Egyedülálló kismamák (beszélgetős fórum)

Kedves egyedülálló kiamamák!

Én egy 26 éves nő vagyok és 12 hetes terhes. A barátommal 3 hónapot jártunk és úgy tűnt maga a menyország minden. Aztán se szó se beszéd szakítot velem mert szerinte elmúlt a szerelem legalábbis az ő oldaláról. Két hétig külön voltunk aztán ismét találkozgatni kezdtünk. Az első találkozáskor még sírt is és ő kezdeményezett. Jól éreztük magunkat, azt gondoltam minden rendben lesz egy csodás éjszakát töltöttünk el és persze nem védekeztünk. Egy hónapra rá kiderült hogy teherbe estem. Akkor nagyon megijedtünk mindketten és megpróbáltunk megoldást találni.

Folyamatosan azt szajkózta h vetessem el mert ő engem már nem tud szeretni és a gyereknek így szenvedés lesz az élete. Nem akartam ilyet tenni. De az eszem azt súgta muszáj. Napokig őrlődtem nem bírtam felkelni nem tudtam mit tegyek. Elkezdtem intézni a papírokat az abortuszra. Nem vagyok én rossz ember de úgy éreztem nem fogom tudni vállalni.

A szüleim mellettem voltak ők nem akarták h elvetessem én teljesen tanácstalan voltam. Féltem h soha többé nem lesz gyerekem, hogy majd nem tudok a tükörbe nézni. Persze a srác azt mondta segít és kifizeti a műtétet. A beavatkozás előtti hétvégén beszéltünk telefonon és azt mondta minden rendben lesz ne aggódjak. Pár órával később megjelent az ajtóban és megölelt. Azt mondta, hogy minden rendben és h hiányoztam neki nem kell megtennem és mellettem fog állni. Mondanom sem kell azonnal lemondtam a műtétet és megkönnyebbültem mert nem is akartam elvetetni és hatalmas kő esett le a szívemről. Azt hittem valami csoda történt és h tényleg szeret és minden rendbe jön.

Később kezdődtek a problémák. Elkezdett csipkelődni, hogy ő tulajdonképpen nem akar engem és nem akar családot csak ha majd tud akkor jön és ha tud és lehetősége lesz támogat minket. És kimondta, hogy ő nem szeret és soha nem fog tudni szerelemmel szeretni.

De a gyereket a nevére venné viszont tartás díjat nem fog fizetni és , ha én erre kényszeríteném megkéri a főnökét h kevesebbre jelentse be őt. Nem hittem el. Ez után jött még a habos torta, a barátai interneten írogatni kezdtek nekem, hogy én vagyok a hibás mert lehetett volna annyi eszem, ha nem akartam gyereket, hogy védekezzek és, hogy ő engem úgysem fog soha szeretni és hogy a gyerekhez joga van meg úgyis én leszek az aki rosszul jár. Borzalmas érzés volt. Nemcsak a hitemet veszítettem el benne, de mások szemében is én lettem a rossz.

Egy pár hónap alatt romba dőlt az életem. Ő azt mondja ezt nem tudja feldolgozni.

Néhány hete elolvastam az exbarátnőjének írt levelét. Ebben az áll hogy a lányt szereti és vissza akarja kapni és azt írja a lánynak, hogy nem akarta ezt a babát, és az egészet egyedül döntöttem el. És hogy érte feláldozná az életét is annyira szereti. a Lánynak élettársa van és nem akarja újrakezdeni.

( Egyébként neki lett volna már gyereke csak az exe elvetélt.)

Nagyon fáj ez a dolog. Miért hazudta, hogy mellettem fog állni? És miért nem mondta, hogy mást szeret? Fontosabb neki egy nő mint a saját gyereke.egy olyan nő akinek már nem kell, aki kidobta nem egyszer és elhagyta másért.

Mi lesz a kisbabámmal? Nem keresek túl jól és ezek után nem számíthatok semmilyen támogatásra sem tőle. Mindenesetre reménykedem hogy valami csoda történik és helyreáll minden. A babát már most szeretem. Sokan bíztatnak hogy menni fog egyedül is. de vajon egy gyereknek tényleg jó, hogy apa csak időnként jár át hozzá? Mert bizonytalan? Kérlek írjatok nekem nagyon el vagyok keseredve! Köszönöm!

Sziasztok!

Véleményetekre vagyok kíváncsi!

Régen határozott voltam, illetve mások helyzetét könnyebb átlátni, mint mi magunknak!

Ott kezdem 1999-ben megismertem a férjem és rá egy évre összeházasodtunk. Neki apukája felakasztotta magát édesanyával megromlott a kapcsolata egy nő miatt, ezért testvérével sem beszélt. Én próbáltam békíteni, de nehéz volt elértem, hogy tesójával, unokahúgaival kibékült, azaz beszéltek. Anyukájával 2 éve békült ki.

Tehát 2000 nyarán összeházasodtunk az én szüleim elfogadták, mint fiúkat. Szüleimnél éltünk míg építkeztünk közben már babát szerettünk volna, nem sikerült, már a férjem kezdett okolni, elmentünk dokihoz és mondta előbb férjemet kell megnézni, sajnos 2001-ben megtudtunk, hogy neki nem lehet gyereke azaz csak lombikkal próbálkozhatunk és az is csak donorral.

én ekkor 24 éves voltam, ő 33.

Mivel szerettem bevállaltam mindent kettőnkért, annyi műtétem volt és hormonkezelésem, hogy nem kívánom senkinek, mindez 2009. szeptemberig tartott mikor is az utolsó lehetőségünk sem sikerült, közben sok vitánk volt, türelmetlenebbek lettünk egymáshoz, kudarcokat nem beszéltük meg a férjem a munkába menekült, én tanulásba. Szeptemberben annyit mondott elenged, azaz úgy döntöttünk válás. Ő elkezdett interneten beszélgetni nőkkel, majd talizni velük. Én a barátnőmmel elmentem egy buliba, és megismerkedtem egy sráccal, interneten leveleztünk, majd talizgattunk elmondtam neki a férjem, a babát és ő aki 33 éves váláson túl van van egy 5 éves kislánya azt mondta próbáljuk meg szeretne babát ő is. 2 hónap után kiderült terhes vagyok, nagyon örült neki én is. Az ügyvéd azt tanácsolta ne hagyjam el a házunkat míg el nem válunk, mert a férjem most azon van, hogy amiért terhes vagyok kisemmizzen.

Az apuka ezt nem bírta, hogy én nem vagyok mellette minden este, ezért azt mondta neki nem ilyen kapcsolat kell a babáról sem akar tudni.

Kiderült összejött egy két gyerekes anyukával.

Még azt kell a srácról tudni, hogy a hütője kongott mindig, cigire futotta, de egy fagyit nem vett meg nekem, én etettem, ezért sem éreztem biztonságban magunkat mellette, mivel a picinek sem adott volna meg dolgot.

Most 4 hónapos vagyok, néha elkeseredem, hiszen erre vártam 10 éve 33 éves vagyok, de egyedül nagyon nehéz lesz. Persze itt a férjem, aki elzár tőlem mindent meleg vízet, fűtést, autóval leszorít az útról és 10. hetesen megvert, féltem a picit, remélem minden rendben lesz vele. A férjem fenyegett, hogy ő nem lesz a gyerek apja én sem akarom, de sajna a magyar törvény azt mondja ki házasság alatt fogat gyerek apja a férj. Nem tudom mikor lesz vége mindennek.

Köszönöm, hogy meghallgattatok, és várom őszinte véleményeteket.

Szeritetek szemét voltam mert nem adtam fel az anyaságot a férjem miatt, ő azt mondja én őt nem szerettem, és miattam nem volt baba mert én így akartam, szeritettek 9 évet fájdalmat direkt csináltam, ő már azt mondta nem lehet gyerekem ezért nem jön össze a lombik, mert nálam is baj van, csak még nem tudják mi.

Köszi Ági!

Valóban nagyon jó hogy itt leírhattam mindent!

És meghallgathatom a ti véleményeteket is!

Szép napot!

Szia!

Nagyon jól döntöttél,egy percig se bánd!Tudod itt kiírhatod magadból a bánatod!Szerencse,hogy a szüleid rokonaid melletted vannak.Eszedbe se jusson kibékülni ezzel a pasival,semmi értelme úgysem fog megváltozni.Drukkolok neked.Gondolj arra,hogy nem te leszel az első,sem az utolsó,aki egyedülállóként szül.Hajrá!!!

szia Ági

Most találtam rád.

Nagyon bátor cselekedet.Legyen erőd és kitartásod.

Nagyon sok örömet fogsz kapni a gyermekedtől.

szep dontes ez reszerol, egy 31 eves, mar fellelosegteljes (kene legyen), ferfi reszerol.

a terhesseg alatt nagyobb szuksege van egy nonek kenyeztetesre, a parja reszerol, mint barmikor maskor. legalabb is nalam igy volt...

es abba bele se merek gondolni, hogy a pici szuletese utan mennyibe segitett volna neked, ha mar a terhesseg alatt igy viselkedett. es lehet hogy szep meg csodalatos egy pici joveveny, de az elso hetek nagyon nehezek es farasztoak es ijesztoek neha. nagy szuksege van az embernek ilyenkor a parjara.

kivanom neked, hogy megtalald azt a embert aki ezeket meg tudja adni! nemcsak neked, hanem minden egyedulallo kismamanak!

persze, pesze, csak ez már nem a második esély lenne... hanem a nagyon sokadik. Ez a helyzet már megváltozhatatlan. Azért én sem adtam fel olyan könnyen..... De ha már Joci azt kimondta hogy akkor sem hajlandó változtatni semmin ha mindkettőnket elveszít akkor mit is tehetnék?

És ő többé nem is akar így hallani rólunk....

Ez már az ő döntése.

Az hogy mennyire lesz része az életünknek a jövő kérdése.

Kedves vagy Mókusmazsola!

Cserencsére a családom a közelemben van, úgyhogy segítség akad bőven! Egyenlőre bizakodó vagyok!

Bár az tény hogy a legideálisabb egy kisbabának hogy apa és anya mellett nő fel!

:(

szomoru tortenet....kb. filmekbe is beillo...

nagyon jol tetted! tudom nehez lessz az elejen, de ha van segitseged, akkor konnyebben tulveszeled. mint egy rossz akapcsolatban amivel nem csak a te, hanem a gyereked eletet is tonkreteheted, inkabb egyedul. nagyon bator voltal, szoritok neked. es igen, annyi szeretet fogsz kapni majd a babatol, hogy feledtetni fogja veled a gondokat.

sok sikert!

simán. én tökre gyerekellenes vagyok, még nem nőttem fel hozzá, de a környékemen már mindenki babázik, lassan kénytelen leszek megszokni és akklimatizálódni.

:DD

Köszi Mirr Murrka! :)

Lehet hogy picit messze laksz a bébiszitterkedéshez....... de ha jössz azt sem bánom :)

De szerencsére bőven van segítségem!

úristen, életed legjobb döntését hoztad meg, anyukám!

Ha kell én megyek bébiszitterkedni de ez a pasi jó messzire kerüljön el téged.

mi az hogy majd te odaviszed a gyereked másnak??????

És most mi lesz Dikó? Úgy döntöttél hogy megpróbálod vele?

Azért legyél óvatos..... Nekem is annyi mindent ígért Joci annak idején, csak menjek vissza hozzá.

És abból sajnos semmi nem lett.

Ha te úgy látod van értelme akkor próbáld meg... de tényleg legyél óvatos!

Mi sem voltunk házasok. 7 évet voltunk együtt.

Sajnos a legnagyobb gond a párom szüleivel volt.

Azt akarták hogy mi négyen együtt lakjunk majd.

Eltelt 5 év és mi még mindig külön éltünk mert a Jocit (volt párom) a szülei egyszerűen nem engedték el otthonról. Bár a szüleinek 2 lakása is van, a másikba nem mehettünk... külön nem lehettünk, saját házat nem vehettünk.

Múlt októberben végre rászedtem a páromat hogy költözzünk, mert ennyit már nem lehet várni....

Megvolt a lakás, otthon pakoltam a cuccomat, a munkahelyemen bejelentettem hogy másképpen tudok bejárni, a barátaim, családom, mindenki tudott róla. És nagyon boldog voltam! Úgy éreztem ezért érdemes volt annyit várni!

Igen ám, csak hogy egyik nap a párom belentette hogy nem megyünk sehova. Indok: "Anyám besérülne"

Azt mondták Joci szülei hogy többé nem a gyerekük ha elköltözik tőlük (Joci 31 éves!)

És akkor én leléptem.... Úgy éreztem hogy nagyon elég. Joci szülei rögtön elköltöztek a másik házba, hogy mi ketten lehessünk. De ez engem már egy cseppet sem érdekelt.

És még nem is írtam arról hogy éveken keresztül anyósjelöltem mindenbe belszólt. El kellett titkolnunk ha néha elmentünk vacsorázni. Ha nyaralni mentünk bőgve ordított velünk hogy nekünk minek kell mászkálni.... Ha vásárolni mentünk folyton el kellett vinnünk őt is. Őrület volt.

Fél évig nem beszéltünk Jocival. Ez év májusában újból keresni kezdtük egymást. Mivel ő fűt fát ígért, újból elkezdtük.

A babát nem terveztük, és olyan körülmények között fogant hogy kb. 1-2% esély volt rá :)

De én örültem neki! Miután megtudtuk elkezdtük rendbe rakni a házat. Hát kezdődött minden elölről. Mindenbe beleszóltak amibe csak lehetett! Kulcsok volt a házhoz. Ha nem voltunk otthon bejártak, pakolásztak. Kértem a páromat vegyünk egy saját házat, mert ez így nem lesz jó. Anyósjelölt kijelentette hogy én majd 1 évig legyek otthon a babámmal, utána elviszem neki, vele lesz és én hétvégén hazahozhatom. Az apósjelölt meg azt mondta, hogy nem kell engem annyira körülugrálni, csak "dógozzak" rendesen ez nem betegség....

Egyre rosszabbul éreztem magam.

Arról nem is beszélva hogy Joci minden nap kb este 6-kor ér haza, szombaton is. Szerdán és pénteken fociedzésre jár, ami 9-10-ig tart. Vasárnap egész délután meccsen van, délelőtt pedig mindig a szüleinél van mert ott kell segíteni. Vagyis hát azt vettem észre, hogy én telejesen egyedül vagyok..... Amikor ennek hangot adtam Jocitól csak azt a választ kaptam hogy "Mit gondolsz, azért mert terhes vagy majd én itt körül foglak ugrálni!?" És itt lett vége.....

Összepakoltam, eljöttem.... És már nem megyek vissza. Mintha csak most látnám igazán hogy mennyire gyáva ember ő, aki nem mer ellentmondani a szüleinek. És kompromisszum helyett inkább mindent rám akart kényszeríteni.

A szüleim, testvérem, nagyszüleim szerencsére segítenek mindenben, így nem leszek egyedül.

Én így döntöttem.....Sajnos túl sokat vártam hogy majd változik, de nem.