Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Elég egy rossz döntés… cikk

Elég egy rossz döntés…


Sokszor elég egyetlen rossz döntés, amit hamarosan megbánunk, azonban hiába próbálunk rajta változtatni, már elkéstünk. Velem is ez történt, amikor áldásom adtam arra, a párom édesanyja alá költözzünk.
Elég egy rossz döntés…

Soha semmi bajom nem volt a párom édesanyjával. Segítőkész, humoros nő, aki teljes szívvel-lélekkel törődött a fiáról, és a válás kimondása után csak neki szentelte minden figyelmét. Nagyon jól megértettük egymást. Második anyámként szerettem és tiszteltem, és bárki kérdezett, csak jót tudtam róla mondani.

Aztán egy kora este párom megkérdezte, mi lenne, ha megvennénk az édesanyja alatti lakást, mert ma hallották, sürgősen el kell adniuk. Belementem. Bárcsak ne tettem volna! Egy pillanatra meginogtam, de mivel ott állt mellette az édesanyja, meg ugye egy fillérrel se szálltam be, beleegyeztem. Szüleim mondták, ez így nem lesz jó, nem szabad ilyen közel lakni, de nem hallgattam rájuk, hiszen a mamámék mellettünk laknak.

Ekkor utolsó éves voltam az egyetemen, egy másik városban, így csak azokat a napokat tölthettem lent, amikor nem volt tanítás.

Aztán eljött a költözés, és megmutatta igazi arcát. Előszeretettel pakolt nálunk, segített mindent elrendezni, természetesen a saját ízlése szerint. Nem szóltam, hisz nehéz elválni egy gyerektől, és egyedül maradni, így amikor elment, visszapakoltam. Imádtam ott élni, gondoskodni a páromról. Vagyis csak imádtam volna, ha a kedves mama nem osztogatta volna a tanácsait. Akármit tettem, semmi nem volt jó. Mindent azzal indokolt, az ő fia ezt nem így szereti, hanem úgy, ahogy ő csinálja. Ami persze nekem szokatlan volt, mert korábban főztem már rá, és soha nem panaszkodott az ételre, se az öblítő szagára, vagy a vasalásom eredményeire.

A legidegesítőbb dolog talán az volt, amikor én a szüleimnél voltam, párom otthon, és webkamerán néztem, ahogy az anyós pakol a háttérben. Nem nagy dolgokat, csak átrendezte a kanapén a párnákat és egyéb ilyen apróságok. Ha lent voltam, mikor párom hazaért, beállított egy tányér étellel, hogy a fia egyen valami normális dolgot is, amikor pedig nem voltam ott, hiába főztem meg, nem engedte a fiának azt megenni, csak a sajátját.

Soha nem tiltottam volna meg, hogy oda hordja az ételt, hisz úgy nekem is könnyebb lett volna, ha nem csak egy adagot hozott volna. Ha ott voltam, akkor is úgy kezelt, mintha én ott se lennék, továbbra is szigorúan egy adagot hordva.

Mondanom se kell, veszekedés veszekedést követett köztem és a párom között.

Mikor végre befejeztem a sulit, sem lett jobb a helyzet. Addig azért járt le az anyós, mert nem vagyok ott, nem tudok gondoskodni a fiáról, utána pedig megszokásból jött. Ha nem jött, elvárta, mi menjünk fel. Halálra untam magam, amikor azért kellett csak felmenni, nézzük egymást, hisz túl sok beszélni valónk nem volt. Ha nem mentünk, lelkileg zsarolta a fiát.

Többször el akartam hagyni a párom, mert nem bírtam lelkileg, hogy ennyire feleslegesnek, bénának, senkinek érezzem magam.

Egy darabig tűrtem, tűrtem, aztán egyszer kibuktam, jól összevesztünk.

Most már, ha hoz valamit, visszaküldöm. Félreértés ne essék, nem az bánt, megveszi és odaadja, hanem az, hogy erről meg sem kérdez. Leküld egy fél tábla szalonnát, holott lehet, előtte nap vettem én is, így az ételek fele sokszor tönkremegy.

Most is egymás alatt lakunk, kéthetente egyszer illedelemből felkísérem a párom, ő kétnaponta látogatja.

Lassan azonban abba a korba értünk, hogy elkezdjünk gondolkodni a családalapításról. Eddig nem is volt gond, csakhogy amióta felvetődött, félek. Kerekperec kijelentettem, amíg ő vagy mi el nem költözünk onnan, nem merem bevállalni. Borzasztóan félek, mi lesz, ha ismét minden olyan lesz, mint régen. Mindent jobban fog tudni, állandóan ott lesz, vagy nekünk kell menni.

Pénzünk új lakást venni nincs, hisz a mostanit is párom csak szülői segítséggel tudta megvenni, és azt vissza kell még adnunk. Számolgattunk, majd arra jutottunk, a mostani fizetésünkkel kb. 5 év múlva tudjuk a banknak a szükséges fedezetet bemutatni.

Lehet, én képzelem előre el a rossz dolgokat, de nem hiszek abban, hogy az ember hirtelen megváltozik. Tudom, anyósom most is csak azért nem jön mindennap, mert tudja, én otthon vagyok.

De mi lesz, ha meglesz a pici, és páromat ismét elkezdi lelkileg zsarolni, hogy neki joga van mindennap látni, akkor elvinni sétálni, amikor csak akarja stb.?




Írta: Ministry, 2010. június 7. 10:08
Fórumozz a témáról: Elég egy rossz döntés… fórum (eddig 100 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook