt a kis időt velük, mielőtt meghaltak. Nem tudnám ezt megtagadni egy szülőtől, mert láttam gyerekszemmel, így természetes, hogy megtenném (sőt, meg is érdemlik az ilyen szülők, mivel ők a saját szüleiket azokban a napokban támogatták, szóval valahol a sorstól vissza kell, hogy kapják ezt a jót).

Apropó eltartani: otthonba tenni egy beteg, idős szülőt biztos, hogy többe kerül mint befogadni, szóval nem értem, hogy hogy jut eszedbe, hogy ha valaki nem akarja eltartani, akkor majd az otthonra viszont lesz pénz?

Saját gyerekeimnek meg már mondtam, hogy engem légyszi kapcsoljanak le a gépekről, ha olyan lesz. Ha meg meghülyülnék, remélem, idejekorán leesek valami lépcsőről, hogy ne tudjak hálóingben szaladgálni az utcán arra sem emlékezve, hogy hogy hívnak.

Szintén téves az alapfeltevésed, miszerint egy gyerek automatikusan olyan lesz, mint a szülei. Egy alkoholistának nem feltétlenül lesz alkoholista gyereke, egy veréssel nevelt gyerek sokszor kifejezetten odafigyel, nehogy durva legyen a sajátjával, egy mintaéletű ügyvéd-jogász páros gyereke meg nem feltétlenül lesz mintaéletű.

Nagyon-nagyon egyoldalúan látod ezt a dolgot.

Azért veszitek ezt észre, mert ahogy látom, ti itt kifejezetten abból a feltevésből indultok ki, hogy minden szülő egységesen jó, szerető, gondoskodó és a gyereknevelés felelőssége is kimerül annyiban, hogy van tető meg van kaja.

A jó, szerető, gondoskodó szülőket nyilván szeretik a gyerekeik, és nem feltétlenül teherként élik meg a segítséget, hanem természetesnek tartják, szeretetből.

A valóságban viszont rengeteg a rossz szülő, akik verik, erőszakolják, lelkileg bántalmazzák a gyerekeiket, alkoholisták, lek*rvázzák őket, a szemükre vetik, miért születtek meg, nárcisztikusak és tekintélyelvűek, teljesen elnyomják a gyereket és így tovább... kismillió cifra és durva történik.

Az, hogy "volt tető" a gyerek feje fölött, nem érdem, hanem kötelesség. Viszont nem elég.

Épp ezért mondtam, hogy a saját szülőket nem tartanám el, mert én se kaptam tőlük semmit a tetőn kívül, az anyósomékat viszont szó nélkül befogadnám vagy támogatnám.

Téves az alapfeltevésed.

Pontosan! Az én anyám, ha kicsit flegmábban beszélek hozzá, megjegyzi, hogy vele így ne, mert ő eltartott, etetett, itatott...nála ennyiben ki is merült a gyereknevelés, mint fogalom. :D

Semmi érzelmi támogatást nem nyújtott soha-mai napig sem, soha nem támogatott semmiben (még egy nyomorult fogyókúrában sem, mert amikor látványosan fogytam, irigységből benyögte, hogy lassan utolérem) , vagy pl a párválasztásomban sem támogat. Meg sem akarja ismerni, de neki határozott véleménye van róla. Persze nem jó. :D

Ismerjuk a csaladot 3-4 nemzedeken keresztul.

50-70 eves baratsag, munkakapcsolat.

Nyilván nem látok bele eg yidegen család életébe, de az, hogy kitanítatták szerintme még nem "bizonyíték" semmire, nem tudjuk hogyan bántak a gyerekkel négy fal között.

Az én anyám például elég magas tisztséget tölt be évek óta, csodálják és imádják a környezetében lévők, hogy milyen kedves és jó ember, nekem pedig, mint gyereknek olyan tapasztalataim vannak vele, hogy sokan el se hinnék, hogy ez a kedves jóravaló asszony miket csinált a gyerekével otthon, mikor senki nem látta.

Ez nem kerdes: el. Etettek, ruhaztak, tanittattak. Az, hogy mai napig ugy gondoljak, hogy ugy kellene elnem, ahogy ok elvarjak ezt nem irja felul. Meg az sem, hogy amikor padlon voltam nem alltak mellem, sot megnehezitettek a helyzetem. En abban vagyok mas, hogy belelatok a miertekbe, nem az en feladatom itelkezni felettuk. Nekem csak annyi a feladatom, hogy a hatarokat tartassam veluk: nem iranyithatjak a felnott eletem.

Valoszinu maskepp gondolnam, ha fizikai vagy szexualis bantalmazok gyermeke lennek....

Én azt tapasztaltam, ha jó az alap, akkor nagy baj nem lesz, maximum átmeneti kisiklások vannak, biztos van egy-két kivétel, de az általános az ez.

Sokszor inkább úgy látom, hogy csak a szülők hiszik, hogy mindent megtettek a gyerekért, de a gyereknek egészen más volt az igénye...

Igen, eltartottuk!

A nyugdíj-kiegészítést egyenlő arányban adtuk össze, annyit, hogy abból egy normális, emberhez méltó életet élni lehessen. Életének utolsó 10 évéből az első 5-ben a tesómmal és családjával élt együtt. A másik 5 évet, amikor már gondozásra is szorult, akkor nálam volt.

És azóta is azt mondom:

Addig éreztesd vele, hogy szereted, amíg örülni tud a szeretetednek!

Szerintem az "eltartás" nem érdem kérdése egyik részről sem, a szülők is gondoskodnak a haszontalan hülye gyerekükről is.

Szüleim anyagilag nem voltak rám utalva,minmdkettőnek magas nyugdija volt de édesanyámat a halála előtt 5 évvel baleset érte, ami korlátozta járásában, igy fizikailag ki kellett szolgálni. Én minden - munka saját családom elé helyeztem anyukám ellátását, mert el idegent nem tűrt meg maga körül. Nem bántam meg, még mindig szivesen gondoskodnék róla és nem a 80 év körüli veszekedős anyát láttam benne, hanem

azt a 30-40 éves anyát, akire mindig mellettem állt és akire mindig lehetett számitani. 5 évvel ezelőtti halálát még mindig n em sikerült feldolgoznom.

Meglátásom, szerint a középkorú emberek többségében van annyi jó érzés, - néhány durva kivételtől eltekintve - hogy amikor eljön az ideje -idős szüleik számithatnak rájuk.