Elhagyom/elhagytam gyermekem apját! (beszélgetős fórum)
Párterápia?
Valami csak együtt tartott titeket idáig???
Sziasztok,
Két hónapos a kislányom és most döbbentünbk rá a férjemmel (a gyerek miatt házasodtunk), hogy nem tudjuk együtt folytatni a dolgokat. Ő nem akar válni mert már egyszer elvált és így is hétvégi apuka. Nekem a neveltetésem teszi nehézzé a válást. De ez így nem mehet tovább. Most 33 éves vagyok. Éljem le így az életemet miközben a fárjem a szemembe mondta, hogy nem szeret és csak dühítem? Két hónapos a kislányunk. Nem így képzeltem az életem. Javaslat?
mind1:DDD
aranyos és kész:D
Jó ezt értem de nem szabad haragudnod azért, mert leírsz magadról 10 mondatot és az alapján más a véleményünk mint neked!
Ha nem bánt veled nőként, miért vágtatok bele egy ekkora dologba???
Szerintem csak azt akarjuk páran közölni, hogy gyerek mellett alaposan át kell gondolni ha lépni akarsz! Soha egy embernél sem lehet tisztán látni a helyzetét, max csak annak aki benne él. Ezt tudnod kellett akkor is amikor egy fórumot indítottál! És az a fórum lényege, hogy megosszuk egymással a véleményünket, nem az hogy mindenkit mindenben erősítsünk, hogy jó döntést hozott!!!
Jó oké,vágom:)
Az a másik férfi adja meg amire most épp szükséged van.
Most akkor már külön éltek,már elhagytad a férjed vagy sem?
Nekem megakadt a szemem azon a mondatodon,ha nem lenne a másik akkor megpróbálnád újra rendbehozni...tötötörötörö....szóval felesleges elmondani szerintem,hogy a férjed ilyen ,olyan ,amolyan,mert ez inkább mentegetőzés kategória.
Egyszerűen beleszerettél egy másik pasiba,és AZÉRT akarod,vagy hagytad el(ez még nem egészen tiszta nekem),nem pedig azét amilyen,ennyi a történet.
Látod, hogy egy fórumtárs meg 4 éve boldogabb, mint valaha.
Tehát nem is lehet általánosítani.
Lehet, hogy a fórumindító megerősítést vár?
Mert akkor a részedről megtörtént.
Szerintem senki sem ítélkezik.
Sziasztok!
Olvasgatom a hozzá szólásaitokat, és gondoltam megosztom az én véleményemet is veletek!Persze mindenki maga tudja hogyan dönt, mi a jó/jobb neki!
Mi is nagyon fiatalon ismerkedtünk meg a férjemmel, én amíg tanultam, addig ő egy másik városban már dolgozott, és persze minden este totál részegre itta magát. Hétvégén találkoztunk és mint minden fiatal mentünk bulizni, ivott nem is keveset...
Aztán 7 hónapnyi együtt járás után eldöntöttük hogy össze költözünk. Befejeztem az iskolát és 2 hét múlva már dolgoztam is:)szerencsém volt.
Nem is ez a lényeg, hanem amikor meló után haza jött volt amikor már piás volt, vagy későn járt haza, persze kocsmázott... én akkor megmondtam neki hogy ha nem hagyja abba akkor vége, én nem élek ilyen emberrel, nincs rá szükségem. Egy darabig ment is rendben volt minden! aztán megszületett a kisfiúnk. Mondta hogy sokszor egyedül érzi magát, mert én mindig a fiúnkkal foglalkozom... próbáltam rajta változtatni hogy több időt fordítok rá, de ez nem mindig sikerült... aztán megint elkezdte az ivást, persze nem minden nap, de amikor volt rá lehetősége akkor azt kihasználta... már lassan ott tartottam hogy elválok tőle nem fogok így élni. És pont akkor jött az a nagy lehetőség hogy kimehetett külföldre dolgozni, meg is fogtuk. Nehéz volt nélküle/ nélkülünk, de kibírtuk és rendbe jött az életünk! Én úgy gondolom hogy kellett az a 8-9-12 hét mikor nem láthatott bennünket, hogy észhez térítse és rájöjjön hogy a családja fontosabb mindennél!!!Persze én is sokat változtam, mert kellett. Ez már 4 éve történt és sokkal boldogabbak vagyunk mint valaha.Én áldom azt a lehetőséget mert lehet már rég külön lettünk volna!
ebből csak azt szerettem volna leszűrni, hogy meg lehet változni ha nagyon akarja az ember! sok erőt és kitartást igényel az biztos!
Bocsi ha hosszúra sikerült!:)
Ne csak azoknak köszönd, akik melletted vannak!
Mások is elolvasták a történetedet és azért, mert nem értenek veled egyet és tanácsot próbálnak adni, nem biztos, hogy rosszat akarnak.