Főoldal » Receptek » Szendvicsek, szendvicskrémek receptjei » Csirkemájkrém házilag recept

Csirkemájkrém házilag recept

Elkészítési idő 30 perc

A Csirkemájkrém házilag hozzávalói:
25 dkg csirkemáj,
egy kis fej vöröshagyma felaprítva,
0.5dl étolaj,
2 púpos evőkanál zsemlemorzsa,
3 – 4 evőkanál főzőtejszín,
12 dkg ráma margarin,
só,
bors,
majoránna ízlés szerint.


A Csirkemájkrém házilag elkészítési módja:
Az olajat serpenyőben hevítsük fel, a májat a hártyáktól, inaktól tisztítsuk meg, majd az olajon süssük, sózás nélkül 1-2 percig, majd fordítsuk meg, és fedő alatt pároljuk, amíg a vér eltűnik. A máj jellege porhanyós legyen, nem szabad keményre sütni. Ha elkészült, kiszedjük egy mixertálba, és a visszamaradt olajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát, fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával. Ezután kicsit hűlni hagyjuk, és ezt is a mixertálba öntjük. A rámát felkockázzuk, és hozzá öntjük. Teszünk hozzá 2 ek zsemlemorzsát. Nem baj, ha kicsit megolvad a ráma. Ezután merülő mixerrel pépesítjük az egészet, és menet közben adjuk hozzá a tejszínt. Ha nagyon lágy lenne a krém, akkor el is hagyható a tejszín, de jó, ha a zsemlemorzsa kicsit puhul tőle..

Ha kihűlt, hűtőszekrénybe tesszük, kiváló szendvicskrémnek, vagy reggelire fokhagymás pirítóssal… Este szoktam elkészíteni, így reggelre összeérnek az ízek.


Kategória: Szendvicsek, szendvicskrémek receptjei


A csirkemájkrém házilag elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook