Depresszió - inaktivitás (beszélgetős fórum)

Ebben igazad van, nagyon sokat számít, hol és hogyan, milyen minőségben töltöd el a napod nagy részét. Ebből a szempontból - mint írtam is korábban - nincs okom panaszkodni, mert jó munkahelyem van. Jók a fizikai és pszichés körülmények is, gondolok itt arra, hogy nincsenek hatalmi harcok köztünk, a főnök is jó fej, demokratikus, hagy önállóan dolgozni. Közel is van, a pénz is elfogadható. Azért ez manapság nagy szó. :) Főleg, ha megnézem a párom munkahelyét (versenyszféra), hogy szinte naponta rúgnak ki embereket, és milyen elvárásokat támasztanak feléjük, na meg állandó készenlét, ügyelet, és a munkahelyi pszichés terror szinte minden válfaja megtalálható.

Nekem inkább azzal van bajom, hogy unalmasnak és sivárnak érzem ezt a munkát, és nem találok benne örömet. Olyan szakmai (?) kiégés-közeli állapot...

Nem művész vagyok, hanem kulturális területen végeztem, informatikus könyvtáros szakon.

Azon a helyen, ahová felvettek volna, kerestem volna kb. 80 ezret. És ezért nekem egy új, működő rendszert kellett volna kitalálnom, felfejlesztenem. Tehát emellett nem sok időm és energiám maradt volna, hogy bármi mást is elvállaljak. Szóval ez a kevesebb kereset elég relatív dolog.

A jog és a környezetvédelem között nem lehet valamiféle összekötő kapcsot találni? Gondolok itt arra, hogy maradsz alapvetően jogi területen, de a környzetvédelem irányában szakosodsz?

Jogászként végeztem, akként is dolgoztam és igen, ugyanoda megyek vissza. Szerencsésnek mondhatom magam, van hová visszamennem, van munkahelyem, ez manapság nagy dolog. Megértelek, hogy a kevés fizu miatt nem vállaltad el a munkát. De ha keveset is fizetnek, nem tudsz mellette valamivel még pénzt keresni?

Szerintem egy ember életét nagyban meghatározza a munkája, hiszen a nem alvással töltött időnk majdnem felét ott töltjük. Nem mindegy, hogy akkor jól érezzük magunkat vagy kb. mint a börtönben...

Én így sem keresek sokat (bár volt, aki megvádolt, hogy a jogászok úgyis annyit keresnek, azért ez nem feltétlenül van így!!!), de persze ha tudnék váltani, mindenképp szempont lenne, hogy a gyerekemet etetni, ruházni tudjam... Főleg most, hogy a férjemnek sincs kb fél éve keresete (azért van kilátásban lassanként). Engem a környezetvédelem érdekel, és ha találnék valamit, ahol ha kevés is, de elfogadható a kereset, szerintem váltanék. De sajnos mivel nem ebbe az irányba indultam el anno, elég sok vizsga, egyéb követelmény van, aminek ehhez eleget kéne tennem - mert így elég szűk körűek a lehetőségeim. Na meg persze férjjel, gyerekkel már nehezebben költözik az ember, ha nem helyben van az a munka...

Milyen művész vagy?

Keresgélek, nézelődöm, voltam is állásinterjún tavaly. Fel is vettek volna, de annyira kevés volt a fizetés, hogy amiatt nem vállaltam el.

És Te milyen területen dolgozol? Oda mész vissza, ahonnan elmentél szülni? Írtad, hogy már tudod, mivel szeretnél fogalkozni. Az teljesen más, mint ahová visszamész?

Nekem van egy kisfiam, másfél éves. Még itthon vagyok vele, de hamarosan újból munkába állok. Elég nehezen éltem meg a születése utáni időszakot - a férjem szinte folyamatosan dolgozott, nem tudott túl sokat segíteni a kicsi körül, sírós volt a drága, meg kelt éjszakánként szopizni legalább 5x. Amellett, hogy imádtam és persze most is imádom, totál kimerültem 2-3 hónapi nemalvás után, és 6 hónapos koráig végig csak én keltem hozzá... Nah, mindegy, ma már sokkal könnyebb vele :) Nagyon szeretem a kicsimet, ő a legfontosabb, de ő nem oldja meg a problémákat. Én nagyon örülök, hogy ő van nekem, és egyszer talán majd a kistesón is elgondolkodunk, de én nem vagyok az az ősanya típus, aki ebben a gondoskodásban 100%-ig megtalálja önmagát, kell mellette az a munka, amiben megtalálom a hivatásomat.

Szerintem valahogy csak el kellene gondolkodnod a váltáson. Mérlegelj! A mostani munkád nem szereted. Tudnál olyat találni, amivel boldogabb lennél és azért keresnél is vele? Szerintem keresgélj, kutakodj folyamatosan a munkalehetőség után - én is ezt teszem. Muszáj azzal foglalkoznom, hogy egyszer lehet az a munkám, amivel tényleg foglalkozni akarok.

Nah, ez most hosszú lett,de majd írok még :)

Hát igen. A munkahely kérdés nálam is probléma, mert ugyan nincs vele semmi baj, csak nem látok benne már semmi kihívást, semmi motivációt, sőt sokszor értelmét sem annak, hogy bejövök. Ha napokig nem jönnék, vagy amikor pl. betegállományban vagyok 1 hétig, akkor sem történik semmi. Viszont váltani nekem is elég nehéz lenne, mert ha a diplomámmal elhelyezkednék (kultúra területén), szinte éhen halnék. Pedig ez a terület tényleg érdekel és szeretem, dehát a kenyérért ugye mindenkinek ugyanannyit kell fizetnie...

Én Anyum nem szól bele az életembe, de viszont állandóan "zsarol" lelkileg, hogy mi magára hagyjuk, nem értjük meg stb. Emellett akkora adósságot csinált, hogy félelmetes. :(

Én különben úgy érzem, hogy a legtöbb belőlem fakadó negatív érzésem az önbizalomhiányomból származik. Régen sem tengett túl, de mostanában meg már szinte nulla.

Én is azért szeretek (most már csak szeretnék) aludni, mert akkor legalább nem kell állandóanezekkel a hülye problémákkal foglalkozni.

Mit akarok kezdeni az életemmel? Jó kérdés. Semmit. Aztán az is gáz, hogy nem érzem az anyai ösztönöket sem, és félek, soha nem is fogom. Pedig lassan ezzel a kérdéssel is kéne foglalkoznom. :(

Neked van gyereked?

Az nekem is sokáig nagy probléma volt, hogy fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Ugyanezt a céltalanságot éreztem. Bár már megtaláltam azt, amivel foglalkozni akarok - 100%-ig biztos vagyok benne - de a céltalanság érzés maradt, mert ahhoz munkahelyet kellene váltanom, de nincs olyan munkalehetőség kilátásban.

Persze a családi problémák is meg tudják keseríteni az ember életét. Anyukám szeret időnként beleszólni a dolgainkba, de szerencsére többnyire minden téren béke van :)

Az inaktivitásommal kapcsolatban jöttem rá arra, hogy amikor ez a nagy fáradtság rám tör, elsősorban nem fizikailag, hanem lelkileg vagyok fáradt. Olyan furcsa zavarodottságot érzek, ami miatt képtelen vagyok koncentrálni, csak pihenni akarok és hogy hagyjanak békén. Jó, hogy erre rájöttem, de még mindig nem tudom, hogy mit tudok ezzel kezdeni...

Szerintem nem minden doki voksol egyből a depresszióra. Amikor én egy éve először elmentem a dokimhoz, először nagyon részletesen kikérdezett, hogy nem-e pusztán rossz szokásokról vagy a nehézségek miatti múló rosszkedvről van-e szó! Tehát nagyon alapos volt.

Megkérdezhetem, hogy mik a nehézségek, amik így megkeserítik az életed?

Nem járok dokihoz, és nem szedek gyógyszert sem. Tudod, a 12. hozzászólásomban írtam az alvászavaromról, amit nem tudok, hogy depresszió-e. Abban biztos vagyok, hogy ha elmegyek dokihoz, akkor úgyis azt mondja, hogy az... :(

Túllépni a nehézségeken eddig a sporttal és barátokkal próbáltam, de mostanában úgy érzem, már ezek sem segítenek.

Te jársz dokihoz? Szedsz gyógyszert? Hogy próbálsz túllépni?

Mióta vagy depressziós?

Szia!

Milyen gyógyszerről van szó? Persze, ha nem publikus, az sem baj:)

Kedves Rékanya! Nekem a dokim azt mondta, hogy ezt a gyógyszert könnyen el lehet hagyni. A függőségtől nem félek. Volt olyan tapasztalatom, hogy hiányzott a nyugtató, amikor ezt észre vettem, tudatosan nem vettem be többet, és el is múlt ez az érzés. Tehát ez csak testi, nem lelki függőség.

Kedves Gsilver! Én sem vagyok gyógyszerpárti, amikor elmentem a dokihoz, tanácsért mentem, nem gyógyszerért. De ahogy írtam is, nekem sokat segített a gyógyszer - részben ez is kellett, hogy eljussak addig, hogy képes legyek dolgozni a problémáimon.

Én a sportot elsősorban nem azért csinálom, mert jól esik, hanem abban reménykedem, hogy a hétköznapi dolgokhoz is több erőm lesz így. Csomószor van, hogy teljesen egyszerű, kis dolgokat képtelen vagyok megcsinálni, aztán meg amikor nincs rend, nincs tisztaság, attól kiborulok, hogy még erre se vagyok képes. Ördögi kör...

Szia!

Nem tudom milyen gyógyszert szedsz,de az elhagyással vigyázz.

Én egyik napról a másikra tettem le és egy hétig rendesen hallucináltam(ilyen lehet az elvonási tünet a drogosoknál) nem kívánom senkinek azt az érzést.

Most már csak néha-néha kell egy-egy bogyó mert ez a hajlam szerintem nem múlik el az emberből,legalábbis belőlem nem sikerült kiirtani:(

Nagyon megértelek, mert ugyanígy érzek. Én is sportolok, de sajnos most már azt is kevésnek érzem, hogy felvidítson.

A legnagyobb gondom, hogy aludni sem tudok, és már nem tudom, hogy melyik következik a másikból. Azért nem tudok aludni, mert depressziós vagyok, vagy azért érzem magam depressziósnak, mert nem tudok aludni és teljesen kimerülök.

Gyógyszert nem szeretnék szedni, mert úgy gondolom, az nem oldja meg a problémáimat, viszont félek, hogy függővé válok. Azt csak én magam tudnám megoldani, de sajnos nem megy, mert van, amit rajtam kívüli dolgok okoznak, amit meg én, azzal most nem tudok megküzdeni.

Nekem az segített, ha a délelőttöt valahogy átvészeltem, a délután már jobb volt, az este meg már annál is jobb. Egy idő után rájöttem, ha nem görcsölök azon, hogy mit is kellene délelőtt csinálnom, akkor majd bepótolom más időpontban. Én is sportoltam(squash, egy edzővel), közben kitavaszodott, és meg is gyógyultam.

( a gyógyszer se kellett már utána )

Sajnos kezd visszatérni a régi problémám, de ez most nekem 4fal szindróma, reménykedem most is a tavaszban.

Barátok esetleg? Sajna, nekem nem nagyon voltak a közelemben olyanok, akik eljöttek volna velem.

Szia!

Az ötleteid nagyon jók, és nagyon sok sikert és kitartást kívánok neked! A sportoláshoz nagyon gratulálok, hogy elhatároztad és csinálod is, ez nagyon jó:)

Én nem szenvedek ettől, de sajnos anyukám igen, és nála már vészesebb is a helyzet a tiédnél, nem is tudom hogyan segíthetnék neki. Viszont ő is elkezdte keresni a kiutat, pedig eddig teljesen reménytelennek érezte/gondolta magát, úgyhogy biztatom nagyon és drukkolok.

Köszönöm szépen a tanácsokat, nagyon kedvesek vagytok! Szerencsére már eljutottam odáig, hogy keresem a kiutat, eddig ez sem volt. Valóban, a jó célok nagyon fontosak! Azzal is teljesen egyetértek, hogy nekem kell megtalálnom a kiutat.

De a gyógyszer nekem nagyon sokat segített. Már szinte semmit nem tudtam csinálni. Amikor meg elkezdtem szedni, mintha egy ködfátyolt tűnt volna el a szemem elől, hirtelen sokkal könnyebb lett minden. De szeretném már lassan elhagyni majd. Remélem, hogy a saját erőmből is képes leszek "normálisan" élni.

Szia, okos ötlet a sportolás. Én nem szenvedtem eddig ilyen problémától, de szerintem mindenféleképpen jót tesz, ha egy kis közösséghez tartozol ahol jól érzed magad, akár még fáradtan is.

Az is lehet, hogy egy átmeneti időszak ez Nálad így tél végén. Azt hallottam, hogy ha teheted majd sokat kell a szabadban levegőn tartózkodnod, főleg napos időben. Ez a komor szürke tél, brrr... mindenkire nyomasztóan hat.

Próbálj meg egy kicsit szolizni, az is jó.

Egyébként én is érzem már a napfény hiányát, a madarak dalát.

Most pl. az is eszembe jutott, hogy hallgass relax zenét, lazulj el egy-egy fél órára.

Ebből a kiutat főleg magadnak kell megtalálnod, de a baráti kéz is sokat segíthet.

Megesik, hogy én is borúsabb kedvemben vagyok, ilyenkor szoktam énekelni. Igaz, bár nincs kedvem hozzá, de mire észbekapok, önfeledten karaokizok. A dalolás a zene, mind simogatja a lelkünket.

Vezess naplót, írd ki magadból amit nehéz megemésztened, s így megszabadulsz egy kicsit a lelked terheitől.

Szeresd és kényeztesd magad.

Kívánom, hogy ragyogjon a napod újra.

munka után foglalkozz olyan dolgokkal, amiket szeretsz. legyen az egy sorozat, bármi.

sport fontos, endorfint termel, meg kellemesen elfáradsz.