Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Elsőre gyorsan, másodszorra turbósítva.. cikk

Elsőre gyorsan, másodszorra turbósítva..


Két gyermekem születésének története.

Üdvözlök mindenkit!

Nagyon sok szüléstörténetet olvastam itt, ezek késztettek arra, hogy megírjam az enyéimet. Sokan írják, hogy gyorsan szültek, akkor ezt olvassátok...

Elsőre gyorsan, másodszorra turbósítva..

Első gyerkőcöm 2007. 06. 30-án született. A terhességet én problémamentesnek mondanám, csak már az 5. hónaptól szigorú ágynyugalmat rendelt az orvosom, mivel a méhszájam egy ujjnyira kinyílt, fenyegető koraszülés stb. Ezen kívül genetikai UH-ra kellett járnom, mivel a 16 hetes AFP érték magas lett.

Az "utasításokat" be is tartottam, kivéve egy költözést, ami halaszthatatlan volt a bébi miatt, de valahogy végig nyugodt voltam és éreztem, hogy nem lesz semmi baj, ez valószínűleg annak tudható be, hogy egészségügyben dolgoztam.

A 32. héten tudtam csak meg, hogy a jövevény kisfiú lesz, aminek az egész család nagyon örült. Akkor már kétujjnyira nyitva voltam és ez így is maradt a szülésig.

Június 30-án, a szülés kiírt időpontjában "rossz" lett a rutin NST, ami általában a magzati szívritmus lassulást szokott mutatni, az én fiamnak pedig gyorsulást mutatott, gondoltam tessék, már örökölte is a fennálló szívritmus zavaromat, hú és még meg sem született.

A doki gyorsan döntött, irány a szülőszoba. Úgy könyörögtem ki, hogy a férjemet várjuk már meg és a motyómat is hagy hozzam már be, úgyhogy délután 4-et alkudtam ki nála. Na, akkor már maga voltam a merő izgalom.

Még mielőtt a férjem hazaért jól kisírtam magamból az izgalmat, nem akartam ijesztgetni, aztán jöhetett a szülőszoba.

Akkoriban még alakulóban voltak a bababarát kórházak, én szerencsére a tesztelés minden előnyét élvezhettem. Olyan szülőágyat kaptam, ami olyan volt, mint az űrhajósok széke, tele digitálisan vezérelt cuccal, így részt vehettem a tesztelésén. Megmondom őszintén a férjem élvezte, én mással voltam elfoglalva...szükséges előkészületek, átöltözés, beöntés, zuhany, megint zuhany, NST a pocira és jött is a doki burkot repeszteni. Megkérdezték utána, hogy jönnek-e a fájások, mondtam semmi...ez volt fél 5-kor, utána mehettem sétálni.

Mivel a család és barátok kint vártak a szülőszoba előtt, gondoltuk kimegyünk köszönni nekik, el is indultunk és mire a 40 lépésnyi távolságot megtettem az ajtóig, az ajtónál jött az első fájás. Egy élmény volt, a mai napig emlékszem rá, összegörnyedtem és nyögdécseltem, pedig ennek már 12,5 éve..

Azért kiköszöntünk, visszatotyogtam és szóltam a szülésznőnek, hogy jönnek a fájások, mégpedig gyorsan és hosszan. Tényleg nem volt cicó, egy perc fájás, egy perc pihi, szépen nyílt is a méhszájam.

Du 6-kor már tolófájásaim voltak, de még nem tűnt el teljesen a méhszáj, ezért el kellett lihegnem őket, gondoltam is, mondani könnyű, de nekem nyomnom kell! Ezen hamar túlléptünk, 10 perc után nyomhattam is, beleadtam apait-anyait, dicsértek is közben, valahogy mégsem bújt ki a bébi. A 7. tolófájásra született meg, gyönyörű rózsaszínű bőrrel, legörbülő ajkas sírással és ahogyan az orvosom felemelte első reakciója az volt, hogy szépen ívben lepisilte a köpenyét.. A doki először meghökkent, azután közölte, hogy az a gyönyörűség a 10 pontos Apgarból 11-et érdemel. Volt is nagy derülés, mindenki nevetett, kivéve Bencusomat, aki vigasztalhatatlan volt egészen addig, amíg magamhoz nem öleltem.

Bence nem volt óriásbébi 3,05 kg és 51 cm, nem is bántuk és nem is vártuk nagyobbnak, hiszen én is elég picurka vagyok. Sajnos még így is - az elhúzódó kitolási szak eredményeként - rengeteg varratot kaptam mindenhová, de nem volt elviselhetetlen a varrás, főleg mert a viccelődés ment közben is, hogy milyen hímzést akarok stb.

A gyermekágyi időszakról igazából csak pár szó: kedves szobatárs kétágyas kórteremben, viszont rendkívül zajos nővérek, akik az éjszakai műszakot diszkózással töltötték (ez persze nagy csalódás volt), gyakorlatilag a 4 nap alatt semmit sem aludtam. A fiam velem lehetett nappal, csak éjszaka vitték be, de éjszaka is kihozták szopni, sajnos a csecsemős nővérek nem voltak túl kedvesek, szinte ledobták a gyerekemet az ágyra ilyesmi. Tehát magában a személyzetben csalódtam, mert én nem voltam sosem ilyen nővér. Sajnos a bent töltött idő alatt én jártam át a többiekhez megmutatni és elmagyarázni dolgokat a babájukkal kapcsolatban, mert más nem tette meg, alig győzték megköszönni, hogy valaki emberszámba veszi őket...De hagyjuk a negatív dolgokat.

Varratszedéskor a dokim azt mondta, hogy engem az ég szülni teremtett, találkozunk egy év múlva ugyanitt. Ki hitte volna, hogy a próféta szól belőle?

Eltelt pár hónap, pici fiú hasfájósan, nemalvósan, de szaporán növekedett, amikor egyszer csak furcsán kezdtem magam érezni. Akkor jutott eszembe, mit is mondott a dokim...vettem tesztet negatív lett, rá 2 hétre megismételtem, megint negatív. Á, csak képzelődöm. Hozzáteszem, akkoriban még nem is volt rendes ciklusom, nem is tudhattam biztosra nem egy gyomorhurut-e az egész. Persze végül a dokimnál kötöttem ki, aki azonnal levitt az ultrahangba és diktálta az asszisztensnek: "...magzati szívverés látható." Mondtam neki oké, most nézze meg az enyémet is, mert ezt el sem hiszem. De igen, jött a 2. bébi.

A kezdeti sokk után mindenki nagyon örült, kivéve anyósomat, aztán ő is beletörődött.

A terhesség szinte ugyanúgy zajlott, mint az előző, rossz AFP, genetikai UH, nyíló méhszáj. Meg sem hatott a dolog, jött a tavasz, aztán a nyár, vígan sétáltattam cseperedő fiamat. Alig 6 kg-ot szedtem fel a sétának köszönhetően.

24 hetesen ismét szerencsés tesztelésen vehettünk részt, a kórház kapott egy új UH gépet. Az orvosom megkérdezte akarjuk-e tudni a nemét, mert kiteszi a képernyőre, ha igen. Az elejétől kezdve fiút vártam, mondtam is neki, persze, nézzük meg, de fiú lesz (egy ember egyfélét tud alapon). És akkor megjelent a monitoron egy egész képernyős, hm, hogyis írjam, szóval nem kuki, lányunk lesz!

Arra sem emlékszem, hogy jöttem ki a rendelőből, a lépcsőn úgy mentem lefelé, mintha pehelysúlyú lennék, annyira boldog voltam.

A fiam egy éves szülinapja után 9 nappal voltam kiírva, 1998. 07. 09-re. Úgy gondoltam, ez nem is igen fog változni, amíg el nem mentem tanácsadásra 7-én, és kérdi dokim: jóslófájások? Abszolúte semmi. Á, gyanús vagyok én neki, ugorjak fel az asztalra, inkább megnéz. Akkor jött a sokadik döbbenet: 3 ujjnyira nyitott teljesen ellaposodott méhszáj. Minden nő álma, fájások nélkül kinyíltam.

Dokim azt mondta, na jó, ez a baba meg lesz még ma, erre én, hogy á, nem hiszem, mert semmi jele sincs stb. Nem alkudoztunk, szépen hazaengedett, azt mondta este úgyis találkozunk, mert foci vb lesz és tuti nem fogom hagyni neki megnézni...

Eljött az este, szépen megettük férjem szülinapi tortáját, mivel 07. 07-én van neki, elaltattam "nagyfiamat" és becsücsültem focit nézni.

Alig pár perc múlva kaptam egy szép kis összegörnyedős fájást, a férjem csak rázta a fejét, hogy a doki megint beletrafált. Mondtam neki nyugi, mérem az időközöket, maradjunk még. Időközök 17, 8, 11, 6, 4, így egymás után. Ő eközben már hívott dadát a nagyfiamhoz és rám parancsolt, hogy irány a kórház, nehogy már itthon szüljek!

Kereken este 10-kor értünk be a kórházba, a nővérkék kinéztek és a nevemen szólítottak! Szólt nekik a dokim, hogy ma este várható vagyok...hihetetlen egy fazon.

Szóval amire beért a dokim, akkorra már átöltöztem, a szülésznő megnézte a méhszájat és felrakta az NST-t, a fájások egymás után percenként, gyorsan burkot repesztett és mondta, hogy már nem is muszáj felkelnem. Ez volt 22.35-kor. Alig ment ki, éreztem a fájás jellegének változását, indultak a tolófájások. Kapkodó szülésznő, rohanó doki, 3 tolófájás (szülésznő: "jön a gyerkőc, mint a vonat!") és kint is volt az én gyönyörű kislányom. 22.45-kor. 2730 gramm és 49 cm.

Boglárka lett, egészen a születéséig nem tudtuk eldönteni a nevét, de ahogyan megpillantottunk tudtuk, hogy ez a név illik majd hozzá. Teljesen más volt, mint Bence, magzatmázas, kékes színű, azonnal szopni kezdett és elszenderedett, igazi jó kislányosan viselkedett. A doktorom varrás közben vigyorogva jelentette: "köszi, legalább a meccs végét láthatom". Férfiak...

Aznap éjszaka nem tudtam aludni az adrenalintól, bemerészkedtem hát a csecsemős részlegbe megkukkantani, mit csinál. Ő sem tudott aludni, az inkubátorból nézett nagy fekete szemekkel, immáron babarózsaszínű bőrrel. Kellemesen csalódtam, a régi nővérek helyett voltak kedves újak, tájékoztattak, hogy alacsony volt a testhőmérséklete, azért tették be melegedni, de azóta sincs egy "szava" sem, igazi angyalka.

Egyedül voltam a szobámban, a nővérektől távol, így sokat pihenhettem, a kisasszony evett és aludt, minden tökéletes volt, csak nagyon hiányzott a fiam, megváltás volt hazamenni hozzá.

Ő meg egy hétig tudomást sem vett rólam,de szó szerint átnézett rajtam, utólag bevallotta a család, hogy nem nagyon aludt, folyton sírdogált, amíg én bent voltam a picivel.

Mivel első nap behozták meglátogatni azt már akkor megértette, hogy valami újdonság van "baba" személyében, akivel az első perctől kezdve finoman bánt, állandóan vele akart lenni. Rám meg valószínű haragudott, de hamar túlestünk rajta.

És láss csodát, az addigi nem alvós kisbabából rendes és türelmes nagytesó lett pár nap alatt, hihetetlen pozitív változáson ment keresztül, nagyon együttműködő és türelmes lett-a mai napig így van, pedig már kamaszodik.

Boglárka pedig egy gyorsan fejlődő, mindent eltanulok a nagytesótól csecsemő lett, 9 hónaposan már járt...volt kit kergetni. Két és három évesen már mindenki azt hitte, ikrek, annyira összenőttek. És én imádom mindkettőt, bár lássuk be már nagyok és néha nem túl imádnivalóak, de örülök a különbözőségüknek, a személyiségük is homlokegyenest más, de azért még mindig jól kijönnek egymással. Remélem így is marad.

Mostanság zavar a gondolat, hogy túl hamar túlestem a kisbabázós időszakon, lehet, hogy bevállalok egy harmadikat, de már vagyok annyira felnőtt, hogy azt már ezerszer meggondolom. Ha mégis, akkor tudatom veletek.

Mindenkinek erőt és kitartást kívánok és kíváncsian várom a Te szüléstörténetedet is.




Írta: joeypotter, 2010. április 18. 10:03
Fórumozz a témáról: Elsőre gyorsan, másodszorra turbósítva.. fórum (eddig 10 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook