Csontritkulás és a Prolia kezelés (beszélgetés)
Kedves Judit!
Először is szeretnék nagyon boldog Újesztendőt kívánni Neked és minden csoporttársunknak.
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra. Rengeteg hasznos információt osztotok meg, amiért nagyon hálás vagyok! :)
Sajnos, én is azonos cipőben járok, mint Ti. 65 éves vagyok. Sajnos, szerintem nekem soha nem volt normális a csontozatom. Hihetetlenül vékonyak a csontjaim.
2017- ben leestem a lépcsőn és eltört a bokám, 2018- ban elestem a jeges úton és eltört a csuklóm. Ja, … és emellett porckopásom is van a bal csípőmben, tehát rendszeresen járok reumatológushoz.
A két törés után a reumatológus végre elküldött DEXA mérésre és kiderült, hogy elég vacakak az eredményeim. A reumatológus felírta az Optirize gyógyszert, ami az első évben (2019) javuló eredményt hozott, mind a csípőnél , mind a gerincnél. Ezen nagyon fellelkesedtem, mert igaz rengeteg mellékhatása lehet, de lám- lám eredményes.
A következő évektől, azonban már nem voltak jó eredményeim. Amennyit a csípő csontom javult, annyit romlott a gerincem. A következő évben ez fordítva volt és évről- évre így váltakoztak az eredmények. Szóval, 4 év után pontosan ott tartanak az eredményeim, mint amikor elkezdtem szedni a gyógyszert.
A reumatológus sem érti a helyzetet és azt mondta, gondoljam át és felírja nekem a Prolia injekciót. Olvassak utána a neten. :( (… kösz szépen! )
Utánaolvastam és úgy gondolom, …... ezt biztos, hogy nem fogja beadni nekem! … sőt átgondoltam az Optirize további szedését is, ha már úgysem használ!
Szóval, ez hátralévő életem első napja és az orvosokba vetett vakhitemet félretéve belevágok a kísérletezésbe!
Örömmel olvasom, hogy Neked sikerült különböző táplálékkiegészítőkkel eredményt elérned! :) Szívből gratulálok! :)
Ezért, szeretnélek megkérni, hogy oszd meg velem a tapasztalataidat. Mit szedsz és miből mennyit?
A moderátort kikerülve szívesen veszem, ha esetleg privátban írod meg a készítmények nevét, beszerezhetőségét.
Ha megbízol bennem annyira, hogy az eredményeidet is megoszd velem (pl. DEXA mérés) azt nagyon megköszönném. Természetesen, én is elküldöm Neked az én eredményeimet, ha érdekel.
És bármelyikőtöknek, van bevált módszere, tapasztalata, ötlete, akkor várom! :)
Minden megoldás érdekel!
Előre is köszönöm szépen!
Üdv.: Tünde
(elnézést a hosszú levélért... :))
Szia!
Nagyon örülök a jó hírnek.
Hát èn is próbálkozom mindenféle házi gyógymóddal,ètrend kiegèszítőkkel.Nekem e hónap 20-án kellene mennem a 2.Proliára,de nem megyek.Lesz ami lesz.Bármit megteszek, csakhogy elkerüljem ezt a förtelmet.Voltam fogorvosnál.Azt mondta,10 èvig nem húz fogat mèg az egy Prolia után sem.
Azóta is sok rosszat hallottam az efféle szerekről.Olyanoktól,akinek a családjában törtènt állcsont elhalás .Èn csak jövő èvben megyek újra vizsgálatra.Bízom benne,ha javulni nem is,de romlani sem fog az állapotom.
Eleinte nagyon elkeserítettek ezek a csontritkulással kapcsolatos dolgok,de háziorvosom megnyugtatott.Azt mondta,sokat kell mozogni.Ez a legfontosabb.
Hiszek neki.Ezzel nincs is problèmám.
Gratulálok neked Judit,csak így tovább.Remèlem jövőre nekem is hasonló örömökben lesz rèszem amit megoszthatok sorstársaimmal.
Halihó! 0.9-et javult az értékem!!!! Megvan a tuti gyógyulásom kulcsa!!!!
Ti hogy vagytok?
Ismerem én őt hallomásból, láttam videóját, valamikor fórumát is olvasgattam. Igen, a lelki okot kell megszűntetni. Egyrészt ezt nagyon könnyen kimondja mindegyik gyógyító, de a hogyanját senki nem ecseteli. Pedig ennek kellene a csapból is folyni, mert szerintem erre képtelen magától mindenki. Elméletben könnyű okosnak lenni, ezen húztam fel magam annak idején is, és ezért nem nézek régen erről szóló videókat se.
Másrészt nekem sosem volt önértékelési problémám, ezért ez nem nyert. Viszont volt nőgyógyászati nagy műtétem, mi után nem kaptam hormonkezelést, ezt pedig évekkel utána tudtam meg hogy bizony kellett volna. Régen nem volt internet, az ember teljesen a kezelő orvosára volt utalva, és elhittünk neki mindent mert ugye ő az orvos.
Én nem tartom fölöslegesnek szedni azokat a készítményeket, melyek a megfelelő arányban tartalmazzák azokat a nyomelemeket, melyek szükségesek a csontok építéséhez. Említhetem magamat az élő példának, hisz én állítottam meg a rohamosan romló értékeimet, és vissza is fordítottam a mérések szerint. Múlt évben már 2 tized javulást produkáltam. Tudom, van más is ami még hatásosabb lenne és gyorsabb javulást eredményezne, de sajnos azt nem a nyugdíjamhoz árazták.😀
Csak egy termék elérhetőségét nem szabad leírni, az reklám. Úgy tudom, mást leírhatsz.
Az ingyenes előadásban volt szó konkrét tanácsról amit végezhetsz, vagy kiegészítőről? vagy a konkrétum az már fizetős?
Köszönöm válaszodat. Az elmúlt napokban kutakodtam és látok reményt a gyógyszer nélküli gyógyulásra.Nem tudom ide le lehet-e írni. Beszéltem egy orvos-természetgyógyásszal. Érdemes megnézni a honlapját, youtube felvételeit a témában.
drbudai-germangyogytudomany
Kedden végighallgattam egy ingyenes webkonferenciát. Ez lesz a gyógyulásom kulcsa.
Az enyém nem egészen -4. Az orvos már 2 éve is azt mondta, bármikor spontán eltörhet a csigolyám. Akár egy tüsszentéstől is. Én sem szedem be a biszfoszfonátot, amit kb 10 éve kéne orvos szerint.
Itt még kevés a bejegyzés, kérlek olvasd el eddig mit írtunk, és itt a régebbi fórum is ez ügyben: [link]
Algakomplexet 2. hónapja szedem, olvastam hogy idős asszonynak javultak tőle az értékei. Nálam júliusban lesz mérés, de néhány hónap alatt nem hiszem hogy nagy lesz a változás. Egyébként büszke vagyok magamra, mert én állítottam meg a romlást, sőt 1-2 tized javulást is elértem csupán kiegészítőkkel. Időnként máktejet is iszok, és sütöm mákból liszt nélkül a sütit, néha azt reggelizek kefirrel.
Sziasztok! 53 évesen váratlanul ért a hír, hogy súlyos csontritkulásom van. T-score gerincen -5,6.
Kétségbe esve keresem az alternatív megoldást, hogy ne kezdejem el szedni a felírt sedron(biszfoszfonát)tabletát.
Csontom szerencsére még nem tört. Van valakinek még itt ilyen rossz eredménye? Érhető el javulás alga vagy CBD szedéssel?
Szia!
Én foreveres természetes alapú ásványi anyagokat (kalcium, magmézium stb) tartalmazó étrend kiegészítőt fogyasztok.
Jobbulást!
A neve Imunex alga komplex. Hogy érted hogy mi a helyzet vele? Febr. 24.-én írtam róla. Egyrészt ennyi idő kevés ahhoz hogy a látható eredménye legyen a csontokra nézve, másrészt vizsgálatom is csak nyáron lesz. Tehát semmit nem tudok, csak vélemény alapján kezdtem szedni mert bármit kipróbálnék ami nem biszglicinát.
Nézzél szét a neten, esetleg keresd meg hol olcsóbb. Itt nem írunk ki beszerzési forrást, mert az reklámnak minősül.
Sziasztok!
Èn is új tag vagyok.Februárban voltam csontsűrűség vizsgálaton.Nem a legjobbak az èrtèkeim.T score -2,8.A reumatológus Prolia injekciót írt fel.Mondta,váltsam ki ès menjek vissza,beadják.Kèrdeztem, hogy milyen injekció?Szteroid vagy fájdalomcsillapító?De igazából csak annyit mondott,hogy ez jó lesz a csontokra ès, hogy a szájhigèniára figyeljek.Kèrdezte, hogy dohányzom e ,mondtam,hogy nem.Az utóbbi időben èn már hallottam gyógyszerekről,amit csontritkulásra írnak fel ès azt is,hogy durva mellèkhatásai vannak.Ezèrt itthon rákerestem ès megtaláltam ezt az oldalt a prolia vèlemènyekkel.Hát azóta nagyon ideges vagyok.Szeptemberben mennèk a következőre.Azt hiszem nem vállalom be.Bár a fogaim rendben vannak egyelőre.De állítólag,ha húzni kell,nem vállalják a fogorvosok.Ha valaki tudna valami bíztatót írni vagy tanácsot adni,annak nagyon örülnék.Jó lenne termèszetes úton bevinni a szervezetbe a kalciumot vagy ètrend kiegèszítőkkel.D vitamint,Citro kalciumot szedek.60 èves vagyok,mèg nem szeretnèm teljesen leírni magam.Sajnos mèg 2 ès fèl èvem van a nyugdíjig.Gyárban dolgozom 3 műszakban.Szeretek mozogni,remèlem ez az előnyömre válik.Várom vèlemènyeteket.
Még annyit, hogy régen nem voltam jó véleménnyel az algákról, de hogy most megismertem egy 5 féle algát tartalmazó komplex készítményt, késztetést érzek rá, hogy kipróbáljam. Olvastam, van akinek használata mellett javul a csontsűrűsége, van akinek a látása javult, vagy az ízületi gondjai szűnnek meg. Nekem is vannak megoldandó feladataim ezeken a tereken is.
Csontsűrűség mérésem július végén lesz, a csont szerkezete pedig lassan változik, de azért teszek egy próbát. Hogy végül ha javulást látok nem fogom tudni mitől van, mert mostanában több csonterősítő praktikát is bevetettem. 😀
Az enyém kishíján -4-es, több mint 10 éve nem fogadok el gyógyszert. Annyira horrorisztikus hatása van a tablettának és a szurinak is, hogy nem merem bevállalni. A tablettát csak abba tudod hagyni ha érzed hogy baj van, de az inyekció hatását végig kell szenvedned. Én azt választottam hogy százszor inkább kísérletezek magamon a nem kívánt hatások nélkül. Mert ugye az állkapocs elhalás vagy a hirtelen halál nem egy elhanyagolandó mellékhatás, hanem ugyanolyan hatás mint amiért adják a mérget. Csak a megfogalmazással el akarják mismásolni.
Ráadásul bizonyíték van rá hogy semmivel nem lesz erősebb a csontozat az által, hogy az elhalt csontsejteket gyógyszeresen bent tartják a csontba, nem engedik lebomlani. De kérdem én: Ami elhalt bennünk, az mennyire szolgál minket?
Mindenkinek más a szervezete, mindenkire máshogy hatnak a természetes szerek, de szerintem érdemesebb ezekkel foglalkozni.
Sziasztok!
Tavaly májusban derült ki, hogy kezdődő csontritkulásom van.2,7 lett az értékem, ami 2, 5 -ig megfelelő.
Optirize -t, citrokalciumot írtak fel meg
d vitamint ( ezt szedem a covid óta).
Kapott vagy szed valamelyikőtök Optirite vagy más biszfoszfonátok csoportjába tartozó gyógyszet?
Esetleg más hormonalapu gyógyszert?
Megpróbáltam utánanézni a természetes csontképzőknek.Mákot javasolták napi fogyasztásra.
Evvel kapcsolatban van tapasztalatotok?
Előre is köszönöm válaszotokat.
Sziasztok! Új tag vagyok, 54 éves, menopauza utáni csontritkulást állapítottak meg, tavaly -2.6 most 1 hete -2.8 T-score, nem tudom biztosan, ezt kell e nézni, a lényeg, hogy PROLIA injekciót ajánlottak, amit nem szeretnék felvenni, pláne, miután itt olvastam több negatív dolgot! Érdeklődnék, hogy a A, C, D,Cizto Calcium, Mg.mellé,még mit ajánlotok?
Kicsit kétségbe vagyok esve!
A témát elejétől elolvastam. Te Úr Isten!!!
Erős csontritkulás van a csigolyáimban. Olyan 6 éve írtak ki nem tudom milyen nevű gyógyszert, mert orvos szerint előírás hogy az akkori állapotomat már gyógyszeresen kezeljék. Az orvosok, mint tapasztaljátok, nagyon meggyőzőek tudnak lenni. persze hogy én is bedőltem. Viszont a 2. tabletta bevétele után rákerestem, vajon mit is szedek. Azonnal kidobtam. Egy biszfoszfonát tartalmú szer volt. Gondolom injekció formájában is ezt adják.
Arra gondoltam, ha én kezelem saját magamat, azzal sem árthatok többet mint az orvos.
Lentebb olvastam az Imune-ról. Érdekes, én is fontolgatom egy ideje a szedését, csak 3x2-t szedni több mint 10 ezer ft, és ez nem nagyon fér bele a nyögdíjamba. :)Próbálok felkutatni egy olcsóbb beszerzési forrást, de ha valaki tud ajánlani, hálás lennék a privát közléséért.
Több készítményt kipróbáltam 1-1 évig, amiket az újabb vizsgálati eredményem láttán mindig megváltoztattam.
Lényeg: Idén júliusi vizsgálat mutatta, hogy alacsony a D vitamin szintem annyira, hogy az alsó érték alatt van annak ellenére hogy 4.000 NE-et szedtem. Mellé K2 vitamint és Tovitát. Azóta a D vitaminból 8 ezret szedek, a hozzá tartozó K2-vel és A vitaminnal együtt (ezek 1 termékben vannak), és a legjobb felszívódású magnéziumból 300 mg-ot.
Ha találnék egy olcsóbb immune hozzáférést, szedném azt is, hátha a jövő évi vizsgálaton leesne az orvos álla. (És nem az enyém a biszfoszfonáttól.)
Kedves Sorstársaim!
Sajnos Én is Prolia csapdába estem. 2017-2018-2019,májusában kaptam az utolsót mert utána már nem engedtem.
Nagy fájdalmaim 2019 januárjában kezdődtek.
Pár mellékhatást írok: Torok-orr-arc-fül-száj-állkapocs,fájdalom.Sebek a szájban,arc-száj duzzanat- belső égés.
Nyelési nehézségek,sűrű fehér váladék torkomból-orromból.Állkapocs elnehezedés, stb.
Kérem ha valaki tud segíteni fájdalmaim enyhítésére, azt megköszönném.
Címem. fodorne07@gmail.com
Minden hozzászólást köszönök.
Kedves Mindenki!
Semmiképpen nem ajánlom a Prolia használatát, ugyanis nagyon durva mellékhatásokkal jár, amik 3-4 év múlva jelentkeznek, és csak igen drasztikus módon fordítható vissza, ha egyáltalán visszafordítható... Az egyik mellékhatás, ami elvileg 10000 emberből 1-10 közt jön ki nem más, mint hogy elhal az állkapocscsont. (Ma
Magyarországon 70000 azaz HETVENEZER ember szenved ezen mellékhatásokban) Igen fájdalmas, sajnos ha szakszerűtlen ellátás történik, pl kihúzzák a fogakat, de az elhalt csontrészek maradnak, az elviselhetetlen fájdalom megmarad, és egy soha be nem gyógyuló seb marad a szájban, ami idővel elrákosodik...
Gyakorlatilag sokkal többet árt, mint amennyit valaha használt. Köszönjük a MÉREG gyártóknak, de akit lehet lebeszélek erről a borzalmas szerről, aki ezt olvassa kérem tegye meg ugyanezt!
Sajnos nálunk a családban ez megesett, így tapasztalatból írom ezeket a sorokat, még előttünk áll a helyreállítókezelés, reméljük, hogy helyre tudják profi orvosok hozni, amit lelketlen, pénzéhes kollégáiknak köszönhetünk...
Csontritkulás ellen tessék sokat mozogni, ez a legjobb gyógyszer, mákolajat inni, rengeteg természetes gyógymód létezik, de ilyen kemikáliát ne engedjenek a testükbe, bármilyen aranyos is a doki és bármilyen meggyőző is. Higgyék el, nem ok nélkül teszi, jó zsíros pénzt kap minden páciens után, akit ezzel megnyomorít egy életre
Ébresztő! Ez a szer lemar bármit a legkoszosabb kád széléről, vajon mi rombolást végez egy emberi testben.
Tessék utánaolvasni, tájékozódni, ha ne adj isten valaki kapja a szert azonnal abbahagyni és tisztítókúrát kezdeni!
Jó egészséget kívánok mindenkinek, és kérem minél több emberrel osszák meg az infókat, hogy ne essen még több honfitársunk áldozatul ennek a mocsoknak!
Hétfőn kapta meg édesanyám ezt az injekciót,amiről az orvos annyit mondott,"ez az injekció kell és ez segíteni fog!"Mondtam,hogy műbillentyűs,vérhígitót szed,mire a miskolcon praktizáló igen jó hírnek örvendő főorvosnő:"Semmi gond. Ez nem akadály."
Azóta kiderült,hogy ez egy kemoterápiás kászítmény.
Figyelem mindenkinek:KEMOTERÁPIÁS KÉSZÍTMÉNY!!!
Bár ott volt a legutolsó labor eredmény nem nézte meg,hogy az édesanyám veséje alulműködik,ami kizáró ok az injekció beadásánál. És a többi gyógyszerre sem kérdezett rá. Ha én elmegyek egy orvoshoz azért megyek,mert bízom benne. Kár volt!
Így van,hibáztam,hiszen nem olvastam el a vényt. De mondjuk normális,hogy egy orvos nem tájékoztat arról,hogy ez kemoterápia???
Konklúzió:a legjobbnak mondott orvosban sem bízzon meg soha senki,és minimum egy másik orvos konzultációját kérje ki! Mi most kapkodunk,hogyan lehetne minél előbb kihajtani a szervezetéből és gátolni a felszívódást. Természetgyógyász orvosokat keresünk azóta,aki tud vele valamit kezdeni. Megérdemelné az orvos,hogy följelentsem.