Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Eddig nem hittem benne, ma mégis úgy gondolom, létezik a természetfeletti cikk

Eddig nem hittem benne, ma mégis úgy gondolom, létezik a természetfeletti


Amikor egy családtagunktól meg kell válnunk, fekete ruhát kell öltenünk. A szomorú hírt a többi családtaggal közölni. Életem legszörnyűbb napjai.

A nagymama is hitt az álmokban és a furcsa dolgokban, én is így gondolom. Ettől nem lettem se több, se kevesebb.

Eddig nem hittem benne, ma mégis úgy gondolom, létezik a természetfeletti

Most, hogy megtaláltam az oldalt, elmesélem nektek történetemet.

2008 januárjában kiderült nagymamámról, hogy súlyosan rákos beteg. A hónapok teltek, az időpontok, amiket az orvosok adtak, csúsztak, csúsztak.

Én csak a fájdalmát láthattam, és a mindennapi szenvedését. Minden egyes falatot úgy kellett belekönyörögni. Ő fogyott, lassan már minket sem ismert meg. Eljött az augusztusi hónap...

Augusztus 28-án édesanyámmal reggel dolgozni indultunk, már furcsa volt számomra, hogy az asszisztens hölgy reggel 6-kor jött hozzánk infúzióval. Nagypapa egész éjjel nem aludt, ekkor már éreztem, súlyos baj van. Az asszisztens mondta, hogy már talán csak 1-2 nap vagy óra van hátra, nem tudja megmondani.

A vonatállomás felé azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha nem leszek a mama mellett, amikor elmegy tőlünk, hogy soha nem fogom magamnak megbocsátani.

A vonatállomásra érvén közölték velünk, hogy nem lesz vonat valószínűleg több órán keresztül.

Hazafelé kezdtünk sétálni, minden végigfutott az agyamon, tudtam, hogy ez egy jel. (Vagy csak a véletlen?)

Az utcánkba érve egy enyhe szél suhant el a fülem mellett és a bokorból kiugrott egy fekete macska.

Teljesen kirázott a hideg, minden lépésem nehéznek bizonyult, mintha tudtam volna, mi vár rám otthon.

Láttam a házunk előtt az ügyeletes orvos autóját, és ahogy rohannak fel a mamához az emeletre.

A kapunknál már csörgött a telefon, a papám az emeletről: - A nagyi meghalt!

Elfogott a keserűség és az igazságtalanság, miért viszi el a Jó Isten tőlünk azt, akit annyira szeretünk. A percek egy örökkévalóságnak tűntek, ott feküdt ő, kiszállt belőle az élet, minden nyugodt körülötte, már nem fájhat neki, csak ez jutott eszembe.

Mindenki sír és szomorú, nem sokkal később egy fekete autó jelenik meg és elszállítják, már csak egy emlék marad a szívemben. A temetésen rengeteg ember volt, olyanok is, akiket soha nem láttam. Igazából sokra abból nem emlékszem.

Teltek a napok, minden nap eszembe jutott, mindig a mosolygó arcára gondoltam. Nagynéném egyik péntek este mesélte, hogy ő szeretne mamával álmodni, de sehogy sem jön össze, pedig újra szeretné látni, de nem tud vele álmodni. Mondtam neki, hogy ne gondoljon erre, hátha sikerül majd neki, de előtte nyugodjon meg.

Én napokkal később álmodtam a nagyival, és a másik nagymamámmal, aki jóval korábban halt meg. Együtt voltak, egymás kezét fogták, és azt mondta a nagyi, hogy: - Már nem fáj kisunokám, már elmúlt és vigyázz a nagyapádra, mert bajban van.

Aznap éjjel leírtam az álmomat és az volt az első dolgom, hogy megnézzem nagyapát, mit csinál.

Felmentem hozzá és feküdt az ágyban, aludt, később visszamentem hozzá, még aludt. Este szóltam édesanyámnak, hogy nézze meg, mert egész nap aludt, mi lehet vele. Felmentünk együtt és még mindig feküdt az ágyban és véres volt oldalt a feje, amit eddig nem vettem észre.

Gyorsan hívtuk az ügyeletet, mert nem kelt fel.

Amikor kijöttek, közölték velünk, hogy nagyon felizgatta magát és valószínűleg szívproblémája van.

Amikor felkelt, elmesélte, hogy amikor ment az emeletre, elesett a lépcsőn és beverte a fejét, mert előtte nagyon szúrt a szíve.

Azóta kapott gyógyszert és hála Istennek, minden rendben.

Én a mai napig álmodok dolgokat nagyanyával és sok mindentől megóvott még így is, hogy nincs közöttünk.

Úgy fogom fel, egyszer majd együtt leszünk, addig meg, ha rá gondolok, akkor mindig a szeretete jut eszembe.




Írta: Mandy88, 2010. április 24. 10:03
Fórumozz a témáról: Eddig nem hittem benne, ma mégis úgy gondolom, létezik a természetfeletti fórum (eddig 22 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook