Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Boldogság, fájdalom, pánik, depresszió és az újratervezés I. cikk

Boldogság, fájdalom, pánik, depresszió és az újratervezés I.


Történetem évekkel ezelőtt kezdődik, még egészen fiatal voltam, amikor rám talált az a bizonyos nagy Ő. Hittem, bíztam újra és újra, a végtelenségig és még tovább, hogy mindent meg lehet oldani és minket egymásnak teremtett az ég. Még most is azt hiszem... Ez nem egy tipikus szerelmi csalódás, annál több, egy élet semmivé tűnése, ha érdekel, olvass tovább!
Boldogság, fájdalom, pánik, depresszió és az újratervezés I.

Tehát egész fiatal voltam, amikor megismertem a lovagom, még középiskolás. Idősebb volt nálam, sokkal magasabb, sokkal nagyobb, sokkal erősebb és érettebb. Az első évünk olyan volt, mint a tündérmesékben. Minden hétvégén jött hozzám, mindenféle szerelmes szóval, bókkal és tettel elhalmozott. Vártuk egymást, hogy átöleljük az egész világot. Nem kellett sehova se mennünk, mert egymás szemébe nézve tudtuk, hogy ez a végtelen világ-mindenség. A második év első fele is hasonlóan telt, hatalmas szerelemmel. A második felét azonban beárnyékolta egy betegség és egy műtét, ami nagyon komoly volt, akár halálos is lehetett volna. Együtt azonban átvészeltük! Szerencsére nyár volt így minden percemet vele tölthettem és ápolhattam. Erősnek mutattam magam előtte, soha nem sírtam... Közben belül éreztem rettentően összetörtem. Így telt el pár hónap. Ezalatt az idő alatt felszedtem kb. 20 kilót, így a 160 centimhez 100 kg-t mutatott a mérleg. Nem érdekelt. Mindaddig, amíg egyszer csak azon kaptam magam, hogy 3 hónapja nincs menstruációm.


Kivizsgálás eredménye: PCOS, a vércukorszintem épp, hogy nem magas. Kezelés: dietetikus, nőgyógyász és endokrinológus által megbeszéltek betartása, diéta. 2 év alatt minimum 35 kg-t leadni! Igen ám, de továbbra sem foglalkoztam magammal. A sok stressz és a helytelen életmód miatt kialakult nálam a pánikbetegség. Legtöbbször a buszozással illetve utazással kapcsolatban. Sokszor ment emiatt a hasam, görcsbe volt a gyomrom. Egy ideig egy gyenge szorongásgátlót szedtem és még így is minden nap meg kellett küzdenem azzal, hogy pl. az iskolába jutáshoz muszáj felszállnom a buszra. Ez rengeteg energiát kivett belőlem.


A szerelem kicsit elszállt. Talán az idő, a sok gond, vagy egyszerűen már nem ő a nagy Ő? Ráadásul találtam pár SMS-t, e-mailt, üzenetet, képeket és videót, amiből rájöttem, ő már nem szeret engem annyira, mint régen. A harmadik évben már kezdtek elmaradni az ajtó kinyitások, a csak úgy veszek neked egy csokit, csak úgy megölellek, hozzád bújok, kedveskedek neked. Közben megjött az eszem és elkezdtem fogyókúrázni. Sikeresen leadtam első körben 15 kg-t, sokkal csinosabbnak és magabiztosabbnak éreztem magam. Kezdtem újra önmagam lenni, voltak terveim, céljaim és álmaim. A párkapcsolatom is kezdett helyrejönni.

Majd jött egy újabb pofon az élettől. A legnagyobb, amit egy nő átélhet az életében. Volt egy nőgyógyászati műtétem, melynek következtében újabb 7 kg-t lefogytam kb. 1 hónap leforgása alatt. Ennek köszönhetem azt is, hogy megtudtam, kik az igazi barátok, ki az, akire mindig számíthatok és azt is, hogy rájöttem: azoknak, akiket a családomnak hittem, kicsit sem vagyok fontos. Mindenki csak a saját érdekeit nézi.


Ez volt az a pont, amióta - bár már eltelt több mint 8 hónap - egyre mélyebbre süllyedek. Mert tény, hogy eddig abban az álomvilágban éltem: a szülők bármi van, kiállnak a gyerekükért. Ez most teljesen összeomlott bennem. Egyszerre „veszítettem el” a szüleimet és azt az embert, akit a nagy Ő-nek hittem. Persze csak lélekben. Napokig fel sem fogtam az egészet, csak éltem tovább az életem, aztán egyszer csak rádöbbentem, mit veszítettem és napokig csak bőgtem. Ez volt az egyenes út a depresszióhoz. A pánikbetegségem újra előjött és már odáig fajult, hogy a házból nem mertem kimenni. Féltem, hogy valami történik. Attól, hogy hányni fogok, vagy rám jön a hasmenés és nem tudok elmenni a WC-re. Szörnyű ez az érzés, senkinek nem kívánom. Amikor nem tudod kontrollálni a gondolataidat. Amikor a lábad vinne előre, hogy igenis menni kell, de az agyad visszafordít. Amikor az álmaid emiatt a semmibe látszanak veszni. Amikor már úgy érzed, senkid sincs, pedig rengetegen vannak körülötted. Ott ülsz az egyetemen és hirtelen azt veszed észre, hogy potyognak a könnyeid és nem tudod, mit keresel itt. Mert már semmi örömet nem tudsz találni az életedben. Jött még egy hasi műtét és egy autoimmun betegség, melyet már fel sem vettem, de rohamosan romlik az állapotom. Remélem a gyógyulás útjára tudok lépni, ez a kezdet, hogy kiírtam magamból, aztán folytatom azzal, hogy elfogadom a segítséget és elmegyek pszichológushoz, ha kell pszichiáterhez, mert ez már nem élet. Továbbra is a Párommal lakom. Vannak rosszabb és jobb napjaink. Mindenesetre én még mindig bízok abban, hogy egyszer minden olyan lesz, mint régen. Mint a kezdetek kezdetén és újra egymás szemébe nézve láthatjuk és érezhetjük az egész világot. Szeretem!




Írta: csakegycikk, 2014. április 16. 09:08
Fórumozz a témáról: Boldogság, fájdalom, pánik, depresszió és az újratervezés I. fórum (eddig 45 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook