El kell mondanom? (beszélgetős fórum)

Nekem 2,5 évesen jött elő. Tehát nagyon pici voltam. A kamasz-felnőttkori epilepsziák kevésbé jól gyógyulnak, de a babakoriakat sokszor- mint én is- kinövik és totál tünetmentessé válnak, gyógyszer nélkül is.

Ja,amikor még kell vigyázni: ezek a hülye diszkófények irritálhatnak, bár már kezdek kikopni ebből a korból és eleget kell aludni.

Igen,ez is más, ha aktív gyógyszerszedő. Én, ha nem mondom, hogy voltam epilesziás, senki nem tudná.Annyi,hogy alkoholt csak nagyon keveset ihatok, mondjuk havi egyszer 1 pohár bor és nagyon magasba, vagy vízbe nem mehetek egyedül,hogy ha mégis. Felnőtt életemben,sem egyetemen,sem munkában senki nem tudja.

Ill. koliban tudta egy lány, szobatárs,legjobb barátnő volt akkor.

Hogy én mit szólnék, nem tudom. Nálam 14 évesen jött elő az epilepszia. Amikor a párommal megismerkedtem, pár hét után elmondtam neki - egész egyszerűen azért, mert jelen volt, amikor a gyógyszert be kellett vennem. Teljesen természetesnek vette, hogy elfogadja, fel sem merült benne, hogy emiatt bármi változik. Ennek 30 éve. Látott azóta rohamot, vigasztalt utána nemegyszer. Semmi sem múlt ezen.

Ha nem mondod el, becsapod. Hazudsz a múltadról. Ha nem szeret eléggé ahhoz, hogy együtt tudjon élni a tudattal, akkor mindegy. Ha pedig igen, akkor azért nem számít. :)

Attól még érheti őt is baleset vagy betegség, és akkor őt is ott lehet hagyni.

Nem alkalmas mindenki betegápolásra, de ez a "neki betge nő nem kell" kicsit nagyon durva, főleg ha az a betegség egy gyerekkori epilepszia.

Egyetértek. Aztán 12. hozzászólásban említette, hogy másnak is volt a családban, tehát feltehetően öröklődik.

Én is láttam már élőben epilepsziás rohamot, elég riasztó volt. Volt egy évfolyamtársnőm, aki kinőtte, de felnőttként azért egy kicsit fura volt, és voltak tanulási nehézségei is. Szerintem, a másik félnek joga van tudni olyasmikről, amik potenciális nehézséget jelenthetnek a kapcsolatukban később.

Ahogy most utána olvastam, hogy valóban nem törvényszerű, hogy öröklődik. Viszont a megszületett gyermek agyának bizonyos kifejlődése kell ahhoz, hogy meg tudják mondani, örökölte-e vagy nem. Éppen ezért mondom én is, tudnia kell annak a másiknak, hogy mit vállal fel, ha úgy adódik.

Életem során 1x kerültem olyan helyzetbe, amikor a hölgy, akivel egy társaságban beszélgettünk, és egyik percről a másikra jött ki rajta... és borzalmas volt látni, és tudni, hogy képtelenek vagyunk segíteni neki...

Meg kell találni a kapcsolatnak azt a pontját, amikor célszerű elmondani. Szerintem.

A legfontosabb, hogy NEM KELL elmondanod.

Ha szeretnéd, vagy nem szeretnéd az meg a te döntésed, mindkettő teljesen érthető.

Nem tudom, hogy az epilepszia gyógyítható/tünetmentes betegség, de mivel szerencsére jól vagy, ezért természetes is, hogy nem számolsz ezzel.

2 problémát tapasztaltam hasonló esetben. Az emberek van 1 kép a fejükben az epilepsziáról, amivel azonosítani fogja a te betegségedet, ez általában a valóságnál sokkal rosszabb. Neked is foglalkoznod kell akkor ezzel a dologgal, hogy a másik pontosan értse, hogy milyen "felelősséget" teszel ezzel a nyakába, vagy vesz ő a sajátjába.

Nem látom ennek hatását a jelenlegi/jövőbeli életetekre, a gyereketeknek 50 millió problémája adódhat mindkettőtök genetikájából, ezen még ne aggódj, nagy valószínűséggel, meg makk egészséges lesz:)

nálunk is volt több epis.

Keresztapám nem mondta el ker.anyámnak, csak a baba után,de fiuknak nem lett baja.

Nem egy csomó. Akivel komolyra fordul a dolog, jobb, ha tud róla. Ugyanígy, ahogyan leírtad.

Valószínűleg nem lesz vele gond, de ha eltitkolod, abból lehet harag.

Gyerekkoromban volt epilepsziám. Kaptam gyógyszert, tünetmentessé váltam, 10 éves korom után nem is kellett szedni, 14 éves korom utána kontrollra sem kellett járnom.

Nincs semmi panaszom.

Ilyen esetben mégis el kell majd mondani páromnak,ha gyereket akarunk, hogy volt valaha epilepsziám?Esküvő előtt nem lenne célszerű ,mert beijed, de ha nem mondom el,akkor meg átverésnek érezheti.

Korábban volt már egy fiú,akivel komolyabb volt, elmondtam neki,először úgy tűnt, hogy elfogadja,de mégsem sikerült neki, szakítottunk. Azt mondta, nem tudna egy beteg nővel élni.