Egyedülállók, egyedül élők! Ti szoktatok vagy voltatok már egyedül nyaralni? (beszélgetős fórum)

Amit írsz, kicsit nehezebb, ha a szeretett társ már nem él.

De ez nem arra volt kihegyezve, hogy a kedvesemmel (társam, párom, férjem, stb) mennék-e nyaralni, vagy buszos társasutazással.

Én a férjem mellett is szerettem néha egyedül lenni egyébként. De alapból ő volt a másik felem, így nem úgy számított, mintha mással együtt csodálnám a környezetet, egymás szemével-lelkével is néztük.

Viszont egyedül maradván, a hétköznapjaimban a munkámon kívül, amit szeretek, a háztartás napi gondjaiból sokkal jobban ki tudok kapcsolódni, ha egymagam punnyadok, és igazán nem hiányzik, hogy mások által kitalált programokra is tekintettel legyek, abban az értelemben, hogy amikor éppen elterültem egy nyugágyban a szálló erkélyén és elmerültem a kilátásban, beviharozzon a Kissjuci, hogy menjünk kávézni/lufit eregetni/tudomisén mi.

Ez, amit most írsz, már összetettebb dolog, a számomra idegen emberek csodája és lelkesedése engem nem lelkesít jobban, a tömeget se szeretem.

De a számomra fontos emberek társasága fontos a közös élményekhez.

Nemcsak finomabb az útszélen közösen leszakított szeder, de a naplementének is szebb a fénye egymást átölelve.

Arról nem is beszélve, hogy jó együtt visszaemlékezni, évek múlva is megkérdezni: emlékszel, amikor ... ? - hát persze. És milyen jó emlékezni.

Ki így, ki úgy.

Anyám szeretett templomba is járni, én nem igénylem a bensőséges lelki eseményekhez mások jelenlétét.

Ha tömeggel akarom átélni, akkor befizetem magam mondjuk egy nagy Rieu-koncertre, mert az tényleg nem kamaraműfaj.

Nyaralni tuti szívesen mennék egyedül. A fiam haverokkal jár.

Szerintem nagyobb az élmény, ha közösen tudunk lelkesedni valamiért.

A színházban is együtt tapsol a közönség és a másik nevetése legtöbbször jó hangulatot generál bennem is.

Igen! Mert ha sokallom, akkor odébbmegyek.

Fizikailag is elmegyek néha hétvégés baráti találkozókra, sőt akár bulikba is.

De olyankor is elhúzódom néha kicsit a tömegtől egy időre. Megszokták.

Egyrészről elég magadnak való lehetsz a mindennapi életben.

Másrészről viszont itt az oldalon folyamatosan beszélgetsz másokkal, majd mindenhez hozzászólsz.

Ebben elég nagy az ellentmondás...

Ez a szempont eszembe nem jutott volna soha.

Ha nem veszek észre valamit, hát az már csak ott marad látatlan, de marhára nem érdekel, más hogyan látja.

Ebből is sejthető, hogy pl. az iskolai műelemzés sem az én műfajom.

De a patakpart vagy a templombelső csak maradjon úgy meg nekem, ahogy én látom.

Érdekesek ezek a dolgok. Szerdán megyek a szemklinikára injekcióra. A húgom mondta, hogy aznap ráér, odavinni nem tud ugyan, de értem jön, hazahoz.

Énbennem az volt a reakció, hogy ne fáradjon. Szóvá is tette, azt hitte, örülni fogok.

Később jöttem rá, miért nem örültem.

Mert tudom, hogy nem lesz kellemes a dolog, és mert ha bajom van, azzal is jobb egyedül maradnom. Ha végképp nem bírom, akkor meg majd szólok. De most tudom, hogy rövid időn belül már jobb lesz, és haza tudok simán buszozni, nem kell beszélgetnem sem az út során. Inkább kifizetem a buszjegyet, szerencsére nem vészes összeg.

Engem érdekel, hogy a másik hogyan látja és ő mit vesz észre, amit én nem.

Mélyebben megmarad a kibeszélt élmény.

Teljesen megértelek.:)

Sok helyen nekem sincs szükségem társra, partnerre.

Egy mozi vagy színház rendben van. De múzeumba már egyedül megyek. Mert hagy álljak már annyi időt valahol, amennyi a befogadására szükséges.:) Sokszor megesik, hogy órákra a hatása alatt vagyok a látottaknak és ilyenkor engem zavar más csacsogása.

Vagy egy túrán, még ha nem is egyedül megyek, de szükségét érzem annak, hogy 10 percre leüljek egyedül és csak bámuljam a természetet.

Sokszor a társaság elveszi a figyelmet ezekről a dolgokról.

Én nem akarom megbeszélni. És nem unalmas, mert a programot csak magam alakítom, nem kell másra figyelnem.

Kicsit azt mondod, mint mikor a gyereknek mutatnak valamit, és megkérdezik: Láátoood? Persze hogy látja, mást se lát, az orra elé dugták.

Mit beszéljek meg azon, hogy elgyönyörködtem valamiben?

Biztos én vagyok nagyon introvertált, én a közlés iránti vágyat nem értem.

Amikor egyedulallo voltam, akkor is voltak barataim, kollegaim akikkel haverkodtam.

En veluk mentem, de sokszor voltam strandon egyedul, vittem egy konyvet, furodtem, olvastam, ettem egy langost.

Londonban is egyedul voltam 4 napot es nagyon jol ereztem magam.

A mindennapokban vannak barataid? Ha nincsenek, akkor nemcsak a nyaralas alatt nem tudsz kivel beszelgetni.

Akkor úgy mondom, nem értem, kivel beszéli meg az élményeket.

Számomra az egyedüli utazás sokkal unalmasabb, mintha amikor van kivel akkor és ott megbeszélni az átélt élményeket.

Látod, én ezt nem is értem, az élmény abból adódik, hogy egy külső esemény, látvány felébreszt valami asszociációt, ami a bennem "eltárolt" emlékekből ered.

Eleve hogyan lehet ezt megosztani? A másiknak más a belső alapja.

Ugyan én nem voltam egyedül, de van egy 70 év feletti, nyugdíjas otthonban élő, nő ismerősöm. Na ő minden évben jelentkezik valamilyen társasútra. Tavaly Horvátországban, Hévízen is járt. Imád menni. Barátkozós, az egyedüllét nem tartja vissza. Egy fiatal meg szerintem bátran mehet, és érezheti magát nagyon jól.

Szingliknek szerveznek utakat, Wellness hétvégéket. A helyedben kipróbálnám. Ha teszik, bármikor mehetsz is!

Sziasztok!

Egyedül élek. Nincs kivel,de nagyon szeretnék egy pár napra elutazni a nyáron, pl.tengerpartra. De egyedül gondolom dögunalom. Nincs kivel beszélgetni sem.

Aki egyedül él köztetek, inkább otthon marad a nyáron,vagy van, aki egyedül is volt már utazni így? Ha igen😜, milyen volt?