Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Citromos csirke más módon recept

Citromos csirke más módon recept

Elkészítési idő 60 perc

A Citromos csirke más módon hozzávalói:
tetszőleges mennyiségű csirkecomb, mell, szárny
olivaolaj, vaj(margarin)

őrölt bors
mustár(dijoni)
2 egész citrom
1-2 kanál liszt
2- dl tejszín
3 dl csirkealaplé(lehet kockából is)
1 kiskanálnyi reszelt v. őrölt gyömbér
apróra vágott petrezselyem
szójaszósz (ez nem kötelező)


A Citromos csirke más módon elkészítési módja:
A megmosott, feldarabolt csirke alkatrészeke, szárazra töröljük. Egy nagy serpenyőben, olivaolajat és vajat (kb. 5 dkg) hevítünk. Jó forróra. Ebben hirtelen átsütjük a csirkéket, úgy hogy a felületük jó pörkös, barna legyen. Ezután ezeket egy tepsibe teszzük. Nagyon minimális olajat öntünk alá, sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük az egyik citrom kifacsart levét. Megöntözzük kevés szójaszósszal, majd sútőbe tesszük és kis lángon sütjük. Közben, a serpenyőben maradt zsiradékba teszünk 1-2 kanál lisztet, elkeverjük, majd beleteszünk egy kávéskanál mustárt, sót, őrölt borsot, a gyömbért és a másik citrom levét. Összeforraljuk és felöntjük az alaplével. Kevés citromhéjat is tehetünk bele. Ezzel megint összeforraljuk, beleöntjük a főzőtejszínt, és főzéssel besűrítjük. Ha kész, az egészet átszűrjük, vajdarabkákat dobálunk a tetejére és apróra vágott petrezselymet. A csirkét, kb.30 percig sütjük, ezután feljebb tesszük a hőfokot és kicsit megpirítjuk a pipit. Tálaláskor a húst vékonyan meglocsoljuk a mártással.


Kategória: Húsételek receptjei


A citromos csirke más módon elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook